Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megcsaltak!Megbocsájtás?Vá

festina
Létrehozva: 2008. október 30. 07:45

Sziasztok!

 

Nagyon nagy szükségem lenne kívülállók segítségére, véleményére!!!!A férjem három hete jelentette be, hogy három éve van valakije, szereti a nőt.Megbeszéltük az ő kapcsolatukat, amit tudni akartam mindent elmondott.Abban állapodtunk meg ha marad meg kell szakítania a nővel minden kapcsolatot.Azt mondta menni akar.Én mindent megteszek, hogy maradjon.Még itt van.Nem tudom meddig.Közben tudom, hogy nem szakítottak. Szerintetek mit tegyek?Éljek úgy vele, hogy azt mondta olyan nővel akar élni akivel boldog és ez nem én vagyok.Tudom a gyerek tartja vissza.Megéri így?

 

Segítsetek!!!!!!!!

  1. 2009. február 13. 22:2528051.
    és már nem hozható helyre?????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725975 (28049)
    2009-02-13  22:21
  2. 2009. február 13. 22:2228050.
    A "Szeretokent elni"-ben ott a valasz. Ugy a ma du. kornyeken.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (28047)
    2009-02-13  22:11
  3. Torolt_felhasznalo_725975
    Torolt_felhasznalo_725975
    2009. február 13. 22:2128049.

    Elég hosszú történet, és szinte mindent elkövettünk, hogy a reményteljes indulás után lassan mindent tönkretegyünk, mindezt gyávaságból, kishitűségből, sértődöttségből, bosszúállásból...

    De, gondolom, ismeritek az érzést...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354806 (28045)
    2009-02-13  22:01
  4. Torolt_felhasznalo_725975
    Torolt_felhasznalo_725975
    2009. február 13. 22:1728048.
    A hiba akkor az Ön készülékében van, Hölgyem... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (28046)
    2009-02-13  22:04
  5. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 13. 22:1128047.
    lányok, csupi most tényleg megsértődött? Mire nem kapott választ, a kiskutyára? Kutya legyek, ha értem, én nem találtam meg a kérdését. Szerintem, nem bántotta őt itt senki, max. nem értettünk egyet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 13. 22:0428046.

    alex, ez így nem ér, kiváncsivá teszel, aztán megkukulsz!

    Miért ír mindig dőlten, ha be se kapcsolom?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725975 (28038)
    2009-02-13  21:54
  7. 2009. február 13. 22:0128045.
    téged csaltak vagy te csaltál vagy mi??????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725975 (28041)
    2009-02-13  21:57
  8. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 13. 21:5928044.
    de tényleg, mesélj még valamit, kérlek...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725975 (28041)
    2009-02-13  21:57
  9. 2009. február 13. 21:5928043.
    Jó Éjt mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 13. 21:5928042.
    Neked is jó éjt! Igazi nagy drukkeretek vagyok továbbra is!
    előzmény:
    valasztkereso (28040)
    2009-02-13  21:55
  11. Torolt_felhasznalo_725975
    Torolt_felhasznalo_725975
    2009. február 13. 21:5728041.
    Ismételjem el, amit elmondtatok? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354806 (28039)
    2009-02-13  21:55
  12. 2009. február 13. 21:5528040.

    De most már megyek...jó éjszakát és jó hétvégét mindenkinek.

     

    előzmény:
    valasztkereso (28037)
    2009-02-13  21:51
  13. 2009. február 13. 21:5528039.
    na mesélj!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725975 (28038)
    2009-02-13  21:54
  14. Torolt_felhasznalo_725975
    Torolt_felhasznalo_725975
    2009. február 13. 21:5428038.
    Sorstárs-érdeklődő, aki magának köszönheti, hogy itt kevereg Nálatok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (28033)
    2009-02-13  21:46
  15. 2009. február 13. 21:5128037.

    Még vagyok... nálunk a helyzet változatlan, minden rendben, én próbálok felejteni, Ő próbál feledtetni... de mi megbeszéltünk és továbbra is megbeszélünk mindent, és közösen döntöttünk a folytatásról....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (28032)
    2009-02-13  21:45
  16. 2009. február 13. 21:4828036.

    En azt mondom, amit mar korabban is. Turelem.

    Hangulatingadozasok, ma igy nezett ram, ma megolelt, most meg kerul, ezt mondta, azt mondta...le kell ennek ulepedni. Hiszen benned is vannak ketsegek. Egyreszt szeretned vissza, masreszt filozol is azon, akkor milyen lenne.

     

    Eleg gugye "nyilatkozatai" vannak ahhoz kepest, hogy csaladapa es mar nem tinedzser. Vegul is klassz, hogy oszinte, na de ez a night-klubos dolog is...hogy a haver mondta, vigyem ot is... Megragad a kamaszkornal bizonyos ertelemben.

     

    Ami a gimnaziumi bulit illeti, Pannikanak van igaza. Akkor menj, ha jo erezned magad, es kivancsi vagy a tobbiekre, ne miatta. Felteszem, o is taktikazik, ha te igy, akkor o ugy.

     

    Nem is kell sajnalni a maganyerzet miatt, csak azert irtam, hogy ez lehet a magyarazat a gyakori latogatasra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (28004)
    2009-02-13  21:01
  17. 2009. február 13. 21:4828035.
    Fiatalon én is elkövettem nagyon sok hibát, aminek a levét, még 20 év múlva is iszom. Nincs semmi gond.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (28032)
    2009-02-13  21:45
  18. 2009. február 13. 21:4628034.
    igen ezt sejtettük hogy így van.........
    előzmény:
    cickamacska (28031)
    2009-02-13  21:44
  19. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 13. 21:4628033.
    és Te hogy keveredtél ide? Sorstárs vagy, vagy csak érdeklődő?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725975 (28029)
    2009-02-13  21:40
  20. Torolt_felhasznalo_141347
    Torolt_felhasznalo_141347
    2009. február 13. 21:4528032.

    úgy oké, még nem láttalak itt az elmúlt három hétben, csak azért kérdeztem, hogy egy hsz-ból, vagy az egészből ítéltél. És igazad van. De a kétségbeesés néha elveszi az ember eszét. Azért jó, ha itt leírhatom, és valaki helyrerak.

    Választkereső, eltűntél? Nálatok a helyzet változatlan? Az már még egy jó hírnek számitana

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_725975 (28029)
    2009-02-13  21:40
  21. 2009. február 13. 21:4428031.

    Azt kérdeztem a Lyliától, szeret-e engem, meg boldog-e a kapcsolatában. Ezt válaszolta

     Igen Tibor továbbra is kötődik hozzád érzelmileg. Ebben a kapcsolatban próbál boldog lenni, de a hölgy nagyon erős elvárásokat támaszt felé, amiket úgy érez -helyesen-, hogy nem tud kielégíteni, így folyamatosan csalódás éri.

    előzmény:
    cickamacska (28028)
    2009-02-13  21:40
  22. 2009. február 13. 21:4228030.
    érezzétek jól egymást
    előzmény:
    cickamacska (28028)
    2009-02-13  21:40
  23. Torolt_felhasznalo_725975
    Torolt_felhasznalo_725975
    2009. február 13. 21:4028029.
    Csak amennyit megosztottál velünk. Kérlek, ne haragudj meg érte, de ha azért teszel vmit, hogy a másik attól rosszul érezze magát az számomra gyerekes viselkedés. Ha menni akar, menjen, ha jól akarod érezni magad, akkor érezd jól magad, de magad miatt tedd, ne a másik miatt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141347 (28016)
    2009-02-13  21:24
  24. 2009. február 13. 21:4028028.
    Együtt élnek, még nem szült meg, arról maradtál le, hogy írtam a Lyliának, bemásolom, hogy mit válaszolt nekem. Nem fogom kérdezni róla, csak ketten leszünk, senki más.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354806 (28025)
    2009-02-13  21:38
  25. 2009. február 13. 21:4028027.

    Yuheeeeeeeee

    Vegre valami jo hir. Sok sikert

    előzmény:
    cickamacska (28022)
    2009-02-13  21:35

Címlap

top