Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Már tényleg jobban élek

Reszka
Létrehozva: 2010. Április 29. 20:06

AMIÓTA MEGTÖRTÉNT A 2010-ES VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON,

 és hatalmas fölénnyel nyert a polgári oldal, 

 ÉN TÉNYLEG JOBBAN ÉLEK:

 minden reggel, mikor felébredek, jó kedvem van;

 akárha nyaralnék.

 - Jó kedvem van, mert megszűnik végre a modern rabszolgasorban való tartásunk,  kizsákmányolásunk;

 - Jó kedvem van, mert lehetek végre nyíltan, önmagamat felvállalva normális értékrendű, normális nemi identitású MAGYAR;

 - Jó kedvem van, mert végre nem köpnek ránk erdélyi testvéreink ; 

- Jó kedvem van, mert úgy gondolom, végre eltűnik a rádióból az "emeregykosutrádió" szöveg, és végre "Magyar Kossuth-rádió"  lesz a neve; 

- Jó kedvem van, mert végre negyvenévi szolgálat után elmehetek nyugdíjba, 57 évesen.......  

Szóval, jó kedvem van.  

Ha Nektek is jókedvetek van, és leírnátok, miért, ide várlak Titeket.    

  1. 2021. február 16. 21:4948901.

    Az pont két héttel ezelőtt lehetett, amit írsz. 


    Azon a héten ugyanis a háziorvosok Modernát kaptak és az oltópontok Pfizert. A február 10-ét megelőző héten volt így. És akkor igen, így volt. 


    A február 10-i héten a háziorvosok fele Pfizert, a másik fele Astrát kapott, az oltópontokon meg Sputnik volt.


    Most, ezen a héten a háziorvosok Astrát kapnak csak, míg az oltópontokon Pfizer és Sputnik lesz. 


    És még nem gárgyult bele senki, ami azért szép eredmény :) 


    Ez így megy ma Magyarországon, szerintem is teljesen röhejes.  Ha esetleg ezt akartad mondani. 


    Az ÖGYÉI-t pedig szépen kikerülték, professzor Szíjjártónak pedig ez az ország - kivéve a kevéske kivételt - nem hisz, ami az ő immunológusi-virológusi tudását illeti. 


    Az OGYÉI már a Sputnik vizsgálatát se végezte el rendesen, a kínait meg gyakorlatilag nem is vizsgálták. 


    Így nem kell hinnem senkinek - nem tudom, én szerinted kiknek hiszek, de az egészen biztos, hogy leginkább csak saját magamnak -, bőven elég,  hogy jó kis tapasztalatom van az Orbán-Szíjjártó-féle bandáról. 


    Amire ők azt mondják, hogy ok és mehet, azt el kell kerülni, mert a végén még megvédenek, mint a magánnyugdíjban, amiről azóta kiderült, hogy aki maradt, az volt észnél, és hihetetlen jól jövedelmez nekik a pénztár, emellett állami nyugdíjat is fognak kapni, ugyanúgy, ahogy az eredetileg volt (75 %-os mértékben). 


    Én nem hagyok magamba szúratni mindenféle, EMA-vizsgálat nélküli vakcinákat, tegye azt, aki jónak látja, de aztán ne panaszkodjon, ha esetleg később valamiféle káros hatása lesz.  


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48899)
    2021-02-16  20:07
  2. 2021. február 16. 21:4048900.

    Kihirdette az op. törzs szóban és a hivatalos honlapon meg is jelent, hogy hány háziorvos kapta meg a február 10-től kezdődő héten a Pfizer vakcinát, oltásra. 


    Nem, nem az oltóközpontok, hanem az említett háziorvosok.


    Esetleg nem tudtad elolvasni a hivatalos közleményt erről? Vagy miért vitázol, amikor ez pedig így volt.


    A "mint tudjuk" nagyon jó állítás attól, aki nem tudja, mert a saját szemének és az operatív törzsnek sem hisz. 


    Még egyszer a link (istenem, gyógypedagógusnak érzem magam): 


    " 2964 rendelőben pedig a Pfizer/BioNTech készítményével oltják be a legidősebbeket. "


    Ezen a múlt héten tehát nem az oltópontokon (azaz nemcsak) volt Pfizer, hanem a háziorvosoknál is. Oda van írva: REN-DE-LŐ-BEN. (nem oltópontokon)


    Remélem, most már esetleg felfogod, többedszerre. És igen, sokszor kell leírni - láttam a kedveske megjegyzésed -, mert előszörre nem érted meg, épp most tanúsítottad, hogy így is van. 


    De ha jobban szereted a cikkeket, íme, itt van a 24.hu cikke ugyanerről, azaz az operatív törzs február 10-i közlendőjéről:


    https://24.hu/belfold/2021/02/10/koronavirus-magyar-fert ozottek-16/?fbclid=IwAR31EFpCTukPOWQGSkraZIYYKYkBoOUfV6V1PmY HzVizrYkkMXmKtspWTdY


    Eszerint (idézem): 


    "Múlt héten megkezdődött és csütörtöktől folytatódik a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása, az ehhez szükséges Pfizer-vakcinákat most kapják meg a háziorvosok, emellett négy budapesti kórházi oltóponton is oltanak majd Szputnyik-vakcinával. "


    De azért csak vitázz tovább nyugodtan. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48897)
    2021-02-16  18:43
  3. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 16. 20:0748899.

    Én tapasztalati tényt írok: ugyanazon a településen ugyanazon a napon megtörtént, hogy a házaspár egyik tagja a kórházba ment oltakozni - mert ő Pfizert kapott, míg a férje Modernát, azt meg a háziorvos adta be. Érthető módon megkérdezték, hogy miért, erre kapták azt a választ, hogy a városban utóbbit csak a háziorvos adja be (a férjnek), az előbbit a hűtési lánc folytonossága miatt a biztosabb kórházi körülmények között kapja a feleség.


    Értem én, hogy sok az időd és mára infektológusnak, virológusnak képezted ki magad (illetve azt gondolod) - de hidd el, így van ezzel ebben az országban még vagy tíz millió ember. Kár állandóan vijjogni és szidalmazni azokat, akik erejükön felül dolgoznak azért, hogy végre legyőzzük ezt az átkozott kórt. (Tegnap kaptam meg a második oltást és megkérdeztem: igen, központilag félre van téve mindenkinek a második adag, a szállítások függvényében, ami nem azt jelenti - ha jól értem, valahogy úgy gondolod, minden szállítmányból mindig elteszik a felét... - hogy nem használják el egy következő csoportnak, hanem azt, hogy csak annyit használnak, hogy ha kevesebb szállítmány érkezne a következőkben, akkor is legyen biztosítva a második adag időre mindenkinek.)


    Értetlenül állok a nagy ellenpropaganda miatt is. Rendben, hogy lojális vagy azokhoz, akikben hiszel - de nem gondolod-e, hogy most a gyorsaság a legfontosabb, és minden jobb, mint meghalni három hét fuldoklás, kínlódás után? Versenyt futunk az idővel, és kinyílik a bicska a zsebemben, amikor azt hallom tegnap valami korpulens nőtől, hogy követeli, az emberek csak európai vakcinát kapjanak, nem a "pánik kormány által összemutyizott ki tudja mit"? Ti tényleg azt gondoljátok, hogy az oroszok, a kínaiak meg akarják dögleszteni a saját népüket? És csak ennyire tartjátok a sok kiváló, magyar virológust, járványügyi szakembert, az OGYÉI-t, akik szigorúbb feltételek (pl. határértékek) betartása mellett végzik a munkájukat, mint az EMA? Belegondoltál-e valaha, hogy akik most rátok hallgatnak és elodázzák az oltást (mert a vakcina, amit akarnak nekik adni, nem "nyugati"), esetleg néhány hét múlva megbetegednek és meghalnak? Nem érzitek ennek a felelősségét? Nem gondoljátok, hogy Fogalmatok sincs, milyen fáradtak az egészségügyben dolgozók, azért rettegtem, hogy el ne érje az intenzíveken tartott betegek száma az ezret, mert az hosszabb távon összeomláshoz vezetett volna. Szerencsére nem így történt, bár a - inkább nem írok jelzőt - kamara már mindenféle katasztrófa orvostanban használt metódust kezdett emlegetni, hogy majd kit kell meghalni hagyni, kit nem... Elég nagy felzúdulás volt orvosi berkekben, nem győztek utóbb magyarázkodni és viszakozni... Ti el tudtok majd számolni a lelkiismeretetekkel? Azt a tévében látott nőt én például rémhírterjesztésért felelősségre vonnám. Ebből tényleg nem kellene már politikai kérdést csinálni, itt emberéletekről van szó - néhány nap, és itt a harmadik hullám, ha nem oltanak sokat. Hidd el, meg lehet azt csinálni, csak jó logisztika kell hozzá. No meg vakcina.


     

    előzmény:
    pannacotta2 (48898)
    2021-02-16  19:12
  4. 2021. február 16. 19:1248898.

    Legalább tájékozódj, bár neked ez nem sokat számít. 


    A múlt héten a háziorvosok Pfizert kaptak (már amelyik), ez pedig egy hivatalos oldal, február 10-i beírással: 


    "A védőoltási kampány a héten is folytatódik a háziorvosok körében, így 2040 praxisnak lesz lehetősége az AstraZeneca vakcinájával beoltani az 59 év alattiakat, további 2964 rendelőben pedig a Pfizer/BioNTech készítményével oltják be a legidősebbeket. Ezen a héten így már nem lesz olyan magyarországi háziorvosi praxis, ahol ne szereznének tapasztalatot a vakcina beadásában - jelezte Békássy Szabolcs."


    Én naponta figyelem a sajtót és a hivatalos oldalakat is, ha te nem, akkor maradj csendben, legalább nem bőgsz le.


    Hogy hogyan kapták meg az említett háziorvosok  (2964 rendelő) a Pfizert, ez a kérdés, valószínűleg ahhoz is jégakkukkal kellett rohangálniuk, mint a Modernánál. 


    Most, a héten nem kapnak Pfizert - csak szólok, hátha ez is kimaradt neked ugyanúgy -, most a héten csak Astrát kapnak, egyelőre. 


    Sputnikkal csak oltóponton oltanak és most a héten már Pfizerrel is. (a Modernáról egy szót sem ejtettek, pedig az is jött vasárnap, lehet, hogy a mobil oltópontok kapják, mert még ők sem végeztek, sőt, eléggé le vannak maradva a szoc. otthonokkal). 


    Ami pedig a felezést illeti, nem egyértelmű: már volt rá precedens Magyarországon is (külföldön is), hogy nem tették el a felét, merthogy amúgyis érkezik, és most nálunk is éppen ezt csinálják.


    Ezért van katyvasz, hogy pontosan mennyi vakcina van, érdemesebb lenne adagokra számolni és nem azt, hogy "hány embernek való". 


    A felezés lassan már a múlté. Pláne, hogy hamarosan jön a Janssen egydózisos vakcinája.  


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48897)
    2021-02-16  18:43
  5. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 16. 18:4348897.

    "Mint tudjuk", a Pfizer vakcinációt éppen ezért végezték oltópontokon. És nem a háziorvosoknál. Ezért hívták az idős emberek egy részét be a kórházba, és nem a Pfizert, hanem a Modernát adták a rendelőkben.


    Mindig képeznek tartalékot azoknak, akiknek a második oltás esedékes. Ezért nem oltanak el minden vakcinát, ami raktáron van, mert nem történhet olyan, hogy kimarad egy szállítás, és nincs anyag azok számára, akiknek a napokban lenne esedékes a második vakcináció.


    (Amiket meg rendre többször is leírsz: sok országban kezdik gyártani még az egyes oltóanyagokat. Például a Szputnyikot, amiről legalább négyszer olvastam tőled, hogy a gyártási kapacitása Oroszországnak sem elég. Ez a becsatlakozó országnak is üzlet.)

    előzmény:
    pannacotta2 (48885)
    2021-02-15  12:29
  6. 2021. február 16. 18:2648896.

    A Telex egyik ma cikkében azzal foglalkozik, hogy melyik "oldalnak" (mert most már erről beszélhetünk, amióta a Fidesz új törvénye szerint együtt kell indulnia az ellenzéknek) milyen eszközök állnak rendelkezésére a jövőre évi választás megnyerésére.


    A cikk itt: https://telex.hu/belfold/2021/02/16/ot-ot-erv-es-ell enerv-arra-ki-nyeri-jovore-a-valasztasokat


    Nem jóslás, egyszerűen számbeveszik, hogy melyik csapat mivel élhet, mi áll rendelkezésére. 


    Viszont kigyűjtötték a cikkben a kozvelemenykutatok.hu oldalról, hogy jelenleg a Fidesz és az egyesült ellenzék hogyan áll 6 közvéleménykutatónál, akik valamennyien publikálták ezeket már az idén. 


    Mindegyik adat a teljes népességre vonatkozik és a Fideszé az első szám, az egyesült ellenzéké a második, tehát:



    IDEA: 34 – 39
    Republikon: 30 – 35
    Nézőpont: 41 – 40
    Medián: 34 – 36
    ZRI-Závecz: 37 – 41
    Publicus: 29 – 33

     


    Ez legalábbis nagyon-nagyon bíztató, csak így tovább! És mindenféle mendemondák dacára, ilyen még sose volt az elmúlt évtizedben.  

  7. 2021. február 16. 13:3248895.

    Ami az átoltottságot illeti, még bezavarhatnak a mutánsok. 


    A brit mutáns ellen jók a jelenlegi vakcinák, de például Dél-Afrikából már visszaküldték az Astrát, mert az nem jó ellene, a Sputnikot meg sem nézték és a kínaiak Sinopharmját sem. 


    A két nagy amerikai gyártó, amelyik mRNS-technológiával dolgozik (Pfizer és Moderna) már készítik az új vakcinát a dél-afrikai mutánsra, míg ilyen információink nincsenek a vektorvakcina-gyártókról (AstraZeneca, amelyik már bizonyítottan gyenge a dél-afrikai mutánsra, tehát ott már nem is alkalmazzák, mert minek, Sputnik) és az inaktivált vírusra épülő kínai gyártóról sem. 


    Pedig ez fontos: eddig megúsztuk a dél-afrikai variánst, de ahogy mástól sem, ettől sem lehetünk védettek, bejöhet az országba.


    És már brazil mutáns is van, amiről még nem tudok semmit. 


    Fontos lenne tehát, hogy erre is legyünk tekintettel, amikor engedjük magunkba szúratni a vakcinát (ezer más ok mellett, hiszen minden vakcina valamiképpen beavatkozik a szervezetünkbe, tehát gondosan és körültekintően kell mérlegelni, nem újságcikkek és főleg nem politikusi nyilatkozatok alapján). 


    A vírusok pedig állandóan mutálódnak, ez az evolúciós parancsuk, még azt sem lehet kijelenti, hogy a mutánsok száma már ismert, mert bármikor jöhet újabb és újabb.


    Kár, hogy a kormányzat - a haverok zsebének tömése és abszolút felesleges, sőt, e helyzetben inkább röhejes politikai habverések mellett - semmilyen tájékoztatási kampánnyal nem foglalkozik, és sok mindent nem mondanak el az embereknek. 


    Ami engem illet (személyesen): én olyan vakcinát vagyok csak hajlandó felvenni, amelyik már bizonyítottan megfelelő a brit mutáns ellen, amelyiknél van lehetőség arra, hogy hamarosan módosítják a dél-afrikai mutáns ellen, és ahol nem hallgatják el ezeket az információkat, hanem széles körűen közzéteszik. Ezek pedig az amerikai mRNS-vakcinák, az összes többiről semmi ilyesmit nem tudni, mármint azon kívül, amit egyes államok le-lejelentgetnek róla (mint az Astráról, amit most visszaküldtek Dél-Afrikából).  


     

  8. 2021. február 16. 13:1648894.

    Bár egyik hétről a másikra megmaradt több tízezer vakcina (az most nézőpont kérdése, hogy 40.000 vagy 80.000, attól függ, hogy elteszik-e a felét a második oltásra, amit ma már nem mindig csinálnak), tegnap megint csak 5.661 embert oltottak be. 


    Egyetlen alkalom volt februárban, amikor meghaladta  a 20.000-et az aznap oltottak száma. 


    Hát így aztán lehet várni az átoltottságot.  Ahogy már írtam, még soha, egyetlenegyszer sem fogyott el az állítólagosan kevés vakcina egyik hétről a másikra, tehát nem a vakcinahiány okozza, hogy el se bírják használni, hanem a vakcinációval van gond. 


    Ha hamarosan még több vakcina lesz az országban, akkor ez még inkább látható lesz.


    Nemhogy 500.000-et, de még a 100.000-nek is töredékét képesek beoltani naponta, aztán ha kiáll egy politikus nagy mellénnyel, hogy ekkorrra és akkorra lesz átoltottság, annak pont ennyi a hitele, tehát semmi. 


    De láthatóan vannak, akik ezt is képesek bekajálni, holott egy általános iskola alsó tagozatába járó kisdiák is tud ennyi számot összeadni, szorozni. 


    Azért azt is tudjuk, hogy az elkefélt regisztráció is sok gondot okoz: a háziorvosok kész listát kapnak és hetente egy-egy ampullát, holott az influenzaoltásnál náluk lehet bejelentkezni és flottul, ügyesen, gondok nélkül sokkal magasabb számban meg tudják azt oldani, van rá gyakorlatuk.


    De az átoltottság másik tényezője az, hogy hányan akarnak oltatni, ez pedig Európában az egyik legalacsonyabb szám. 


    Akik illúziókat dédelgetnek, ideje, hogy az álmok világából visszatérjenek a valóságba.  

  9. 2021. február 16. 13:0848893.

    Ismét napirenden van a Néppártban (azaz annak európai parlamenti frakciójában) a fideszesek kizárásának kérdése.


    Mostanában fogadtak el egy beadványt a frakció alapszabályának módosításáról, most csak azon megy a vita, hogy abszolút többséggel is kirúgható-e a fideszes delegáció, vagy kétharmados többség szükséges-e hozzá.   


    Úgy néz ki, hogy jövő hónap elején mindenképp szavaznak a kizárásokról.


    Mint tudjuk, a Néppárt európai frakciója 2 éve felfüggesztette a Fidesz tagságát, így előbb-utóbb valóban rendezni kell a kérdést. 


     


     

  10. 2021. február 16. 13:0448892.

    A rendszerváltás óta, tehát 30 éve a harmadik legrosszabb GDP-növekedési adatot mutatta az ország. 


    1991-ben 11,9 %-os volt a visszaesés, 2009-ben 6,6 %-os, tavaly pedig - a KSH hivatalos adatai szerint - 5,1 %-os. 


    Azért még emlékszünk, ugye, hogy járt a szájuk egyeseknek a 2009-es visszaesésre (sikerült is a Fidesznek a maga demagógiájával összevissza hazudozni erről, és még ma is emlegetik, hogy a "szocik így meg úgy"), a mostanira viszont nemhogy nem szólnak semmit, de még mindig abban az illúzióban vannak, hogy a magyar gazdaság rendben van. 


    Hát nincs. De mitől is lenne? Hiszen az eltelt jó 10 évben itt senki nem foglalkozott a gazdaság szerkezetének korszerűsítésével, azzal. hogy mi lesz, ha jön egy világgazdasági lejtmenet (jött), inkább csak azzal törődtek, hogy hazavigyék az országot maguknak. 


    Magyarország pont annyira a külföldnek kitett gazdaságú ország, mint volt 2009-ben. NIncs semmi különbség, e téren nem történt semmiféle előrevivő intézkedés.


    Hátravivő igen: még inkább elkötelezték magukat a multiknak, és egyre nagyobb támogatásokat biztosítottak nekik, ilyet a szocialista kormányok nem engedtek meg maguknak, sem összegben, sem mértékben (nyilván azért, hogy egyáltalán ide jöjjenek), így még inkább nőtt a kitettségünk. 


    A kettős mérce megint működik a fideszeseknél, csak mostanra már látható, hogy az összes ezzel kapcsolatos kommunikációjuk hamis. 


    És most akkor egy szót sem írtam arról, hogy mekkora mellénnyel állították ezek (Orbán és Matolcsy), hogy Magyarország micsoda jó helyzetben van és nem fogja annyira érinteni a gazdaságunkat a válság, ahogy várják.


    Hát persze: sokkal-sokkal mélyebben érintette, de mitől is lett volna ez másképp? A sameszok zsebének tömésétől? Ugyan már.      

    előzmény:
    LANIAKEA (48891)
    2021-02-16  09:45
  11. 2021. február 16. 09:4548891.

    és eza bejegyzés 2018-ban keletkezett, lehet felszorozni

    előzmény:
    LANIAKEA (48890)
    2021-02-16  09:44
  12. 2021. február 16. 09:4448890.

    Tibor Katona


    Orbán V. Vagyona 1800-2000 milliárd forint+Svájci és offshore bankszámlák. Milliárdokat loptak el elsősorban az EU-tól kapott közpénzből.. Ezek egy része Felesége, Apja, Tiborc és StrómanjaI, Mészáros L, Garancsi, Flier, Szijj L, Paár A, Barkász S, Kékessy D, Vajna, Habony, Vitézy T. nevén van. Pénzét Svájci és Hongkongi Bankokban tartja. Saját nevén van a XII.Cinege utcában egy háza, amit 2002.V-ban vásárolt 75 millióért, 183 nm, 1300 nm telken. A házat 2004.I-2005.XII. kőzőtt 90 millióért átépitették 420 nm-re. 2001-ben vásárolt Erdélyben Zetelakán egy Kastélyt, tőbbszáz ha főlddel. 2013-ban vásárolt egy házat Felcsúton 18 M-ért, ahol Felesége és Apja házával a 3 házat egybenyitották, 7000 nm-en, és előttűk van Lévainak 6 ha főldje. 1993-ban a Fidesz Székház eladásából /697 M/ vásárolta Apja Bányáit. 1997-ben Felesége nevére vásárolt 8 ha szőlőt Tokajon, melyre Orbán 2001-ben 41 M ft állami támogatást adott 2001.IX. Felcsúton Felesége nevére házat vásárolt, 2677 nm-en. 2008.VIII-ban a XI.Gellérthegyen 91 nm-es lakást vett Ráhelnek, 40 M-ért. 2011-ben a mellette levő 66 nm-es lakást is megvette Fiának, Garancsi nevére Orlay u 3. 2.emelet. 2001.IX-2010.IV. kőzőtt 38 ingatlant vásárolt Felesége nevére. 2011-ben Apja nevére vásárolta meg a Hatvanpusztai József Főherceg Majorságát 13 ha-on, 5 Műemlék épűlettel és Viztoronnyal. A Majorságot 2012-ben felújitották és átépitették Tőbbszáz M-ért Lévai vezetésével. Pintér S-al kőzősen vásároltak egy Horvátországi szigetet, az Adrián. 2013-ban Apja nevére vásárolt az Alcsutdobozi Rézhegyen Őrőkpanorámás nyaralót. 2016.III. Barátja Bőjte Cs, nevére vásárolta meg a Gyergyószárhegyi Lázár Kastélyt. Tiborc nevére vásárolta: a Keszthelyi Jachtkikőtőt, Fűrdőház, Recepció, Bár 515 nm, részben állami Bankhitelből. A Keszthelyi kikőtő és a Via Hotel kőzőtt 2.5 ha terűleten 175 Luxusapartmant épitenek. 165 ha főldet Mányban, 497 M-ért, és 193 ha, 261 M-ért Bicskén.2015.I. Pálinkafőzdét vettek. 2014.XII. Seregélyesi Kastélyt. 2015.IX. A volt Postabank Székházat a József Nádor téren. Informatikai cégeket. 2015.IX. Bodajki Hochburg - Lamberg Kastélyt, 29 M-ért. 2015.XII. Turai Schossberger báró Kastélyát, 10 ha Parkkal, 98 szoba, Pálmaház, 200 M-ért. 2016.II. Városligeti Fasorban Spitz Villát, 40 szobás. 2016.X. Mahart Székház Tropicana épűletét, 2 milliárdos állami hitelből. 2016.XI. Komáromi ipari Parkban ingatlant, 1 milliárdért. 2016.XII. Visegrádi Kastélyszállót. 2017. Dorottya utcában és a Nagymező utcában Luxushotelt. Pollack Mihály téri Mélygarázst."
  13. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 15. 13:1148889.

    Ez nagyon könnyen pattintható érv. A Magyar Nemzet írja, ennél fogva elkötelezett vélemény. Lakájmédia, meg az ilyenek...


    (Persze a tény akkor is tény, csak hát a zöld nézőponttól függően piros is lehet.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48876)
    2021-02-14  20:27
  14. 2021. február 15. 13:0748888.

    Már májusnál tart a Vezénylő Tábornok? A múltkor még március volt, aztán meg húsvét (ami áprilisban lesz), legalábbis fiú50 beírásai szerint, dehát ő nem ír mást, mint amit elhisz a Vezénylő Tábornokának.


    Szépen tolódik az időpont, már májusnál tartunk, amit én magam írtam anno és ezen vitáztam a hiszékeny fiú50-nel.


    Na ugye. 


    A kínai és orosz vakcinák nélkül is így lenne, igaz, azokból nem  lehet lenyúlni. Pont olyan korrupciós történet, mint a lélegeztetőgépek ügye volt, így lopják el a pénzünket.


    A kínai ugyanis tízszer annyiba kerül, mint a következő legdrágább, a Sputnik: https://24.hu/tudomany/2021/02/15/sinopharm-kinai- vakcina-draga-kemenesi-gabor-the-lancet-tanulmany/?fbclid=Iw AR3yan5bKAskk6ITzuTO6VytfwxhGql5RuRSn2TbqvLJsfiAWPaEQ8XF_aE


    Így már érthető, miért is jönnek ide ezek a vakcinák ilyen "engedélyeztetéssel", mint ami itt folyik. És az is érthető, mit keres a történetben professzor Szíjjártó, aki ugyanígy benne volt a lélegeztetőgép-mutyiban is. 

    előzmény:
    LANIAKEA (48886)
    2021-02-15  13:02
  15. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 15. 13:0448887.

    Ez a nagy baj az ellenzékkel. Még nincsenek is hatalmon (vagy csak helyenként, önkormányzati szinten), mégis annyi zavaros, kompromitáló "ügy" fűződik a nevükhöz, hogy az ember bizalma nem tud megerősödni irántuk. A politikában többnyire a kevésbé rosszat választjuk, csak hát (F-1 nyelven) a "csomag" összetett dolog. Az ember sok mindent elnéz, sok mindent eltűr, és csak a fene tudja mikor, mi billenti ki ebből a türelmi állapotból. A hangzatos nyilatkozatokkal tele a padlás, azok biztosan nem, valami kézzel foghatót kellene felmutatni! Én nagyon várom és nagyon remélem! (Na nem az - egyelőre pitiáner - simlis ügyeket!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48875)
    2021-02-14  19:57
  16. 2021. február 15. 13:0248886.

    Vezénylő tábornok ma bejelentette, hogy május végéig 3,5 millióan be lesznek oltva kis hazánkban. Nnna! Addig álljunk fél lábon

    előzmény:
    pannacotta2 (48884)
    2021-02-15  12:06
  17. 2021. február 15. 12:2948885.

    Megjelentek az interneten a hivatalos levelek, emailek, amelyekben értesítik a háziorvosokat, hogy a kormányhivatalokba nekik maguknak kell elmenniük a vakcináért, és hogy vigyenek magukkal hűtőtáskát, illetve jégakkukat is. 



    Mint tudjuk,a Pfizer vakcináját mínusz 70 fokon ildomos tárolni, de fel lehet engedni, annak viszont szoros határideje van.


    Nem röhej, hogy a háziorvosoknak kell ezért is rohangálni és azután villámgyorsan levezényelni, kit hívjanak be és még időben is legyenek?


    Az államnak nem telik - ezek szerint - sofőrre, akit a kormányhivatalokból kiküldhetnének a háziorvosokhoz.


    Úristen, megint micsoda pancser, balfék intézkedési mód, hihetetlen.  

  18. 2021. február 15. 12:0648884.

    A magánoltóközpontokban a covid-oltás egyelőre tiltott. Állam bácsi azt hiszi, hogy ilyen eszközökkel el lehet érni, hogy az emberek elfogadják a kínai vakcinájukat. Pedig nem lehet, ezt sem, az erőltetés még sosem vezetett jóra (Orbán ezt nem képes megtanulni ennyi év alatt sem, és a hívei is akceptálják, ha agresszíven próbál mások életébe beleavatkozni, ettől függetlenül az embereknek nem ment el a józan eszük). 


    Állítólag március végére talán már lesz magánoltóközpontban is vakcina, és ott valóban lehet választani. Már csak addig kell kibírni. 


    Persze, csak akkor, ha nem sikerül Pfizert vagy Modernát kapni a háziorvostól. Még erre is van kis esély. 


     

    előzmény:
    pannacotta2 (48883)
    2021-02-15  12:03
  19. 2021. február 15. 12:0348883.

    A 38 %-os oltási hajlandóság KSH-adat, tehát nem mondhatják - de persze, mondják azért -, hogy valamiféle véleménybuborék csoport tagjai nyilatkoztak így. 


    És ezen a 38 %-on belül is jelentős kisebbség, amelyik elfogadja az oroszt, de még inkább a kínait. 


    Hozzák csak, majd meglátjuk, mi lesz vele :) Senkire rá nem erőltethetik, ez tény, legfeljebb még alacsonyabb lesz az oltási hajlandóság. 


    Azóta csökken - átmeneti növekedés után -, amióta az OGYÉI és dr.Szíjjártó "engedélyezték" ezeket a vakcinákat. És az orosz vakcina a jobbik eset a kettő közül, bár én azt sem szeretném magamnak. 

    előzmény:
    LANIAKEA (48882)
    2021-02-15  10:41
  20. 2021. február 15. 10:4148882.

    Dr. Kunetz Zsombor MBA



    Jön! Jön! A kínai vakcina, a kormány bejelentése alapján keddre itt lesz 550 ezer adag oltóanyag.


    Mindeközben a lakosság mindössze 38 százaléka kívánja biztosan beoltatni magát, 62 százalék bizonytalan, vagy nem óhajt oltást a KSH szerint sem. (első fotó)


    A vakcinákat elfogadó, hangsúlyozottan nem reprezentatív - már csak azért sem, mert az oltásokat elfogadó magasan reprezentált csoportban készült kérdőívről van szó - szavazás a kínai vakcinával szemben igen lesújtó képet mutatott. Ezt itt a koronavírus vakcináció - szakirodalmi tallózó oldalon találhatja meg (második kép)
    https://www.facebook.com/photo?fbid=3536245516504206&set=gm.772693883666792


    Tehát miközben egy oltáspárti csoportban is elég lehangoló a kínai vakcina elfogadottsága, amiről továbbra is meglehetősen keveset tudunk, akkor az azzal való hír, hogy a kormány már gépet indított az első adagért, az felér egy fenyegetéssel. Pláne, ha ezt kontextusba helyezzük a belengetett oltási igazolvánnyal.


    Maga a kormány az, aki tudatosan - most már egyre biztosabban hiszem, hogy nem véletlenül -rombolja az ilyen hírekkel is az oltás iránti bizalmat, ezzel is csökkentve az oltást felvenni hajlandók számát.
    Így a politikai felelősséget megpróbálja a saját bénázása miatt a társadalomra hárítani, azzal, hogy kérem önök nem akarták.
    Miközben pusztán arról lenne csak szó, hogy olyan oltóanyagot kíván mindenki magának, amelyről megbízható, tudományos és európai megközelítéssel is értékelhető információk állna rendelkezésre.
    "A szomszédban is jó volt és az így szoktuk" az nem lesz elég!
  21. 2021. február 15. 10:3848881.

    Most olyan vagy... Na! Elindult a repcsi a kínai vakcinákért! Holnap itt lesz 500.000 db. A magyar egészségügy pedig felkészült és bírja is! Tuggyad!

    előzmény:
    pannacotta2 (48880)
    2021-02-15  10:07
  22. 2021. február 15. 10:0748880.

    Oltási helyzetjelentés:


    A hétvége egyik napján, szombaton 4.443 embert, a másik napján (vasárnap) 1.109 embert oltottak be. 


    Jelenleg is nagyjából 40.000 darab vakcina van az országban felhasználatlanul. 


    Nos, ennyit arról, amit Orbán dumált, meg a hiszékenységről :) 


    Vakcina van, az oltás döcögve és kaotikusan, lassan és alacsony számban megy, holott lenne oltóanyag is. 


    Az oroszok pedig bejelentették, hogy a februárban esedékes 300.000 adag helyett csak 100.000 adagot tudnak szállítani.


     

  23. 2021. február 15. 09:5548879.

    Amikor a családok szentségéről - de szigorúan csak apa és anya között -, valamint a családok hetéről van szó, minden fideszes politikus haknizik a családjával, még Varga Judit is ezt tette nem is olyan régen, pár hete, amikor a balatoni nyaralóra felvett CSOK-ról volt szó. Amely ügylet persze, jogellenes volt. 


    Annak ellenére, hogy tudtuk, amit tudtunk Varga Juditról és a családi életéről. 


    Azután pedig kikérik maguknak, amikor számonkérik őket, hát persze. 


    Varga Judit állítólagos (inkább ál-) családi élete sem érdekelt senkit, amíg ő maga nem kezdte ömleszteni a fotókat gyönyörű családjáról és imádott férjéről, akitől aztán pár héten belül már válik is, és fizetheti vissza egyedülálló szülőként azt a rengeteg hitelt és a CSOK-ot, ilyen az élet. 


    És igen, Gulyás Gergely is bizonyította, hogy milyen fontos neki a család szentsége. 


    Így van ez egy olyan országban, ahol az ilyesmi csak politikai termék. Ez önmagában a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy még mindig léteznek (igaz, egyre kevesebben) olyanok, akik be is kajálják.  


     

    előzmény:
    LANIAKEA (48877)
    2021-02-15  08:29
  24. 2021. február 15. 09:5048878.

    Ez az ügylet visszament, méghozzá a BAZ megyei kormányhivatal jóvoltából.


    Lehetnek elképzeléseink, hogy miért, mindenesetre a botrány kirobbanása után jelent meg - nem rögtön, hanem napokkal később - a kormányhivatali határozat, amelynek az indokolásrészét "véletlenül" lehagyták a közzétételből (pedig abból tudnánk meg, hogy mi is történt és miért is döntött így a kormányhivatal, kérésre vajon, vissszatáncolásra, vagy más okból).


    Ugye, hogy szükség van a független médiára? Bizony, ez az ügy is leplezetten maradt volna, ha ők nincsenek. 


    Először a csillagot is lehazudták az égről, majd előálltak egy indokolástól megfosztott kormányhatározat rendelkező részével. 


    Nos, Rogán feleségének családja nem lesz földbirtokos, kereshetnek valami strómant maguknak, ahogy ez ezekben a körökben szokás és dívik. 


    A BAZ megyei kormányhivatal vezetője Alakszai Zoltán, igencsak hithű fideszes, egy kifejezetten vaskalapos illető, aki 2019-ben megbukott a miskolci önkormányzati választáson (nem ez az egyetlen kormányhivatal, ahol ilyen bukott jelölt van jelenleg). 


     

    előzmény:
    LANIAKEA (48873)
    2021-02-14  17:35
  25. 2021. február 15. 08:2948877.





    Nagyon érdekesek ezek a fideszes politikusok. Amikor róluk írnak az ellenzéki lapok, azonnal előveszik a magánélet szentségét, a gyerekeik védelmét, a családot.... Bezzeg amikor Márky-Zay, Hadházy, Juhász Péter, Vona Gábor került be undorító hazugságokkal a kormány által irányított médiába, akkor senkinek nem volt problémája ezzel. Amikor kiskorúakat (Nagy Blankát, Kalló Dánielt) próbálták lealázni, megszégyeníteni, akkor nem volt fontos a gyerekek védelme.


    Nos, Varga Judit (és napokkal ezelőtt Gulyás Gergely is) jócskán kapott felvilágosító kommenteket a posztjai alá. De lehet, hogy nem eleget. Ugyanis a híveik még mindig tapsikolnak és nem hajlandóak elismerni, - ahogy pedig a sajtóperek is bizonyítják - a kormánymédia tevékenysége az, ami pont a család, a magánélet szentségét és a gyerekeket is semmibe veszi.


















     

     


  26. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 14. 20:2748876.

    Ma olvastam el Fricz Tamás cikkét a social media, a techóriások hátteréről.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48827)
    2021-02-13  00:15
  27. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 14. 19:5748875.

    Éppen tegnap láttam véletlenül régi felvételeket 2015-ből, amikor - mint írtam - valahol magánterületen emlékeztek meg. A videón jobbikos pártigazgató és Z. Kárpát Dániel, mint szónokok méltatták a hősök - ezt a szót használták - emlékét és követelték, hogy kerüljön méltó helyére a történelemben ez az esemény. Nagyon kíváncsi vagyok, ma mit mondanának, bár... hiszen felsorakoztak már Gyurcsányostól-Vadaistól-Bangónéstól Karácsony Gergelyig össz-ellenzékként a pajeszos tetűcsúzdázó, judapestező szerencsi jelölt mellett, és a zsidólistázó Gyöngyösi Márton is mára európai parlamenti képviselő. És ez komilfo (mielőtt valaki belekötne comme il faut) manapság.


    Annyi igazsága van pannacottának, hogy valami elszigetelt, perifériás, engedély nélküli kis rendezvény lehetett tavaly is, mert Karácsony erre hivatkozva veri a hisztit - azaz nem nyilakozik, illetve hol igen, hol nem, hogy ahírtvtámogatjamerbeszámótróla... Attól Hír tv, de mindegy. Tényleg mindegy. Olyanok ezek, mint Lueger: - Hogy ki a zsidó, azt én mondom meg.


    Egyébként éppen mai hír, hogy Ungváry Krisztián honlapot indít és virtuális Kitörés Emléktúrát szervez. (Ha szereted a közelmúlt történelmét, ő fel is dolgozta a témát Budapest ostroma című könyvében.) Visszatérve a honlapra, az oldalra szerinte azért van szükség, mert az eseményt egyesek aktuálpolitikai célokra használják. Mondja: célja nem a megosztás, hanem a felvilágosítás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48826)
    2021-02-13  00:02
  28. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 14. 17:3648874.

    Én írtam először azt, hogy Várkonyival van Mészáros. De csak azért, mert itt arról volt szó, hogy nyilván a vagyon átmentése miatt válik színleg Mészáros és a felesége.

    előzmény:
    fiú50 (48867)
    2021-02-13  23:00
  29. 2021. február 14. 17:3548873.

    folyt:


    A Budapest Bank is fura módon akar kihúzódni az ügyből, amikor azt mondja, hogy nem adott kölcsönt. Persze, hiszen a hivatali jóváhagyás még nincs meg. De a szerződésből kiderül, hogy az önerőt náluk helyezték letétbe a vevők, és hogy tőlük akarják felvenni a kölcsönt a vevők (ami technikailag azt jelenti, hogy tárgyaltak, kaptak ajánlatot a kölcsönre, és megegyeztek, hogy miként és hogyan kell majd igényelniük erre hivatkozva, ha a hivatali jóváhagyás megtörténik. És megegyeztek a kamatban, meg minden egyéb részletben. Mert ezt így szokás. Máshogy nem is lehet). És azt is belevetették a szerződésbe, hogy a jelzálogjogot, valamint az elidegenítési és terhelési tilalmat széljegyzetként felvezettethessék a tulajdoni lapokra. Tehát pontosan tudják, hogy mi folyik itt (Egyébként sem mondhattak volna olyat korábban, hogy a banktitok miatt nem adhatnak ki információt, hiszen ha nem lenne az ügyben közöttük kapcsolat, akkor nem lenne titkolnivaló). Szóval itt tart most az ügy. Rogán és a felesége próbál menekülni, de ebből nem tudja kimagyarázni magát. Hazudozhat, meg állíthatja mindennek az ellenkezőjét, de okirat áll rendelkezésre.


     


    És végül ha valaki nem hiszi el nekem mindezt, akkor nézze meg Tardona község honlapján a kifüggesztett szerződést: http://tardona.hu/.../Ad%C3%A1sv%C3%A9teli%20szerz%C5%91d. ..


     


     


    És akkor tényleg legvégül válaszolnék arra a felmerülő kérdésre is, hogy mi a lótúró ez az egész? Hát az történt, hogy Rogán meg az új asszony családja lebukott, mert nem számítottak arra, hogy a tardonai hirdetőtáblára ránéz valaki. Ezért kibukott az egész ügy, és most utólag próbálják semmissé tenni az egészet. Ez egyben rávilágít a vagyonnyilatkozatok értelmetlenségére is. Mert ugye ha nem csúsznak el egy banánhéjon, akkor az asszony meg a szülei nevén lenne a vagyon, és ugyan például a házastársnak is ki kell töltenie vagyonnyilatkozatot, de az nem nyilvános. Nem véletlen mondják azt sokan, hogy lenne nagy meglepetés, ha a képviselők házastársainak, gyermekeinek és szüleinek is látnánk a vagyonát.

  30. 2021. február 14. 17:3548872.

    khm:


     


    Rogánék még a csillagot is lehazudják az égről. A valóságban tény az, hogy a szerződést tavaly november 20-án aláírták. A vevők (Obrusánszki Zsolt György, Obrusánszki Zsolt Györgyné, Obrusánszki Barbara, Farkas Zsigmond). A vételár összesen 1,663 milliárd forint, melyből 83 millió önerő és 1,58 milliárd banki kölcsön. Ez utóbbit a szerződésben foglalt módon a Budapest Banknál kívánják felvenni, az önerőt addig is a bankban letétbe helyezték. A vevők a hatósági jóváhagyás után haladéktalanul kérelmezik a banki kölcsön folyósítását, egyben hozzájárulnak, hogy a bank jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztethessen be a földekre. Ezek a tények! Ezt elhazudni nem lehet.


     


    És akkor leírom most az, hogy miként lehet ma földet vásárolni, és akkor mindenki számára világos lesz, hogy miről van itt szó. Szóval ha valaki termőföldet akar vásárolni, akkor az adásvételi szerződést ügyvéd vagy közjegyző előtt kell kötni, speciális formai elemekkel. Vagyis egy adásvételi szerződés születik, csak azt még jóvá kell hagyatni. Ez okirat! Ezt követően 8 napon belül a területileg illetékes jegyzőhöz kell beadni a szerződés egy példányát, amit az 60 napra kifüggeszt a hirdetőtáblán (technikailag ez azt jelenti, hogy kiteszik a honlapra a beszkennelt változatot). Ha senki nem él az elővásárlási jogával, akkor a földhivatalhoz küldi tovább a jegyző a szerződést hatósági jóváhagyásra. A földhivatal elküldi a helyi földbizottsághoz, ahol szintén lehetőség van még arra, hogy megvétózzák az adásvételt. Ha a helyi földbizottság hozzájárult a szerződéshez, akkor a hatóság is engedélyezi, erről értesítik a szerződő feleket, és ezután jön az adásvétel lezárása (általában ilyenkor kell kifizetni a vételár nagyobb részét, majd az ügyvéd intézi a tulajdonos változásának bejegyzését a tulajdoni lapra). Hát nagyjából így néz ez ki. Vagyis tényként állítható, hogy Orbusánszkiék aláírták az adásvételi szerződést. Mondom, erről okirat van, és azt kifüggesztették a hirdetőtáblára. A hvg.hu értesülése szerint az időközben letelt 60 nap után a jegyző továbbította is az ügyet a hivatali jóváhagyásra (részletek itt: https://hvg.hu/itthon/20210212_rogan_antal_foldvasarlas ). Vagyis nem szóltak, hogy el akarnak állni a szerződéstól. Az eladók mai napi nem tudnak arról, hogy a vevők el akarnának állni a szerződéstől (https://blog.atlatszo.hu/.../az-eladoi-oldal-szerint.../ ...) . Ami nem is csoda, mert nem olyan egyszerű kiszállni, hiszen akkor a vevő igen sok pénz bukik. Ráadásul több újságíró is beszélt korábban Obrusánszki apukával, és akkor még ő sem tagadta le az adásvételi szerződést.


     


     

    előzmény:
    pannacotta2 (48870)
    2021-02-14  12:15
  31. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 14. 17:3148871.

    Gazdája legfeljebb a Bodri kutyádnak van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756302 (48868)
    2021-02-14  05:37
  32. 2021. február 14. 12:1548870.

    Nem voltál itt, amikor ezen a fórumon az ilyen volt a divat: a vég nélküli gyűlölködés, mások gyalázása vélt dolgok miatt, és az említettek is élen jártak ebben. Sőt, ők maguk generálták.


    Most, hogy visszajött ide ennek a vezéralakja, megint elkezdődött, miután ők nem képesek máshogy fórumozni, nekik az életük a gyalázkodás, átkozódás, mások kipécézése (ráadásul olyanokkal, amit nem is tudnak, de rengeteget találgatnak, ez is hozzátartozik ehhez a kórhoz, másokról mindenféléket kitalálni). 


    Persze, szánalmas, dehát ők ilyenek, ez élteti őket. Akármilyen diplomájuk van, nem attól függ. 


    De mint akkor sem, most sem sikerül elüldözni azokat az embereket, akiknek még van józan eszük, és ha tudja az ember, hogy őket mi élteti, mi hajtja, mi az életük értelme, akkor simán át tud lépni rajta.


    És mi élteti őket? A feneketlen gyűlölködés azok iránt, akik ellent mernek mondani. Én nem pszichologizálom ezt, mert nincs rá képzettségem, tehát nem ülök fel arra a lóra, amelyre mások igen, nem hirdetek itt fennen nagy mellveregetéssel olyan diagnózisokat, amikhez nem érthetek (amúgy más sem, hiszen nem jár errefelé olyan, akinek lenne), de nyilván megvan mindegyiküknél a maga sajátos, magánéleti oka. Ez biztos, látható ezekből a jelekből. 


    És ahogy írtam, a Fidesz kommunikációja is ez. Ilyenné tették a világot, de azért rajtunk múlik, hogy mi elsajátítjuk-e, vagy undorodva elfordulunk tőle.


    Én az utóbbit teszem, és másnak is ajánlom.  


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756302 (48868)
    2021-02-14  05:37
  33. 2021. február 14. 11:1348869.

    Azt föntről, az idoljaiktól tanulják, hogy nem a hírt kell cáfolni, hanem a hírhozót kell gyalázni. A legaljasabb módszerekkel.


    De lehet, hogy alapból ilyenek és azért ennyire fideszesek.


    Hogy a kettő összefügg, az egészen biztos: ez ennek a szektának a jellemzője, és erről is közismertek külföldön is (lásd Deutsch az EU-ban, többek között). Ők Bayer Zsolt szavain nőttek fel, az a szintjük és aszerint is gyűlölködnek, mindent és mindenkit.


    Nem minden fideszesre jellemző ez, mert bár egyre kevesebben, de léteznek köztük normálisak is, nos, az itteniek nem tartoznak ebbe az utóbbi csoportba. 


    Engem nem izgat, tudom, hogy miről van szó, téged se izgasson. Rólam meg lepereg, legfeljebb konstatálom, hogy mennyire igazam volt: csak másokkal képesek foglalkozni, politikai témával nem, és élnek-halnak azért, hogy  hevesen gyűlölködhessenek egy nyilvános fórumban.


    Ez a szintjük. Nem kell idáig lesüllyedni.     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_756302 (48868)
    2021-02-14  05:37
  34. Torolt_felhasznalo_756302
    Torolt_felhasznalo_756302
    2021. február 14. 05:3748868.

    Kedves fiú50 és mindenki! Én látom, amit írsz, hogy pannacottával mi van. Erre nem is vesztegetnék több szót.


    Sajnálom, hogy nem látjátok, ti hívő keresztény árja fehér polgári emberek, hogy mit műveltek ezzel az országgal. Amikor rájöttök, valószínűleg már késő lesz, ha nem késő már most. Erre sincs értelme több szót vesztegetni, szóval hagyom, hogy féktelen tort üljetek, "békében". Vagyis háborúban, ahogy a gazdátok fogalmaz. Ott a pezsgő a szmájlik között, lehet koccintani.

    előzmény:
    fiú50 (48867)
    2021-02-13  23:00
  35. 2021. február 13. 23:0048867.

    hát persze, válik Varga Judit! 


    hogy mik vannak, ez bezzeg libernyák oldalon nem szokás, ott az a szokás, mint amit kovács laci akkori fővezéretek csinált, hogy külügyminiszterként a felesége helyett a barátnőjét cipelte magával a külföldi tárgyalásaira, és úgy mutatta be, mint a feleségét! És amikor kiment Brüsszelbe (vagy írjam libernyák inteligenciásan hogy jobban ráismerj: Bruxellesbe) akkor a barátosnáját vitte ki magával, és nem a feleségét. Persze a feleségétől nem vált el, mert az olyan decens libernyák oldalán, úgy volt tisztább, hogy hülyét csinált magából és lejáratta Magyarországot ezzel a dolgaival, ugyanis külföldön tudták, hogy nem a felesége, de elkönyvelték úgy, hogy a bunkó posztkomcsi ilyenre is képes. 


    Szóval mi a gond azzal, ha valaki elválik?  


    és nektek mi közök van Varga Judit magánéletéhez? És a Mészáros Lőrincéhez magánéletéhez mi közötök is van? Itt veritek a nyálatokat hogy Várkonyi Andreával hogy is vannak, de érdekes módon egyikük sem közszereplő, így mi közötök is van hozzá? 


    vagy csak a szokásos libernyák károgókórus amit előadtok? 


     

    előzmény:
    LANIAKEA (48840)
    2021-02-13  13:13
  36. 2021. február 13. 22:4648866.

    mit cáfolt meg az EMMI? 


    hogy 500 ezer fő/nap oltókapacitás van Magyarországon? 


    vagy azt, hogy nincs annyi vakcina, mint amennyi oltókapacitás?


    én ugyanis ezeket mondtam, és ezeket senki nem cáfolta meg.


    neked teljesen beégett az agyadba ez a küzdés az ellen, hogy elismerd, hogy igazam van!


    :-))

    előzmény:
    pannacotta2 (48824)
    2021-02-12  23:00
  37. 2021. február 13. 19:3848865.

    Azt sem árt tudni, hogy a vakcinákat az NNK (Népegészségügyi Központ) megrendelése alapján szállítják Magyarországra, tehát a magyar kormányzati szerv felelős ezért és nem az EU. Ezt a koronavirus.gov.hu hivatalos oldal is tartalmazza: 


    https://koronavirus.gov.hu/cikkek/pfizer-ugyvezeto-az-nnk -megrendelese-alapjan-szallitanak-jovo-heten-ujabb-szallitma ny-varhato


    Tehát nem az EU szállít, ahogy itt komoly (és nyilvánvalóan szándékos) mellémagyarázások szerint leírásra került.


    De ezt támasztja alá Zupkó Gábor is, az Európai Únió magyarországi képviseletének vezetője (korábban fideszes polgármester volt, csak mondom): 


    https://telex.hu/koronavirus/2021/02/12/brusszel-eu-vakc ina-zupko-gabor-europai-bizottsag-magyarorszagi-kepviseleten ek-vezetoje


    Őszerinte - és nyilvánvalóan ért hozzá - a közös európai vakcinabeszerzés minden egyes lépéséről valamennyi kormánynak tudomása volt, valamennyi lépés a tagországok képviselőinek egyetértésével történt (egyébként maga az egész úniós vakcinastratégia elfogadása is). 


    A magyar kormány tisztában volt azzal - mondja Zupkó -, hogy január és március között a szállítási mennyiségek kisebbek lesznek.


    Mint ahogy azzal is tisztában volt a magyar kormány is, hogy március után viszont már százmilliós nagyságrendű vakcinaszállítások lesznek. 


    A magyar kormány, miközben kampányol a brüsszelezéssel, tehát ugyanúgy hazudik, ahogy Rogán Antal is a felesége földvásárlásáról. 


    Aki elhiszi mindezt, annak személyéről  elég sok következtetést lehet levonni. 


      

  38. 2021. február 13. 18:5448864.

    Jelenleg EMA-engedélyezés alatt áll a Janssen-gyár (Johnson&Johnson leányvállalat) egydózisos vakcinája, amely ad26 adenovírust tartalmaz (mint a Sputnik első oltása). 


    Az egydózisos oltás nagyon meg fogja dobni az oltottságot, feltéve, hogy megfelelő mennyiség jön belőle. 


    Hogy melyik oltóanyagból milyen mennyiség jön, azt a magyar kormányon kívül senki nem tudja, ugyanis ők kötik a szállítási szerződést a gyárral az oltóanyagok beszállítására. Ők tehát pontosan tudják, hogy miből mennyi jön és nagyjából mikorra (természetesen az EMA-engedély után).


    Elkezdte a vizsgálatot az EMA - a rolling review keretében - a németek CureVac nevű, mRNS-alapú vakcinájával kapcsolatban is. Ez is mRNS-vakcina, de nem a Karikó-Weissmann-féle szabadalmon alapul, a német gyárnak erre saját szabadalma van. 


    Mivelhogy az mRNS-technológiával már régesrégen, évek óta foglalkoznak különböző vakcinagyártó és gyógyszeripari gyárak is. Tehát az is rágalom, hogy ezek a fajta vakcinák annyira újak, hogy nincs rá semmiféle tapasztalat. 


    Eredetileg a rákgyógyításra fejlesztették ki őket. 


    A CureVac-nak a franciák is be fognak segíteni a gyártásban, EMA-engedély után.  

    előzmény:
    pannacotta2 (48863)
    2021-02-13  18:49
  39. 2021. február 13. 18:4948863.

    Hogy lehessen tudni, miről is írok, íme, számszerű adatok:


     


    A tegnapi napig 376 ezer ember kapta meg az első oltást és 124 ezer a másodikat (összesen 500 ezer oltás).


    Kivétel nélkül nyugati vakcinákból, és még van belőle raktáron kb. 40.000 darab, amit nem használtak fel. 


    Orosz oltóanyagból csak a már decemberben érkezett 6.000 darabbal oltanak egyelőre (mivel a többit azért vizsgálják, hogy azonos-e benne a szükséges mennyiség, mint a mintadarabokban), ez a 6.000 darab még kerekítési mennyiségnek is kevés, tehát elhanyagolható. 


    Ennyi jött tehát eddig Nyugatról, amikor is a legelején még keveset szállítottak és a gyárkapacitás növelése miatt is kevesebb jött, mint majd ezután. 


    Persze, "nincs oltóanyag" az EU-nak köszönhetően, hát persze. 


    Az EU nem szerzett be vakcinákat, nem tárol vakcinákat és nem oszt szét vakcinákat, az EU csak lefoglalta a kellő mennyiséget (a tagállamok előzetes igényeinek összeállítása után, amit maguk a tagállamok adtak meg az EU-nak)  gyártóknál és megalkudott az árakról, valamint arról, hogy minden tagállamba lakosságarányosan szállítanak. Továbbá a gyártói felelősségről is, ezt se felejtsük el. 


    Gyártói felelőssége nincs sem az orosz, sem a kínai vakcinának, mellesleg, miután azoknak nincs EU-s engedélye (hiszen be se adták a kérelmet oda). Ha azokkal valami gáz van, akkor azért a magyar állam felel csak, az itthoni engedélyezés miatt. 


    Az oltások számával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a 7 napos "mozgóátlag" mindössze 7.333 fő, ugyanis február 10-én csak 1.231 embert oltottak be, február 13-án már 20.297 embert. Remélhetőleg az utóbbi tendencia folytatódik, bár ez is nagyon halovány. 


    Nemhogy húsvétra, de még a nyár közepére sem végeznek még az alig 3 millió ember oltásával sem ilyen ütemben.  


     


     

    előzmény:
    pannacotta2 (48862)
    2021-02-13  18:30
  40. 2021. február 13. 18:3048862.

    Egyébként napi 20.000 embert oltanak még mindig átlagban, és bár beléptek a háziorvosok, ez a szám nem növekedett.


    Egyik hétről a másikra pedig mindig megmarad egy kisebb mennyiség oltóanyagból, pedig csak nyugatiak jöttek (azt a párezer oroszt nem számolom, mert a nagyobbik tétel orosz még nincs forgalomban, vizsgálják), úgyhogy ennyit a hamis kommunikációról. 


    Láthatóan ennyit bírnak egyelőre, semmivel sem többet.


    Még szerencse, hogy csak maximum 3 millió ember akar oltást, és nem több :) Ezzel az ütemmel az év végéig is eltartana, az biztos. 

    előzmény:
    pannacotta2 (48861)
    2021-02-13  18:27
  41. 2021. február 13. 18:2748861.

    Akkor niincs más hátra, mint a magánoltóközpontra várakozás. Amiről az hírlik, hogy március második felére ott is lehet oltatni, persze, pénzért, de megéri, ha valaki nem akar sem orosz, sem kínai vakcinát és kötelezően azzal akarják megkínálni. 


    Persze, azokat a vakcinákat is kifizettük, hiszen minden vakcinabeszerzés közpénzből megy. 

    előzmény:
    LANIAKEA (48857)
    2021-02-13  18:18
  42. 2021. február 13. 18:2548860.

    Mivel megint nem lehet linkelni, nos, ez a határozat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal 588998/2021. sz. határozata az Obrusánszki Zsolt György, Obrusánszki Zsolt Györgyné, Obrusánszki Barbara, Farkas Zsigmond és Mageráné Mező Szilvia vevők által kötött adásvételi szerződés hatósági jóváhagyásának megtagadásáról. 


    Amely szerződés létezett, bár nem lépett hatályba.  

    előzmény:
    pannacotta2 (48859)
    2021-02-13  18:23
  43. 2021. február 13. 18:2348859.

    Nem fogadta be a linket, nos, még egy kísérlet:  

    előzmény:
    pannacotta2 (48858)
    2021-02-13  18:22
  44. 2021. február 13. 18:2248858.

    Sajátos módon éppen a Magyar Nemzet nevű lakájmédium szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy az Obrusánszki-család (és még 2 fő), tehát apa, anya és "gyermek", aki pár hét múlva Rogán felesége lett, szabályos adásvételi szerződést kötöttek a szerződésben foglalt mezőgazdasági ingatlanokra, amelyek vételárának 5 %-át önerőből, míg 95 %-át, több, mint 1,5 milliárd Ft-ot az állami tulajdonú Budapest Bank hiteléből kívánták fedezni. 


    Íme, a dokumentum, amellyel a kormányhivatal megtagadja ennek a szerződésnek a jóváhagyását:   


    Emiatt a megtagadás miatt nem kérik a hitelt Rogán Barbaráék, és emiatt "nem vásároltak", de arról szó sem volt Rogán nyilatkozatában sem, hogy ilyen adásvételi szerződés nem született, mert dehogynem, hiszen ha nem született volna, nem lett volna utóbb mit megtagadnia a kormányhivatalnak. 


    Az ezzel kapcsolatos sajtóbeli információk igazak voltak, Rogán Toncsi meg jobban teszi, ha szégyelli magát, mégpedig mélységesen. Ez nagyjából ugyanolyan történet, mint a korábbi feleséggel való helikopterezés volt. 


    Meddig tűrjük ezeket még?


    Láthatóan az egészről - miszerint a szerződést nem hagyta jóvá a kormányhivatal - csak az eladót nem értesítették, mert ő még mindig várja a pénzt.


    Hogy aztán a kormányhivatali megtagadásra hogyan került sor, az már egy más kérdés, engem is érdekelne, mert egészen biztos, hogy a politika nyúlt bele, és ezt ők meg is tehetik, ha akarják, akár jogos, akár jogszerűtlen. 


      

  45. 2021. február 13. 18:1848857.

    Szlávik "celeb"doktor újra (és újra) nyilatkozik: a háziorvosok választják ki az oltóanyagot betegeiknek gyártói ajánlások alapján.


    A valóság ezzel szemben az, hogy a háziorvis központilag kiküldött listákból választhatja ki oltásra- illetve sok esetben valójában csak kiértesítheti - az éppen aktuálisan meghatározott számú beteget. Az is központilag meghatározott, hogy melyik beteg melyik vakcinagyártó cég listáján szerepel. tehát nem a háziorvos dönt arról, hogy ki melyik vakcinát kaphatja meg. Persze érthető, kellenek a bűnbakok, akik elviszik a balhét ebben a káoszban. Ezt a Szlávikot is küldhetjük a többivel - ugyanoda.


     

    előzmény:
    LANIAKEA (48856)
    2021-02-13  17:27
  46. 2021. február 13. 17:2748856.
  47. 2021. február 13. 16:0648855.

    Mostanában az "arisztokrata" körökben elég sok az apakomplexusos. Hogy fűvel-fával csalják egymást, az már csak hab a tortán. 


    Aztán hamarosan bejelentik a válást, hát persze :) 


    Miért is jutott ez eszembe pont Varga Juditról? :)  

    előzmény:
    LANIAKEA (48853)
    2021-02-13  15:53
  48. 2021. február 13. 16:0548854.

    Az volt :) Persze, hogy mi fizettük. 


    Az egyik asszonyt már felstafíroztuk, most jön a következő. Már elindult a folyamat - lásd földvásárlási szerződés, amit az eladó érvényesnek ismer el. 


    Bár persze, utólag, kifejezetten a balhéra tekintettel kiszállhat belőle a Rogán-feleség, de az már nem teszi a dolgokat meg nem történtté.


    Nem is olyan régen még helikopterezés miatt kellett magyarázkodnia. Sok baj van ezzel a Tónival mostanában :) Reméljük, a választás előtt még többet megtudunk róluk, a köreikről.  

    előzmény:
    LANIAKEA (48852)
    2021-02-13  15:52
  49. 2021. február 13. 15:5348853.

    Hát, semmiképp nem utolsó szempont bizonyos körökben, ha pénzt adnak. Nyilván nem az eszéért szeretett bele a nemzeth gázszerelőjébe!


    De tudjuk: VAN az a pénz!

    előzmény:
    pannacotta2 (48851)
    2021-02-13  15:20
  50. 2021. február 13. 15:5248852.

    Ugye ez teljesen költői kérdés volt? 

    előzmény:
    pannacotta2 (48850)
    2021-02-13  15:17
  51. 2021. február 13. 15:2048851.

    Mostanában nagyon dívik ez a párcserélgetés a kormány közelében (és nemcsak a kormánytagoknál). Vajon miről beszélget Várkonyi Andrea Mészáros Lölővel? Vagy csak az a fontos, hogy adja a pénzt? 

    előzmény:
    LANIAKEA (48843)
    2021-02-13  13:17
  52. 2021. február 13. 15:1748850.

    A jány olyan lett, mintha guminő lenne. Teljesen átszabták, pedig egész helyes volt.


    Dehát ízlések és pofonok.


    Vajon a plasztikáját is mi fizettük? 

    előzmény:
    LANIAKEA (48847)
    2021-02-13  13:31
  53. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 13:5248849.

    48836-ban ott egy link. Ha megnyitod, megtalálod a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal határozatának kifotózott részletét, amiben világosan ott áll, hogy az érintett adásvételi szerződés hatósági jóváhagyását megtagadja.


    Mit nem értesz ezen?

    előzmény:
    LANIAKEA (48844)
    2021-02-13  13:22
  54. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 13:3148848.

    Négyre kell "ebédet" főznöm, így indulok lassan.


    Egy kis vidám fricska búcsúzóul (csak mert sokak röhögtek az "oltakozni" szón):


    Egyik kedvenc televíziónk beszélgetős műsorában szereplő orvos az „oltakozik” szó használatáért gúnyolta Dr. Müller Cecília tiszti főorvost. Valóban, egy ilyen módon képzett szó a magyar nyelvben szinte példátlan, amint az alábbi néhány sorból látható:


    Az Operatív törzs rendszeresen találkozik, értekezik és tanácskozik. Rendelkezik a teendőkről, ennek köszönhető, hogy az ország sikeresen védekezik a járvány ellen. Persze, ha alkalom kínálkozik, az ellenzék rögtön vitatkozik és ítélkezik. Hadakozik, vagdalkozik és siránkozik. Nyilatkozik, hogy a kormány feleslegesen költekezik. Tiltakozik és arra hivatkozik, hogy nem fogadták el a javaslatukat, amely erre vonatkozik.


    Bár ezeken már senki sem csodálkozik, ez a státusukból következik. Mára már több vakcina is itt sorakozik, amely hatásos a vírus ellen. De sok ember nem barátkozik meg az oltás gondolatával, és elfelejtkezik arról, hogy a többiek ellen is vétkezik, aki nem jelentkezik oltásra. Aki felelősen gondolkozik, az vállalkozik az oltásra és csatlakozik az arra várókhoz. Sok nagy cég adakozik is, hogy segítse a kampányt. Viszont, sajnos, az oltóanyag terén hiány mutatkozik. Számos ország várakozik arra a napra, amikor megérkezik a vakcina.


    Persze, aki unatkozik, azzal szórakozik, hogy mondvacsinált nyelvészeti problémákkal foglalkozik. Pedig tulajdonképpen csak azért támadják Müller Cecíliát, mert naponta imádkozik, ahelyett, hogy rendszeresen bérmálkozna.


    A rutinszerűen bérmálkozót lehet hallgatni és nézni délután a híveknek, talán még sorok is fognak kígyózni. (Remélem, Klára asszony eldugta otthon a viszkit és csak száraz pogácsa volt.)

  55. 2021. február 13. 13:3148847.

    most mé mondod??? Annyira cíííííííííííp lett az a jány! Biztos tudnak "jó" plasztikai sebészetet, oszt lóvé nem számít!

    előzmény:
    pannacotta2 (48845)
    2021-02-13  13:22
  56. 2021. február 13. 13:2648846.








    Gondolom a CSOK visszafizetése kamatos kamattal nem kérdéses, mert nem jött össze a 10 év együttélés a hitel felvétele után. Egyebekben a hitel feltételei között szerepel












     



  57. 2021. február 13. 13:2248845.

    Öööö, amit erre tudnék írni, most nem írom ki ide, majd megdumcsizzuk másutt. Egyébként várható volt.  


    Arra viszont kiváncsi leszek, hogy mi lesz Rogánnal. Úgy hallottam, tele van a búrája a Vezérnek a Toncsival, már nem most kezdődött a dolog, erre jött rá a mostani botrány az új műasszonnyal (aki a kifejezést kifogásolná, tekintse meg, hogy szabták át ezt a nőt pár hónap alatt, tetőtől talpig, míg mostanára egy mesterkélt Barbie lett belőle), és amit nem tudnak letagadni, hiszen a szerződés is nyilvános és az eladó is fenntartja az abban foglaltakat.


    Pech. 


    Az, hogy utóbb az átszabott baba visszatáncol a szerződéstől, már nem jelent semmit. 


    Egyébként Rogán egy árva szóval nem mondta azt - ezt tegyük hozzá -, hogy az a szerződés nem érvényes és nem lenne igaz, ami benne áll.


    Csak figyelmesen kell olvasni a nyilatkozatát. Azt közli csak, hogy a szerződés nem lépett hatályba (egyelőre). 

    előzmény:
    LANIAKEA (48840)
    2021-02-13  13:13
  58. 2021. február 13. 13:1748843.
    „Nagyon szeretem például leszedni az asztalt egy baráti vacsora után, hogy a férfiak tudjanak beszélgetni, szeretek elmosogatni, én tisztítom a foltokat, és szeretek csinosan felöltözni. (…) Az egyik leghangulatosabb dolog, ha a balatoni házunk konyhájában elkészíthetem a nyáresti vacsorát.”
    - ja , vagy még sem
    előzmény:
    LANIAKEA (48840)
    2021-02-13  13:13
  59. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 13:1748842.

    Még mindig sokkal jobb és becsületesebb, ha csalná a szintén ismert férjét, és még ki is posztolná annak méretes szarvait...


    Nemdebár?

    előzmény:
    LANIAKEA (48840)
    2021-02-13  13:13
  60. 2021. február 13. 13:1648841.

    Ahogy sejthető volt - annyira, hogy úriemberek még fogadást sem kötnének rá -, az orosz fél sem tud eleget szállítani vakcinából Magyarországnak.


    Bár kezdetben a február hónapot tekintve 200.000 adagról volt szó (miközben csak a Pfizer ennek legalább a dupláját szállítja februárban, ha nem többet), kiderült Gulyás Gergely nyilatkozatából, hogy csak 100.000 adagot szállítanak mégis. 


    A kormányzati kommunikáció tehát a szokásos brüsszelezésről szól, és nem a tömegesen beérkező vakcinákról, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy az oroszok komoly gondban vannak, nincs elég vakcinájuk és belföldön is alig tudtak beoltani embereket, jócskán el vannak maradva az oltási arányban Európától és Magyarországtól is. 


    Ami pedig a brüsszelezést illeti, nos, nem tartottak fegyvert Orbánék fejéhez, amikor nagy örömmel vettek részt a közös EU-s beszerzésben, merthogy  azt nem Brüsszel rendelte el, hanem a tagállamok miindegyike egyenként csatlakozott hozzá (tavaly júniusban). 


    A tagállamok - így Magyarország is - adták le a rendelést, hogy miből mennyit kérnek (lakosságarányosan mi a Modernából például jóval kevesebbet, mint mások, az ára miatt), és a szállítási megállapodásokat a gyártóval is a tagállamok kötötték. Az EB csupán a közös rendelést csinálta, azaz a kontingesek lefoglalását. 


    Az EB nem vesz részt a szállításban, nem osztogat szét vakcinákat, nem is tárolja őket, ezeket a tagállamok és a gyártók intézték és intézik most is. 


    Lehetett volna egyenként, tagállamonként kuncsorogni a gyártóknál, de akkor Németország és Franciaország, mint a két leggazdagabb ország valóban beelőzött volna bennünket és nekünk nem maradt volna vakcina, vagy csak túl drágán. 


    Így viszont senki sem előzött be, a tagállamok lakosságarányosan kapják az EB által lekötött keret és azon belül a saját maguk által leadott igény szerint. 


    Persze, amennyit tud küldeni a gyártó ezen belül éppen. 


    Szépen küldik, egyelőre sokkal több nyugati vakcina érkezett, mint keleti. Ez jó is, ugyanis már a háziorvosok is közölték: alig bírtak praxisonként 5+2 embert összeszedni, hogy beküldjék az oltóközpontba az orosz vakcinára. 


    Még a Fidesz-szavazók jelentős része (többsége) is úgy nyilatkozott, hogy nem veszi fel sem az orosz, sem a kínai oltást, mert nincs EMA-engedélye (egyikét sem nyújtották be az EMA-hoz, így  nem is lehet engedélyük).  Mivel az orosz gyártó tanácsokat kért az EMA-tól, mit is kellene benyújtaniuk az engedélykérelemhez és mivel még Merkel ezirányú segítését is kérték, így elképzelhető, hogy miért nem kérték még mindig meg az EMA-engedélyt: mert baj van a dokumentációval, valami ott nem tiszta. 


    Ezek után mindenki döntse el, hogy ezt az oltóanyagot, ami csak-csak beavatkozik az emberi szervezetbe, beadatja-e magának. Ez mindenki egyéni felelőssége.    


    Ha átoltottságról beszélünk, akkor attól amúgyis messze vagyunk, de a nagyobb arányú oltottság itt, Magyarországon a nyugati vakcináktól fog függeni. Ez máris látható. 


    És ez így van jól, az EMA-engedélyt nem pótolja semmi. 

  61. 2021. február 13. 13:1348840.

    Édes-aranyos, nagyonkeresztyén Varga Judit válik. Karácsonykor még meghitt családi fotókat posztolt.


    "Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet."


    Be szép! Családok hete. Hát, persze


     



     



  62. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 12:3748839.

    Személy szerint még hozzátenném: az EU egészségügyi biztosa, Stella Kyriakides, aki pszichológus végzettségű, totálisan alkalmatlan a feladata ellátása. Magyarázkodik, hárít, letagadja a korábbi nyilatkozatait... "Stella Kyriakides asszony, az EU egészségügyért és az élelmiszerbiztonságért felelős ciprusi biztos. Kyriakides tavaly január legvégén arról beszélt, hogy Kína megfékezte a koronavírus terjedését, így Európában nincs szükség intézkedésekre... Egy hónap múlva azt nyilatkozta, hogy nincs szükség utazási korlátok bevezetésére... Brüsszel leglátványosabban Rómát hagyta magára a járvány közepette, ahol már jóval meghaladta a 30 ezret a fertőzöttek száma. Az európai „szövetségesek" helyett Kína sietett Olaszország segítségére, de ennek még meg lesz az ára. Március 18-án Kyriakides főnöke, Ursula von der Leyen bizottsági elnök elismerte, hogy az EU későn reagált a járványra, a ciprusi biztos asszony azonban még nem gyakorolt önkritikát." És azóta sem, pedig mindent látványosan - és tegyük hozzá fájón! - elbaltázott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48838)
    2021-02-13  12:31
  63. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 12:3148838.

    Egy kis sajtószemle: - Bocs, de fizetős.


    És ha ellenben megelégedtek így vele: - Ezért vallott kudarcot a vakcinák beszerzésében az Európai Bizottság - Gideon Rachman - Financial Times


    Az egészségügyi vészhelyzet közepette a Bizottság – szakértelem hiányában – nem tudott megfelelni az oltóanyag-beszerzés kihívásainak.



    „A koronavírus elleni oltások beszerzésének sikertelensége komoly politikai botrányhoz vezetett az Európai Unióban. Néhány vezető politikus számára ez akár a karrierjük végét is jelentheti. Ezen politikusok közé tartozik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, illetve Jens Spahn, Németország egészségügyi minisztere. Mégis hogyan történhetett mindez? A felelősség nagyrészt az Európai Bizottságot terheli, mely a nyár folyamán rávette a 27 tagállamot az oltóanyag-beszerzés koordinálására és kinevezte magát a folyamat irányítójának. Ennek pozitív és negatív vetületei is vannak. A pozitív, hogy az Unió tisztviselői belátták időben, hogy veszélyes lehet az a tagállamok közötti megosztottság, ami a szűkös készletekért folyó verseny miatt kialakulhat. A negatív, hogy Ursula von der Leyen, illetve a Bizottság a járványban lehetőséget látott arra, hogy az uniós hatásköröket tovább bővítse. A jól ismert brüsszeli elképzelés szerint az Uniónak a válsághelyzeteket mindig az integráció mélyítésére kell felhasználnia, így most is az irányítás átvételére törekedtek. Az egészségügy hagyományosan tagállami hatáskör. Von der Leyen asszony azonban bejelentette, az EU „európai egészségügyi uniót” épít. A Bizottság elnökének tetszett az ötlet, hogy a koronavírus-járványt az európai szolidaritás erényeinek bizonyítására használják fel. Fotósorozat szervezésébe kezdtek, hogy bemutassák, az európaiak a kontinensen mindenhol egyszerre kapják meg az oltóanyagot. Ehelyett most az EU-nak a készlethiánnyal küzdő üres oltóközpontokról készült képek miatt kell magyarázkodnia. (...) Az egészségügyi vészhelyzet közepette a Bizottság – szakértelem hiányában – nem tudott megfelelni az oltóanyag-beszerzés kihívásainak. A brüsszeli tisztviselők túlzott óvatossággal cselekedtek, alkudoztak és a szerződéseken vitatkoztak, miközben az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Királyság beelőzte őket. (…) Az Unió más szakterületei sem alkalmasak a helyzet kezelésére. A Bizottság jogi szakértői gardája elismert, azonban ők elsősorban az uniós jog értelmezéséhez értenek, nincs tapasztalatuk tömeges közbeszerzési projektek lefolytatásában. A Bizottság szerint az AstraZeneca gyártóval szembeni viaskodás sziklaszilárd jogi alapokon áll, sok ügyvéd azonban korántsem ilyen lelkes a gyártóval megkötött szerződést illetően. (…) Az Európai Bizottság alkalmatlansága – talán átmenetileg – átformálta a Brexit-vitát. Egyre hihetőbb Boris Johnson érve, miszerint az Egyesült Királyságnak jobb az Unión kívül. A járvány majdnem elhozta a brit miniszterelnök pályafutásának végét, de végül inkább politikai mentőövet dobott neki.”


  64. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 12:1248837.

    Téba fölött a vörös vihar miért inkompátibilis a közösségi elvekkel Zuckerberg szerint?


    Persze tudom a választ: a kulcs a vörös. Ez nyilván uszító és gyűlöletkeltő kifejezés (mert egyenlő bolsi) az ő algoritmusuk szerint, nem pusztán egy szín. Tök gáz az egész.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48829)
    2021-02-13  08:48
  65. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 12:0548836.

    Ki futott itt aknára?!


    Talán a gusztusos Homonnay?


    A Magyar Nemzet megkeresésére a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal is cáfolta, hogy Rogán Antal új feleségének családja – más vevőkkel együtt – nagyobb földbirtokot vásárolt volna Borsod megyében. A hivatal ugyanis azt írta: „A szerződés bejegyzését megtagadták, így az nem lépett hatályba.” A Budapest Bank már tegnap cáfolta az álhíreket: kijelentették, hogy nem nyújtottak kölcsönt és hitelt sem folyósítottak, sem Rogán Antal feleségének, sem a családjának. Korábban a 444.hu közölte, hogy Rogán Barbara szülei bankhitelből impozáns méretű földbirtokot vásároltak Csokvaományban és a környékbeli falvakban, de kiderült, hogy bár volt ilyen szándék, a vásárlás végül nem történt meg, tehát ismét hazugságot terjesztett a baloldali média.

    Klikk


     

    előzmény:
    LANIAKEA (48819)
    2021-02-12  22:14
  66. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 11:4248835.

    Tény, hogy sokat bénázott Brüsszel és elcseszte a vakcina rendeléseket. (A zsidó állam nagyon észnél volt, nyilván kikalkulálták, hogy kisebb a veszteség a gazdaságban, ha dupla áron veszik a vakcinát, 14.30 helyett 30-at fizettek érte.) De azért szerintem az sem egy demokratikus és szép lépés, hogy egyszerűen megtiltsák most a Pfizernek, hogy az európai gyárakból ne teljesíthessenek nem Európába irányuló exportot. A cégnek meg a szerződéseket kell betartani, tetszettek volna előbb észbe kapni. Tényleg amikor az EU nem kis pénzekből támogatta a kutatásokat, szabhatott volna még nyáron szigorúbb feltételeket - van valami kifejezés is arra az üzleti életben, amikor a leszerződött partner másnak drágábban, így az korábban, előnyt élvezve kaphatja meg az árut. Szóval ki lehet kötni a szerződés kötésekor, hogy a másik felet ne érje hátrány, pl. késedelmes teljesítés.


    Az Astra Zeneca is kapott a fejére, erről ezt írta a nem orvos barátnőm: - Ma az AstraZeneca EU felé történő késedelmes teljesítése volt terítéken. Miért nem küldték a megígért mennyiséget az Eu-nak. Erre fényezték magukat, hogy ennek jó oka van, amit nem mondtak ki, de megerősítették, hogy semmi ok az aggodalomra, menni fog idejében. Azt már lekésték. S azt is hozzátették, hogy megnyugtató, hogy a három helyszínen gyártott és gyártandó vakcinákból lesz elegendő idejében. Szóval ők a legjobban, s senki ne aggódjon, ők mindent rendben megtesznek és jól és időben. Holott épp ezt és ennek az okát kellett volna megmagyarázni. Ez olyan angolos... Támadott pozícióból támadnak védekezés helyett. S még ők érzik magukat megsértve. Ebben zseniálisak. 


    Na, szóval semmi nem megy simán, és csak remélni merem, hogy a mostani jóslata Bill Gates-nek nem jön be úgy, mint 2017-es... Mert most azt állítja, hogy egy pusztítóbb, halálosabb járvánnyal nézünk szembe. Az embernek kedve lenne megkérdezni: - Mi van Bill, készen van a második vírus? Persze csak viccelek. Az összeesküvés elméletek hívői még egy chip rajzát is keringetik a világhálón - ami egy elektromos gitárhoz vásárolható pedálhoz tartozik. Egész pontosan egy Boss Metal Zone típusú eszközé, amely napjainkban is kapható a minőségi termékeket forgalmazó hangszerüzletekben. A rajzon egyébként rajta is vannak a hivatalos szakszavak, mint például a “volume”, ami ugyebár a hangerőt jelenti, illetve a “bass”, ami pedig a basszust. Ja, és az orvosi maszkban levő fém sem 5G-s antenna...


     




    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48834)
    2021-02-13  11:18
  67. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 11:1848834.

    Adagionak


    Múltkor kérdezted, hogy beadatnánk-e magunknak az orosz vakcinát? Én már ott tartottam, hogy bármelyiket, a kínait is. Megkönnyebbülés az oltás után. (Tegnap este egy linkben feltettem a Szputnyik alkalmazási leíratát. ha gondolod, átnézheted.) Nem akarok senkit befolyásolni, bármiben kérdeznek, mindig lehetőleg több orvost ajánlok, válassza ki az illető, melyik szimpatikus, és egyetlen kezelést, műtétet sem beszélek rá senkire - legfeljebb elmondom, én mit tennék a helyében. Szóval a vakcinákkal tényleg ott tartottam, hogy bármi jöhet, ami ad némi biztonságérzetet. (Felmerült a kínaival kapcsolatban egy immunológusnál, hogy maga az oltóanyag okozhat később autoimmun szindrómát - de erre a szakirodalom szerint nincs bizonyíték egyetlen vakcinánál sem - pedig felmerült már a feltételezés - de mindig azt találták, hogy maga a vírus okozta fertőzés okoz később autoimmun érintettséget. Rákérdeztem kanadai, német és angol - sőt egy svéd - orvosnál is, ők is így vélték.)


    Mindenhol cirkusz van, a vakcinákat előállító cégek konkurálnak, a nagyobb számban eddig oltó országok is hol ezt, hol azt kifogásolják. Angol orvos barátnőm is dühöng, mert ott a kormány arra törekedik, hogy ugyan kisebb, de valamilyen védettsége legyen minél több embernek - így most a Pfizer második dózisát nem három hét múlva adják nekik, hanem 12 (!) hét múlva. Így meg a Pfizer nem tud garantálni semmit. Átküldött egy cikket is a BMJ-ből: ITT. Háborognak az izraeliek, mert az ő vizsgálataik szerint a Pfizer első beadott adagja, amire a gyártó cég azt mondta, hogy 52 százalékos védelmet jelent, csak 33 százalékosnak találták. De nyilván korcsoport függő, meg nem mindegy, hogy igazolt vagy tüneti a betegség, stb. Majd elolvasod, ha akarod. Ezt meg egy másik barátnőm írta egy levélben: - A III. klinikai kisérlet során 170 PCR megerősített eset volt, míg 3410 gyanús eset. Ha a gyanús eseteket is beleszámítjuk a ténylegesbe, akkor valóban drámaian, 19 százalékra csökkenne a Pfizer hatékonysági mutatója. Ebben természetesen a vakcinát követő rövid távú szimptomák is beletartoznának. (A vakcina esetleges mellékhatása maga.) Ha ez utóbbiakat leszámítjuk, akkor 29 százalékos a hatékonysága. Ezt Doshi nyilatkozta, a Marylandi Gyógyszerészati Intézet segédprofesszora, aki egyébként az influenza vakcina ellen is hangot emelt. Mindenestre igény van arra, hogy a Pfizer felfedje a tesztelési adatait és azok eredményeit egy szakértői csoport előtt, hogy annak hatékonyságát átértekeljék, s megvizsgálják. A kínai vakcinát Brazíliában a frontvonalban dolgozókon tesztelték, ami szintén nem összehasonlítható, hiszen ők jobban ki voltak téve a vírusnak. Global Times

  68. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 10:3948833.

    Nem veszem a szívemre. Fogalmam sincs, tegnap miért pattogott itt.


    Utálhat, ha akar, tényleg nem hasonlítok egyetlen idoljára sem. Ungár Klára is igen messze áll tőlem, Dobrev Klárának  - aki szinte légies szépség, mint tudjuk - sem kívántam a barátnéja lenni soha. (Dobrev külseje amúgy kifejezetten kezd riasztóvá válni, hosszabb hajjal olyan volt, mint egy transzvesztita, most ezzel a lenyalt röviddel - hát mint egy pitbull. Törékeny? Leginkább az öregedő Jean-Claude Van Dammera hajaz. És mindehhez az az elviselhetetlen, csipogó gyöngytyúk hang! Brrrr....


    (Na, megint rossz voltam, ejnye-ejnye.)

    előzmény:
    fiú50 (48823)
    2021-02-12  22:57
  69. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 10:2748832.

    LANIAKEA ismeri az előzményeket - és mi is jól ismerjük őt. Csak a neve más.

    előzmény:
    fiú50 (48822)
    2021-02-12  22:45
  70. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 10:2148831.

    Én emlékszem arra a hozzászólásodra, tényleg azt írtad, amit most.

    előzmény:
    fiú50 (48821)
    2021-02-12  22:27
  71. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 13. 10:1648830.

    Kedves pogány, ám templomban hamisan esküdöző kartársnő! Szerintem Barna hiába fog várni a pénzére, mert igaz, hogy azt az adásvételi szerződést még tavaly októberben írta alá, de Rogán feleségéék nyilván nem fogják kifizetni (február közepe van). Ahogy olvastam, nemhogy tulajdonjog, de még széljegy sincs bejegyezve a hivatalban a birtokokra. Legfeljebb bukják a letétbe helyezett pénzt Rogánék. Nyilván te sem adod el a lakásod annak, aki csak foglalót és/vagy előleget ad, de a vételárat nem fizeti ki.

    előzmény:
    LANIAKEA (48819)
    2021-02-12  22:14
  72. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 13. 08:4848829.

    Ebben teljesen igazad van!

    előzmény:
    pannacotta2 (48828)
    2021-02-13  00:30
  73. 2021. február 13. 00:3048828.

    Az engem nem érdekel, hogy ott mi hogy van elkönyvelve. Azt hittem, az én véleményemet kérdezed és nem az ellenzékét. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48827)
    2021-02-13  00:15
  74. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 13. 00:1548827.

    A Facebookkal felhasználói oldalon semmi baj. Az üzemeltetői, tulajdonosi oldalon vannak gondok.


    Trump kitiltása a józanabb ellenzéki (és főként liberális) körökben is hibaként van elkönyvelve.

    előzmény:
    pannacotta2 (48815)
    2021-02-12  20:28
  75. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 13. 00:0248826.

    Na tessék! Itt a magyarázat. Őszintén szólva én nagyjából semennyit nem foglalkoztam ezzel a dologgal. Hallottam róla, de különösebben nem érdekelt. Már érdemes ide járni! Mindig tanul az ember. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48816)
    2021-02-12  20:53
  76. 2021. február 12. 23:0848825.

    Folytatás is van (Rogánnak még az imént leírtaknál is nagyobb pechje van): a mai napon az Átlátszónak maga az eladó (!) ismerte el, hogy az interneten elolvasható adásvételi szerződés érvényes, és most várják a pénzt, amit majd a Bank utal (azt a 83 milliócskát a vevők addig letétbe helyezték).


    A szerződés szerint az egyik vevő az 5 közül Rogán Antal felesége. A vételár 95 %-át pedig a vevők 1,5 milliárd Ft-os banki kölcsönből fedezik, amely bank a magyar állam tulajdonában áll (tehát mi hitelezzük Rogán legújabb feleségének és társainak földvásárlását).


    De szép is, istenem, egy földműves asszony a háznál. Igaz, ha ránézel és látod, mennyire átszabták plasztikailag, nem gondolnád, hogy földműves gazdálkodóként van bejegyezve a nyilvántartásba :) Pedig így van. Nyilvánvalóan a földvásárlás miatt, jó az a háznál, pláne, ha ki lehet gazdálkodni a hiteltörlesztést belőle, és ki lehet (lásd: állami támogatás), így gyakorlatilag ingyen van. 


    Másoknak azonban nincs ilyen lehetőségük, csak kormánytagok babáinak.   


    https://blog.atlatszo.hu/2021/02/az-eladoi-oldal-szerint -ervenyes-rogan-barbara-es-csaladja-szerzodese-az-ezerhektar os-birtokrol/


    Az Átlátszó újságírója el tudja képzelni, hogy amióta az ügy kirobbant, Rogánék megpróbálnak kihátrálni a szerződésből, kiváncsi vagyok, mi lesz a vége.  

    előzmény:
    LANIAKEA (48819)
    2021-02-12  22:14
  77. 2021. február 12. 23:0048824.

    Az, hogy a te diktátorod milyen balfékságot mond éppen, az egy dolog, mi már megszoktuk és legyintünk csak rá, de hogy te ezt be is veszed, és még hirdeted is, az rád nézve komoly értékítéletet jelent.


    A minap meg maga az EMMI cáfolta meg a patásodat, úgyhogy normális országban már közröhej övezné  az ilyen vezetőt.  

    előzmény:
    fiú50 (48821)
    2021-02-12  22:27
  78. 2021. február 12. 22:5748823.

    "Előzmény:


     

     pannacotta2
    .........Szükségtelen mindenféle agyament, előrángatott indokokat találnod, egyszerű az igazság: utállak, méghozzá nagyon. És ez csak rád vonatkozik, senki másra. Minden okom megvan rá, jócskán megdolgoztál érte éveken keresztül.
    Viszont nem vagyok vele egyedül, kevés ember van nemhgoy a fórumon, de még a világon is, akit ennyien utálnának, mint téged.
    Most pedig szállj le rólam és rólam se írj, nemhogy nekem. Foglalkozz a saját dolgaiddal."


     


    Ez annyira szép, liberálisan toleráns, humánus, stb. stb. hogy nem lehet elégszer idézni!


    gratulálok! 


    erre mondaná szegény Árkus Józsi (tudod, a Parabolás) hogy: szép volt fiúk! 


     

    előzmény:
    pannacotta2 (48792)
    2021-02-12  18:12
  79. 2021. február 12. 22:4548822.

    Szia Judit! ne foglalkozz ezekkel a libernyákokkal, és főleg ne vedd a szívedre amiket írkálnak. 


    A nagy többségük nem tudja, hogy a topik hogy indult. Pedig csak el kéne olvasniuk a topikindítót, itt van fölül, mindíg megjelenik, olvasni tudnak, így nem tudom mit nem értenek. 


    A topikot akik indítotték, azok azért indították a 2010-es választások után, hogy a fidesz gyözelme után a polgári kormány tevékenységéről beszélgessünk itt. Az alapító tagok közül már csak Te, Unger és én járok ide, sokkal többen voltunk, de az indulás után nem sokkal ide ette a fene ezt a libernyák bandát élén ezzek a pannacottával, (mivel sz ő topikjuk érdektelenségbe fulladt) és elkezdték a libernyákoknál szokásos gyűlölködést, és hozzád hasonlóan a többségnek elege lett ebből a szennyes személyeskedő gyalázkodó stílusból és szépen itthagyták a pannacottát meg a többieket hogy gyűlölködjenek egymás között. Aztán ez a pannacotta szépen elterebélyesedett itt és játssza az észkombájn okostojást, kinyilatkoztat, marhaságokat írkál be ide, fogalma sincs dolgokról de okoskodik mindenben, és nem tudja felfogni, hogy vannak kérdések, amikhöz sokkal több ész és ismeret kell annál, mint ami neki van. És ráadásul ha valaki vitatkozik vele, vagy ráébreszti arra, hogy mekkora marhaságokat ír, annak a jó libernyák szokás szerint megpróbálja kiforgatni a szavait, és gyülölködik ls gyalázkodik mindenki ellen, aki nem érte egyet vele. 


    Emlékszel, hogy voltak nagy barátnői itt a őannacottának, nem írom a neveket, biztos emlékszel rájuk, mert ezek is nagy hazudozó szarkeverők voltak,  de a helyzet az, hogy már a sajátjai is itthagyták, mert őket is kitúrta innen, mert neki szük ez a topik úgy, hogy nem ő oszthatja az észt.


    Ezek a müge, meg laniakea nem ismerik az előzményeket, és így nem tudják, hogy a baloldali jó szokás szerint majd rájuk is sor kerül, mert csak addig jó nekik, amíg a kormányt szidalmazó és a pannacottával mindenben egyetértő beírásokat tesznek, de csak merjenek egyszer is vitatkozni a pannacottával. 


    Szóval ne vedd a szívedre amiket itt művel veled a pannacotta, nem éri meg, hogy rongáld magad a hülyeségei miatt. Nagy ívben tegyél rá! Elvan itt a nagy eszével, és majd szépen egyedül marad, de még akkor is fogja osztani az észt!


    :-)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48817)
    2021-02-12  20:57
  80. 2021. február 12. 22:2748821.

    "Fiú50-nek üzenem, aki elhitte és itt hirdette, hogy már márciusra meglesz az átoltottság, hogy ma az ő Vezénylő Tábornoka sem ezt mondta, tehát fiú50 egy orbitális marhaságot terjesztett itt. " 


    nekem ne üzengess, és főleg ne hazugságokat.  Mivel megint értelmezési gondjaid vannak, akkor értelmezem amit írtam: a miniszterelnök február elején (ha jól emlékszem 2-án, vagy 3-án) mondta egy reggeli rádióbeszélgetésben, hogy az oltókapacitás 500 ezer fő/nap, és ha lesz oltóanyag ennyi, akkor egy hét alatt 3,5 millió embert lehetne beoltani, vagyis február közepére az első adagot ennyi embernek lehetne beadni, és így március közepére a második adag beadásával ennyi ember lehetne védett. 


    (bárki visszaolvahatja és ellenőrizheti) 


    Most, február közepén látszik, hogy az impotens libernyák naplopó ingyenélő brüsszeli bürokraták "áldásos" tevékenységének hála, nem lesz ennyi vakcina, és a kormány a mostani beszerzési lehetőségekből kiindulva látja azt, hogy húsvétra az összes regisztrált be lesz oltva.


    vagyis miket üzengetsz nekem? mi a marhaság? ugye az amit te írtál?


     

    előzmény:
    pannacotta2 (48774)
    2021-02-12  10:13
  81. 2021. február 12. 22:1548820.

    No mégeccer: keresztyén kartácsnő😇

    előzmény:
    LANIAKEA (48819)
    2021-02-12  22:14
  82. 2021. február 12. 22:1448819.

    Ó be szép, amikor a kesztyén katácsnő savazni akar és aknára fut😄🙏🏼

    előzmény:
    pannacotta2 (48812)
    2021-02-12  20:05
  83. 2021. február 12. 21:1748818.

    Közben rájöttem, hogy némi - bár csak hangyányi - igazságmagva van Rogán nyilatkozgatásának.


    Tényleg nem vett a felesége semmiféle földet, merthogy akkor még csak a menyasszonya volt. 


    Csak pár hónap múlva lett a felesége. 


    De azért felmerül a kérdés, hogy még hány asszonyt kell feltőkésítenünk? Rogánnál ő volt a harmadik.  

    előzmény:
    pannacotta2 (48812)
    2021-02-12  20:05
  84. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 12. 20:5748817.

    Fiú50-nek:


    Ők nem így látják. Müge írta nekem, hogy "lógok a nyakukon". Hát ő így érzékeli.


    (A fórum kritikán aluli, jó éjt, ha jártok erre.)

  85. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 12. 20:5348816.

    "Természetesen tudom, miről van szó, de azt csak találgatom, hogy mi lehet a dolog hátterében. Egy ilyen ötletelés annak feltételezése, hogy a német állam kéri meg a magyar államvezetést az engedélyezésre azért, hogy a náluk meglehetősen üldözött, illegalitásba kényszerített neonácikról képet kapjanak. Talán a liberalizmus jegyében nem tiltják be. Nem tudom, de az tény, hogy eddig politikai orientációtól függetlenül mindenki engedélyezte. Gyanítom, hogy az igazi okot soha nem fogjuk megtudni."


    Gyakorlatilag nyitott kapukat döngetsz, okafogyott a dolog. Jól emlékszem, igazi német nácis felvonulást még Hiller idejében csaptak a bakancsosok - erre azért emlékszem tisztán, mert írtam róla, még köszönetet is mondtak a magyar államnak és személyesen Hillernek, amiért engedélyezte. (Persze akkortájt ennek nem volt a fórumon különösebb visszhangja.)


    Sok ember az évek során azért ment ki emlékezni, mert rengeteg civil is volt az áldozatok között, akik a szovjet körgyűrűből a katonák mögött akartak kijutni. Összesen ötvenezer ember indult el és négyszáz-hatszáz jutott ki, tömegmészárlás volt. (A kitörés napján a sziklakórházból a járóképes betegek elmentek, a többire is civil ruhát adtak, és állítólag az oroszok azért lángszóróztak le néhány fekvő katonát, mert a németek az ágyról is lőni akartak és kézigránátot is akartak dobni. De korántsem annyi fekvő beteget égettek el elevenen, mint a közhiedelem tartja. Állítólag...) Magyar katonák is voltak, még a Waffen SS-ben is, hiszen a háború vége-felé már a veszteségek miatt soroztak be kötelezően nem árjákat is. A történészek dolga, hogy ismertessenek, és az utókoré, hogy ítélkezzen, de az általános meggyőződés volt a katonák között, hogy az oroszok nem szeretik az élő hadifoglyokat, hanem azokat lemészárolják. Ebben nem is tévedtek nagyot. Nyilván sokan a túlélés egyetlen alternatívájának látták a kitörési kísérletet. Nem tudjuk, mi történt volna, ha megadják magukat.


    Arra határozottan emlékszem, hogy már 2015-ben betiltották a vonulást, valahol periférián, magánterületen tartottak valami emlékezést. 2018-ban Orbán a rendezvény megakadályozására kérte a BM-t, de akkor még összegyűltek az emlékezők. Viszont 2018-ban már semmiféle tiltott önkényuralmi jelképet nem viselhettek, (még) SS jelképeket sem. Volt egy vita, a kormány és a zsidó szervezetek részvételével, az álláspontok nagyjából egyformák voltak, nyilván negálták a megemlékezést. Viszont érdekesség, hogy a TASZ álláspontja szerint (Hegyi Szabolcs), nincs mód a betiltásra. Más az erkölcs, más a jog - fogalmazott. Ennek ellenére 2019-ben már nem engedélyezték, valamiféle éjszakai emléktúra lett helyette, amire egyre több civil jár, magáért a sporteseményért, függetlenül az eredeti tartalomtól. Kis szépséghiba, hogy kap anyagi támogatást a Kitörés 60 Emlék- és teljesítmény túra, mert leleményesen csatlakoznak valamelyik természetjáró csoporthoz - pl. a vácihoz. Volt év, amikor a túra valamely ellenőrző pontján feltűnt egy-egy korabeli egyenruha, de az az érzésem, egyre inkább ki fog üresedni az eredeti tartalom és marad a rendezvény egy civilek által is élvezett, általuk is látogatható sport kuriózumhoz. És ez így van jól...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48777)
    2021-02-12  11:41
  86. 2021. február 12. 20:2848815.

    Ami az emberi jogokat illeti, és a Trump-féle kitiltás ezzel függ össze, arra már válaszoltam.


    Ami a Facebook működését illeti, az szabályozható, amennyiben nem jelent korlátozást a felhasználókra nézve. 


    Most már szó esik itt-ott arról is, hogy a Facebooknak fizetnie kellene, mert nem várható el, hogy minden pénzt ők nyeljenek le.


    Mint ahogy a Youtube is fizet azoknak, akik feltöltenek oda tartalmat.


    Ha ez változik, azt én nem kifogásolom.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48814)
    2021-02-12  20:14
  87. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 12. 20:1448814.

    Az egyik a közösségi média-óriások működésének szabályozása, a másik Trump kitiltása.


     

    előzmény:
    pannacotta2 (48813)
    2021-02-12  20:08
  88. 2021. február 12. 20:0848813.

    Mi volt a másik kérdés? Közben belemerültem Rogánék hazudozásaiba (meg az oroszok hazudozásába, hogy beadták az EMA-hoz az engedélykérelmüket, ami nem történt meg még most sem: https://infostart.hu/kulfold/2021/02/10/nem-adtak-be -az-eu-hatosaganak-az-orosz-vakcina-engedelykerelmet)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48811)
    2021-02-12  20:00
  89. 2021. február 12. 20:0548812.

    Rogánéknak megint pechjük van: a külterületi ingatlanok (mezőgazdasági ingatlan) adásvételi szerződését kötelező kifüggeszteni a helyi önkormányzat hirdetőtábláján, 15 napra. Csak ezt követően, ezt igazolva lehet a tulajdonjogot bejegyezni kérni az illetékes földhivatalnál.


    A Rogán-feleség esetében is így történt, az adásvételi szerződést kifüggesztették, itt megtekinthető: http://tardona.hu/uploads/hirdetmenyek/Ad%C 3%A1sv%C3%A9teli%20szerz%C5%91d%C3%A9s.pdf


    Tipikusan az az eset, amikor igyekeznek kidumálni a kidumálhatatlant, és elhitetni az emberekkel, hogy a saját szemüknek se higgyenek. 


    Obrusánszki Barbara (későbbi nevén: Rogán Barbara) sajátkezű aláírásával látta el az adásvételi szerződést és minden oldalán szignálta is, ahogyan azt kell is. 


    Sőt, mint gazdálkodót, a BAZ megyei Földhivatal vette őt is nyilvántartásba (egyébként nem vehetett volna mezőgazdasági földterületet). A nyilvántartási száma is szerepel az adásvételi szerződésben. 


    Az adásvételi szerződés 6. pontjában szerepel, hogy a vételár összesen 1.664.191.600,- Ft, amelyből a vevők (összesen 5-en voltak) 83.10.000,- Ft-ot fizetnek meg önerőből, a többit (tehát több, mint másfél milliárd Ft-ot) a Budapest Bank Zrt-től igényelt vásárlási kölcsönből fedezik. 


    Az adásvételi szerződés joghatályos, azt megfelelően elllátta ellenjegyzéssel az eljáró ügyvéd.


    No, ehhez képest lehet tagadni, de minek. 


     


     

  90. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 12. 20:0048811.

    Két kérdést tettem fel, ez volt az egyik. Azt írtad naív vagyok. Hadd ne dobjam vissza a labdát! Tiltja az egóm, bár már így is kicselezett! A piszok! 

    előzmény:
    pannacotta2 (48810)
    2021-02-12  19:56
  91. 2021. február 12. 19:5648810.

    Ez egy megideologizált harc, a történet nem erről szól, hanem arról, hogy ma már az emberek nem járják végig a teljes online sajtót, hanem bemennek a Facebookra, és ott olvassák el azt, ami őket érdekli és amire felíratkoztak követőként.


    Ennek eredményeként a Facebook letarolta a teljes hirdetési piacot, már a kutya sem akar reklámozni az egyes újságoknál, hanem helyette a Facebookon reklámoznak, és az szedi a pénzt.


    Az egész történet erről szól. 


    Ennek semmi, de semmi köze véleménynyilvánítási szabadsághoz, amúgyis elég erőltetett volt ráhúzni ezt a Facebookra. 


    Egyébként is Trump kitiltásából indultunk, ha jól emlékszem.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48808)
    2021-02-12  19:37
  92. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 12. 19:4148809.

    Az összes staniclim tele van ezzel az ócska fórummal...


    Laniakeának:


    Na. Az újabb hülyeség cáfolata - hej, pedig de nagyot ment az ellenzéki médiában! - és persze te is idetoltad:


    Nos, Rogán felesége és családja nem kapott kedvezményes hitelt földvásárlásra a Budapest Banktól és nem is vásárolt földeket. A bankot feloldotta a család a banktitok alól és az közleményt adott ki. Hír.


    (Amúgy Gyurcsány Ferenc annak idején három-öt milliós kis önrészére hány száz milliós kölcsönt kapott anyósa közvetítésével a banktól? Ha már...) Meg talán emlékszel a Princz Gábor-féle Postabanki VIP hitelesekre. Tudod, a potentátok, akik nagyon alacsony kamatra kaptak pénzt... Hát persze, hogy emlékszel...


    Mi is van a moralitással? Amorális Varga Judit - szerinted - amiért felvette a kormány csókját egy balatoni házra? Mivel hazajött Nyugat-Európából 2017-ben, és szeretett volna ott élni a családjával. Nem tudhatta, hogy Orbán kinevezi 2018-ban államtitkárrá majd 2019-ben miniszterré. És igen, majd ő visszafizeti a CSOK-ot, ha továbbra sem élnek ott tartósan. Sajnos, 2017-ben még nem látott a jövőbe - azért ez tényleg skandalum!

  93. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 12. 19:3748808.

    Mi köze a Facebook kezelésének és annak, hogy FIDESZ vezetők is használják ahhoz, amiről írok? Olvasd el a linkelt cikket, és meg fogod érteni a problémát!

    előzmény:
    pannacotta2 (48795)
    2021-02-12  18:21
  94. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 12. 19:1748807.

    Neki vajon milyen fals információi vannak?

    előzmény:
    pannacotta2 (48805)
    2021-02-12  19:04
  95. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 12. 19:0548806.

    Köszönöm! Nagyon kedves vagy! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48793)
    2021-02-12  18:15
  96. 2021. február 12. 19:0448805.

    Azzal vádolják a Facebookot, hogy korlátozza a piacot. Ennek semmiféle "világuralomra törés"  nem oka, ez itt piaci kérdés. 


    A Facebooknak előbb-utóbb valóban változtatnia kell ezen-azon, pl. fizetnie a szerzői jog alá eső termékek közléséért, amit eddig lenyeltek és ezzel gyakorlatilag a teljes sajtó reklámköltségeit maguk alá kaparták. 


    De ezek üzleti kérdések és nem sok közük van az emberi jogokhoz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (48800)
    2021-02-12  18:45
  97. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 12. 19:0048804.

    Ok. Én is szenvedek, tetejében telefonon. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48802)
    2021-02-12  18:57
  98. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2021. február 12. 18:5948803.

    A türelem nagy áldás, én legalábbis így élem meg. Az egó feletti kontrollnak egyébként pont az az egyik legnagyobb áldása, hogy nem okoz belső feszültséget. 


    Biden mentális állapotáról fogalmam sincs, így ahhoz nem tudok érdemben hozzászólni. Ha tényleg gond van vele, majd átveszi a kormányt az alelnök. Talpraesett asszonynak tűnik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48789)
    2021-02-12  17:58
  99. Torolt_felhasznalo_472959
    Torolt_felhasznalo_472959
    2021. február 12. 18:5748802.

    Bocs, Adagio, ez természetesen nem neked szól, hanem a bulvár rajongó LANIAKEÁnak. (Háromszor vágott ki a fórum, megírt hozzászólások nem jelennek meg.)


    Facebook-hoz, cenzúrához van hozzátenni valóm. Majd.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472959 (48801)
    2021-02-12  18:54

Címlap

top