Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyiklub 2012

Torolt_felhasznalo_449277
Torolt_felhasznalo_449277
Létrehozva: 2011. december 29. 10:45

Sziasztok!

 

Vártam, vártam, hogy valaki indítson egy lassan hagyományosnak számító újévtől fogyni-témájú topikot, de úgy látszik, magamnak kell... :-)))

 

Szóval.....

 

Új év, fogadalmak, nagy újrakezdések.

 

Szeretnék leadni pár kilót, és egyben életmódot váltani. Tavalyelőtt már sikeresen megszabadultam a feleslegemtől, de aztán szép lassan visszakúszott. Most újra megpróbálnám, de egyedül nagyon nehéz.

Várom ide mindazokat, akik szintén hasonló cipőben járnak. Jó lenne egymást bátorítani, hogy ne adjuk fel idő előtt a küzdelmet.

 

Van kedve valakinek velem tartani? :-)

  1. 2012. március 10. 14:02926.

    Ahogy toporgok itt egy helyben, próbálok rájönni, hol rontom el olyan nagyon. Azt hiszem, rájöttem, és ha valaki estleg szénhidrátok drasztikusabb csökkentésével próbálkozna, tanuljon az én hibámból:

    - gyümölcs: nagyon szeretem és nagyon sokat meg tudok enni belőle. A banán, szőlő a nagy kedvenc, ami aztán minden, csak nem fogyókúrás. Ilyen gyümölcsök mellett nem lehet fogyni.

    - bűnözés: ennél az étrendnél nem lehet. A többi megengedett étrend ugyanis nem úgy szívódik fel, hogy lerakódna zsírként. Tapasztalatból tudom. Tavaly májusban kezdtem. Kb 75 kiló lehettem, amikor belevágtam és két hónapig nem álltam mérlegre, lesz, ami lesz alapon. Borda, csülök, sonka, tojás, sajtok, sok-sok magasabb kalóriatartalmú élelmiszer, és nem rakódott le. Nem jártam gyúrni. Nem jártam futni. Viszont nulla bűnözés volt. Két hónap után menzesz előtt ráálltam a mérlegre, mert feszült a hasam és azt éreztem, hogy nagyon meghízhattam. 75,5 kiló voltam. Most viszont agyra-főre bűnözök. Nem minden nap. De heti 2-3 alkalom elég ahhoz, hogy elinduljon a hízás, és ha csokit, cukrot, pékárut is illesztek be, akkor bizony rakódik le minden, de minden, amit megeszem.

     

    Aki a szénhidrátok csökkentésében látja a megoldást, mérlegelje ezeket, mert itt nincs bűnözgetési lehetőség, még ha a kalória mennyiséget úgy-ahogy nem is befolyásolná annyira a csoki-süti.

    Tudom ajánlani olyanoknak, akik szeretnek kajálni, szeretik a husit és ezekről az étkezésekről nem tudnak, nem akarnak lemondani. Viszont senki ne essen abba a hibába, amibe én, mert a nagy igyekezetnek aztán semmi eredménye.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2012. március 10. 13:49925.

    Heló Lányok,

     

    igazad van csipkebogyó, nem pörgünk. Nekem sajnos egyelőre nincs mivel villognom, az első böjtös bevezető napom egész jól ment, csak pokolian megfájdult a fejem, szerencsére elmúlt. A második napot jól bírom, de lassan két óra és én még mindig ágyban hentergek, filmezek. Semmi, de semmi kedvem emberek közé menni, kimozdulni.

     

    Reggel kicsit kiakadtam a fejfájás miatt, mert egész éjjel fájdogált, rémálmaim voltak, és belefáradtam, elvileg nem szabadna gyógyszert bevenni, mert ugye a méregtelenítés de valakit megöltem volna... Kiakadtam, hogy más alapból vékony és nem kell ezzel foglalkoznia, én meg itt tipródok két hónapja plusz mínusz 80 kiló körül és folyamatosan elbaltázom valahol. Azt remélem ettől a böjttől, hogy megadja a kezdő löketet, meglesz a lelki erőm ahhoz, hogy folytassam, hogy nyárra lemenjek 70-re, hogy legyen eréom futni, mert így sonkásan baromira nehezen megy és folyamatosan elcsúszok valahol. Két nap csillagos egyes, egy nap bűnözés és ott vagyok, ahol a part szakad...

     

    Ne haragudjatok, hogy rinyálással töltöm meg a topikot. Szégyellem magam, hogy nem megy jobban, azt hittem, könnyebb lesz.

    előzmény:
    csipkebogyo87 (924)
    2012-03-10  10:27
  3. 2012. március 10. 10:27924.

    Sziasztok Lányok! 

     

    Kezd kihalni a topic, mi újság veletek? Hogy bírjátok a diétát?

     

    Én a héten eddig nagyon ügyi voltam, 4szer mentem tornázni, 3 cardió, 1 súlyzós edzés volt. A cardiót minimum 60 percig csinálom, tegnap 45 perc futás, pici hegymenet volt, és 15 perc taposás. Leizzadtam rendesen, de annyira elégedett voltam magammal utána :D A súlyzósnál pedig minden nagy izomcsoportot megmozgatok, és utána még 15-20 percet futok. 

     

    Sajnos úgy alakult az idei órarendem, hogy spinningre nem nagyon jutok el :( Amit nagyon fájlalok, de azt mondják, hogy pár havonta érdemes mozgásformát váltani, mert megszokja a szervezet, úgyhogy ez nálam most van.

     

    A diétámat igyekszem nem el** a hétvégén, ugyanis hazajöttünk vidékre anyukámékhoz, és ilyenkor aztán finomabbnál finomabb dolgokat főz mindig... nehéz lesz...

     

    Ha minden jól megy, akkor elcsalom a páromat futni ma :) Pontosabban én futok ő meg bicajozik velem. Van itt egy kis tó mellettünk, azon szeretnék körbemenni, az kb 5 km.

     

    Kellemes hétvégét  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2012. március 9. 08:02923.

    Sziasztok Lányok,

     

    kicsit eltűntem, szabin voltam. Elmenekültünk a hegyekbe a párommal 4 napra. Ilyen lelki nyugalmat már régen éreztem. Kicsit összeraktam a gondolataimat, sokat sétáltunk, mentünk egy kisebb és egy nagyobb túrát is, nagyon jól éreztük magunkat. Tegnap délután érkeztünk vissza, komolyan megrémített a villamosok hada meg a rengeteg lökdösődő ember. Hozzászoktam, hogy minden autós mosolyogva átenged a zebrán, hogy a kávézókban végtelenül aranyosak a pincérek, hogy mindenki mosolyog és őszintén szeretne segíteni, legyen az pénztáros, úszómester, recepciós vagy pincér. Ma otthon ragadtam még, túl nagy lenne váltás.

     

    Ami a fogyit illeti, sajnos félpanziónk volt és képtelenség volt megoldani a lisztmentes/cukormentes étkezést. Ennek az lett az eredménye, hogy mostanra eléggé görcsöl a pocakom, fel vagyok fújódva és nem érzem magam valami fényesen. Hát hiába, éljen a gluténmentes táplálkozás. Úgy döntöttem, bevállalok egy hét léböjtöt, nem tudom, ismeritek-e: master cleanse néven fut.

     

    Ettől az egy kellemetlenségtől eltekintve valahog yminden rendeződött. A párommal egy picit újra egymásra találtunk, nem akarom elkiabálni, de most megint lila köd, és ez nagyon jó érzés. A munkahelyi gondokra is valahogy meglett a megoldás, úgy érzem, képes vagyok változtatni, és ez megnyugtató érzés.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687122 (921)
    2012-03-05  08:17
  5. Torolt_felhasznalo_687122
    Torolt_felhasznalo_687122
    2012. március 9. 07:44922.

    Szép pénteket mindenkinek :)

     

    Kinek, hogy sikerült ez a hét? Nekem nem túl jól. Sajnos visszajött az étvágyam...Bár annyit sikerült elérnem, hogy ebéd után, még olyan 4-5 óra felé eszem, és utána este nem. De ez azért kevés a boldogsághoz :)

     

    Most más motivációt keresek...és találtam :) Idén megtartjuk az eljegyzést a párommal :) És bár az esküvő még odébb van, próbálok erre koncentrálni, hogy addigra jó formában kell lennem, és jobb időbe neki állni formába lendíteni magam, mint ha már meg lesz az időpont és kapkodni :)

    Meglátjuk sikerül-e. De most egy kicsit nagyobb esélyt látok rá, hogy rávegyem magam, mert itt a tavasz. Lehet sétálni, úgy, hogy nem fagyok ketté, az embernek több kedve van kint lenni, mint bent.

    Most már elég a nyafogásból!!!! Bele kell vágnom ténylegesen!!!

     

    Már várom, hogy leteljen a 6 hét, mert most még mozogni is lenne kedvem! Remélem nem csak azért, mert most nem lehet

     

    Szép napot nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_687122
    Torolt_felhasznalo_687122
    2012. március 5. 08:17921.

    Sziasztok!

     

    Látom a lendület továbbra is megvan Mindenkinél

     

    Én ma reggel azon filóztam, hogy ahogy jön a jóidő, egyre inkább hiányzik a mozgás, pedig a műtét előtt se estem túlzásba, sőőőőt... A spinning nagyon hiányzik, pedig már jó rég abbahagytam (bezárt ahová jártunk), de most mégis úgy érzem ott le tudnám vezetni a feszültséget...Ezzel még várnom kell.

    Addig úgy gondoltam elkezdhetnék gyalog járni dolgozni, az végülis nem sport, de legalább mozgok valamit, és hogy jön a jóidő már vágyom is ki a levegőre :) A munkahelyemre az kb. 30 perces séta lenne, legalább felébredek mire beérek :)

     

    Az evés...Hol így megy, hol úgy. Vannak magánéleti zűrjeim, meg az álláskeresés, de remélem majd megoldódik :) Jó lenne 1-2 nap kikapcsolódás, vagy csak úgy bezárkóznék a lakásba egyedül a gondolataimmal :)

     

    Láttam többen írtátok, hogy milyen nehéz megoldani a napközbeni kajálást, egyetértek. Bár most szerencsém van a jelenlegi munkahelyemmel, de korábban, amikor másik városba jártam egyetemre, meg mellette dolgoztam, nagyon nehéz volt. Főleg, ha mondjuk bent voltam melóba napi 10-12 órát...Már az nehéz, hogy egyáltalná mit vigyek???

    Kéne főznöm is ma valamit, de valami húsmenteset ennék, viszont a párom elég válogatós, nem nagyon van ötletem :(

     

     

    Szép napot

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  7. 2012. március 5. 06:50920.

    Sziasztok!

     

    Nos, a hétvégét hívhatnánk katasztrófának is, de minek :D ? A diétás menü nem nagyon működött, tortakóstolás, baráti vacsi (de legalább nem ittam alkoholt) vasárnapi pihi a kedvesemmel.....

     

    De a mérleg egész jó volt ma reggel: 74,4 kg. És megmértem magam centikben is. Most ott tartok, mint amikor pár évvel ezelőtt egyik nyáron ezerrel tornáztam RR-ra.

     

    Igazából már majdnem elértem az első kitűzött célt, most fontolgatom a következőt. Asszem 10 kg-t fogok megcélozni, és ha eljutok odáig, akkor látni fogom mennyit bírok még leadni :)

     

    Szóval a 64 lebeg a szemem előtt, és megyek ma tornázni :)

     

    Kigyűjtöttem egy csomó receptet a shapeshifter blogról, elküldöm a közös e-mail címre, szemezgessetek belőle. A legtöbbnél ott van hogy mennyi a tápértéke is.

     

    Szép napot  

    előzmény:
    67@ (918)
    2012-03-03  22:05
  8. 2012. március 4. 22:02919.

    Sziasztok lányok!

     

    Én is küzdök a kilókkal, elég nehéz.Nem elég ha diétázom muszáj mellette tornázni is.Olyan nehéz.67kg vagyok 160 magas 24éves, és jó pár éve küszködöm a kilókkal. Ha valakinek lenne kedve a 3.ik kerület környékén fitnesz terembe járni szívesen járnék vele.Magamba nem szívesen járok el. Az e-mail címem: emcsi70@citromail.hu Sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. 67@
    67@
    2012. március 3. 22:05918.

    Helló Lányok!

     

    Itt vagyok ám! Olvasgattalak benneteket, csak nem volt erőm irni, meg nem volt miról beszámolni.

     

    Gratula mindenkinek  fogyáshoz!

    Én szénhidrát mentes fogyira tértem át, a 90 napossal kikészitettem a gyomromat,  most lement két hét alatt egy kiló, sajnos  torna  az elmúlt másfél hetembe nem fért bele, azért igy is elégedett lehetek.

    De megint szedem  normaflort, mert a gyomrom még nincs rendben. Megint vissztért  a hasmenésem, de csak reggelente, az orvos szerint stressz.

    Felvételiról felvételire járunk  a 8.-os lánykámmal, 4 iskolát jelöltünk meg, mind a négyben van külön  felvételi vizsga, kettőn már túl vagyunk, jövöhéten még kettő vár ránk.

     

    Leveseket, főzelékeket eszem (keményitővel sűritem), párolt zöldséget, salátákat soványhúsokkal, sajttal, hallal. Ha mégis tésztafélét kivánok, akkor eszem azt is, de fehérje nélkül, meg próbálom egy étkezésen belül szét választani az étrendemet.

    Esténként kefir  v. gyümölcsjoghurt, néha egy kis szelet rozskenyér.

    Ezt igy egész jól birom.

     

    Nekem  szénhidrát, meg keményitő napon elkezdett  szervezetem raktározni, legalábbis erre gondolok, ezért állt meg a fogyás, és utána még hiztam is.

     

    kipróbáltam egy receptet a tv-ből, körtnek enyhén sós, köménymagos vizben főtt cékla kockára vágva, nekem nagyon bejött.

    méregtelenitő és vértisztitó hatása van, próbáljátok ki, natur csirkemellet csináltam hozzá. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2012. március 3. 11:12917.

    Okosság, amit most olvastam:

     

    "Sokan nem tudják, de a falási rohamok és a megállíthatatlan éhség egyértelmű jelei annak, amikor a szervezet valamit nem kap meg. Olyan dolog ez, hogy hiába tartod vissza a levegőt, a reflexeid nem hagynak majd megfulladni - ha a vér oxigén szintje egy bizonyos szint alá csökken, az izmaid nem engedelmeskednek, Te pedig levegőt fogsz venni. Ha állandóan éhesek vagytok, ha falási rohamaitok vannak, vagy borzasztóan kívántok egy féle ételt, azt vegyétek nagyon komolyan, mert jelzés. Nem csak egy ostoba kis tréfája az emberi testnek."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2012. március 2. 20:38916.

    Sziasztok!

     

    Üdvözlöm az újakat :) Gyertek bátran, írjátok le hogyan csináljátok, hátha mi is tudunk ötleteket meríteni belőle!

     

    Nekem a mai diétám odalett, mert délután tortát kóstoltunk (esküvőre), de vígasztal a tudat, hogy olyat futottam ma, hogy majd leájultam a futópadról...

     

    Olvasgatom közben ezt a shapeshifter blogot, vannak benne hasznos infók!

     

    előzmény:
    Tündi28 (915)
    2012-03-02  16:09
  12. 2012. március 2. 16:09915.

    Sziasztok!

     

    Én is szeretnék csatlakozni hozzátok, ha lehet. Tavaly nyár elején leadtam 11 kilót, ami sajnos télen visszajött sőt még egy-két kilóval több is.

    Eddig nagyon jó dolgom volt mert nálunk a közelben van egy menza, ahol lehetett Fitness menüt rendelni, de ma közölték velem, hogy jövő héttől megszüntetik, úgyhogy most majd magamnak kell kitalálnom, hogy mi is legyen az ebéd. (Ettől mindig elmegy a kedvem, a főzéssel nincs baj, csak mire kigondolom, hogy mit is kellene főzni...)

    A mozgással nincs baj, főleg egy 3 éves örökmozgó mellett.

    Ja és kb. 20 kilótól szeretnék megszabadulni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. 2012. március 2. 14:33914.

    Hát lányok, maximális megértem. Nekem ehhez képest könnyű, csak munkáig megyek, onnét vagy haza, vagy cipelem az edzőcuccot, de ahhoz nem sok kedvem van. Ha munkában van hűtő, azt elvileg meg lehet oldani, hét elején bespájzolni és akkor legalább nem kell reggelit/tízórait/uzsonnát cipelni. Az ebéd rázósabb. Az a bajom nekem is, hogy nem lehet ebédelni sehol rendesen. Vagy lisztes, nehéz, nagy adag, rántott cuccok, jó sok körettel, tésztával, vagy semmi. Kollégák járnak ebédre, olyan szívesen leülnék én is velük, de nem lehet, mert azt a gyomrom bánja. Komolyan miért nem tudnak normális ebédet főzni menzákon, kifőzdékben... A megldás a fél adag lehet, legalább kevesebbet eszik az ember, de azt nem lehet venni és nem fogja az ember kidogni, ha megvette. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. 2012. március 2. 14:32913.

    Sziasztok!

     

    Csak most találtam ide, pedig jókat írtok...

     

    Az én újévi fogadalmam (is, többek között) a fogyás volt. Van egy gyönyörű 7 hónapos kislányom, viszont a szülés után - szoptatás alatt - , jó sok fölös kiló maradt rajtam, amitől megszabadulnék.

     

    Tejles életmódváltoztatáson dologozm, leépítettem a nasit és a sok sok ,,unalomkajálást" és beiktattam a rendszeres mozgást. Már centikben mérhető a változás.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2012. március 2. 13:03912.

    ÓÓ hát nálam minden van, tanulok is dolgozok is....

     

    Van olyan hogy az ebédemet elviszem suliba, onnan tornázni, vissza a suliba, aztán meloba is elviszem, ott megeszem, majd hazaviszem az üres dobozt... mindezt úgy hogy cipelem a sportcuccot, az alapdolgaim, 1 könyvet, hogy ne unjam magam el a bkv-n, és még a kaja.... sokszor 2-4 órát töltök a bkv-n és cipelem a sok kilonyi cuccot. emellé már sportolni se kéne lassan....

     

    hááááát csöppet elegem van ebből...

     

    pont ezt akartam már abbahagyni, meg is magyaráztam a páromnak, aki persze nem érti (Jah, ő főz rám :D) mert neki csak a meloig kell elvinni, meg haza :)

     

     

    előzmény:
    pipacsvirágocska (910)
    2012-03-02  12:46
  16. 2012. március 2. 13:02911.

    na igen, ma is estig nem leszek itthon mostantól... cipeljem a fehérjét, meg egy normális, tápláló uzsonnát?

    az edzéscucc és a munkába kellő cuccok mellett?

     

    ez a gondom nekem is, azon filózom, hogy a kínaiban a csak zöldséges "feltétek" nagyon hízlalóak-e... rizzsel, persze, kisadagban.

     

    persze többet érnék valami gyümölccsel, de mivel késő este érek haza, és még lehet, hogy inni is fogok... na azt nem vállalom be éhgyomorra, egy kefírrel :(

    fehérje shaker meg végképp nem fér el nálam.

     

     

    uuuutálom.! :)

    előzmény:
    pipacsvirágocska (910)
    2012-03-02  12:46
  17. 2012. március 2. 12:46910.

    zsakna: big like a kerékpárért! :) Szuper ötlet

     

    csipkebogyo: napi öt étkezést magadnál hurcolni..na igen, ezen én is mindig sopánkodom. A párom meg jól le szokott morogni, hogy nem jó a gyomrom, mert lusta vagyok bepakolni a kaját a táskámba, aztán összeeszek mindent. 

     

    De ha úgy vesszük, nem 5 ételhordót kell magaddal cipelned. Elég 2 db gyümölcs (tízórai, uzsi), reggelire valami joghurt, szendvizs. Ebéd az egyetlen dobozos, elálló saláta, szilárdabb ebéd nagyon okés. Vacsira meg vagy hazamész vagy vigyél nagyobb dobozzal az ebédből.

     

    Ne haragudj, elfelejtettem, hogy tanulsz vagy dolgozol. Ha dolgozol, tarthatsz egy csomó élermiszert a cégben is (ha van rá mód, persze), bespájzolhatsz egy-két kiló gyümölcsöt. Nekem a tonhalkonzerv is ízlik, pl ma is azt ebédeltem, abból is lehet pár a szekrényben és ha nem lesz időd kaját készíteni előző nap, olyna, mintha találnád. Ha tanulsz, az egy picit nagyobb gond, de biztosan meg lehet oldani valahogy...

     

     

     

    előzmény:
    *zsanka* (909)
    2012-03-02  10:42
  18. 2012. március 2. 10:42909.

    lifetilt-et én már olvasom egy ideje, vannak benne igazságok, az tény.

    de valljuk be, egy-két helyen azért ő is elcsúszik a dolgokkal.

    próbálom követni, de ez a méregetés a halálom, ráadásul pl. ami most volt új bejegyzése, a move your ass, bitches, na most képek és példák nélkül döntsem már el, hogy melyik típusba tartozom...

    mezo és ekto hármasból még csakcsak eldöntöm, de fenékformából már kevésbé...

     

    (egyébként rájöttem, azóta éhezem, amióta a vitamint szedem, várható volt, én meg hülye vagyok, hogy eddig nem esett le, hogy sok vitamin étvágyat okoz.

    tiszta pszichológia az egész, amióta rájöttem, már sokkal jobban tudom kontrollálni,éhes se vagyok, vicces.

    csak a mozgásra kéne rávennem magam, mondjuk ma megyek rúdtáncra... jövő héttől meg hazahozom a biciklim, és azzal akarok járni, pl a munkahelyem 10km-re van... ami nem is lenne gond, de ahol jönnöm kéne (thököly, rákóczi út) tudtommal nincs épkézláb bicikliút... a rákóczi forgalmát meg inkább kihagynám. :(

    előzmény:
    pipacsvirágocska (907)
    2012-03-02  08:19
  19. 2012. március 2. 10:41908.

    Sziasztok!

     

    Pipacsvirágocska: lifetilt-et én is olvasgattam, tényleg ébresztő hatása van, bár nekem a stílus néha sok...

     

    És ma reggel ugyannarra a következtetésre jutottam mint te. Annyi eszem van mint egy aranyhalnak :D

     

    Találtam közben egy másik blogot is ami elég hasznosnak tűnik, pláne az utolsó kilok elfogasztásában, ugyanis a csaj kb 5 kilotol akar megszabadulni, az utolsó vérmes kilóktól, és megy neki.

     

    Itt: http://shapeshifter.blog.hu/2012/02/27/kal 

     

    Szóval én most ebből okosodok, és lassan rá kell jönnöm, hogy kalória és tápanyagszámlálás nélkül nem fogom tudni csinálni.

     

    Ezzel csak egy baj van: a rendszertelen életem, amikor 7kor elindulok otthonról és 9nél előbb nem érek haza, akkor a napi 5 étkezést hogy fogom magamnál hurcolni? Pfff. Mert amit megveszek itt-ott kajáldában, annak nem fogom tudni hogy mennyi a tápértéke.... Erre ki kell találnom valami stratégiát.....

     

    Hajrá lányok! Megyek ma tornázni is mindenképpen, ez lesz a heti 4. :) 

    előzmény:
    pipacsvirágocska (906)
    2012-03-01  15:33
  20. 2012. március 2. 08:19907.

    Jó reggelt :)

     

    tele pozitív energiával és új tervezettel (táblázatba öntve).

     

    Tegnap nagyon jólesett a tollas, jól megfuttattak :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2012. március 1. 15:33906.

    Lányok, rájöttem valamire: lusta vagyok és mesterien találok kifogásokat, ráadásul annyi memóriám van, mint egy aranyhalnak: mindig elfelejtem, hol rontottam el, és mindig elkövetem ugyanazt a hibát.

     

    Na de ma ezzel vége. Tényleg komolyan fogom venni a fogyást, hogy bebizonyítsam magamnak, nem vagyok jellemgyenge és nem csak rinyálni tudok.  

    előzmény:
    pipacsvirágocska (905)
    2012-03-01  15:07
  22. 2012. március 1. 15:07905.

    Egy kis olvasnivaló:

     

    http://lifetilt.blog.hu/

     

    Elég kendőzetlen a stílusa, de igaza van, sajnos.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. 2012. február 29. 14:40904.

    Szedek vitamint pár het,e pont ezért. :)

    Az alvásom kezd egész jó lenni, a kívánósság meg már elmúlt, szóval az 99% hogy a megjövés előtti egy héten így jött ki aktuálisan a hülyeségem. :D

     

    Viszont a víz nem akar lemenni rólam, ha hétfőig ez a plusz 1-1,5 kg nem megy le, akkor már elkezdek aggóni... annyi mindent nem ettem össze, és igyekeztem akkor is egészséget enni, amikor rámjött az ehetnék...

     Mondjuk amit most kellett szórakoznia  foggátlóval, nem is csodálom, hogy ingadozok jobbra balra súlyban. :)

    előzmény:
    pipacsvirágocska (896)
    2012-02-28  13:34
  24. 2012. február 29. 14:34903.

    Szedek vitamint pár hete, pont ezért... :)

     

    Az alvásom kezd egész jó lenni, a kívánósság meg elmúlt, mondom, szerintem csak a megjövéselőtti héten most így jött ki rajtam a hülyeség. :)

     

    Viszont a víz nem akar lemenni, annyi mindent nem zabáltam össze, hogy két kiló feljöjjön rám (najó, túlzok, inkább egy az a kettő)... bár amit most kénytelen voltam szórakozni a foggátlóval, el is hiszem, h ingadozik a súlyom, meg  ahormonrendszerem, meg mindenem. :(:)

    ha jövő hét hétfőig nem megyek vissza arra, amennyi eddig voltam, akkor kezdek aggódni.

    előzmény:
    pipacsvirágocska (896)
    2012-02-28  13:34
  25. Torolt_felhasznalo_687122
    Torolt_felhasznalo_687122
    2012. február 29. 12:06902.
    Az ember így tudja magát leszoktatni a bolti, mű dolgokról :) Az otthoni mindig jobb :)
    előzmény:
    pipacsvirágocska (901)
    2012-02-29  11:43

Címlap

top