Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Utálom a reklámokat

csikkecske
Létrehozva: 2012. Április 18. 21:45

Eddig is utáltam a reklámokat, de most betelt a pohár!

Unokám jóízűen kanalazza a gyümölcsös joghurtot, mikor meghallja a tévében a ..... Szulákot, akinek arról panaszkodik valaki, hogy a gyerekei nem szeretik a gyümölcsdarabokat a joghurtban. Erre az picinyemnek szinte kifordult a szájából a kanál, kiköpte, mert éppen talált benne egy kis gyümölcsöt.

Most nem arról van szó, hogy melyik a jó/egészséges (?), de hogy lehet ilyen reklámot leadni? Eddig a többi Aktiviát  reklámozta ez a "jóasszony", most meg ellnetmond az eddigieknek, csakhogy bevezessék az új terméket. De ez végül is egy ellenkampány - a saját cégen belül! És hogy lehet megcélozni ilyen módon a gyerekeket, akik minden reklámot készpénznek vesznek??!!!

 

És ott van még a  Minimax, ahol (a felnőtteknek szóló reklámok mellett, melyek nem tudom, mit keresnek itt), egy rakás szemét játékot ajánlanak. Bugyuták, semmire sem jók, csak pénzkidobásra, meg arra, hogy a gyerek rákérdezzen:"Veszel nekem ilyet?" Győzzem megmagyarázni, hogy úgysem tudnál vele mit kezdeni!

 

Nektek mi a véleménytek a reklámokról, melyek a gyerekeket is érintik?

  1. Torolt_felhasznalo_970449
    Torolt_felhasznalo_970449
    2012. Április 19. 16:1176.

    Vélemény? Szimpla agymosás szinte kivétel nélkül mindegyik. 

    Magyarázd meg neki, hogy amíg nálad van, addig nincs tv, esetleg ha eleinte nem akarja megérteni, próbáld megoldani, hogy amíg a gyerek nálad van, ne lehessen bekapcsolni a tv-t (elég akár az elemet kivenni a távkapcsolóból vagy a konnektorból kihúzni a dugót). Nem hülyék a gyerekek, "tisztába teszik" hamar magukban, hol mit lehet és nem lehet csinálni. Talán a szülők megengedik neki az önálló tv kapcsolgatást, te nem vagy köteles megengedni. 

     

    előzmény:
    csikkecske (1)
    2012-04-18  21:45
  2. 2012. Április 19. 15:4975.
    A másik ocsmány kategória az, amelyikben a tinikre gyakorolnak nyomást azok sebezhetőségét kihasználva, népszerűsítve a felszínes trendiség iránti vágyat, normálisnak mutatva be, hogy külsőség alapján megítéljünk másokat.
    előzmény:
    Catilina (74)
    2012-04-19  15:45
  3. 2012. Április 19. 15:4574.

    Nekem kevés kivétellel az összes reklámról az a véleményem, hogy idióta vagy káros a mondanivalója. Főleg az életérzéseket sugalló reklámokat tartom undorítónak, ebben is élen jár az, amelyikben családi szeretetről meg gondoskodásról beszélnek, kicsi gyerekek tágra nyílt csillogó szemmel, pirospozsgás arcocskával néznek mosolygó, büszke szüleikre. Na azok aztán igazán gyomorforgatóak.

     

    Ne értsen félre senki, nem a termékek reklámozása ellen vagyok, sőt, néha még örülök is, ha meglátok egy-két újdonságot, így azt is mondhatnám, hogy hasznosak a reklámok, nemcsak a cégeknek, hanem a vásárlóknak is. Illetve hasznosak lehetnének. Ha arról szólnának, hogy itt van ez a kiváló cucc, ennyibe kerül és erre lehet használni. Csakhogy ezeket a valódi információkat egyáltalán nem lehet megtudni a legtöbb trendi videoklippreklámból, azt ellenben igen, hogy mennyire vidám és gondtalan lesz az élet, ha megvesszük.

     

     

    előzmény:
    csikkecske (1)
    2012-04-18  21:45
  4. 2012. Április 19. 15:2473.

    Akkor örülj neki hogy sosem hisztiztek/hangoskodtak/mórikálták magukat.  Ügyes gyerekeid voltak  Viszont úgy érzem lehet hogy csak az idő szépítette a dolgokat.  

    Nálunk igenis van hiszti, de hangsúlyozom, hogy az ilyen idős (2,5-3 éves) gyerekeknél a környékünkön is mindnél előfordult már  

    Abban azonban teljesen igazat adok neked, hogy pl. azért hogy vegyünk valamit MÁR nincs hisztéria, mert tudja hogy nem ér vele célt. Ha boltba megyünk, egyvalamit vehetünk, ez általában tejszelet, és teljesen elégedett vele  Viszont amíg odáig eljutottunk, hát majdnem elhullajtottam a hajam, voltak harcok köztünk    Nagyon sok minden csak idő, türelem és kitartás kérdése. 

    Amúgy nem lottózom, és nem is fogok. Sajnálom rá a pénzt, és tehetségtelen vagyok benne ez tény 

    előzmény:
    akarkivagyok (68)
    2012-04-19  13:50
  5. 2012. Április 19. 14:5872.
    Na, azt látod nem tudom. Abban teljesen egyet kell értsek akárkivagyokkal, hogy a szülő dolga, hogy nevelje a gyerekét. És ha a szülő azt akarja, hogy a gyerek ne kapcsolja be a tévét, akkor nevelje meg, hogy ne tegye ezt. De ha a gyerek azt látja, hogy a tévé a gyerekcsősz, akkor természetesnek tartja, hogy ő is bekapcsolhatja, ha akarja.
    előzmény:
    bababetű (67)
    2012-04-19  13:20
  6. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. Április 19. 14:2571.

    Van egy sejtésem arról, hogy itt ugyanaz a nagymama nyitott topikot mint az előző hasonló témájúnál.

     

    Ott is valami olyan volt a gond, hogy az unokáját nem tudja elcibálni a tv elől.

    Sehová nem akar menni a gyerek ott sem, csak a tv előtt lebzsel.

     

    Mert a topiknyitó hölgy sem érti mi a gond az egésznapos tv  nézéssel 3 éves korban.

     

     

    előzmény:
    bababetű (67)
    2012-04-19  13:20
  7. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. Április 19. 14:2270.

    Ne hulyeskedj mar, miert lenne fuggo a gyerek? Te meg soha nem ettel meg egy joghurtot vagy egy rudit vagy akarmit a TV elott? Mindenki szokott majszolni dolgokat a TV elott, gyerek -felnott egyarant! Legyszi' ne jatszd mar a szentet hogy ti sose kaptok be egy falatot a TV elott, es mindig leultok a konyhaba a megteritett asztalhoz, akkor is ha csak egy aszaltszilvat dobtok a szatokba. 

    Nemhogy mar  hivnad a gyermekvedo egyesuleteket hogy a topik inditoja fuggove teszi a gyereket!

    idézet:
    szilvasgomboc (66)
    2012-04-19 12:27:04

    Kedves szilvásgombóc!

     

    Te miről beszélsz?

    Ebben már az korban értő olvasás i megkövetelteti.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672736 (66)
    2012-04-19  12:27
  8. 2012. Április 19. 13:5269.
    Azt hibáztasd aki megengedi a gyereknek, hogy bekapcsolja a tévét. 
    előzmény:
    csikkecske (14)
    2012-04-18  22:19
  9. 2012. Április 19. 13:5068.

    Ilyen találati aránnyal inkább ne lottózz, nem találtad el. Felneveltem már néhányat.

    Otthon 1-2 alkalommal volt hiszti /-kezdemény/, de nyilvános helyen soha. Se várakozásnál, se utazáskor. Lehet, hogy azért nem, mert tudták, amit nem lehet, azt máskor és hiszti hatására se lehetne.

    Az is furcsa, ezt én sosem tartottam valami különös dolognak, szerintem az a természetes, hogy a szülő neveli a gyerekét. Abba pedig a határok tisztázása is beletartozik.

    előzmény:
    ketie83 (61)
    2012-04-19  11:25
  10. 2012. Április 19. 13:2067.
    Én nem kérdőjeleztem meg, hogy tudja. Hanem azt, hogy miért engedik, hogy egy 3 éves önállóan, magától tegye ezt ?
    előzmény:
    kivi39 (53)
    2012-04-19  09:15
  11. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2012. Április 19. 12:2766.

    Ne hulyeskedj mar, miert lenne fuggo a gyerek? Te meg soha nem ettel meg egy joghurtot vagy egy rudit vagy akarmit a TV elott? Mindenki szokott majszolni dolgokat a TV elott, gyerek -felnott egyarant! Legyszi' ne jatszd mar a szentet hogy ti sose kaptok be egy falatot a TV elott, es mindig leultok a konyhaba a megteritett asztalhoz, akkor is ha csak egy aszaltszilvat dobtok a szatokba. 

    Nemhogy mar  hivnad a gyermekvedo egyesuleteket hogy a topik inditoja fuggove teszi a gyereket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (11)
    2012-04-18  22:14
  12. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2012. Április 19. 12:1465.

    Nekem errol az jut eszembe hogy manapsag sok gyerek mennyire valogatos, vagyis; nem szereti a gyumolcsdarabokat a joghurtban, nem szereti a rostot a gyumolcsleben, nem eszi meg a kenyernek a hajat es le kell neki vagni, nem szereti a paradicsom hejat es magjat (akkor mi marad a paradicsombol ha mindezt kiszedem belole???) nem eszi meg a gorogdinnye magjat, nem szerti ezt meg azt meg az anyamtyukjat!

    Edes gyermekem, ne valogass meg hiszteriazz, orulj hogy van mit enni!

    előzmény:
    csikkecske (1)
    2012-04-18  21:45
  13. 2012. Április 19. 12:0464.

    Szerintem egyszerű:ha zavar,ne menjen a TV, amíg az unoka eszik,meg egyáltalán, háttérzajként,inkább beszélgess vele:)...

    /Mielőtt ortodox TV ellenesnek tűnnék:az én gyerekeim is néznek Minimax-ot és így a reklámokat is, és remek alkalom egy-egy áhított reklámozott játék kapcsán beszélgetni velük a reklámok hatásairól, nyilván az ő szintjükön,pedig még ők sem nagyok, 5 és 3 évesek./

    Nekem nem annnyira ezzel van gondom;sokkal inkább azzal, hogy -már a "királyi" TV-ben is- napközben is simán bevágnak 18-as karikát igénylő jeleneteket egyes filmekből és ha épp ott maradt a TV,mert 1-2 perce még egy ismeretterjesztő ment, ennek vége, a szülő kimegy,addig snittet a csatorna bead,mire a szülő bejön dolgavégeztével a gyerek meg(koruk ld.fent,szóval nem örülök, hogy ezt látják)"felvilágosult"...

    előzmény:
    csikkecske (1)
    2012-04-18  21:45
  14. 2012. Április 19. 11:3563.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878315 (5)
    2012-04-18  22:01
  15. 2012. Április 19. 11:3062.

     megteheted a youtube-ról

     

    ---

    oda is most csesztek oda minden videó elé egy reklámot, igaz át lehet ugrani...

     

    előzmény:
    tamtamtam (4)
    2012-04-18  22:00
  16. 2012. Április 19. 11:2561.

    Szerintem neked nincs gyereked... Sokszor sokkal többet érsz el gyengéd csalogatással, figyelemeltereléssel, figyelemfelhívással, mint az asztalra csapással  Tapasztalat. 

    Azon kívül kíváncsi vagyok mit tennél, mikor közösségben (boltban, orvosi váróban), ahol ugye közönség van, és a gyereked a leghangosabban hisztizik/mórikálja magát egyszerűen póbálod elterelni a figyelmét csendesen, mint hangosan, poroszosan megmondani neki a tutit? 

    Megsúgom, az utóbbiból még nagyobb ribillió lesz  

    Én az előbbit alkalmazom, legtöbbször sikeresen 

    Vannak szabályok, ezt ő is tudja persze, de a gyerek már csak ilyen, időről-időre próbálkozik a szabályok áthágásával, ez emberi tulajdonság és kész, illik ezt elfogadni  

    előzmény:
    akarkivagyok (58)
    2012-04-19  10:12
  17. 2012. Április 19. 11:1360.
    Szereeeetüüüüünk Horst /Fuchs/   !!!
    előzmény:
    csikkecske (1)
    2012-04-18  21:45
  18. 2012. Április 19. 10:1459.
    No, ahogy nézem, kb. ugyanakkor, ugyanazt írta már le más is.
    előzmény:
    katicus74 (57)
    2012-04-19  10:01
  19. 2012. Április 19. 10:1258.

    Hát tényleg elképesztő némelyik hozzászólás!

    Kedves szülők, nagyszülők, közte a topicindító is: döntsétek már el elsőként, hogy mit is akartok: nevelni a gyereket vagy a pillanatnyi kívánságait kiszolgálva ti idomulni, alkalmazkodni hozzá?

    Mi az, hogy csalogatni, mi az, hogy elleste? Ha az asztalra csapsz elég határozottan - és utána természetesen magad is következetesen betartod -, hogy már pedig nem szabad és kész, akkor nem poroszosan drasztikus vagy, hanem egyszerűen normális gondolkodású szülő, nagyszülő. Jó lenne ezt a kettőt nem összekeverni.

    A topicindítónak: nem kötelező a negatív példát követned, ha a szülőknél tapasztaltat annak tartod. Más topicokban is előfordult már, sokszor elmondták, a gyerek nagyon jól meg tudja tanulni, hol, mit engedhet meg magának.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2012. Április 19. 10:0157.

    Igen, mi sem tanítottuk meg a kütyük kezelésére - egyszerűen ellesi, ill. a számokat én tanítottam neki, így a csatornákat is maga állítja be.

     

    Az egy dolog, hogy meg lehet tanítani a gyereknek, hogy engedély nélkül NE NYÚLJON se a televízióhoz, se a számítógéphez. Az én lányaim 7 évesek, mégsem nyúlnak egyikhez sem, csak akkor ha én azt mondom oké. Nem nyúltak hozzá 3 évesen sem. Mellékesen feltalálták már a TV-n a gyerekzárat, vagy ha mást nincs olyan magasra helyezek fel egy kapcsolós elosztót, (ahová a TV van bedugva) amit a gyerek nem érhet el és egy kattintással el van intézve a dolog. A számítógépre pedig lehet jelszót tenni, tehát a MÉGIS bekapcsolja a gyerek, belépni úgysem tud. Igaz, hogy a gyerekek szemfülesek és ügyesek, de nem igaz, hogy nem lehet megoldást találni. Másrészt némelyik anyuka/nagyika kifejezetten büszkén meséli, hogy Döncike millen ügyi, már 2 évesen számítógépezik és csak úgy kapcsolgatja a TV-t! Ha pedig - ahogy a nagyi írja - nem akar a gyerek semmi mást csinálni, se rajzolni, se kirakózni, se mesét olvasni, se semmit, akkor ott már más a probléma, nem a TV!

    előzmény:
    csikkecske (50)
    2012-04-19  07:37
  21. 2012. Április 19. 09:5256.
    Hülyén nézne ki a jurta a harmadikon...
    előzmény:
    shanti (55)
    2012-04-19  09:30
  22. 2012. Április 19. 09:3055.

    Áááá, nem úgy van az nlc-módra.

    Mikró, virsli... A sátán gyárában meg konyhájában készült cuccok!

     

    Az úgy van, hogy élsz a jurtában, fejed a kecskét és csakis saját termésű, saját feldolgozású termékeket fogyasztasz. A jurtában meg nem lesz tévé, nincs ott az áldatlan hatása.

     

    előzmény:
    kivi39 (53)
    2012-04-19  09:15
  23. Torolt_felhasznalo_383969
    Torolt_felhasznalo_383969
    2012. Április 19. 09:2054.

    Annyi halk közbevetésem lenne azok felé, akiknek az egészen kis gyerekük azért néz tévét, mert "elleste", hogy fel kellene merülnie annak az apróságnak, hogy ez nyilvánvaló jele, hogy a gyerekek mintakövetéssel tanulnak.

    Így arra kellene leginkább odafigyelni, hogy hogyan él az adott szülőpár, mert ebből is látszik, hogy ha nem azonos, amit mond és az, ahogyan él, azt fogja követni a gyerek,ahogyan élnek a szülők.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2012. Április 19. 09:1553.

    MÁr miért ne tudná egy gyerek bekapcsolni a tévét 3 évesen? A lányom még nem volt 2 éves, amikor hiper-szuper, gyerekbiztos mikrót vettünk. Na, ki lehet találni, hogy ki volt az első, aki 5 perc alatt rájött, hogy hogyan kell kikapcsolni a gyerekzárat? Talált. A lányom... Mire 2 éves lett, már magának főzött benne virslit, mert éhes volt, az apja nem "nem akart" kijönni a fürdőszobából időben...

     

     

    Topiknyitónak: a reklámokat én sem szeretem, de a gyereket nem csak a reklám befolyásolja. Ha boltba mész, mindent meg akar venni, amit lát. Ha oviba jár, azt a mesét kell nézni, amit a többiek néznek, ha iskolás lesz, olyan ruha kell, mint a többieknek és kizárólag olyan frizurát fog hordani, ami a többieknek is tetszik. Hiába volt megveszve egy ruháért vagy egy frizuráért, ha a többiek leszólják, soha az életben nem fogja többet felvenni, vagy ha nincs szerencséd, nekiesik az ollóval a hajának. Szóval, ha már most ennyire kiakadsz, akkor érdemes felkötni az alsóneműt a továbbiakra... 

    előzmény:
    bababetű (41)
    2012-04-18  23:37
  25. 2012. Április 19. 08:5852.

    Szia!

    Azt hiszem jobb ha hozzászoksz, ilyen a világ.

    Most még a joghurt-mizéria megy( ami egyébként nagyon nem kelendő nálunk a boltban). Később a menzán meg se kóstólja az ételt, mert a többieknek se kell, vagy mert undin néz ki.

    Mobilteló is csak olyan kell, ami már mindenkinek van az osztályban.

    És persze sorolhatnám.....

    Engem nem a  tv reklámok zavarnak ( inkább az, hogy sokkal hangosabbak,mint a film ), az interneten futó szörnyűségek inkább.

    Sokszor alig lehet kilépni belőlük.

    Érdemben nem tudok segíteni, egyetlen javaslatom van:

    SOHA,DE SOHA NE NYISS AZ NLC-N ILYEN TOPICOT!!!!

    Apró cafatokra szednek az önjelölt zseniszülők nagyjából két perc alatt.

    Akárcsak majd engem, hogy mit okoskodok én itt.

    Üdv: Évi

    előzmény:
    csikkecske (1)
    2012-04-18  21:45

Címlap

top