Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
lakás építési (vásárlási) költsége a (2) és (3) bekezdésekben foglalt
feltételeknek megfelel.
(2) A lakásigény mértéke az igénylő és a vele együttköltöző családtagok
(házastárs, élettárs, kiskorú gyermek, valamint a 7. §-ban ? a jövedelmüktől
függetlenül ? meghatározott családtagok) számától függően a következő:
? egy-két személy esetében: legalább egy és legfeljebb három lakószoba,
? három személy esetében: legalább másfél és legfeljebb három és fél
lakószoba,
? négy személy esetében: legalább kettő és legfeljebb négy lakószoba. "
Ez azt jelenti-e, hogy 1, 5 szobás új lakásra nem vehetem fel előre a két születendő gyermek után járó két milliót? Vagy az "együttköltözőt" itt a jelenlegi állapotra kell érteni?