Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kóklerek reszkessetek!

antironia
Létrehozva: 2013. május 7. 21:07

 Na végre odacsaptak egy áltudományos kókler bandára! 

 

 

http://homar.blog.hu/2013/05/07/bebukott_a_gvh-nal _az_energiaspiral

 

Ferenc felvette a harcot az ezoterikus kamutermékekkel, és bepanaszolta az energiaspirált. Az Echo Tv-n és a TV2-n is reklámozott mágikus energiaspirál a gyártó elmondása szerint mágneses piramisaival az asztmától a gerincproblémákon át a lábszárfekélyig a legkülönbözőbb betegségeken segít:

 

A GVH szerint viszont egyetlen állításukat sem tudják szóbeszéden kívül mással igazolni, ezért 12 millió forintos büntetés mellett a reklámozás beszüntetését ajánlotta nekik:

 

 

A GVH határozata itt olvasható.

  1. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 23:10301.
    Ezután az eset után többé nem ment korházba és folyamatosan romlott az állapota . Egyik télem megcsúszott és esés közben eltőrt a válla ...még azzal se ment orvoshoz úgy fort össze hogy bogokban kiált a csontja .
    59 évesen távozott.
    előzmény:
    Csendike (299)
    2013-05-09  22:59
  2. 2013. május 9. 23:05300.

    Fogalmas sincs a gyógyszerekről, ez tisztán látszik.

    Csak a daganatos protokollt és a hozzá kapcsolódó dolgokat vizsgáld meg egyszer...

    vagy akár csak egy antibiotikumot... 

    előzmény:
    semiramis (166)
    2013-05-09  09:27
  3. 2013. május 9. 22:59299.
    Igazából azt, csak te tudhatod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (298)
    2013-05-09  22:46
  4. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 22:46298.
    Tudod milyen érzés volt másnap édesapámat látni rebedt szájal bedagadt szemmel és egész tesztén fekete, kék, zöld zuzudásokkal töröt bordával ....s mindezt mert szinten akkarta tartani a cukorbetegségét.
    előzmény:
    Csendike (295)
    2013-05-09  22:38
  5. 2013. május 9. 22:45297.

    Hai!

     

     

    Csupán válaszoltam egy általad finoman fogalmazva rosszul értelmezett gondolatsorra......ami merő tévedés.

    Így nem lehet off.

     

    Amúgy te ne szólj rám mi az off, pont te ne.............

    Pihenj egyet. Rád fér. 

  6. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 22:41296.
    ?????
    előzmény:
    Csendike (295)
    2013-05-09  22:38
  7. 2013. május 9. 22:38295.
    Erdélyben ennek más oka is lehet
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (294)
    2013-05-09  22:31
  8. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 22:31294.
    37 éves koromba mikor diagnosztizálták az ataxiát nálam kezelést kaptam ...korházit izomlazitás, vérkeringésjavitó meg kézremegés csilapitására.
    Csakhogy mindegyik tartalmazott enyhe nyugtatót. S kiütőték a rövidtávu memoriám.Ez nem érzékelhető azonnal. Csak hettekel az állandora beállitott kezelés után.
    Egy harmadikos matek szöveges feladatnál ami 5 sor mikor a kérdést olvastam nem emlékeztem az elejére. -SOKKOLT ...s már gyógyszer függő voltam.  Napokat átaludtam és csak részletekre emlékszem aból az évből . Járásnál huzztam a lábaim.
    A sokk után egyesével fokozatosan csökentve a bigyó adagot elhagytam őket.

    Másik : Édesapámat cukorbetegségnél inzulin addagolás beállitására korházba utalták .Első nap valami gyógyszert kapot ...kiakadt tőle ...az alig 70 kg -jával csorén ugrált az ágyakon ,le akarta szurni egy villával a szobatársát és  pár orvost megvert ....de minket nem értesitettek hanem másnap egy pszihiátrián ébredt lekötözve csorén a város másik végébe .
    A tesvéremnek meg nekem kellett könyörögjünk ,hogy onnan kiengedjék ,hogy nem elmebeteg .
    S mindez egy diplomás emberel történt ki néptanácsnál dolgozott háztervrajzokat készitett és telekönyvelt megyeszinten.
    előzmény:
    PG13 (293)
    2013-05-09  22:10
  9. 2013. május 9. 22:10293.

    igazan nem vagyok oda a mindenaron-gyogyszerezesert, terapia es (szükseg eseten) kiegeszitö gyogyszerezes-parti vagyok.

     

    de 

     

    1. nem tudhatod, ebböl hanynak van szüksege a gyogyszerekre.

     

    2. annal is borzasztobb, amikor NEM gyogyszereznek olyan gyereket, akinek szüksege van ra.

     

    3. a legborzasztobb pedig az, hoyg nem gondolkodsz olvasas közben...

     

     

     

     

     megsugom, hogy differencialtabban tudj gondolkodni es ne ess annyira ketsegbe:

     

    1.  az orvos (a jo orvos) akkor gyogyszerez, ha az KELL. ha nem kell, akkor NEM.

     

    2. ha egy gyogyszerre SZÜKSEG VAN, akkor az a rossz, ha a beteg nem kap gyogyszert. 

      

    3. az orvos (a jo orvos) MINDIG merlegel. ha a gyogyszer többet art a MH-okon keresztül, mint amennyit hasznal, akkor NEM ADJA.

     

     

     

     

     

    idézet:
    semiramis (300)
    2013-05-09 20:19:33

    Idezlek, hadd olvassa mindenki megegyszer ezeket a nagyszeru gondolatokat.

    Igy van ahogy mondod, pontosan. 

    Elmeletben. 

    A gyakorlat egy kicsit mas kepet mutat. 

     

    Igaza van a filmnek, ma mar mindenre antidepresszanst akarnak felirni. Hirdetik a mediaban, talan kicsit agresszivabban mint a hamburgert. 

     

    Abban is igazad van, hogy nincs annal borzasztobb mint amikor egy gyerek akinek szuksege lenne ra nem kapja meg a gyogyszeret. Azert en egy borzasztobbat eltudok kepzeln ennel, amikor egy gyerek, akinek nem lenne ra szuksege megkapja, akar akarja akar nem. 

     

    Van nehany tunderi kisfilm a youtubeon. Pl ertetlen anya zokog, es duhos. A tizenket eves kislanyanak antidepresszanst irtak fel...ah tudod miert????.....mert ha kiment a tablahoz nem tudott megszolalni az iskolaban. Nosza antidepresszanst neki azonnal, mar arra is antidepresszans kell napjainkban ha valaki elfingja magat. Fel ev szedes utan kezdett fura lenni a gyerek. Anyuka elment az orvoshoz, aki megduplazta az adagot. Anyuka kerdezte hogy biztos nem lesz baj, de lelkiismeretes doktor megnyugtatta, hogy minden rendben, majd a nagyobb adag hatni fog. Hatott is. A kislany negy nappal kesobb a sajat szobajaban felakasztotta magat. Ha tobb ilyen lelkiismeretes orvos lenne mint te, aki csak KIEGESZITESKENT a terapia melle hasznalja a gyogyszereket, tan nem lenne ilyen es ehhez hasonlo halalesetekkel az internet. 

     

     Az az orvos, aki menopauzas tunetekkel jelentkezo noknek azonnal kerdes nelkul felirja az antidepresszanst valoszinuleg meg soha nem probalta ki, hogy milyen masnap felkelni egy ilyen gyogyszer utan. 

    Felesleges azt mondtanod, hogy nem, mert egyre tobben vannak az ismeretsegi koromben olyanok, akik a menopausa tuneteivel mentek orvoshoz. 

     

    A fiam a kis 11 evnyi elete soran ketszer kerult olyan helyzetbe, amikor antidepresszans fuggove tehettek volna, idegbeteg nyomorekka egy eletre. Mazlistak vagyunk-)) Van egy eszmeletlen okos, spelling bee gyoztes, kiemelkedoen tehetseges gyerekem, aki idonknet kezd tinedzser es kierdemelne egy hatalmas nyaklevest de altalaban megussza egy lelkifroccsel.

     

    Gratulalok, ha te egy olyan lelkiismeretes orvos vagy, aki a terapia melle KIEGESZITESKENT alkalmazza a gyogyszereket. Tudtal rola, hogy nem minden kollegad ilyen? En mindenesetre egy kicsit rangatozom amikor olvasom hogy embereknek pszichologusi kezelest ajanlasz. Amint latod beerem a rangatozassal meg sosem szoltam be miatta, akkor sem ha kozben arra a gondoltam, hogy "kuldjed csak a pszichologushoz, aztan ha valami lelkiismeretlen kufarral hozza ossze a sorsa, akkor maximum lesz bleole elete vegeig antidepresszansokon tengodo nyomorek" 

     

    Na, nem avatkozom a szakmadba, nem vagyok kompetens. En egy kicsit soknak tartom, hogy vilagszerte 20 millio gyerek szed antidepresszansokat. Biztos van olyan akinek szuksege van ra, soknak pedig eleg lenne ha beiratnak uszni, focizni, konyvtarba, vegy esetleg a szulei elvinnek mondjuk moziba es este egyutt vacsorazna es beszelgetne a csalad. 

     

    A tobbit pedig majd megoldja az ido. A lobotomiat is ezerszamra vegeztek egy idoben, tettek embereket egy eletre nyomorekka vele, aztan csak kiment a divatbol. 

    Ma a gyogyszereket istenitik, majd egy napon ez is kimegy a divatbol. Szez ev mulva valoszinuleg a mai kor pszichologusait Dr. Mengelevel helyezik egy polcra, es olyan elborzadva fognak rolatok beszelni, mint amilyen elborzadva beszelt a Halalipar cimu film narratora az elmult idok pszichiatereirol. 

     

     

    Csak azt nem tudom, hogy ha egy napon majd az idegbeteg hulyek lesznek tobbsegben, akkor nem szamit e majd deviancianak normalisnak lenni, mert ciki lenne, ha elrendelnek a normalisak ketrecbe zarasat es kenyszsergyogykezeleset......szent Isten, hol van ehhez Gyuri bacsi a muanyag piramisaval......azonnal akarok magamnak egyet!!!!!! Gyuri bacsi, segitseeeeg!!!!!

     

     

    előzmény:
    semiramis (288)
    2013-05-09  20:19
  10. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 21:57292.
    S húzd össze a függönyt meg hozz egy pohár vizet!
  11. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 21:54291.

    "Ja, akkor a tévémnek is van aurája.  "

     

    csak annak mértanilag szabályos

     

    Ezt a hülyeséget egy középiskolás is megcáfolná.

    idézet:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (295)
    2013-05-09 19:52:18
    Nálatok középiskolában kvantumfizikát oktatnak ?
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (283)
    2013-05-09  19:52
  12. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 21:35290.
    A beszélgetésből már tudom dunsztod nincs mi ez a betegség.
    Ha tényleg fejlődött e téren a tudomány  valamit és jó a módszered tedd ki ide ...azzal nem nekem hanem a Mo-n élők Friedreich ataxiásoknak segítenél.
    előzmény:
    semiramis (286)
    2013-05-09  20:02
  13. 2013. május 9. 21:26289.

    Szerinted, ha a gyógyszerek és a nyugati orvoslás káros, ráadásul még az ipari élelmiszerekkel is csak mérgezzük magunkat,

    minek köszönhetjük, hogy a modern gyógyszerek és orvosi eljárások ellenére folyamatosan növekszik az emberi élettartam?

    idézet:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (213)
    2013-05-09 13:58:33

    Ezzel most azt akarod mondani, hogy en egy gonosz, felelotlen, lelkiismeretlen anya vagyok??????? Ki vagy te es mire fel szolsz be nekem ilyet???????

      Ha rendesen elolvastad volna a hozzaszolasomat, akkor lathatattad volna, hogy eppen orvosnal jartam a beteg gyerekemmel. Szerinted elviszem orvoshoz a beteg gyerekemet, ha azt gondolom, hogy a nyugati orvoslas karos???? 

    Te mondod ezt, illetve probalod a szamba adni a szavakat. Ne tedd. Eleg nagylany vagyok mar, es el tudom donteni mit veszek a szamba-))) 

     

     

    Tovabba:  "ráadásul még az ipari élelmiszerekkel is csak mérgezzük magunkat,"..... ezt szinten te mondod, en EZEN a topikon nem hoztam szoba (nem akarok troll lenni szegeny antironia topikjan, hadd oruljon mar hogy rugdoshatja egy kicsit az ezosokat).....de ha kerdesed van a dologgal kapcsolatban, batran tedd fel ott, ahol errol beszeltem. 

     

    Azert valami konc legyen itt az atlageletkorrol is.....Az lehet, hogy az atlageletkor novekszik, legalabbis ezt mutatjak a szamok. 

    Szerintem az eletminoseggel problema van. Regen is voltak emberek akik hosszu eletkort eltek meg, csak sokkal kevesebben. OK aktivan eltek, valoban eltek, nem pedig elhulyulve, mozdulatlanul fekudtek valami oregotthon melyen. 

    Innentol kezdve pedig teljesen felesleges barmifele vita ezzel kapcsolatban. Ma is kb annyi hosszu eletu aktiv ember van mint regen volt. Mellette viszont hosszabban eletben marad egy reteg akinek a vegatalasat ep eszu ember nem titulalja eletnek. 

     

    Volt itt valami a neten az atlageletkorrol a napokban. Eddig nott, de a gyerekeinknel allitolag lassan csokkenni fog. Reszemrol nem nagyon erdekel a dolog. Szart sem er az elet hosszusaga minoseg nelkul. 

     

    En latom az elet hosszusagat minden nap. Ebben elek. Sajnos egyre fiatalabbak kerulnek be ezekre a helyekre, ugyanis az atlag eletkor nott, ellenben az alzheimer korabban kopogtat az ajton.  Hetven evesek pelenkaba hugyoznak, a nyolvcanasoknak folyik a nyala, es van sok kilencvenes veggie....Vagy a rak. Ma minden harom emberbol egy ez elete folyaman valamikor rakos lesz. Husz ev mulva ez az szam varhatoan eltolodik egy kisse. Minden ket emberbol egy rakos lesz valamikor az elete folyaman. 

     

    Lehet sorsot huzni, innen a topikrol minden masodik ember kihullik a sorbol....esetleg valaki onkent jelentkezo, ki akar az elso lenni????

     

    Nezd meg csaladi fotoalbumot, a szomszadaidat,  a barataidat....vajon ki lesz a kovetkezo? 

     

    Jah, ha ezt nevezed te hosszabb atlageletkornak.....hm,....valojaban nem erdekel a tema.....en nem akarok magas eletkort elerni. 

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (211)
    2013-05-09  13:58
  14. 2013. május 9. 20:19288.

    igazan nem vagyok oda a mindenaron-gyogyszerezesert, terapia es (szükseg eseten) kiegeszitö gyogyszerezes-parti vagyok.

     

    de 

     

    1. nem tudhatod, ebböl hanynak van szüksege a gyogyszerekre.

     

    2. annal is borzasztobb, amikor NEM gyogyszereznek olyan gyereket, akinek szüksege van ra.

     

    3. a legborzasztobb pedig az, hoyg nem gondolkodsz olvasas közben...

     

     

     

     

     megsugom, hogy differencialtabban tudj gondolkodni es ne ess annyira ketsegbe:

     

    1.  az orvos (a jo orvos) akkor gyogyszerez, ha az KELL. ha nem kell, akkor NEM.

     

    2. ha egy gyogyszerre SZÜKSEG VAN, akkor az a rossz, ha a beteg nem kap gyogyszert. 

      

    3. az orvos (a jo orvos) MINDIG merlegel. ha a gyogyszer többet art a MH-okon keresztül, mint amennyit hasznal, akkor NEM ADJA.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    PG13 (287)
    2013-05-09  20:10
  15. 2013. május 9. 20:10287.

    Ha azt irod borzaszto, akkor valoszinuleg nem jutottal el addig a reszig ami napjainkrol szol. Az a resz borzaszto igazan, pedig ott mar lekelik meg a paciensek fejet, hogy mondjuk alkoholt fecskendezzenek az agyukba. Megis ez a resz a borzasztobb, ami arrol szol, hogy vilagszerte 20 millio gyereket gyogyszereznek.

     

    Ennel nagyobb koklerseg nem hiszem hogy van. 

    előzmény:
    zsaki71 (210)
    2013-05-09  13:47
  16. 2013. május 9. 20:02286.

    meg. de ami kesik, nem mulik. sajnos.

     

     

    nezd, en felajanlom nejked, hoyg megszerzem a pontos infokat. HA TENYLEG AKAROD ÖKET. de a szorakoztatasodra, vagyis azert, hoyg itt röhögcselj, NEM gürizem szivessegböl. ugyhogy gondold at, kell-e vagy sem, amit nyujtani tudok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (282)
    2013-05-09  19:49
  17. 2013. május 9. 19:57285.

    akkor mit hadovalsz itt összevissza, hoyg csak kezratet meg ezo meg öreganyamkinja?!

     

    NEM orvostanhallgatokhoz kell jarni, mert ök CSAK tanulni akarnak, nem meggyogyitani - mit gondolsz, mikor lesz olyan szerencsejük, hoyg masik friedreich-est talalnak?! amugy sem tudnak ahhoz eleget (MOST TANULNAK!!!), hogy teged meggyogyitsanak...

     

    nem foglalkozom direkt a demenzzel, de szakmamnal fogva ismerem a kezeleset (rengeteg demenzes kerül a pszichiatriara, mivel a tünetek sulyos esetben mar bizony pszichiatriai jellegüek).

     

    ha tenyleg komolyan erdekel, irj privit. holnap kikeresem neked, amire gondolok. ha nem gondolod komolyan, kerlek, kimelj meg a felesleges munkatol. köszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (276)
    2013-05-09  19:40
  18. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:52284.
    Köszönöm a szórakoztatást ...vége a müsornak ...mennem kell .
  19. 2013. május 9. 19:52283.

    "Ja, akkor a tévémnek is van aurája.  "

     

    csak annak mértanilag szabályos

     

    Ezt a hülyeséget egy középiskolás is megcáfolná.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (277)
    2013-05-09  19:43
  20. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:49282.
    Majd itt szemmel kisérheted amig együtt fórumozunk. De az orvosaim szerint gondolkodást nem érinti csak a motorikus mozgást.... úgy látszik errefelé csak ennyhébben tájékozottak.
    előzmény:
    semiramis (278)
    2013-05-09  19:44
  21. 2013. május 9. 19:49281.
    Rajtad kivül még senkit nem sikerült becsapnom.
    idézet:
    sárkánycsont (291)
    2013-05-09 19:46:17

    Ok.

    Engem becsaphatsz.

    Magadat soha, mert legbelül tudod hogy így van ahogy leírtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (279)
    2013-05-09  19:46
  22. 2013. május 9. 19:48280.

    Mindenkit sajnálok, aki beteg, akinek komoly gondjai vannak.

    Még azt is aki saját elhatározásából nem kezelteti magát.

    De tudomásul veszem, hogy  az a valaki/valakik így döntöttek.

     

     

     

     

    ( Hát persze, nem szorulnak rá az én sajnálatomra)

     

     

     

    előzmény:
    semiramis (278)
    2013-05-09  19:44
  23. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:46279.
    Rajtad kivül még senkit nem sikerült becsapnom.
  24. 2013. május 9. 19:44278.

    ez meg nem annyira veszes.

     

    akkor az, amikor valaki mar nem ismeri meg a körülötte levöket, nem talal haza, depresszios lesz es esetleg meg pszichotikus is... na, akkor mar kesö a gyogyszer, nem allitja le es mar nem is es nem lassitja a folyamatot.

     

    (a sulyos demencia tünetei remesek :-((( 

    előzmény:
    Csendike (270)
    2013-05-09  19:28
  25. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:43277.
    Igen annak is van csak annak mértanilag szabályos ha nyugalmi álapotban leledzik. Mig a tiéd sosem az.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (275)
    2013-05-09  19:40
  26. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:40276.
    Évente vizsgálatokra járok ... s eddig több tucat neurológus meg orvostanhallgató vizsgálgatott ... de csak te itt ajálgatsz gyógymódot . A többiek nem tették . Ketten ajánlottak  kezelést de csak tüneti kezelést ...ami ellazítja az izmokat ,enyhíti a kézremegést ,javítja a vérkeringést és mindhárom enyhe nyugtatót is egyben ....azt már tudod mi történt mikor kipróbáltam.
    előzmény:
    semiramis (269)
    2013-05-09  19:27
  27. 2013. május 9. 19:40275.
    Ja, akkor a tévémnek is van aurája.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (267)
    2013-05-09  19:25
  28. 2013. május 9. 19:38274.

    dehogynem tudott. tökeletesen ismert a mai neurologia teren. tudopd, az az orvos, akinel te 20 eve nem jartal. (ezert nem tudsz a - relativ - ujdonsagokrol). 

     

    majd ha tenyleg erdekel, elmondom priviben. itteni gunyolodasert nem strapalom magam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (271)
    2013-05-09  19:30
  29. 2013. május 9. 19:34273.

    de demenz-jelensegek a TÜNETEI. többek közt. es VAN ra gyogyszer. tudod, erröl tenyleg nem kellene velem vitatkoznod. 

     

     

    mindamellett persze megismetlem: TE döntöd el, hogyan, milyen minösegen elsz. (vagy kesöbb vegetalsz a partnered terhere...)

     

    tema reszemröl lezarva.

     

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (264)
    2013-05-09  19:21
  30. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:32272.
    Én innen csak annyit érzékelek ,hogy : Nekem van rőla papirom ...diagnozis , de nektek nincs ....s ez csak idő kérdése
  31. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:30271.
    S rajtad kivül a többi orvos még nem tud róla? Na mi az a csodaszer meg hol kapható?
    előzmény:
    semiramis (269)
    2013-05-09  19:27
  32. 2013. május 9. 19:28270.
    Még ilyen előrehaladott állapotnál is?!
    előzmény:
    semiramis (269)
    2013-05-09  19:27
  33. 2013. május 9. 19:27269.

    nem, bety, nem valaszoltal. epp ez az.

     

    csak tereltel, kibujtal, mellebeszeltel.

     

     

    gondolkozz el az elözö hsz-emen. tenyleg megallithato, majd lassithato a leepüles.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (262)
    2013-05-09  19:17
  34. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 19:25268.
    Ezt jól látod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (237)
    2013-05-09  18:26
  35. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:25267.
    Aurának a testet körülvevő energiasávot nevezik és azt már kimutaták sokféleképen, hogy létezik. EEG meg hasonló szerkezetekkel. Hullámokat bocsájtunk villágá már csak a szivmükődésünkel is.

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (263)
    2013-05-09  19:18
  36. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 19:24266.
    Ezeket valaki kigondolta és leírta, te meg ügyesen kiollóztad. Kíváncsi volnék a saját gondolataidra is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (234)
    2013-05-09  18:16
  37. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 19:22265.

    Nem érvényes a többesszám, kettőnk közül csak te ollózol. Nekem saját gondolataim vannak.

     

    Amúgy ismerem a jelenségeket, amiket kiollóztál, ezek valóban a réti(?) ezósra igazak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (231)
    2013-05-09  18:08
  38. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:21264.

    lehet, hoyg jol szorakozol, de valoszinüleg csak te nem veszed eszre, hoyg a valaszaidnak semmi közüka kerdesekhez. bety, nem auralato kellene es nem kezratet, hanem valami, ami megprobalja fenntartani meg meglevö a kognitiv kepessegeidet.

     

     

    es ezt most NEM viccböl es nem csufolodasbol mondom, hanem halalkomolyan.

     

     

    megfelelö idöben elkapott kezdödö demenz-jelensegeket kb. egy-masfel evre teljesen le lehet allitani, utana lassitani, ha a paciens a megfelelö gyogyszereket szedi.

     

     

    persze (most meg) te döntesz, meddig akarsz esszel elni... 

    idézet:
    semiramis (269)
    2013-05-09 19:16:17
    Friedreich ataxia nem DEMENZ JELENSÉG és nincs rá gyógyszer ...csak tüneti kezelés ,izomlazitok ... amik több kárt okoznak mind maga a betegség mivel mindegyik kis mértékben nyugtatot tartalmaz és hoszutávon zombivá varázsolya azokat kik élnek velük.
    Kézremegés meg me reflezkiesések izomerevség elviselhetőbb emberi tulajdonság mind a zombiság hosszutávon .
    előzmény:
    semiramis (260)
    2013-05-09  19:16
  39. 2013. május 9. 19:18263.
    Aurája senkinek nics. Olyan legalábbis, amilyet az ezosok gondolnak.
  40. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:17262.
    Csak válaszoltam mert kérdeztél és ketten is vártátok ,hogy mit fogok írni.
    Forditsd vissza a témát. Csak rajtad múlik merre kanyaritod a saját szöveged onnan legbelüről.
    Vagy itt most én írányítok?
  41. 2013. május 9. 19:17261.
    Azt kövekkel gyógyítják.
    előzmény:
    antironia (254)
    2013-05-09  19:00
  42. 2013. május 9. 19:16260.

    lehet, hoyg jol szorakozol, de valoszinüleg csak te nem veszed eszre, hoyg a valaszaidnak semmi közüka kerdesekhez. bety, nem auralato kellene es nem kezratet, hanem valami, ami megprobalja fenntartani meg meglevö a kognitiv kepessegeidet.

     

     

    es ezt most NEM viccböl es nem csufolodasbol mondom, hanem halalkomolyan.

     

     

    megfelelö idöben elkapott kezdödö demenz-jelensegeket kb. egy-masfel evre teljesen le lehet allitani, utana lassitani, ha a paciens a megfelelö gyogyszereket szedi.

     

     

    persze (most meg) te döntesz, meddig akarsz esszel elni... 

  43. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:13259.
    Üzletember az illető . Egy fogkefét ,hogyan lehet másként eladni ?Szöveges köritéssel is csak fogkefe .
    előzmény:
    semiramis (258)
    2013-05-09  19:06
  44. 2013. május 9. 19:06258.

    lehetett ezt tudni hamarabb is. 

     

    nehany honapja kizarogattak, akkor kezdte el hasznalni a sarkanycsontot. (amugy felismerhetö a stilusrtol es a jellegzetes helyesirasi hibakrol is). 

     

    mondjuk engem nem zavar, minenki annyi nevet gyüjt maganak, amennyit ohajt.  

     

     

    bety, ha a srac hasznalt fogkefekent adta el a hasznalt fogkefet, akkor nincs semmi gond. ha maskent, akkor csalo, etikatlan senkihazi.

    előzmény:
    Na jó, de ez hogy is van? (250)
    2013-05-09  18:57
  45. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:05257.
    Csak ilyen van ... mivel Friedreich ataxiás vagyok.
    Ahogy nézem túlteng benned az adrenalin.
    Csak ezen a topikon szórakozok és az hid el nekem  jót tesz.
  46. 2013. május 9. 19:02256.
    Soha ne is legyen neki más gyógyszer.Csak a kézrátét.
    előzmény:
    antironia (254)
    2013-05-09  19:00
  47. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 19:01255.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (249)
    2013-05-09  18:56
  48. 2013. május 9. 19:00254.
    Kíváncsi vagyok, hogy lábtöréskor is előveszik az ezo-mágiát...? Vagy vakbélgyulladáskor, operáció helyett...?
  49. 2013. május 9. 18:59253.
    Nem neked szántam.Így meggondolva mindegy is hogy topikon belül hová írtam.
    előzmény:
    Na jó, de ez hogy is van? (250)
    2013-05-09  18:57
  50. 2013. május 9. 18:58252.

    Amugy ha spirituális téren figyeled étékelhető az életrevalósága .
    Ismertem egy Kolozsvári egyetemistát úgy 20 éve aki a szemem látára adott el egy használt fogkefét .... ez is egy képesség

     

     

    bety elszólta magát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (249)
    2013-05-09  18:56
  51. 2013. május 9. 18:58251.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (235)
    2013-05-09  18:19
  52. 2013. május 9. 18:57250.

     

    Kibújt a szüg a zsákból.Ez a lényeg.

     

     

     

     

     

    Amugy ha spirituális téren figyeled étékelhető az életrevalósága .
    Ismertem egy Kolozsvári egyetemistát úgy 20 éve aki a szemem látára adott el egy használt fogkefét .... ez is egy képesség.

    idézet: sárkánycsont (250) 2013-05-09 18:50:13  
    előzmény:
    semiramis (245)
    2013-05-09  18:48
  53. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 18:56249.

    offolsz : allj le , legyszives

     

    Gyuribacsi , a fuvesember , a tanacsaibol : AURA: Ha nem akarjuk, hogy kilyukadjon az auránk, három hétre PATISSONBÓL készítsünk pörköltet.

     

    Na most az aura az ezos dolog , vagy sem ? Mert en minden  ezoteriat arulo/angyalos  honlapon olvasok aurarol... es CSAK ott

     

    Koklerseg ? Ezoteria ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (246)
    2013-05-09  18:50
  54. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 18:55248.
    Erre majd még térj úgy 10 év mulva vissza és a PubMed-es forrást használd mint vigaszforást. Jót tesz majd neked is ha látod ,hogy mások élnek .
    90 évesen meg már nem lessz egy haragosod sem ... mert te túléled a rohadékokat.
    előzmény:
    semiramis (245)
    2013-05-09  18:48
  55. 2013. május 9. 18:54247.

    mert azt hiszik, hoyg mar atalakultak. 

     

    egyszer vennenek reszt egy freemacon-szertartason... ! (bar... nem is vennek eszre, hoyg nem azonos a szint...) mondjuk nem baj,  nem szükseges oda mindenkit beengedni... ;-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (244)
    2013-05-09  18:47
  56. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 18:50246.
    Gyuri bácsi az ezos kokler Ő egy feltaláló és székpárnát meg talmaszírizot árúl ólcson
    Amugy ha spirituális téren figyeled étékelhető az életrevalósága .
    Ismertem egy Kolozsvári egyetemistát úgy 20 éve aki a szemem látára adott el egy használt fogkefét .... ez is egy képesség.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (240)
    2013-05-09  18:36
  57. 2013. május 9. 18:48245.

    attol, hoyg a te csaladodban igy van, ez nem nevezhetö altalanosnak.

     

     

    egyszerü TARGYI TEVEDES, amit irsz, 1 perc alatt elöszedhetöek a tudomanyos, hivatalos meresek eredmenyei. epp ezert nem is erdemes foglalkozni a hsz-oddal.

     

    hosszutavon ajanlanam a PubMed-et, mint HITELES forrast - mar persze, ha tudsz angolul es eleg kepzett vagy ahhoz, hgy meg is ertsd az olvasott cikkeket ;-)... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (242)
    2013-05-09  18:42
  58. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 18:47244.

    es olvastam mar olyat , ahol parajelenseget uzo , magat ezosnak nevezo/gondolo egyen  Jezussal , Napoleonnal , Einsteinnel teszi egy sorba magamagat : szerintem a ezos filozofiai oldalrol belinkelt masodik pontban leirt onteltseg fogalomra ez egy tokeletes es nagyon szomoru pelda.

     

     

    2......az ezotériát egyesek parajelenségek gyakorlásával azonosítják, az után epekedve, hogy mások által nem birtokolt erőkkel rendelkezzenek, és hogy olyan képességekre tegyenek szert, amelyeket a többi ember nem ismer.

    A parajelenségek divatja két módon jelenik meg: egyrészt a tudatlanok jóhiszeműségének kihasználásával meggazdagodott csalók révén, másrészt a tűzzel játszadozók önteltsége által, akik végül a valódi belső átalakulással szemben érzéketlenek maradnak.

    előzmény:
    semiramis (241)
    2013-05-09  18:40
  59. 2013. május 9. 18:44243.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (240)
    2013-05-09  18:36
  60. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 18:42242.
    Ahoz ,hogy rálás mi történik elég ha 20 ével ezelőti meg 10 ével ezelőti esküvői felvételeket nézegetsz. S megszámolod a résztvevők közül még hányan vannak életbe... meg melyik korosztály.

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (235)
    2013-05-09  18:19
  61. 2013. május 9. 18:40241.

    ez pontosan igy van.

     

    de epp azert, mert igy van, hiaba magyarazod ezt a szorakoztatoipari ezosoknak, amig vilag a vilag, nem fogjak megerteni... 

     

    a sok tevelygö meg nem latja a különbseget...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (231)
    2013-05-09  18:08
  62. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 18:36240.

    A tema meg nincs befejezve : offolsz

     

    Itt ezos koklerek sikeres elkapasarol/bunteteserol  van szo : font van a tema 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (239)
    2013-05-09  18:31
  63. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 18:31239.
    A saját családomról írtam ami szerintem nem tuti hanem tény. Nagymamáim túl élték a a gyerekeik halálát. Az amit látok hétköznapi életembe nem ezt az ábrát mutatja.
    Nálunk még szokás, hogy potolunk pénzt adunk a munkatársainknak ha hozátartozója hunyt  el ...meg a szomszédoknál rokonoknál barátoknál is . Igy van rátekintésem mi tőrténik családoknál napi szinten.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (235)
    2013-05-09  18:19
  64. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 18:27238.
    parajeklenseget= parajelenseget
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (237)
    2013-05-09  18:26
  65. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 18:26237.

    Nekem a masodik pontbol az jon be , hogy az a magat ezosnak mondo egyen , aki allitolagos hatalmaval rontast vesz le , szellemet uz , szerelmi kotest keszit , josol , horoszkopbol meseli a jovot az nem ezoteriat vegez , hanem parajeklenseget uz . 

     

    E miatt a lentebb betett masodik pont ervenyes ra :

     

     

    A parajelenségek divatja két módon jelenik meg: egyrészt a tudatlanok jóhiszeműségének kihasználásával meggazdagodott csalók révén, másrészt a tűzzel játszadozók önteltsége által, akik végül a valódi belső átalakulással szemben érzéketlenek maradnak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (231)
    2013-05-09  18:08
  66. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 18:19236.
    /// nagy vihogo off , viccbol  :  minel butabb  valaki , annal ezosabb ???! ///
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (234)
    2013-05-09  18:16
  67. 2013. május 9. 18:19235.

    VILÁGMÉRETŰ ÖSSZESKÜVÉS!!!

     

    TUDÓSOK CSALNAK AZ ADATOKKAL!!!

     

    SÁRKÁNYCSONT MEGMONDJA A TUTIT!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (233)
    2013-05-09  18:14
  68. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 18:16234.

    ezoterikus filozofia :

     

     az ezoterikus jelentése: belső, rejtett, de nem valakinek a szándékos gonoszsága miatt, hanem saját tudatlanságunk következtében.
    Az ezoterikus ott kezdődik, ahol a világról szerzett tudásunk véget ér.

     

    /ez is idezet , a fentebb belinkelt oldalrol/

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (231)
    2013-05-09  18:08
  69. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 18:14233.

    Szerinted, ha a gyógyszerek és a nyugati orvoslás káros, ráadásul még az ipari élelmiszerekkel is csak mérgezzük magunkat,

    minek köszönhetjük, hogy a modern gyógyszerek és orvosi eljárások ellenére folyamatosan növekszik az emberi élettartam?

    idézet:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (213)
    2013-05-09 13:58:33
    Hol élsz ? Hol az a magas életartam. Nagymamáim nagytatáim 80 -90 éveikben haltak meg míg a szüleim és az 50-es éveikben .
    Nem nő hanem csöken az élettartam.
     Azok kik a 1940 előt születtek azok élnek több ideig 90 évet vagy azon felül. Az utánuk következő generációk meg akik 1960 után születtetek hullanak 60 éves koruk előtt.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (211)
    2013-05-09  13:58
  70. 2013. május 9. 18:11232.

    Kedves Akeela én pont így használom az ezot. Én is ezt értem rajta.

     

    A gyógyszergyárak hatástalan, esetleg károsabb mellékhatással mint célzott gyógyítással járó készítményei más téma.

    előzmény:
    Akeela (225)
    2013-05-09  17:56
  71. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 18:08231.

    Aki ezotériával foglalkozik, az segítési szándékkal cselekszik, az ezotéria tanai szerint. Annak, aki hozzá fordul.

     

    Igen , valami ilyesfelet olvastam en is : egyre növekvő nemeslelkűségük tudásuk átadására készteti őket, hogy minden ember részesüljön a Bölcsesség szent kincseiből

     

     

    Es ha mar ollozunk , en ezt ollozom : milyen hibakba esik a mai reti  "ezos" :

     

     

    1 .....azt hiszik , hogy egy "szellemi elithez" tartoznak

     

     gyakori hiba, hogy azt hiszik, létezik egy olyan szellemi elit, amelybe azok tartoznak, akik felfedték a misztériumok minden titkát. Itt ellentmondással találkozunk: azokra, akik valójában a misztériumok mélyére hatoltak, az elitizmus semmilyen formája sem jellemző. Ellenkezőleg, egyre növekvő nemeslelkűségük tudásuk átadására készteti őket, hogy minden ember részesüljön a Bölcsesség szent kincseiből. Azok pedig, akik tudásuk miatt „különlegeseknek” érzik magukat, még abba a legegyszerűbb misztériumba sem hatoltak be, amely szerint a Bölcsesség egyesít, nem pedig szétválaszt.

     

    2......az ezotériát egyesek parajelenségek gyakorlásával azonosítják, az után epekedve, hogy mások által nem birtokolt erőkkel rendelkezzenek, és hogy olyan képességekre tegyenek szert, amelyeket a többi ember nem ismer.

    A parajelenségek divatja két módon jelenik meg: egyrészt a tudatlanok jóhiszeműségének kihasználásával meggazdagodott csalók révén, másrészt a tűzzel játszadozók önteltsége által, akik végül a valódi belső átalakulással szemben érzéketlenek maradnak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (196)
    2013-05-09  11:11
  72. 2013. május 9. 18:02230.
    Teszek
    előzmény:
    Akeela (228)
    2013-05-09  18:00
  73. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 18:01229.
    "ez nem ilyen egyszerü. a placebokat, a termeszet"gyogyaszatot" es egyeb katyvaszokat, ugyanugy, mint az ezoteriat, ill. annak szorakoztatoipari valtozatat, a varronö/szobafestö altal eladott ezot rengetegen VALODI megoldas HELYETT hasznaljak." -  Azt feltételeztem rólad ,hogy  okos vagy de már átestél a túloldara ... kiknek a sok tanulás megártott és kisé bugyant.
    Ezo amugy nem árucik és nem eladható hanem egy életforma.
    Az energiaspirál mind székpárna eladható és a te figyelmed is órabérben számólva ugyancsak eladható mert mindketőről feltételezik ,hogy az most segít.
    előzmény:
    semiramis (165)
    2013-05-09  09:19
  74. 2013. május 9. 18:00228.
    Bízd rám mit tezsek te magaddal törödj.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (226)
    2013-05-09  17:58
  75. 2013. május 9. 17:59227.

    Tehát.Ha Gipsz Jakap bácsi kitalál egy kamu gyógyszert az nem ezotéria.

     

    Értve ugye?

     

    Miután a gyógyszer ami nem gyógyszer nem titkos és nem tan. Pont.

     

     

    Így ha szabadna kérnem, ne keverjük bele az ezotériát egy sima egyszerű gyógyszeres vagy gyógyításos csalásba. Mert aki ezt teszi az is csal. Fogalmakat és tényeket. 

    előzmény:
    Akeela (225)
    2013-05-09  17:56
  76. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 9. 17:58226.

    ????????????????

     

    a tema altudomanyos kokler.

     

    De ne zavarjon a dolog , van itt hely eleg : nyiss magadnak a politikai gumiszobaban politikai kokler topikot.

    előzmény:
    Akeela (222)
    2013-05-09  17:47
  77. 2013. május 9. 17:56225.

    Ime hogy okosodj:

     

     "a titkos tanokra használt kifejezés, amelyet csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek, rejtélyes, okkult, rejtett", szemben az ún.exoterikus tanokkal (in.: Nevill Drury: A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona.).

    Az ezotéria világába sorolható számos olyan irányzat, mely korunk tudományos világképébe nem illeszkedik bele, a világot, annak működését és részeit tudományostól eltérő szempontból (vagy a dolgokat összefüggéseiben) vizsgálja.

    A kifejezés a görög εσωτερική, esoterikós („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel” (exoteros), ami a közönséges embereket jelölte.

    A szó főnévi formája a görög 'ezoterikosz' (latinosan 'ezoterikus') melléknévnek, melynek jelentése: belső, benső (ezo=befelé). Bővebb értelemben a lélek belseje felé irányuló utazást, szűkebb értelemben pedig csak a beavatottak számára elérhető misztikus tudást jelent.

    Az ezotéria az emberiséggel egyidős jelenség, mivel az ember, mint spirituális lény az idők kezdete óta választ keres élete "nagy kérdéseire". Mégis, beszélhetünk az ezotéria újrafelfedezéséről, a körülbelül az 1960-as évektől kibontakozó New Age (Új Korszak) mozgalom keretében. Ennek lényege, hogy a kétezer éve tartó, Jézus megjelenésével kezdődött Halak-világkorszakot felváltja az új, a Vízöntő érája.

    A szót a történelem folyamán is, és napjainkban is számos eltérő módon alkalmazták, alkalmazzuk, hol tágabb körben általában bármilyentitkos tanokra, hol csak az okkult tanokra.

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (221)
    2013-05-09  16:13
  78. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 17:48224.
    :)))))))))))))))
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (220)
    2013-05-09  16:10
  79. 2013. május 9. 17:48223.
    Véletlenül? Egy ennyire tudatosan élő ember? Hm.....na ne.....ez még viccnek is rossz.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (220)
    2013-05-09  16:10
  80. 2013. május 9. 17:47222.

    Az ezotéria valláspótlék?

    Azt hiszem ahogy te sem úgy az állítólagos ismerősöd sem tudja miről beszél.

     

    Amúgy ha nem ezotéria topik, ahogy mondtátok, akkor lehet más jellegű csalásról kóklerkedésről is beszélni nem? Hiszen nem műfaj merev a topik.

     

    Tehát így kapásból a politikai kóklerekről bank és tőzsde kóklerekről is meg lehet emlékezni ugye? 

    előzmény:
    antironia (215)
    2013-05-09  15:20
  81. 2013. május 9. 16:13221.
    Mert szerinted mi az ezotéria?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (217)
    2013-05-09  15:59
  82. 2013. május 9. 16:10220.
    Csak a fórumot használom, véletlenül nyitom csak meg a cikkeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (218)
    2013-05-09  15:59
  83. 2013. május 9. 16:02219.

    Legnagyobb bűnük, hogy  beteg, kiszolgáltatott emberekkel játszadoznak mint macska az egérrél.

    Miközben a betegek nem jutnak megfelelő ellátáshoz, szakemberhez.

    .Az idő nagyon fontos tényező agyógyulásnál.

    Nos, ezt hagyják  figyelmen kívül ezek a kóklerek.

     

     

     

     

    előzmény:
    antironia (215)
    2013-05-09  15:20
  84. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 15:59218.
    Mégis ide jársz.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (214)
    2013-05-09  15:18
  85. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 15:59217.
    Még mindig kevered valami egészen mással az ezotéria fogalmát. Ez tájékozatlanságra utal, ennél fogva vicces amiket írsz.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (213)
    2013-05-09  15:14
  86. 2013. május 9. 15:49216.
    Körülbelül annyi mint neked ahhot amit művelsz.
    előzmény:
    antironia (98)
    2013-05-08  11:40
  87. 2013. május 9. 15:20215.

    Én még tennék további distinkciót...

     

    A vallásról mindenki tudja, hogy vallás. A hívők is, meg a hitetlenek is. 

     

    Viszont az ezotériások - akik többségükben nagy vallásellenesek!!! - ezt az egész miskulanciát nem hitként "árulják" és terjesztik, hanem valóságos TÉNYKÉNT kezelik, mint pl. a fizikai v. egyéb törvényeket. Pedig hát - ahogy egy ismerősöm mondta, az ezotéria egy valláspótlék. 

     

     

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (213)
    2013-05-09  15:14
  88. 2013. május 9. 15:18214.

    Látom radíroztak.

     

    Mondjuk mit is várunk egy olyan oldaltól, amiben a cikkek nagy része ezós, horoszkópos, hülye tesztes színvonalú. Esetleg kiver kavar vagy éppen szakít az éppen aktuális ismert senki. Éljen a néphülyítés!

  89. 2013. május 9. 15:14213.

    Dehogynem.

     

    Alapvetően a gyógyszerek hatásosak. Persze mivel a gyógyszergyárak tulajdonosai emberek, befektetők, így reális az az elképzelés, hogy egyes készítmények forgalmazásának csak a profitszerzés az oka.

     

    De ettől még az ezos dolgok nem lesznek igazak. 

    Aki ezoteriával, horoszkóppal, jóslással, stb. foglalkozik, az tudatosan vagy nem tudatosan, de átveri a többieket. A vallások is.

     

    Az oka annak, hogy ezeket az embereket nem állítják bíróság elé csalásért, csupán az, hogy túl sokan hisznek benne. De ez ettől még nem lesz igaz.

     

     

    előzmény:
    zöldike. (212)
    2013-05-09  14:23
  90. 2013. május 9. 14:23212.
    Én azt nem értem, miért csak a végletekben lehet az igazság? Nem lehet, hogy valahol félúton középtájt van?
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (211)
    2013-05-09  13:58
  91. 2013. május 9. 13:58211.

    Szerinted, ha a gyógyszerek és a nyugati orvoslás káros, ráadásul még az ipari élelmiszerekkel is csak mérgezzük magunkat,

    minek köszönhetjük, hogy a modern gyógyszerek és orvosi eljárások ellenére folyamatosan növekszik az emberi élettartam?

    előzmény:
    PG13 (208)
    2013-05-09  12:50
  92. 2013. május 9. 13:47210.
    Nem bírtam végignézni! Borzasztó!!!
    előzmény:
    PG13 (208)
    2013-05-09  12:50
  93. 2013. május 9. 12:51209.

    Hai!

     

     

    Én nem állítottam hogy a csodakütyüs dologra írtam........

     

    ÉN azt mondtam mint most is, nem kellene osztogatni a jelzőket ész nélkül, általánosítva. Olykor nem is teljesen célozgatás nélkül.

     

    A csodakütyüsről ha kimondta a bíróság hogy csalás, akkor azt el kell fogadni......de.....már jeleztem, nem ezért írok ide hogy ezt vitassam.

     

    Azért írok ide, mert ezt a hírt felhasználva, egyesek, minden más ezós dolgot és személyt csalásnak csalónak kóklernek stb stb minősítgetnek.

    Remélem végre érthető a dolog?  

    előzmény:
    antironia (207)
    2013-05-09  12:44
  94. 2013. május 9. 12:50208.

    Sajnos nem ismerem Gyuri bacsit, a termeket meg ugy sem, es gozom sincs rola, hogy mit igerget, igy nem vagyok kompetens piramis ugyben.

     

    A nyugati orvoslas aldasos hatasat viszont nap mint nap atelem. Az aldasos szot ez esetben mindenki ertekelje a sajat szajize szerint es akkor legalabb nem lesz belole vita. 

     

    Az teny, hogy annak alapjan amit napota atelek es megtapasztalok, nem rajongok nagyon a  nyugati orvoslasert. Ami nem jelenti azt, hogy nem fogadom el egyaltalan, pl ma vittem a beteg gyerekemet orvoshoz, es nem kaptam rangogorcsot az idegessegtol. 

     

    Kellemetlen, hogy eppen pszichomokus vagy, ugyanis az o munkajukat tartom a legnagyobb humbugnak es szerintem ok nagyobb koklerek mint a letezo osszes Gyuri bacsi egyuttveve. 

     

    Itt van egy helyes kis film roluk, a borzalmak nem kicsiny tarhaza. 

     

    https://www.youtube.com/watch?v=E3lyaOXoiM8

     

     

    A 40%-os placebo hatas egy pelda volt, csupan a szamitas miatt. Azert is kerek a szam, hogy erthetobb legyen. Ha pontosat akartam volna irni, akkor megneveztem volna a gyogyszert is, de annal lustabb vagyok, mint hogy utananazzek. Nem nagyon kellett volna keresgelnem, nagyon sok anyag van a gepemen. Meg hat valojaban a tema sem erdekel igazan. Az ezosok sem erdekelnek. 

     

    Az jobban erdekel, hogy mitol hullanak a betegeim mint az oszi legyek....nos, nem Gyuri bacsi muanyag piramisatol, az mar biztos. 

     

    Tudom, tudom, erre a legkezenfekvobb valasz, hogy a betegek ez miatt nem mennek orvoshoz. Talan neha nem is baj. Csak egy apro pelda: a kezeletlen magasvernyomasban szenvedok atlagosan ot evvel tovabb elnek, mint azok, akiket az orvos kezel. Csak a halalnem mas. 

     

    En tavaly majus es junius honapban harom  beteget vesztettem el.  Mndharomnak ugyanaz a betegsege volt, es ugyanazokat a gyogyszereket szedtek. Diabetesre, magasvernyomasra es koleszterin csokkentot. A normalis menetrend lehetett volna szivroham, stroke, amputalt vegtagok egy kis vaksaggal fuszerezve.....ehelyett fogtak magukat es meghaltak majrakban. Mindharman. Lehet nem neztek utana rendesen, hogy nekik strokeban kellene meghalni. 

    előzmény:
    semiramis (165)
    2013-05-09  09:19
  95. 2013. május 9. 12:44207.

    Két sorra felfüggesztem az IGNORE ON -t.

     

    Nem én neveztem őket - a topiknyitóban említett csodakütyüs céget - csalónak, hanem a Gazdasági Versenyhivatal.

    Punktum. 

     

     

     

    előzmény:
    vitopmd (206)
    2013-05-09  12:17
  96. 2013. május 9. 12:17206.

    Hai!

     

     """Börtönbe a sarlatánokkal!"""

     

    Egyetértek. De csak a sarlatánokkal....

     

    Amúgy.

    Ha ekkora nagy elánnal viseltetsz és ekkora igazság érzeted van egy ilyen vélt témában akkor miért itt gittelsz?

    Ezzel semmire nem mész.

    A saját napi ingered és gyűlöletenergiádat ugyan ki és megéled, de ezzel egyetlen egy sarlatánt nem segítesz börtönbe baby.

     

    Ha van bizonyítékod bárki ellen hogy bűncselekményt követ el, hiszen csak bíróság által elítélt bűncselekmény miatt lehet börtönbe dugni valakit, (nem az Inkvizíció idejét éljük) akkor miért nem teszed meg a megfelelő lépéseket?

    Van rendőrség, ügyészség, és más olyan hivatal ahol megteheted állampolgári kötelességedet.

    Jól olvastad állampolgári kötelességed.

    Ugyanis akinek információja, bizonyítéka van bűncselekmény elkövetéséről s annak hivatalos bejelentését elmúlasztja, maga is bűnössé válik., Bűnrészessé.

     

    Vágod?

     

    Ergo ha ennyire szíveden viseled eme ügyet akkor ne itt szájkaratézz hanem tedd a kötelességedet.

     

    Ennyi.

     

     

    ui: Azt csak halkan teszenm hozzá......másokat csalónak rablónak kóklernek szélhámosnak nevezni nyílvánosan(ez az oldal az) szintén bűncselekmény. Rágalmazás, becsületsértés, hitelrontás bűncselekményének alapos ganúja stb stb....

     

    Óvatosan....a szavakkal.... 

     

    előzmény:
    antironia (197)
    2013-05-09  11:11
  97. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 11:50205.
    antironia

     Na végre odacsaptak egy áltudományos kókler bandára! 

     

    Antironia nem én vagyok.

  98. 2013. május 9. 11:44204.
    akkor jo.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (203)
    2013-05-09  11:40
  99. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 11:40203.

    Érthetően fogalmaztam, de megesik, hogy emberek másképp értelmeznek egy és ugyanazon dolgot. Veled is megesett.

     

    Isteni teremtmények vagyunk, nem = isten teremtett.

    előzmény:
    Amarynda (202)
    2013-05-09  11:36
  100. 2013. május 9. 11:36202.

    Az első bekezdéssel egyetértek.

     

    Viszont úgy gondolom, mindannyian isteni teremtmények vagyunk (vallástól függetlenül). Éppen ma írtam le egy másik topikban, hogy az utóbbi hetekben, napokban tudatosult bennem, hogy mennyi mindent teremtettem már. 

    Ennél fogva úgy gondolom, minden ember(ben ott van) isten. És ezért nincs talaja annak, hogy nekem van-e igazam, neked, neki, vagy kinek. Mert nekem is és neked is és neki is igaza van. És mindenki a saját igazához ragaszkodik, ezzel tényleg nincs baj. Nincs egy egytemes igazság és aki attól eltér az nem normális.

     

    Aki a saját igazát a másikra akarja erőltetni, veszíteni fog. El kell tudni fogadni, hogy a saját szemszögéből mindenkinek megvan az igaza.

    idézet:
    Zsorzsett (121)
    2013-05-08 15:28:59
    hat akkor talan olvasd el megegyszer amit irtal. Ha nem ezt akartad mondani akkor maskor fogalmazz erthetobben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (121)
    2013-05-08  15:28

Címlap

top