Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kóklerek reszkessetek!

antironia
Létrehozva: 2013. május 7. 21:07

 Na végre odacsaptak egy áltudományos kókler bandára! 

 

 

http://homar.blog.hu/2013/05/07/bebukott_a_gvh-nal _az_energiaspiral

 

Ferenc felvette a harcot az ezoterikus kamutermékekkel, és bepanaszolta az energiaspirált. Az Echo Tv-n és a TV2-n is reklámozott mágikus energiaspirál a gyártó elmondása szerint mágneses piramisaival az asztmától a gerincproblémákon át a lábszárfekélyig a legkülönbözőbb betegségeken segít:

 

A GVH szerint viszont egyetlen állításukat sem tudják szóbeszéden kívül mással igazolni, ezért 12 millió forintos büntetés mellett a reklámozás beszüntetését ajánlotta nekik:

 

 

A GVH határozata itt olvasható.

  1. 2013. május 10. 10:22401.

    A kinaiak ezt vallják már kb 3000 éve!! Az ő gyógymódjuk jóval lassabban hat, de annál hatékonyabban!

     

    Igy van lattam is . Nem oromukben van igy hanem a  kenyszerszulte helyzet miatt .Orvot nem is lattak , mert nincs vagy nagyon keves. Olyan ember altal megkozelithetetlen teruleteken elnek zommel  amik helikopterekkel vagy hegymaszokkal kozelitheto meg. Szuletesekrol anyakonyvezes sincs mindenutt igy azutan nem is tudjak ki hany eves vagy mikor halt meg es miben .

    Orvoskepzesuk /acupunktura, massazge .../ossze sem hasonlithato az europaival olyan felcserkepzes volt az utobbi evekig. Nem is fogadjak el a vegzettseguket a fejlettebb allamok.

     

    Nem tudom ez a bezzeg az osi kinaiak, egyiptomiak meg a hunzak szorgos nepe akik allitolag kezukkel fejtik a sot a hegyekben, hogy megmaradjon a rezgese es  7-8 ezer /ft /kgert eladjak a sok  hulyenek , nos nemtudom ez vegcel vagy kenyszerszulte visszafejlodes .

     

    SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: ABC sorrendbe szedve

    AGYDAGANAT:

    Minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret, kell bekenni és belemasszírozni napjában többször. 

     

     

     

    előzmény:
    ancsa21 (390)
    2013-05-10  10:03
  2. 2013. május 10. 10:20400.

    Leírta már más helyettem. Nekem semmi bajom vele - amíg nem kezdik el erőszakosan téríteni, és főleg pénzt csinálni belőle.....

     

    Van egy ex-kolléganőm. Most elvégzett valami humánkineziológia tanfolyamot, és fejébe vette, hogy főállásban "gyógyítani" fog. És persze köpköd azokra, akik más hasonló tanfolyamot végeztek - szerint az mind kókler. 

     

    előzmény:
    -1- (396)
    2013-05-10  10:13
  3. 2013. május 10. 10:18399.

    Az az igazság, hogy én itt meg is állok, mert ennél többet a témáról nem tudok. Sőt, még rosszabb a helyzet, úgy igazából, soha nem néztem utána. Azt meg nagyon nem szeressem, hogy úgy irogassak, itt láthatóan vérre menő véleményt...,  hogy a dologról nem sokat tudok. Amit tudtam, azt elmondtam. Látszólag  nem mindenki örömére szolgáltam vele, dehát a világ már csak ilyen ;-))

     

     

    előzmény:
    -1- (376)
    2013-05-10  09:45
  4. -1-
    -1-
    2013. május 10. 10:16398.
    Tetszik.
    előzmény:
    ancsa21 (390)
    2013-05-10  10:03
  5. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 10:15397.

    :)) Felesleges próbálkozás.

     

    Minden hozzászólását elolvastam, sehol sem írt ilyet, amit rá akarsz húzni. Csak szeretnél tőle ilyeneket látni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (368)
    2013-05-10  09:21
  6. -1-
    -1-
    2013. május 10. 10:13396.

    Mivel nagyon szereti mindenki, ha kérdéseket teszek fel, nem hagyok fel ezzel a jó tulajdonságommal.

     

    Na szóval Irónia egyszer, igazán csak egyszer, írd le kérlek, hogy mi az a borzasztó, amit te ezotéria alatt értesz?

    Kérlek ne vedd ezt semmiféle támadásnak, de tényleg szeretnék egyszer erre olyan választ kapni, amin keresztül megérthetném ezt a viszonyulást az ezotériához.

     

    Valamikor tőlem is nagyon távol állt a dolog, és ha ha ennyire nem is, de nem fogadtam el, de ez a tagadás már nem is tagadása valaminek, hanem inkább üldözése egy ismeretlen dolognak.

    előzmény:
    antironia (386)
    2013-05-10  09:58
  7. 2013. május 10. 10:10395.

    AI,

     

    Felőlem azt hiszel el, amit akarsz. S azt nem, amit nem akarsz. Ahogy elnézem, az Istennek sem :-DDD

     

    Én azt irtam le ami történt, te meg  azt nem hiszel el belőle, amit nem akarsz. Igy szabad a világ. Nemde? ;-))

     

     

    -----------------

     

    U.i. Te is csak egy olyan mezei nick vagy mint én, semmi más. Igy történhet meg az, hogy mindennek ellenére, mégiscsak Egyek vagyunk a nagy végtelenben ;-)) 

     

     

    előzmény:
    antironia (382)
    2013-05-10  09:56
  8. 2013. május 10. 10:08394.

    Tedd engem nem zavar. Csak akkor ezt mástól se várd el. Úgy igazságos.

     

    előzmény:
    antironia (392)
    2013-05-10  10:05
  9. 2013. május 10. 10:07393.

     

    Kiváló.

     

    Kapsz tőlem ezért valamit. 

    előzmény:
    ancsa21 (390)
    2013-05-10  10:03
  10. 2013. május 10. 10:05392.
    A saját topikomban akkor offolok, amikor kedvem tartja.
    előzmény:
    Lanchester (389)
    2013-05-10  10:03
  11. 2013. május 10. 10:04391.

    Paranoia?

     

    Ezt ismerem a témában

     

     http://www.youtube.com/watch?v=kz_6jagv_D4

     

    Jó kis zúzós zene. 

    előzmény:
    antironia (387)
    2013-05-10  09:59
  12. 2013. május 10. 10:03390.

    Na, erre majd később, mert kicsit nagyobb lélegzetvételt igényel ;-))

     

    Mindenesetre  beleolvastam a "Gyuribácsid", gondolom kedvenc füvesembered oldalába ;-)) Mozdonj, rossz hirem van, neked is. Már az első néhány leirt gondolatával is egyetértek... Mi lesz akkor itt később?? ;-)) Például:

     

    A nevetés a lélek pihenése.

    Igy van.

     

    A vidám kacagás a lélek tüsszentése.

    Hát elég sziruposan fogalmazta meg, de ez is pontosan igy van.

     

    Csak a szívünkkel látunk jól …

    Pontosan igy van. 

     

    Ahol szeretetet vetünk, ott öröm sarjad.

    Na, ha valamit megtanultam jópár, teljesen felesleges mellékut megmászása után, akkor ez éppen ennek igazsága volt!

     

    A természet gyógyít, ha lassan is, de gyógyít. 

    A kinaiak ezt vallják már kb 3000 éve!! Az ő gyógymódjuk jóval lassabban hat, de annál hatékonyabban!

     

    Az orvos nem ura, hanem csak szolgája a természetnek. Ezért úgy illik, hogy az orvoslás tudománya a természet akaratát kövesse.

    A kinaiak ezt vallják már több mint 3000 éve!! S milyen jól tudják hasznositani ezt az ősi tudásukat a mai gyógyitásban is!

     

    A Teremtő három orvost rendelt a számunkra: Dr. Csend, Dr. Diéta, Dr. Humor 

    Ha hiszed ha nem, a rákos betegséget gyógyitó orvosok kivétel nélkül ezt ajánlják. Ők azért csak tudnak egyet és mást arról, hogy mennyire fontos ez a Háromság.

     

    Na, és ez még csak az első oldal :-))) Az Istennel kapcsolatos dolgokat direkt kihagytam, mert van akinek az fontos, és van akinek nem.

     

    ----------------

     

    A többire később.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (350)
    2013-05-10  08:31
  13. 2013. május 10. 10:03389.

    Furcsa. Ez most nem offolás mozdony szerint? Hiszen nem a piramisról beszélsz.

    Óvatosan nehogy mozdony megsértődjön. 

    előzmény:
    antironia (385)
    2013-05-10  09:58
  14. 2013. május 10. 10:02388.

    Érdekes érvelés.

     

    Ha ő azért nem hiteles mert "csak" egy regisztráció az nlc-n, akkor ez rád is vonatkozik.

    Vagyis akkor te sem vagy hiteles, bármit írsz.

    Ennyi az egész.

    Érdekes érvelés amivel saját magadat is lenullázod.

    Talán mást kellene előhúzni  

    előzmény:
    antironia (382)
    2013-05-10  09:56
  15. 2013. május 10. 09:59387.

     

     

    Paranoia ellen nem hatásosak az ezo-módszerek?

    előzmény:
    Lanchester (383)
    2013-05-10  09:57
  16. 2013. május 10. 09:58386.
    előzmény:
    flygande_angel (381)
    2013-05-10  09:55
  17. 2013. május 10. 09:58385.

    http://szkeptikus.blog.hu/2011/08/11/auralatot_teszteltunk

     

    A kísérlet eredménye összeegyeztethető azzal a feltevéssel, hogy az auralátó találatai nem jobbak a véletlen találgatásnál, amihez természetesen nem szükséges auralátás. Így tehát az auralátás képességének meglétét a kísérlet eredménye nem támasztja alá.

    előzmény:
    flygande_angel (379)
    2013-05-10  09:53
  18. 2013. május 10. 09:57384.
    Ez akkor rád is vonatkozik nem?
    előzmény:
    antironia (382)
    2013-05-10  09:56
  19. 2013. május 10. 09:57383.

    Én sem értem teljesen ezt a piramis csalás dolgot miért kell összekeverni minden más ezotérikus dologgal??????

    Sejtésem van de ha leírom rögtön jönnek hogy offolok.

    Én szánalmas görcsnek veszem az erőlködést hogy kiragadva a hírekből, azt felhasználva nem is kicsit bújtatva, arra építve akarnak egyesek inkvizitort játszani.

    Kiragadnak egy amúgy sem igazán ezos történetet,és ezzel akarják ostorozni az ezot. És másokat is.

    Ez szintiszta gyülölet.

    Ezzel még vitázni is értelmetlen mert nem vitázni akarnak-lásd takarodjatok ezós banda- hanem csak kiélni elfojtott dühüket.

    Mint a telefonbetyárkodásnál amikor leállsz beszélgetni vagy üvöltözni velük s máris kielégítetted őket. Nem szabad. Azért csinálják.

     

    Ahogy ezt a topikot is ezért inditották.

    Van olyan ezós topik ahonnan hamar kivágják őket így ott nem tudnak offolva sértegetve támadni senkit. Így hetente inditanak mindig egy nevezzük nevén-köpködös topikot ahol ha nem írna be egyetlen olyan ember aki érdeklődik az azo iránt önmagát nyirná ki érdektelenség miatt.

    Az ugyanis nem buli nekik.

    Ők veszekedni s abból kiindulva bemocskolni akarnak egyeseket(ittenieket is) és persze egyfajta revánsként erőt gyakorolni azok felett akik más topikokban békében beszélgetnek.

    Demonstráció.

    Ha ellenvéleményt írsz szerintük vagy hülye vagy, vagy a Vito klónja(mondja ezt az NLC legnagyobb klóngyártója) vagy offolsz.  

     

    Kilóg a lóláb mire megy ki a kispályás játék.

     

    előzmény:
    ancsa21 (373)
    2013-05-10  09:41
  20. 2013. május 10. 09:56382.

    Bocsáss meg, de nekem te nem vagy más, mint egy nick. Miért is kéne elhinnem bármit is..??????

     

    Ha valami bizonyítható, bármikor ismételhető, dokumentálva van - annak lehet hinni.

     

     

    előzmény:
    ancsa21 (378)
    2013-05-10  09:51
  21. 2013. május 10. 09:55381.

    off : A topic nem az aurarol szol ahogy nezem 

     

    1939-ben egy szovjet elektromérnök, Szemjon Kirlian különös jelenséget tapasztalt: 

    na en ilyenkor szoktam megallni a tovabbolvasasban 

    meg a szovjet parafenomek meg a rtg szemuk..... 

    előzmény:
    Lanchester (377)
    2013-05-10  09:46
  22. 2013. május 10. 09:53380.

     Aki annyira hülye, hogy normális (akár keleti-, akár nyugati) gyógyitás helyett CSAK és KIZÁRÓLAG piramis izékkel akar meggyógyulni, annak nem csak a testével van baj, hanem leginkább a fejével! Ostobaság ellen egyetlen szer létezik csak, a tanulás!!!

     

     

     

    Ez önmagában így nem áll meg.  UGyanis pont az - általatok is nagyon hangsúlyozott - lelki tényezőt hagyod ki az egészből. Azt, hogy mikor valaki reménytelenül beteg, akkor igen gyakran nem képes a logikus gondolkozásra. Így fokozottan sérülékeny.  És ezt használják ki a lelketlen kufárok. Teledumálják a fejét minden marhasággal. 

    előzmény:
    ancsa21 (373)
    2013-05-10  09:41
  23. 2013. május 10. 09:53379.

    OFF: Auralatasra volt mar nem egy kiserlet. /paravan mogott allt vagy nem allt egyen es az auralatonak a kilogo aurat kellett felfedezni= megmondani vane ott ember vagy nincs/ Sikertelenek voltak ezek a kiserletek .

    Sot ha jol tuodm tobb millio dollart ajanlottak fel annak aki bizonyitottan /nem velt / lat aurat. Eddig ezt az osszeget /bar sokan megprobaltak / nem vitte el meg senki. Hajra  auralatok !

    előzmény:
    Lanchester (377)
    2013-05-10  09:46
  24. 2013. május 10. 09:51378.

    Igen AI (röviditelek, ha nem haragszol ;-)), azért hidd el, mert én mondtam. Nem mondok olyat, ami nem igaz. Veheted akárhogy, én úgy veszem, hogy sportot űzök ezzel a szokásommal ;-))

     

    Gőzöm sincs hol olvasható erről, meg hogy egyáltalán publikáltak-e valamit ebben az ügyben. Az orvos a barátunk, elsők között volt aki megtanulta az akupunktúrát. S mivel az ügy érdekelte, ezért lépegetett tovább. Én meg akkoriban ott dolgoztam az egyetemen, s igy összehoztam olyanokkal, akiket szintén érdekelt a téma, és rendelkeztek megfelelő műszerekkel. Részemről csak annyit tudok, hogy a végén sikerült lefényképezniuk az aurát.

     

     

    előzmény:
    antironia (372)
    2013-05-10  09:35
  25. 2013. május 10. 09:46377.

    Az aura nincs dologról mindig az jut eszembe amikor a paraszt bácsi az állatkertben meglátja a zsiráfot és azt mondja-.Ilyen állat márpedig nincs.

     

    Itt,néhány nagyon nagy elme azt szajkozza hogy nincs aura.

     

     

     

     

     Az élőlényeket körülvevő finom elektromágneses teret először egy szovjet mérnök rögzítette fényképen. A Kirlian-fotó úgy készül, hogy felvétel közben a tárgyon nagyon nagy feszültségű áramot vezetnek át. 


    1939-ben egy szovjet elektromérnök, Szemjon Kirlian különös jelenséget tapasztalt: amikor keze – amely előtt egy filmlemez volt – véletlenül túl közel került egy nagyfeszültségű elektródához, a kisüléskor keletkezett fényképen nemcsak a keze, hanem a belőle kisugárzó energiaáram is megjelent – fényes mezőként vette körül a kezét. Kirlian a következő negyven évben tökéletesítette a technikát, és küzdött a szkeptikusok vádjaival. A legkülönösebb jelenség, amit tapasztalt, a „fantomlevél-effektus”: ha egy falevelet közvetlenül azután, hogy egy darabját levágtuk, a Kirlian-eljárással lefényképezünk, a hiányzó rész sugárzó körvonala is megjelenik a képen! 

    Ma már sokkalmodernebb készülékek is rendelkezésre állnak az aura lefotózására. (Aurafotó gép, számítógépes programmal) 
    (HarmoNet)

     

     

     

     

    Gondolom majd mozdony elvtárs neki esik a guglinak és bemásolgat ide néhány tucat ellen anyagot. 

    Hajrá.

    Ha már más dolga úgy sincs. 

  26. -1-
    -1-
    2013. május 10. 09:45376.

    Nos ha most ebbe belemennék, akkor jönne a "főnöknőm2, és kikérné magának, hogy offolok.

     

    Annyit azért még leírok, hogy ez a lyukas aura még hagy némi ismeretszerzést maga után. 

    Már csak azért is, mert ez egy energia burok, ami elképzelésem szerint elég nehezen tudna lyukassá válni.

    előzmény:
    ancsa21 (370)
    2013-05-10  09:27
  27. 2013. május 10. 09:45375.

     ellenére, időről időre mégis berohannak a tőlük másként gondolkodók oda, és mindenféle hülyének lehordják őket.  Nagy egója van néhány embernek, az már biztos ;-))

     

    Szerintem nem ezert rohannak be ode, hanem azert mert megdobbennek a merhetetlen ostobasagrol tanubizonysagot tevo termeszettudomanyos ismeretek hianyatol . Ilyenko talan az ember azt kerdezi:milyen szinten allhattak azok a tanarok akik ezeket oktattak vagy milyen tanulasi ismeretszerzesi hianyossaguk lehett amit nem potoltak.

     

     

     

    előzmény:
    ancsa21 (371)
    2013-05-10  09:32
  28. 2013. május 10. 09:44374.

    Igy van, valóban tökéletes volt Mozdonj összefoglalása!! Én csak azt nem értem, hogy MIÉRT is fogalmazott meg egy olyan dolgot, amiről nem hogy szó sem esett, de még utalás szintjén sem hangzott el!!

     

    Hacsak nem  azért foglalt össze olyat, amiről szó sem esett, hogy utána nyugodtan rugdolhasson másokba?? Remélem nem ez a helyzet...

     

     

    előzmény:
    antironia (351)
    2013-05-10  08:34
  29. 2013. május 10. 09:41373.

    Erre külön, mert ezt én is nagyon fontosnak tartom!!

     

    IGEN, A MÁSOKAT ÁTVERŐKET, A BAJBAN LÉVŐKET TUDATOSAN KIHASZNÁLÓKAT MEG KELL BÜNTETNI, VAGY AKÁR SITTRE IS KÜLDENI!!

     

    Mindig is ez volt, és ez is lesz a véleményem. Ezért nem is értem miért támadsz nekem. (Lehet, hogy nem szereted a másként gondolkodókat? Nem hinném ;-)) 

     

    De mi köze ennek az ezotériához?? Ha csak annyi,  hogy éppen ott garázdálkodik egy kókler, az nem az ezotériát húzza le, hanem nevesiti azt az alakot, aki mások átverésével akar pénhez jutni. De ugye azt nem vitatod el, hogy ilyen kókler átveréseket nem csak az ezotériában követnek el? Lásd a nagykereskedőket, bankokat..., élelmiszert átfestőket, az üzleti élet, sőt a pénzpiacok hiénáit, és igy tovább!

     

    És még egy nagyon fontos dolog!! Aki annyira hülye, hogy normális (akár keleti-, akár nyugati) gyógyitás helyett CSAK és KIZÁRÓLAG piramis izékkel akar meggyógyulni, annak nem csak a testével van baj, hanem leginkább a fejével! Ostobaság ellen egyetlen szer létezik csak, a tanulás!!!

     

     --------------------

     

    Ja, és megbizást sem kaptam. Kitől is kellett volna amúgy is kapnom??

     

     

    előzmény:
    antironia (348)
    2013-05-10  08:03
  30. 2013. május 10. 09:35372.

    Ja persze, ezt rögtön higyjük is el..? MErt te mondod.....  Ki volt az a tanár, hol olvasható erről bármi is...? Härtlein Károly véleményezte már...?

     

    A plázákban is fényképeznek aurát... De attól még egy óriási humbug! 

    előzmény:
    ancsa21 (370)
    2013-05-10  09:27
  31. 2013. május 10. 09:32371.

    Ne bomolj már Antiirónia :-))

     

    Mi is pontban azért vagyunk ebben a topikban, mint te! Hogy elmondjuk a véleményünket. Hogy az nem azonos a tiéddel, miért is baj?

     

    Nem vagyok ezoterikus. Az itteni, talán már a kezdetektől az nlc-n futó ezotérikus topikba is vagy kétszer olvastam mindösszesen bele. Akkor is azért, mert valaki szörnyűlködött rettenetesen. Csak azt nem értettem, beleolvasás után, hogy miért. Ott olyanok beszélgettek, teljesen normálisan, akik abban a témában azonosan gondolkodtak, vagy éppen érdeklődtek. De mivel engem se igy, se úgy nem érdekelt az, amit ott beszélgettek, talán beköszönés nélkül távoztam is.

     

    Ezzel együtt, engem is, a teljesen kivülállót felháborit az, hogy ennek ellenére, időről időre mégis berohannak a tőlük másként gondolkodók oda, és mindenféle hülyének lehordják őket.  Nagy egója van néhány embernek, az már biztos ;-))

     

     

    előzmény:
    antironia (348)
    2013-05-10  08:03
  32. 2013. május 10. 09:27370.

    Azt, hogy az aura ki tud lukadni, azt a  nagyon is modern, a mai világot teljességében megélő, egy nagy iskolát igazgató reiki mester indiai barátnőmtől tanultam. Aztán meg utána is néztem az interneten, meg beszéltem többször is erről a témáról az ayurvédát jól ismerőkkel. Ők már csak tudják miről beszélnek, nemde?

     

    El nem tudom képzelni, hogy néhányan hogyan képesek aurát látni, de pl az egyik orvos barátunk még le is tudta fényképezni. A budapesti Műszaki Egyetemen.

     

     

     

     

    előzmény:
    -1- (347)
    2013-05-10  04:59
  33. 2013. május 10. 09:26369.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (359)
    2013-05-10  08:52
  34. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 10. 09:21368.

    PG13 tobb hozzaszolasat kell ehhez elolvasnod.

    Es ancsa21 is rakacsintott es ...olvassal mast is , mint engem , mert van meg egy okoska....

     

     

    Mire fel vetted fel a supervizor koponyeget?

     

    Van itt topikgazda , az O szerepe az iranyitas. Alljal le , jo .

    Ez sima kotekves , amit muvelsz.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (364)
    2013-05-10  09:11
  35. 2013. május 10. 09:21367.

    "A segítséggel való gyógyulás lett légyen az gyógyszer, kézrátétel, bármi, az arra segítség, hogy gyorsabban beinduljon a folyamat."

     

    Nagyjából én is igy gondolom.  Meg úgy is, hogy öngyógyulás magától sok esetben nem tud összejönni. Ezért szükségesek a kivülről érkezett segitségek. Amik aztán valóban lehetnek akár a keleti, akár a nyugati tudás szerintiek. Sőt, lehetnek az ember saját akarata szerintiek is ;-))

     

    Csontom még nem tört soha, de estem már néha nagyot. Ezért saját tapasztalatamból ismerem és tudom, hogy valóban vannak olyanok, akik ismerik és tudják annak titkát, hogy pl hogy lehet egy nagy esés után beszorult ideget kiszedni a szorúlt helyzetéből. Erre vannak akik azt mondják, hogy mese habbal, de mivel velem történt meg a dolog, én tudom hogy létezik :-)) MInt ahogy azt is,  hogy törött csontok sokkal hamarabb forrnak össze, ha van olyan, aki ért annak energizálásához. 

     

    Mert hogy, szerintem, az egész dolog az energiáról, mint olyanról szól!! 

     

     

     

    előzmény:
    -1- (346)
    2013-05-10  04:52
  36. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 09:20366.

    A beteg ember pedig gyógyulni szeretne. Bár az is lehet, hogy nem.

     

    Ezt egy másik topikban kitárgyalhatnánk. 

    előzmény:
    zsaki71 (354)
    2013-05-10  08:45
  37. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 09:19365.

    Napkoziben ezzel dugjak a kisgyerekeket

     

    Légy szí megmagyarázni. :)))

     

    Na jó, ez a patiszonos aurafoltozás butaságnak hangzik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (353)
    2013-05-10  08:42
  38. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 09:11364.

    De azt hiresztelni , amit itt olvasok , tobb hozzaszolason keresztul , hogy orvoshoz menni felesleges, mert az orvos nem gyogyit , az nagyfoku felelotlenseg.

     

    Én egy ilyen beírást sem láttam és nem is töröltek. Hol van ilyen, mutasd meg légy szíves.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (350)
    2013-05-10  08:31
  39. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 09:08363.

    Ebben mind az összes ember egyetért, hogy a csalókat meg kell büntetni.

     

    Ezen felül a téma továbbpörgette saját magát, ez jó, ennek örülnöd kellene, mert ez azt jelenti, hogy érdekes a téma amit felvetettél.

     

    Jobb topikokban is előfordul, hogy a téma irányt vált. Te is számtalanszor megtetted máséban, más is a te topikodban. Ez a fórumozás (kommunikáció) lényege.

     

     

    előzmény:
    antironia (348)
    2013-05-10  08:03
  40. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 09:06362.
    Nem, csak most kaptál egy tükröt.
    előzmény:
    antironia (349)
    2013-05-10  08:06
  41. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 10. 08:56361.

    Zsakika! Kerlek szepen!

    Mi a velemenyed a topik temajarol : az ezoterias kamutermekekrol van szo

    előzmény:
    zsaki71 (360)
    2013-05-10  08:54
  42. 2013. május 10. 08:54360.
    Döbbenetes. Nem vagyok most azt hiszem erre kész, hogy ezt végig is nézzem...
    előzmény:
    PG13 (287)
    2013-05-09  20:10
  43. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 10. 08:52359.
    maga csak ne vihogjon : ezozok
    előzmény:
    antironia (356)
    2013-05-10  08:48
  44. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 10. 08:50358.

    zsakika , szia

     

    Itt nem a tobbiek hozzaszolasat kell ezos szemmel kivesezni , hanem a topikindito temara kellene koncentralni.

     

    Megbuntettek egy feltalalot es a feltalalt ezos kutyu terjesztojet.  Mert csaltak. Olvassad el , fent van a cikk.

     

    Errol a cikkrol mi a velemenyed ?

    Meg erdemben nem beszeltel.

    előzmény:
    zsaki71 (354)
    2013-05-10  08:45
  45. 2013. május 10. 08:49357.
    Szóval tegyük fel az életünket egy patikamérlegre, mert az megmutatja a tutit....
    előzmény:
    semiramis (245)
    2013-05-09  18:48
  46. 2013. május 10. 08:48356.

    Kipukkan az aurajuk, ha tul sok tokot esznek ?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (353)
    2013-05-10  08:42
  47. 2013. május 10. 08:46355.

    Okosabban hittelek....

     

    Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy az ellenvéleményt ne viseljem el..

     

    De itt megszállták az ezósok a topikot, és totál elvitték más irányba. 

     

     

    előzmény:
    PG13 (352)
    2013-05-10  08:36
  48. 2013. május 10. 08:45354.

    A bűn fogalma nagyon szubjektív....általában mindig másokra használjuk.

     

    Miért van az, hogy az ember kifelé néz és ritkán befelé?

     

    Másrészt egy felnőtt embernek el kellene tudnia dönteni, hogy amit választ azt felelőséggel tegye. Miért csak az általad ezósnak nevezett egyén lehet a felelős? És miért is az?

     

    Ha megrendül a bizalom orvos és beteg között, nagyon nehéz azt visszaállítani. A beteg ember pedig gyógyulni szeretne. Bár az is lehet, hogy nem. 

    előzmény:
    Csendike (219)
    2013-05-09  16:02
  49. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 10. 08:42353.

    "Még soha nem hallottam arról, hogy a patisson befoltozza a lukas aurát, de utána fogok olvasni, mert lehet, hogy a patisszon tartalmaz olyan összetevőt, ami felerősiti a saját energiaszintünket, ami viszont valóban be tudja foltozni a lukas auránket."

     

     

     

    A patisszon az tok.

    Tehat paprikas tokfozelekrol beszelunk.
    Napkoziben ezzel dugjak a kisgyerekeket : altalaban egy sem szereti...
    De most a magyarazatoddal beugrott valami : lehetseges , hogy azert nem esznek belole , mert az energiaszintjuk megfelelo ? 

    Kipukkan az aurajuk, ha tul sok tokot esznek ?

    Legyszi megmagyarazni.

    előzmény:
    ancsa21 (345)
    2013-05-10  04:49
  50. 2013. május 10. 08:36352.

    Ha olyan topikot akarsz ahol csak a talpnyaloid helyeselnek, akkor javaslom nyiss olyan topikot legkozelebb am barki szamara olvashato, de csak azok szolhatnak hozza, akiket te megjelolsz. 

     

    Persze tudom am, hogy az ugy nagyon unalmas lett volna, hiszen az keves hogy pukkasztod az embereket, kell a vsszajelzes is.

     

    Ez a tunes innen felszolitas azt jelenti, hogy kifogytal az ntelligens ervekbol, vagy csalodtal a hodolotaborodban, hiaba kiabaltad oket ossze az elso nehany hozzaszolasban?

     

    Ne valaszolj, valojaban nincs jelentosege. Amnt latom ez a tema megerne valoban egy topikot, amolyan normalisabb fajtat, ahol nem elvakultan es ostoban alltok a kerdeshez. De gondolom meg nem nottetek fel hozza, megrekedtetek a 'tunjel innen' ervelesnel.

     

    Nos, ezzel nem lehet vitaba szallni, egyebkent is mindig tiszteletben tartom az urinoket, szoval keresed szamomra parancs, ezennel el is tuntem-)

     

    legyen szep napod-)  

    előzmény:
    antironia (348)
    2013-05-10  08:03
  51. 2013. május 10. 08:34351.

    aki onmaga akarja magamagat gyogyitani , az csinalja. 
    De azt hiresztelni , amit itt olvasok , tobb hozzaszolason keresztul , hogy orvoshoz menni felesleges, mert az orvos nem gyogyit , az nagyfoku felelotlenseg.

     

     

    Tökéletes összefoglaló!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (350)
    2013-05-10  08:31
  52. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. május 10. 08:31350.

    Miert bantanal meg ?

    En vevo vagyok mindenre.

    Olyan jo , hogy van a google : minden konyv , publikacio , fogalom megtalalhato , a vilag minden nyelve lefordithato egy pillanat alatt .
    Hatalmas teruleteket lehet egy csapasra atbongeszni , fotelbol , igaz sok figyelemmel es idovel kell rendelkezni .


    Nincs mar az a mentseg , hogy "honnet tudjam !?"
    Most mar csak  lusta ember van , akibol kihalt a kivancsisag , vagy ahogy Te mondod , serto szandek nelkul : leszukult erdeklodesi koru ember.

     

    Ez nem az en esetem . 

     

    aura- google ---> elso az aura.lap 

    Mit talalsz itt  ?

    Abban termeszetesen igazad van , hogy amit itt latsz , az aura.lap-on , az nem ezoteria , hanem "parajelenseg gyakorlasa" * lasd idezetet alul.

    Nem nezted meg az ezoteria meghatarozasat ?
    Kicsit lejjebb beszeltem rola.

     

     

    Meg az aurarol : reszlet es olvassad tovabb .

    Nagyon erdekes:

     

    Egy PET szkenner körülbelül egymilliószor érzékenyebb, mint az emberi szövet, mégis el kéne hinnünk, hogy néhány különleges ember képes látni olyat, ami egyébként érzékelhetetlen. Mi több, még azt is, hogy mindannyian képesek vagyunk az aurák érzékelésére, csak valahogy háttérbe szorítottuk, illetve nem treníroztuk a belső erőket megnyitó pszichikus énünket.

    Elgondolkodtató az is, ahogyan a nyugati világ legjobb aura-olvasója csúfos kudarcot vallott, amikor....

    ********************************************** ****

     

     

    Mas : a szabogyuribacsi fuvesember Kiskatejanak elerhetosege : itt olvashatod.

    Figyelmedbe ajanlom az agydaganat otthoni gyogyitasat nyaki "utoerre" kent  petroleummal  es a tuti rakgyogyitast szilvalakvarral.

     

    Ezekkel ugy vagyok, hogy aki onmaga akarja magamagat gyogyitani , az csinalja. 
    De azt hiresztelni , amit itt olvasok , tobb hozzaszolason keresztul , hogy orvoshoz menni felesleges, mert az orvos nem gyogyit , az nagyfoku felelotlenseg.
    Miert? Mert van olyan , aki elhiszi.

     

    Peldaul : Most van a nemzeti botrany, elszornyedes  es felhaborodas : az agardi kis martir , sarlatan termeszetgyogyasszal kezelve ... mikor  hiszekeny ember elhiszi, hogy az orvos az rossz , akkor megolheti  a kisbabajat. Ilyesfelere gondolok...

    **********************************

     

    *

    2......az ezotériát egyesek parajelenségek gyakorlásával azonosítják, az után epekedve, hogy mások által nem birtokolt erőkkel rendelkezzenek, és hogy olyan képességekre tegyenek szert, amelyeket a többi ember nem ismer.

    A parajelenségek divatja két módon jelenik meg: egyrészt a tudatlanok jóhiszeműségének kihasználásával meggazdagodott csalók révén, másrészt a tűzzel játszadozók önteltsége által, akik végül a valódi belső átalakulással szemben érzéketlenek maradnak.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    ancsa21 (345)
    2013-05-10  04:49
  53. 2013. május 10. 08:06349.

    Te miért jöttél ide...?

    Megbízást adott az ezós banda...? Nem voltak még itt elegen....?

    előzmény:
    ancsa21 (340)
    2013-05-10  04:23
  54. 2013. május 10. 08:03348.

    Tűnjetek már el innen!

     

    Ti nem gyűjtitek a híveiteket a sok ezo-izés topikban....?????

     

    Miért ne lehetne megvitatni normálisan, hogy a szerencsétlen embereket átverő CSALÓKat mind szénné kell büntetni....???? Vagy súlyosabb esetben börtönbe küldeni....

     

    Nem kell nekünk minősíteni az ezósokat, idejöttek, és bemutatkoztak elég rendesen.

    előzmény:
    PG13 (319)
    2013-05-10  00:11
  55. -1-
    -1-
    2013. május 10. 04:59347.

    Az aura kérdése nem szokott foglalkoztatni, de ilyet, hogy lyukas még nem hallottam.

    Valószínű csak tájékozatlan vagyok, de ha jól tudom, akkor legfeljebb csak imitt amott vagy beszűkül, vagy éppen bővebben jelenik meg a test energiaszintje szerint.

     

    Ezért amikor valaki aurát lát, pontosan fel tudja mérni, hogy adott embernél hol van testen belüli elváltozás.

    előzmény:
    ancsa21 (345)
    2013-05-10  04:49
  56. -1-
    -1-
    2013. május 10. 04:52346.

    A szervezetnek teljesen mindegy, hogy külső segitséggel -gyógyszerek stb-, vagy saját, gyógyulásában hivő hitével érkezett energiájának köszönhetően gyógyul meg. Teljesen mindegy! Igaz,az utóbbira nem mindenki alkalmas, csak nagyon kevesen. Határozottan munkás dolog saját magunkat gyógyitani ;-))

     

    Nos ezt csak azért hoztam fel, hogy egy kicsit pontosítsam a saját meglátásom szerint.

     

    Talán ott kezdem, hogy nem hit kérdése maga a gyógyulás.

    Talán érdemes szétválasztani a gyógyulást úgy, hogy az öngyógyulás és a segítséggel való gyógyulás.

     

    Öngyógyulásra mindenki képes. Még pontosabban csak arra képes mindenki.

    A segítséggel való gyógyulás lett légyen az gyógyszer, kézrátétel, bármi, az arra segítség, hogy gyorsabban beinduljon a folyamat.

     

    A példa amit szoktam mondogatni az a csonttörés.

    A gipsz nem forraszt össze egy eltört csontot sem, de nélküle képes összeforrni minden eltört csont.

    előzmény:
    ancsa21 (339)
    2013-05-10  04:12
  57. 2013. május 10. 04:49345.

    Az aura NEM ezós dolog. Bár lehet annak is része! Nem  bántani akarlak, csak elcsodálkozom, hogy a mai internetes világban mennyire leszűkitetted az érdeklődési területed, ha csak ezoteriát áruló/angyalos holnapon olvasok az auráról...

     

    A területükhöz értő füvesekre hallgatni kell! Az meg a te dolgod, hogy utána nézz, érdeklődj, megtudd, hogy valaki valóban érti a területét, -mások tapasztalata-, vagy sem.

     

    Még soha nem hallottam arról, hogy a patisson befoltozza a lukas aurát, de utána fogok olvasni, mert lehet, hogy a patisszon tartalmaz olyan összetevőt, ami felerősiti a saját energiaszintünket, ami viszont valóban be tudja foltozni a lukas auránket. Hogy az lukas is lehet, az bizony tény és  nem hit vagy nem hit kérdése ;-)) Csak hát ehhez olyan dolgokat kellene elolvasnod, meg olyan emberekkel beszélned, akik értenek is az aurához. Azt már le sem merem irni, hogy esetleg meg kellene tapasztalnod néhány dolgot is... ;-))

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (249)
    2013-05-09  18:56
  58. 2013. május 10. 04:42344.

    Rossz hirem van ;-)) Másként, és nem csak a nyugati orvoslással IS lehet gyógyitani. Van amikor a kézrátéttel, a gyógyitó, pozitiv töltésű energiával, s van amikor egy-egy tű gerjesztette, saját belső energiánkkal gyógyulunk. Én mindkettőt kipróbáltam, igy tudom mit mondok. Akár úgy hogy kaptam -akupunktúra-, de úgy is, hogy én is adtam az energiát. Ezért állithatom, ezek a dolgok ÜZEMELNEK. Legfeljebb vannak akik nem hisznek benne ;-)).  

     

    Megfelelő tudással, hozzáértéssel, és megfelelő enerigaszinttel akár csontot is lehet forrasztani. Ennek is számtalan példáját ismeri a világ. Vagyis annak az a része, amelyik hajlandó is befogadni, de főleg utánanézni olyan dolgoknak, amiket azelőtt nem ismert.

     

    Keleten élek, elég régen ahhoz, hogy számtalan saját tapasztalataim legyenek ilyen "ezoterikus" dolgokban. Helyén kell kezelni a dolgokat, és minden rendben lesz. Ha helyén kezeljük őket, a sarlatánokat, kóklereket is sokkal könnyebb lesz kiszűrni, és kireppenteni a lehetőségeikből. Erről meg vagyok győződve.

     

     

    előzmény:
    antironia (254)
    2013-05-09  19:00
  59. -1-
    -1-
    2013. május 10. 04:39343.

    Már érdemes volt hajnalban felkelnem. 

     

    Csak gratulálni tudok ahhoz a türelemhez, amivel képes vagy egy témát átfogóan taglalni.

    Azon kívül pedig megnyerő a józan gondolkodás is, amiről tanúságot teszel.

    előzmény:
    PG13 (334)
    2013-05-10  01:41
  60. 2013. május 10. 04:32342.

    Aurája mindenkinek van! Legfeljebb te nem hiszel benne. De attól az még létezik.

     

     

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (263)
    2013-05-09  19:18
  61. 2013. május 10. 04:30341.

    Épp tegnap hallottam a "The Doctors"ban -igen, amerikai tévé műsor ;-))-, hogy a depresszió nagyon, de a deminencia is határozottan javitható, sőt akár gyógyitható is, ha másként étkeznének az emberek, s még inkább,  ha teljesen leszoknának azokról az ételekről, amit az ételipar állit elő számukra a szinezőikkel, meg mindennel együtt. Pláne, ha még idősek is mindehhez.

     

    Hát ők már csak tudják. Amerikaiak is, ahol súlyos tizmilliókban mérik a depresszióban, deminenciában -meg egyéb szellemi leépülésben-, no meg iszonyat túlsúlyban élőket, és még dokik is tetejébe. És ha már ők is állitják ;-))

     

     

    előzmény:
    semiramis (278)
    2013-05-09  19:44
  62. 2013. május 10. 04:23340.

    "1.  az orvos (a jo orvos) akkor gyogyszerez, ha az KELL. ha nem kell, akkor NEM."

     

    Nos, ez éppen a pszichológia és a pszichiátria területén nem igaz. Nem tudom valójában miért van az, hogy még a mai nap is nyomják az olyan "betegekbe" a gyógyszereket, akiknek valójában az ételük megváltoztatásával nem hogy gyógyszerre nem lenne szükségük, de egy életre egészségesek maradnának. Pszichéjüket tekintve, biztosan!

     

    Valóban nem tudom, még kevésbé értem -saját tapasztalat alapján!-, hogy miért nyomják a pszicho mókusok a gyógyszert, ahelyett, hogy előtte kipróbálnák azt, amit ma már milliók bizonyitanak! Nevetesen, hogy az ételed az életed.

     

    Hogy milyen harsány röhögéssel fogadta -és teszi még ma is- a pszichológusok világa azt, hogy diétával is lehet gyógyitani...

     

     

    előzmény:
    semiramis (288)
    2013-05-09  20:19
  63. 2013. május 10. 04:12339.

    Igazad van, az élettartamunk valóban hosszabb, mint előtte volt. De csak átlagolva! Ha már levetited egyes helyekre, egészen mást fogsz tapasztalni! Ez azt jeletni, hogy ahol nagyon alacsony volt az élettartam, ott erősen megnövekedett. Ez leginkább az u.n. "elmaradott" területekre érvényes. Mig máshol lecsökkent.

     

    A világ nyugati felén, a "fejlett" világban is nyilik az olló. Van olyan réteg, amelyik élettartama jóval hosszabb lett, mig sokan, bőven időnek előtte halnak meg. Ahogy valaki irta, hullanak, mint a legyek.

     

    "az életminőség pozitív irányban változott." Erről én egyáltalán nem vagyok meggyőződve... Bár elismerem, az én életem munkás része (otthoni meló, stb) messze könnyebb, mint az előttem élőké valaha is volt!!

     

    "Az ezó ezzel szemben csak hazugság." Ez egyszerűen nem igaz. Legfeljebb nem olvastál össze, nem tapasztaltál , nem tanultál eleget ahhoz, hogy tudd is miről alkottál sommás véleményt. Ez akkor is igy igaz, ha engem sem érdekel mélységben az ezotéria, se nem vagyok követője. Érdeklődője azonban igen ;-))

     

    A szervezetnek teljesen mindegy, hogy külső segitséggel -gyógyszerek stb-, vagy saját, gyógyulásában hivő hitével érkezett energiájának köszönhetően gyógyul meg. Teljesen mindegy! Igaz,az utóbbira nem mindenki alkalmas, csak nagyon kevesen. Határozottan munkás dolog saját magunkat gyógyitani ;-))

     

     

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (323)
    2013-05-10  00:22
  64. 2013. május 10. 03:42338.

    "Ahogy az orvoslásnak és a gyógyszereknek, pont úgy az ezoterikának és a holisztikus szemléletnek is helye van a rendszerben."

     

    Ezt csak azért másoltam ki, hogy én is megerősitem, igy van! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (325)
    2013-05-10  00:27
  65. 2013. május 10. 03:40337.

    Még egy hmmmm ;-))! Mert nagyon sok, általad leirt dologgal tudok azonosulni. Már csak saját, személyes tapasztalataim alapján is. Lásd feleslegesen adott gyógyszerek, antidepresszáns tabletták (ehhez spéc nincs személyes tapasztalatom :-DD), feleslegesen szedett vitaminok, stb.

     

    Hát igen, ahogy én is gondolom, a tudományos világnak is megvannak a saját maguk kóklerei. És milyen nagy számban! És akkor még nem emlitettük az élelmiszeripar kóklereit sem, de az élelmiszerek forgalmazóit (direkt hamis terméket forgalmazók) stb.

     

    Hogy mennyire nagy biznisz a kóklerság, arra éppne a mai világunk a legjobb bizonyiték. Sajnos.

     

     

    előzmény:
    PG13 (332)
    2013-05-10  00:50
  66. 2013. május 10. 03:33336.

    "Magyaroszagon valojaban a kez kezet most elv ervenyes, egyszeruen az orvostarsadalom megvedi a bunos orvost."

     

    Ez NEM magyar jelenség. A világon mindenhol igy van! Ami különbség lehet az az,  hogy ha pl Amerikában -de bárhol máshol is-, ha már elmentek az utolsó falig is saját érdekükben, de már nem tudják tovább védeni a "saját kölyküket", akkor kiadják rá a kilövési engedélyt. Majd azonnal minden egyéb sz.rt is annak varrnak a nyakába, akire éppen rá lehetett bizonyitani, hogy műhibát követett el. És ezt teszik a világon mindenhol, a legkifinomultabb eszükkel, a tanult agyukkal...

     

    És nem csak az orvosok vannak ezzel igy, hanem a jogászok is -főleg!-, de újságirók, tanult politikusok is... és igy tovább. A leginkább tanultak között, no meg főleg az üzleti életben megy nagyban ez a "megvédjük a saját kölykünket" játszma. Ezekhez képest egy kókler ezoterikus egy semmi...

     

    Az előbbiek milliók életét képesek rosszabbá tenni, az utóbbi meg csak néhány ostoba emberét. Ez azért már minőségi különbség, nemde? ;-)

     

    Egy biztos, én továbbra is bizom az orvosaimban -ha csak lehet nagy ivben elkerülök minden jogászt...-, és továbbra is utánanézek dolgoknak. Majd lépek, és vállalom a felelősségem a döntésem után ;-))

     

     

    előzmény:
    PG13 (333)
    2013-05-10  01:01
  67. 2013. május 10. 03:18335.

    Hmmmm... Érdekes témába futottam  bele ;-))

     

    Nagyon egyetértek azzal, hogy a kóklereknek csapás jár. De

     

    De tévesszük össze, sőt még inkább, ne mossuk össze az ezotériát a kóklerséggel!! Két nagyon különböző dolog. Még akkor is,  ha sok eszement, valóban kókler, ezoterikusnak vallja magát! 

     

    Kóklerek mindenhol vannak, nem csak az ezoterikusok között. A legmagasabb tudományban is épp úgy megtalálhatóak, mint az élet bármilyen másik területén is. 

     

    Az igazi megoldás a kóklerség elleni harcban,  hogy az emberek fogják magukat, és nekilátnak szétnézni -tanulni- saját érdekükben. Nem kell csipőből elutasitani valamit, ami számunkra addig idegen volt, hanem utána kell nézni mindennek. Lett légyen az akár ezoterikus valami, akár tudományos valami. Igy, mondjuk akár a depresszió elleni gyógyszerek helyzetét is illik körbejárni, mielőtt... ;-)

     

    -----------------

     

    Antiironia,

     

    Ezeket nem igazán neked mondtam, hanem úgy mindenkinek :-)) 

     

     

    előzmény:
    antironia (1)
    2013-05-07  21:07
  68. 2013. május 10. 01:41334.

    Oszinte reszvetem edesapad miatt.

    Tul koran tavozott, nagyon fiatal volt meg. 

     

     

    Ilyen borzaszto elmeny utan megertem, hogy felt az orvosoktol. 

    Bizalommal belepsz egy ajton, ott jo alaposan szajba vagnak, nem biztos, hogy kinyitod meg egyszer azt az ajtot.  Meg ha felnott vagy es tudod ertekelni a tortentetket, akkor sem. 

     

    A fogorvosom eppen akkor torte el a csipojet amikor huzni kellett volna a fogamat. Hat visszamentem a regi helyre, ahol egyebkent problemaim voltak. Ott maniakusan huzni akarnak, es idorol idore bebizonyitani nekem, hogy ki kell huzni az osszes fogamat, mert ugyis kihullik. Ezt mondtak negy evvel ezelott, ugy elszaladtam, hogy vissza sem neztem-) Most viszont mennem kellett. Mar fogoval vartak az ajtoban es mondtak hogy ugye, ugye, en meg mondtam ,hogy ja ja ja! Azonnal korberontgeneztek az osszeset, es ujra megallapitottak, hogy mind ki kell huzni. Mondtam eleg most ezt az egyet, aztan majd visszajovok. 

    Nuansznyi kis kulonbseg ket orvos kozott. 

    Egyebkent igazuk van. Mind ki fog hullani ha eleg ideig elek hozza. Ha negy evenkent vesztek el egyet, akkor asszem eleg sokaig kell hozza elnem, de majd megprobalom valahogy kihuzni addig-) 

     

    Asszem beszelnem kellene Gyuri bacsival, hatha a piramis erre is megoldas-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (301)
    2013-05-09  23:10
  69. 2013. május 10. 01:01333.
    Orvosok néha még azt is megússzák. Műhiba. Há' istenem..
    idézet:
    Zsorzsett (331)
    2013-05-10 00:41:59

    Ha csak az arrol lenne szo, hogy egyszer egyszer ugy jon ki a lepes, hogy megussza az orvos a muhibat, az meg elviselheto is lenne. Magyaroszagon valojaban a kez kezet most elv ervenyes, egyszeruen az orvostarsadalom megvedi a bunos orvost. Nem sok olyan per van Magyaroszagon amit megnyertek a karosultak.

     

    A borzalmak masik kicsiny tarhaza, Kende Peter, Mik vagyok ti, Istenek??? cimu konyve. Nagyon egyszeru es olvasmanyos formaban magyarorszagi muhiba esetekrol ir benne. Azt hiszem egyetlen olyan esetet sem kozol ebben a konyvben, ahol elmarasztalo itelet szuletett volna. 

     

    Mutet soran bent felejtett torlokendok, szuloagyon ott maradt asszonyok akiknek a gyereke vegatable eletet el, kisfiu aki focita akart lenni, es megnyomoritottak a labait, vagy az ember akinek rosszul forrt ossze a csontja es igy rovidebb lett a laba ket centivel. Ez utobbi "jopofa" eset, ezt rendbe akartak hozni, hat levagtak a masik labababol....4 centit, igy az lett rovidett ket centivel....urja rendbe akartak hozni, hat eltorltek a rovidebb labat es kivettek belole...hm...sajnos megint csak negy centit, mert ugy latszik mutatni tudnak, de szamolni azt nem olyan nagyon. Vagy a falu bikaja, akinek egy apri kis here mutet kellett volna, hm...hat ot szegenyt egyenesen kasztraltak...es meg sok sok mar eset. 

     

    Itt a teljes konyv az interneten, mar ha valaki birja az ilyen jellegu torteneteket, es nem csap ra a szamitogepre a felhaborodastol. 

     

    http://csg-consulting.com/kp/books/m ikv1.pdf

     

     

    (a kecskem egy kis tunder...es el kezdett noni a szarva....szavas tunder-)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (331)
    2013-05-10  00:41
  70. 2013. május 10. 00:50332.

    Az igazság nem félúton van. A nyugati orvoslásnak van sok hibája, léteznek gyógyszerek amiknek több és rosszabb mellékhatása van, mint amennyi értelme, de igenis van haszna mind a gyógyszereknek, mind az orvoslásnak.

     

    Akárhogyan is tiltakoztok, a tények makacs dolgok. Mind az élettartam, mind az életminőség pozitív irányban változott.

     

     

    Az ezó ezzel szemben csak hazugság. Ha a beteg hisz benne, akkor akár használhat is, felerősítheti a szervezet létező öngyógyítását, de ezt el lehet érni egy placebó gyógyszerrel is. A valódi gyógyszereket onnan lehet megismerni, akkor is hatnak, ha nem hiszel benne.

     

     

    idézet:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (323)
    2013-05-10 00:22:31

    Legyen a te hited szerint. Remelem nem haragszol, ha nem akarom neked feltetlenul bebizonyitani az ellenkezojet.

     

    Az eletminoseg vizsgalatat szerintem kezdd egy oregottonban, es ne felejts el megnezni egy elfekvot sem. Rad bizom, hogy ertekeld amit lattal.

     

    Vannak gyogyszerek, amik eleteket mentenek. Pl inzulin nelkul az egyes tipusu diabeteszeseknek nem lenne eletkilatasa. Dializis nelkul meghalnanak a vesebetegek. Az emberiseg csodaja, hogy eveket adnak emberek a szivatultetesekkel. Emberek akik megvakulnanak lezeres mutettel eldobhatjak a szemuvegkuet vagy alacsonyabb dioptriara cserelhetik. Oltas nelkul kicsi gyerekek haltak meg meg nehanyevtizeddel ezelott is diffteriaban. Egy tudogyulladasbol nagyon kicsi esely van felgyogyulni penicillin alapu gyogyszer nelkul. Hieheteten utat jart be az emberiseg es az orvostudomany is.  Nelkulozhetetlen a nyugati orvoslas. 

     

    Azert ha van idod, olvass egy kicsit utana pl antidepresszansoknak, a koleszterin gyogyszernek.....es sorolhatnam meg. 

    Nezdd meg a vitaminokat, jelentos resze ami a picaon van, szintetikus anyag es tobb kar okoz mint hasznot, ellenben jo hatassal van a bankszamlara. A gyartok es forgalmazok bankszamlajara. 

    Egy szimpla c vitamin ami 1000 mg c vitamint tartalmaz tablettankent tobb kar okoz a vesednek, mint amennyi c vitamint hasznositani tud belole a szervezeted. Jah, es hamarabb megvesszuk az 1000 mg-ost mint a 60 mg-s termeszetes valtozatot, ami haromszor annyiba kerul, viszont felszivodik mint a 60 mg. 

     

    Ilyen kategorikusan elutasitani az ezoterait nagyon szuklatokoru gondolkodasra vall. Nem kell mindent elfogadni, ellenben egy alapos merleglest bizony meger a kerdes. 

     

    Vannak bizony betegsegek amit rendbe lehet hozni maskeppen is, nem csak a nyugati orvoslas altal felirt gyogyszerekkel. 

     

    Engem korhazba vittek 190?156-os vernyomassal. Ezek utan gyogyszert szedtem ra evekig, ami viszonylag rendben is tartotta, mar csak 130/100 korul jart a vernyomasom, ellenben vernyomascsokkentot szedtem, aminek nagyon karos mellekhatasai vannak. Tavaly majus ota nem szedem. Azota 115/75 korul van a vernyomasom. Jajaja, sok sok hokuszpokusz, de legalabb nincs mellekhatasa. Ha idonkent tul faraszto az alacsony vernyomas akkor benyomok egy dupla kavet-))) 

     

    Beke veled, elj a magad hite szerint. Azert ha van idod, nezz korul, hogy miert fozott a nagymamad hagymateat, mire hasznaltak mezet, fokhagymat, koromviragot, bodzat, mezei zsurlot, mire jo a malnalevel, vagy eppen mire jo a kokuszolaj.  Van e hatassal a szervezeted pl magneses ter.....ez utobbi legalabb bizonyithato ellentetben a pszichologusok altal hangoztatott kemikaliak csokkenesevel az agyban-)))

     

     

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (323)
    2013-05-10  00:22
  71. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 00:41331.
    Orvosok néha még azt is megússzák. Műhiba. Há' istenem..
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (330)
    2013-05-10  00:39
  72. 2013. május 10. 00:39330.

    Gonosz ez a törvény.

    Nem csak a gyilkosságot, a csalást is bünteti...

  73. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2013. május 10. 00:35329.

    "Nem tudjatok veletlenul, hogy Gyuri bacsi piramisanak hany halalos aldozata volt?"

     

     

    En nem tudom, de hatha azok, akik jobban követik Gyuri bacsi munkassagat, ismerik a szamokat! 

    előzmény:
    PG13 (326)
    2013-05-10  00:28
  74. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 00:32328.

    :))) az utolsó kérdés..

     

    Na igen. Mondhatnók, hogy legjobb védekezés a támadás, de így van, nézzük az érem mindkét oldalát, ha már egyszer kövér az a liba.

     

    (Jaj, gyönyörű a kiskecskéd!!)

    előzmény:
    PG13 (326)
    2013-05-10  00:28
  75. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 00:29327.

    Közben kinyomoztam, mert azt hittem nem láttad a kérdést. :) Köszi. Benézek.

     

    Senki sem szuper aranyos mindig. :))

    előzmény:
    PG13 (324)
    2013-05-10  00:22
  76. 2013. május 10. 00:28326.

    Nalunk csak a Voiixnak volt evi 60 ezer halalos aldozata. Persze evekbe tellett mire vegre kivontak a piacrol.....elvegre be kellett hoznia a belefektetett toket.

     

    Az ephedranak 156 halalos aldozata volt. Meg az sem teljesen biztos, hogy az ephedranak koszonheto, de teny, hogy akik meghaltak szedtek. 

    A gyogyszer gyartok azonnali halalt kialltottak az ephedrara, azota mindne fogyokuras szeren nagy betukkel ott virit, hogy ephedra free. 

     

    A 156 egy csunya szam. Az EVI 60 ezer viszont  mar annyira csunya szam, hogy az orvostarsadalom mar nem is latja a fatol az erdot, nem csoda hogy nem figyelt fel ra senki!!!

     

    Nem tudjatok veletlenul, hogy Gyuri bacsi piramisanak hany halalos aldozata volt? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_339032 (313)
    2013-05-09  23:59
  77. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 00:27325.

    Van haszna az orvoslásnak, amennyiben a páciensre figyel, egyénként kezeli őket, időt szán rá (hogy egyáltalán végig hallgassa, megvizsgálja), és valóban a tüneteire adjon neki megfelelő gyógyszert.

    Ezt manapság a legritkább esetben tapasztalhatjuk, mert futószalagon mennek a betegek, sokszor be sem hívja az orvos a beteget, csak az asszisztens automatikusan felírja a gyógyszert. 

     

    Ellenben, ha pénz van, minden van elven magánorvoshoz elmehetsz, az esetleg foglalkozik veled. Vagy ott a "hála"pénz, de lassan már ez is elvárás lesz.

     

    Ahogy az orvoslásnak és a gyógyszereknek, pont úgy az ezoterikának és a holisztikus szemléletnek is helye van a rendszerben.

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (323)
    2013-05-10  00:22
  78. 2013. május 10. 00:22324.

    Van topikod?

     

    A félreértelmezés szándékos szerintem. Amennyiben nem.. hát az nagyobb baj.

    idézet:
    Zsorzsett (310)
    2013-05-09 23:53:40

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=134&topicid=254473

     

    Nem mindig vagyunk szuper aranyosak, de szivesen latunk mindenkit aki beszelgetni akar akarmirol. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (310)
    2013-05-09  23:53
  79. 2013. május 10. 00:22323.

    Az igazság nem félúton van. A nyugati orvoslásnak van sok hibája, léteznek gyógyszerek amiknek több és rosszabb mellékhatása van, mint amennyi értelme, de igenis van haszna mind a gyógyszereknek, mind az orvoslásnak.

     

    Akárhogyan is tiltakoztok, a tények makacs dolgok. Mind az élettartam, mind az életminőség pozitív irányban változott.

     

     

    Az ezó ezzel szemben csak hazugság. Ha a beteg hisz benne, akkor akár használhat is, felerősítheti a szervezet létező öngyógyítását, de ezt el lehet érni egy placebó gyógyszerrel is. A valódi gyógyszereket onnan lehet megismerni, akkor is hatnak, ha nem hiszel benne.

     

     

    előzmény:
    PG13 (319)
    2013-05-10  00:11
  80. 2013. május 10. 00:17322.

    Olyan emberekben is elnek gatlasok, akiken nincs muteti heg.

    Ezert aztan nem konnyu megerteni, amikor valaki 53 kilos, es majd el pusztul, hogy leadjon harom kilot. O nem erti, hogy mi nem latjuk rajta a felesleget, ugy gyonyoru ahogy van, mi pedig nem ertjuk hogy neki ez mekkora problemakat okoz. 

     

    Valoszinuleg valoban sokkal jobban lekototte a fiuk figyelmet a hegg koruli domborulat-) Ok egyaltalan nem erzekeltek a te hatalmas problemadat.

    A fiam karjaval sem torodik senki. Szerencsere mar o sem, miota elmagyaraztam neki, hogy o ettol kulonleges, egy igazi kis tulelo, es hogy masnak ilyen nincs, ez nem mindenkinek adatik meg, o olyan mint egy igazi haborus hos. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (314)
    2013-05-10  00:01
  81. 2013. május 10. 00:13321.

    Nem, ismertem a megoldást. Ki kell nyitni az ajtót.

     

    Ahhoz, hogy csak simán átmenj a falon, több idő kell, mint amennyi már eltelt eddig, szorozva a világegyetem összes atomjával. 

    Nekem ennyi időm nincs, marad az ajtó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (318)
    2013-05-10  00:09
  82. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 10. 00:11320.

    Gyakorlatilag el tudtad fogadni magad :)

     

    De értem. És jó, hogy így volt. 

    Az ismeretségemben van egy nő, számos születési rendellenességgel jött a világra, ebből fakadóan számos heg (kisebbek, nagyobbak, egész nagyok) borítják a testét. Sokáig frusztrálták a hegek, aztán rájött, hogy azzal nem lesz bejjebb, ezért megtanulta elfogadni a helyzetet. Akkor talált rá a szerelmére és lett két szerelemgyerekük. Ma 10 éve házasok. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (314)
    2013-05-10  00:01
  83. 2013. május 10. 00:11319.

    Szép köpködőssé vált a topik.

     

    Tevedes. A topik nem kopkodosse alakult, hanem egyenesen azzal a cellal lett letrehozva, meghozza nagyon vidaman. Csak nezd meg az elso nehany hozzaszolast, es lathatod, az indito mar jo elore tudta mi lesz itt, es nem megvitatni akarta  kerdest, hanem rogton gyujtogette a taborat, tudvan hogy ugyis vihart kavar. 

     

    Kis tolerancia kellene csupan es nyitott fulek. Ha valaki azt hiszi, hogy a nyugati orvoslas tokeletes, az ostoba. Ugyanez vonakozik az ezosokra is. Az igazsag feluton van, es a ketto remekul kiegeszithetne egymast. 

     

    Vannak betegsegek, amikbol kemikaliak nelkul is kigyogyulna az ember, mert van egy nagyon jo ongyogyito rendszerunk. Vannak ezoterikus marhasagok, es vannak olyan termeszet alkotta csodak, amiket butasag nem alkalmazni, ennek alapjan ostoba az az ember, aki teljese mertekben elutasitja az ezoterikat. Ugyanez vonatkozik a nyugati orvoslasra is. Nem feletetlen kellene mindenbe belepiszkalniuk, tul sok kemikaliat alkalmazniuk, hagyni hogy a betegek diagnosztizaljanak es megrendeljek a gyogyszereket, emberiseg elleni buntett a gyogyszerek reklamozasa.....ellenben, hulye az az ember, aki mondjuk egy kiados tudogyulladast nem penicillin alapu gyogyszerrel akar kikezelni, hanem ezoteriaval. Mindennek meg kellene legyen a maga helye, es egyik sem zarja ki a masikat. Es ebben az egeszben bizony meg van a helye Gyuri bacsi piramisanak is. 

     

    Az pedig, hogy mit lehet bizonyitani vagy mit nem, es hogy egyaltalan mit AKARNAK bizonyitani egy kulon nagyon durva topik temaja lehetne. 

     

    Pl egy nagyon apro kis 'csodaszer" ami orvosilag nem elfogadott. 

    Irtam rola a napokban a topikomon, most mentem rajta keresztul egy betegemmel. Van egy injekcio, ket helyen az orszagban adjak, az FDA (Food es Drog Adiministration) nem engedelyezte. Olyan strokben lebenult betegeknek adjak, akiken a hagyomanyos orvoslas evtizedeken keresztul nem tudott segiteni. Amolyan "kelj fel es jarj" csodaszer. Az ember a kinyujtotta a karjat, nem tudta felfele forditani a tenyeret, az injekcio utan egy perccel pedig siman megtette. Voltak tobben akik jarokerettel vagy bottal erkeztek es anelkul tavoztak. A legmeghatobb egy ferfi esete, aki toloszekben ult agyserules miatt hat eves kora ota. 

    Az en paciensem hosszas vivodas utan raszanta magat. Masnap beszeltem vele telefonon, es azt kiabalta a telefonba, hogy csoda tortent. Az az ember, aki kenytelen volt megtanulni bal kezzel festeni, mert a jobb keze nem mukodott, most megfogja a tollat es alairja a nevet. Kedden  tobbszor letette a jarokeretet es anelkul ment vegig a lakason.Tenyleg csoda tortent-) Es hat ez orvosilag nem elfogadott. Hat persze, hogy nem. A gyogyulasbol nem lehet penzt csinalni. 

    előzmény:
    kukacapja (302)
    2013-05-09  23:21
  84. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 10. 00:09318.
    S az a rész ,hogy hogyan lehet átmenni a falon nem foglalkoztatott?
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (316)
    2013-05-10  00:06
  85. 2013. május 10. 00:08317.
    Ezós topikokat nem olvasok.
    előzmény:
    PG13 (308)
    2013-05-09  23:48
  86. 2013. május 10. 00:06316.

    Nálatok középiskolában kvantumfizikát oktatnak ?

     

    Azt ugyan nem, de magfizika az volt.

     

    De az elktromágneses és hősugárzás anyag volt. Ide több nem is kell.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (291)
    2013-05-09  21:54
  87. 2013. május 10. 00:03315.

    Ezzel most azt akarod mondani, hogy en egy gonosz, felelotlen, lelkiismeretlen anya vagyok???????

     

    Hol írtam ilyet? Ha azt gondolom, azt írom.

     

    A többit rádhagyom.

    előzmény:
    PG13 (289)
    2013-05-09  21:26
  88. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 10. 00:01314.
    Nem Csak egyszerüen nem zavarta a fiukat a melleim közt elhaladó heg. A domborulatok jobban lekötötték a figyelmük.... no meg ismerkedéskor ha komolyabra fordult szóltam ,hogy ez van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (312)
    2013-05-09  23:56
  89. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2013. május 9. 23:59313.

    Kiegeszitenelek meg az idoskoruak gyogyszerezeseben mutatkozo nagyfoku fejetlenseggel (ami a gyogyszerek mellekhatasainak nem ismeretebol, alulbecsülesebol, hianyzo empirikus adatok miatt, nem kello szakmai felkeszültsegbol stb. adodik).

     

    Nemetorszagban -becslesek szerint- az idoskoruak panaszainak 35%-t okozhatjak a gyogyszerek mellekhatasai illetve egymassal fellepo kölcsönhatasai. Az evi 20 ezer gyogyszerszedes következteben fellepo halaleset jelentos resze is valoszinu az idosek köreben törtenik. Összehasonlitasul e szamhoz: az orszagban 5 (!) ezer közlekedesi balesetben elhunyt van. forras

     

    En szemely szerint sajnalom, hogy a kritikus gondolkodas a sajat terület iranyaban kihalofelben van. Igaz, talan könnyebb csak a masik portajara pillantgatni es ott rombolni, pedig neha a sajat kertet is fel kellene asni! 

    előzmény:
    kukacapja (300)
    2013-05-09  23:05
  90. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 23:56312.
    Mert el tudtad fogadni magad?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (311)
    2013-05-09  23:55
  91. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 23:55311.
    8 éves koromba műtöttek szívvel. A heg egy ködöktől nyakig vitézkötés helyenként,ormos érme nagyságú foltokkal. Zavart ,nagyon főleg tízen évesen. Strandon mindenhol utánam fordultak...kérdezősködtek.
    S attól is féltem, hogy a fiuk irtózni fognak meg faképnél hagynak ha meglátják. Aztán nem úgy történt.
    előzmény:
    PG13 (305)
    2013-05-09  23:34
  92. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 23:53310.

    Van topikod?

     

    A félreértelmezés szándékos szerintem. Amennyiben nem.. hát az nagyobb baj.

    előzmény:
    PG13 (308)
    2013-05-09  23:48
  93. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 23:51309.

    Értékelem a humorodat. :)

     

    Ijesztő ez a film. Csodálom, hogy csak így fellelhető a neten és hogy a szereplői, akik maguk is pszichiáterek és megmondják a valót, még élnek és egészségesek(?).

     

    A legtöbbjük kezelésre szorulna. 

     

    Tényleg.. brutális az egész. Kegyetlen.

    előzmény:
    PG13 (307)
    2013-05-09  23:46
  94. 2013. május 9. 23:48308.

    Talan azert mert o regebben van itt mint mi, hahaha-))

     

    ez egyebkent egy nagyon jo fogas itt az nlc/n. Mondasz valamit, amin azonnal csavarnak egyet es tenykent nyomjak az orrod ala. 

    Egyebkent pedig nagyon ugy tunik, hogy elolvasta a hozzaszolasaimat a topikomon, mert reszben ismeri a velemenyemet. Reszben ismeri, csak nem jol ertelmezi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (303)
    2013-05-09  23:24
  95. 2013. május 9. 23:46307.
    Az a film felért egy gyomrossal.
    idézet:
    Zsorzsett (304)
    2013-05-09 23:28:32

    Ah, azok csak a tenyek.....valojaban az elet er fel egy gyomrossal, es nagyon esznel kell lennunk.

     

    Gyuri bacsi piramisanal hamarabb megfordul az ember fejeben a ketely, hogy valoban hatasos e, mig az orvosaink irant el bennunk nemi tisztelet es tekintely, nekik sok mindent elhiszunk. 

     

    Ezert nem artana, ha egy kicsit felelossegteljesebben allna nemelyik a munkajahoz. 

     

    Mielott semiramis felvilagosit a tevedesemrol, elmondanam, hogy minden negyedik beteg aki korhazban hal meg, orvosi muhiba vagy noveri mulasztas kovetkezteben veszti eletet. Ez nem vitaindito mondat, ez TENY.

     

    Egyre szimpatikusabb nekem Gyuri bacsi-)))

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535988 (304)
    2013-05-09  23:28
  96. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 9. 23:42306.
    Megnéztem mit tartalmaznak a bigyok a neten ..onnan már tudtam ,hogy csak fokozatosan egyenként tehetem le ... hanem baj lesz .S tényleg szerencsés voltam (mindig az vagyok ) mert a leányom házifeladatnál segítséget kért. Akkor nem tudtam neki segíthetteni .
    előzmény:
    PG13 (305)
    2013-05-09  23:34
  97. 2013. május 9. 23:34305.

    Nagyon szerencsesek vagytok mindketten, hogy megusztatok.

     

    Sokan vannak, akik nem. 

     

    Eleg hozza egy ember, egy orvos, aki ugy dont, hogy edesapad veszelyes a tarsadalom, egyik gyogyszer jon a masik utan, kenyszergyogykezeles, es soha tobbet nem jon ki a pszichiatriarol mint normalis ember. 

     

    Nekem az egyik volt szomszedasszonyom ilyen. Amikor odakoltoztunk akkor normalis volt meg, kicsit visszahuzodo. Egyik kezeles jott masik utan, ma mar csak emberi roncs, ugy remeg a keze, hogy egy kavet nem tud rendesen meginni. Fel evet rendszeresen korhazban vagy rehabilitacios intezetekben tolt, olyankor elzarjak a kulvilagtol teljesen a terapia erdekeben, meg a gyereket sem lathatja es nem telefonalhat. A legujabb, hogy mostmar uldozesi maniaja is van, felelmetes. 

     

    Megjegyzes: Csendike hozzaszolasa, hogy Erdelyben ennek mas oka is lehet, valoszinuleg arra vontakozik, hogy Magyarok vagytok. 

    Ha Amerikaban elnetek, akkor ugyanez  a megjegyzes arra vonatkozna, hogy piszok jo egeszsegbiztositasotok van, es az orvosok nem szivesen engedik ki a karmaik kozul a jol tejelo teheneket. 

     

    A gyogyszert magadtol hagytad el lassan, vagy az orvos utasitasara? 

     

    Volt egy oldal a neten ami ilyen remtortenetekrol szolt. Sajnos elvesztettem, azota sem talalom. 

     

     

    A fiamnak mononucleozisa volt (Pfeiffer fele mirigylaz). Mazlink volt, egy sima mezei orvost fogtunk ki az emergency roomban, igy kaptunk egy leirast a betegsegrol, elrendelte a sok pihenest. A konyvelom fianak is manoja volt. Ok kevesbe voltak szerencsesek, mert az orvos a papir melle felirt egy antidepresszanst is. Ez mar regebben volt. Nagyon rosszul reagalt az antidepresszansra, de hiaba akartak abbahagyni, mondta az orvos, hogy azt nem lehet csak ugy. Vegul elvittek egy masik orvoshoz, de az sem jarult hozza, hogy abbahagyja. Az anya es a fiu kapcsolata nagyon megromlott, a fiu az anyjat vadolja, hogy zombit csinalt belole,es mostmar valoban kezd furan viselkedni. Az anya fel abbahagyatni vele a gyogyszert orvosi ellenorzes nelkul, az orvos pedig nem jarul hozza. Amerikaban az iskolai meszarlasokat rendszerint antidepresszansokkal kezelt gyerekek kovetik el. De nem igazan erdekel senkit sem. 

    Ha valakinek szuksege van ra, hat szedje. Itt az volt a gond, hogy a gyereknek semmifele depresszioval kapcsolatos problemaja vagy tunete nem volt, valoban csupan azert irta fel neki az orvos, mert manoja volt. Felirhatta volna az en fiamnak is. 

     

    A gyerekemnek volt egy autobalesete 7 eves koraban. Maradando nyomoa maradt a balesetnek a karjan. Ez miatt voltak problemai egy ideig nyaron. A 40 fokos Kalifornia hosegben hosszuujju puloverben fott, szakadt rola a viz es valtig allitotta, hogy o fazik. "Normalis" esetben itt azonnal pszichologushoz kellett volna fordulnunk, aki szerencses esetben egy terapia melle felirta volna neki rogton az antidepresszanst. En sem tudtam kezelni a helyzetet nehany hetig, mig el nem jutottunk arra a pontra, hogy kimondta vegre mi a baja, szegyelli a karjat. Nem lehet addig valakin segiteni mig nem szembesul a problemaval. 

    A masik problema az ejszakai remalmok voltak. Egy ideig azt almodta, hogy bejon az auto a hazba es eluti. Felt. Egy orvos ezt is antidepresszanssal kezelte volna. MI beszelgetesekkel kezeltuk, es azzal, hogy nem aludt egyedul egy ideig. Ma mar semmi gond. Az elso antidepresszans szedese utan egy lelkiismeretlen orvos mellett hamar eljut a gyerek odaig, hogy novelni kell az adagot, ujabb es ujabb gyogyszereket kiprobalni es eljon az a nap is, amikor mar valoban szuksege van a gyogyszerekre. 

    A konyvelo fianal egyszeruen csak nem veszik a faradtsagot az orvosok hogy mas megoldast keressenek, es hogy fokozatosan levegyek a gyogyszerekrol, amikre valojaban soha nem lett volna szuksege. 

     

    Ha egy gyerek tul sokat pattog, ugral, figyelemhianyos, pillanatok alatt felirjak neki a gyogyszereket, sokkal egyszerubb ugy kezelni, mint megprobalni lekotni valamivel. Es ez most nem jelenti azt, hogy nincs sok olyan gyerek akinek esetleg valoban szuksege van ra. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (294)
    2013-05-09  22:31
  98. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 23:28304.
    Az a film felért egy gyomrossal.
    előzmény:
    PG13 (293)
    2013-05-09  22:10
  99. Torolt_felhasznalo_535988
    Torolt_felhasznalo_535988
    2013. május 9. 23:24303.
    Ő ilyen szájbaadós. Vajon miért nem a saját szájával mondja el a saját véleményét, miért másokén keresztül próbálkozik?
    előzmény:
    PG13 (289)
    2013-05-09  21:26
  100. 2013. május 9. 23:21302.

    Az utolsó hsz-emhez füzném hozzá:

     

    Szép köpködőssé vált a topik. Jellemzően megint a fejletlen agyú bizonygatás miatt, ami csak alátámasztja az eddigi tapasztalataimat, hogy mindkét oldalon gyakori jelenség az isten és tévedhetetlenségi tévhit. Ennek köszönhetően tart itt az emberek egészsége, pszichéje, és idegi stabilitása. 

    A javaslatom a helyi féligazságok siket puffogtatóinak:

    Az ezósok csináljansk, amit akarnak...

    És a doktorfanok is...

     

    Mindkét tábor a neki járót fogja megélni és részemről nem elvárás, hogy ez majd jusson eszébe akkor... 

Címlap

top