Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ez a sok kütyü!

sabanka
Létrehozva: 2013. október 8. 11:19

Kiakadtam, ez a sok kód, meg technikai kütyü, ami a mindennapi élethez kell már, hát ... el se hiszem.

 

Most az internet bankhoz kell majd token, veszek egy okostelefont is, azon is lehet majd "bankolni", hogy hogyan?? Hát még azt nem tudom, csak valahogy megtanulom ...

 

Valahogy olyan nehéz lépést tartanom ezekkel a technikai vívmányokkal, de muszáj lesz, mert a végén odajutok, mint nagyanyám, csak ülök a szobámban, azt bámulom a tv-t, de még ahhoz is sok mindent meg kell tanulni, bakker, nem elég ma már csak úgy bekapcsolni a tv-t, hát nekünk öt távirányítónk is van hozzá. Egy a sima tv-hez, egy a digitális adáshoz (vagy mihez?), egy a mini-hifihez, egy a média lejátszóhoz, ja és még van egy régi video-dvd lejátszónk is, na ezt használjuk a legritkábban .... 

 

Nektek a mindennapi kütyük, kódok használata könnyen megy? Hogy lehet ezeket leminimalizálni???

A munkahelyen tanulandó dolgokról meg hát ne is beszéljek ... 

Ti lépést tudtok ezekkel tartani? 

  1. 2013. október 9. 12:50151.
    különben pont ezen tanakodtunk itt a kolléganőkkel, hogy honnan érzékeli, hogy hogyan alszunk, mi arra jutottunk, hogy a mikrofonon keresztül figyeli a légzést ....
    előzmény:
    bababetű (150)
    2013-10-09  12:14
  2. 2013. október 9. 12:14150.

    Szerintem a lélegzésből.

     

    A gyereknél is tudjuk, ha figyeljük, hogy mikor álmodik, mikor éber, mikor alszik mélyen.  Ha elaludt, máshogy szuszog.

     

    Persze ki tudja, hány százalékos pontosággal mér az olyan kütyü, ami nem csatlakozik a testedre, mint pl. az alvásmegfigyelőknél.

     

     

    előzmény:
    kivi39 (148)
    2013-10-09  11:46
  3. 2013. október 9. 11:52149.

    Igen, sotet narancs ebren vagyok, kek a melyen alszom. Fogalmam nincs honnan tudja, hogy a zold savban ebresszen :) de tudja.

    ( biztos a franya orosz mernokok miatt van :)  mondtak regen)

     

    előzmény:
    kivi39 (148)
    2013-10-09  11:46
  4. 2013. október 9. 11:46148.
    Tehát a sötét narancs amikor majdnem ébren vagy, a zöldes amikor felszínes az alvásod. De a kütyü honnan tudja, hogy mikor fogsz mélyen és mikor felszínesen aludni? Hogy értelmesebb legyen a kérdésem: beállítom az órát fél 6-ra. Honnan tudja a kütyü, hogy engem inkább negyedkor kell keltenie, mert félkor már mélyen fogok aludni?
    előzmény:
    ezanick* (143)
    2013-10-09  11:19
  5. 2013. október 9. 11:43147.

    Aha :) es ha lett volna pulzusfigyelo, akkor ugye a szivverest is merhette volna :)

    amugy azt meg edzeshez hasznalom. De arra kulon ora van, ami figyeli a pulzust, s az alapjan tudsz zsiregeto vagy allokepessegfokozo tartomanyban dolgozni. Persze elvileg az okostelefonnal is ossze lehetne hangolni, de akkor nagyon fogy az aksi... Mondjuk most rendeltem egy kiegeszito aksit, majd kiderul azzal hogy birja :)

     

     

    előzmény:
    bababetű (146)
    2013-10-09  11:35
  6. 2013. október 9. 11:35146.
    Csak ámulok és bámulok, mik vannak ! Nagyon érdekes !
    előzmény:
    ezanick* (143)
    2013-10-09  11:19
  7. 2013. október 9. 11:22145.

    Na meg, hogy mennyire igaz, ki tudja? Aki a karkotot hasznalja, s arra kel azt mondja tenyleg eszrevette, hogy kipihentebb. 

     

    előzmény:
    kivi39 (142)
    2013-10-09  11:11
  8. 2013. október 9. 11:20144.

    Bocsi elirzam a szineket. Figyelmetlen vagyok :) epp forditva van. :)

     

    előzmény:
    kivi39 (142)
    2013-10-09  11:11
  9. 2013. október 9. 11:19143.

    Javitok a szineket illetoen.(pont forditva van) Azon a reggelen vmi felebresztett, mert melyalvasbol keltem, s mutatja is, hogy be volt allitva az ebresztes es sokkal korabban keltem. ( vszinu ugatott a kutyam :) )

     Itt egy masik kep, itt mutatja, hogy a light sleepbol keltett.

     

    előzmény:
    ezanick* (138)
    2013-10-09  10:57
  10. 2013. október 9. 11:11142.
    ez érdekes, köszi. Azért azt hittem, hogy ennél lényegesen többet tölt az ember mélyalvásban. Ez nagyon kevés.
    előzmény:
    ezanick* (138)
    2013-10-09  10:57
  11. 2013. október 9. 11:09141.
    Aha, ha jokor kellsz hatekonyabb vagy. 
    előzmény:
    sabanka (140)
    2013-10-09  11:07
  12. 2013. október 9. 11:07140.
    hú de érdekes, bakker, aki ezt kitalálta, most direkt azért raktak rá ilyet, hogy jókor ébresszen?
    előzmény:
    ezanick* (138)
    2013-10-09  10:57
  13. 2013. október 9. 10:59139.

    Elobb utobb tuti az lesz, a szemelyi a jogsi is ratolzheto majd...

    felelmetes.. 

    előzmény:
    sabanka (136)
    2013-10-09  10:32
  14. 2013. október 9. 10:57138.

    En csak az egyszerubb valtozatot hasznalom. Az iphone egyszeruen ra az agyra. Amugy vn pulzusfigyelo is, amit magadra teszed es azz nezi.

     Itt van egy kutyu pl :http://hvg.hu/tudomany/Megtudhatja_faradtsaga_okat_ime_egy _ugyes_a_ATL94S

     

     Itt a masik: http://pcworld.hu/macworld/jawbone-up-iphonenal-az-e geszsegert.html

     

    es itt egy diagramm az egyik alvasomrol :)

     A sarga a melyalvas, a kek a legfelszinesebb. :)

    kulonben erdekes osszehasonlitani az ejszakakat, figyelni, hogy vajon igaz-e vagy sem. Tenyleg jobban kialudtam magam, mint mult ejjel stb  

    előzmény:
    kivi39 (137)
    2013-10-09  10:42
  15. 2013. október 9. 10:42137.
    Ezt a mélyalvás és felszínes alvás dolgot már többször is hallottam, de sose értettem. Abból amit írtál, úgy tűnik, hogy ez viszonylag gyakran változik. Én pedig mindig azt hittem, hogy ezek hosszabb, akár 2-3 órás szakaszok. Akkor csak percekről beszélünk? Mert ha engem a telefonom fél 5 helyett fél 4-kor kelt, mert akkor alszom felszínesen, tuti kidobom az ablakon.
    előzmény:
    ezanick* (134)
    2013-10-09  10:19
  16. 2013. október 9. 10:32136.

    hogyan érzékeli, hogy mélyalvásban vagyok?

    Bankkártyaleolvasó tudná esetleg a mobilt is olvasni valahogy .... tehát a mobilod lenne a fizetőeszközöd. 

    előzmény:
    ezanick* (134)
    2013-10-09  10:19
  17. 2013. október 9. 10:25135.

    A kartyaleolvaso hasznos. Egy plussz biztonsagi lepes. 

    Mivel minden akciohoz egyedi kodot general, s ugye kell hozza a kartyad, a pinkodod, s a belepesi jelszavad is. 

    előzmény:
    sabanka (127)
    2013-10-09  09:50
  18. 2013. október 9. 10:19134.

    Nos ez mar majdnem mukodik :) ugye a fnykepezo, szamolo, zeneljatszo, ebresztoora funkcio szinte alap.

    a tv-n a csatornat tudod vele valtani, bankolni tudsz, repulojegyet, bizonyos orszagokban vonatjegyet s mas belepoket ra tudsz tolteni. Bizonyos kuponokat is, es meg tudod mutatni a penztarnal, s az alkalmazasok kore bovul... 

    Pl edzes, futas meres ( ido, sebesseg, km), pulzusmeres egy jeladoval, az ebresztoora fejlettebb valtozata mikor figyeli, hogy mikor keltsen, s a legalkalmasabb idoben kelt. Azaz nem melyalvasbol, hanem a felszinesbol ( sokkal konnyebben kelsz es nem leszel nyugos, pedig lehez hamarabb keltel negyedoraval), szotar, gps, menetrend en tan ezeket hasznalom legtobbet. S nem hasznalok mindefdlehetoseget.

    jah, hogy csak te tudd hasznalni? Kod, ha valaki tobbszor prbalkozik rosszal, akkor torli a tartalmat. Jah es helyzet kereso. Ha elhagyod es netrol jelet kuldesz visit, mint a barom, s megmutauja hol van. ( igy talaltak meg egyik sracnak az erdo kozepen ejjel a telefont :) ) 

     

    előzmény:
    sabanka (130)
    2013-10-09  10:05
  19. 2013. október 9. 10:16133.
    KÖszi a topikot, legalább tudom, mit okéztam le szombat éjjel félálomban az internet bank használatakor.
    előzmény:
    sabanka (1)
    2013-10-08  11:19
  20. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. október 9. 10:16132.
    Még azt se, "meg voltak őszülve" az idegtől.
    Szeretem a pénz az igaz, de megkeresni, nem a másét lenyúlni. Van tükröm.
    előzmény:
    sabanka (131)
    2013-10-09  10:07
  21. 2013. október 9. 10:07131.

    ja, te nem hülyézted le, de biztos mondtál neki valami odaillő közmondást is, hogy azért jól érezze magát. 

     

    Amúgy nagyon becsületes vagy, hogy ezt így elintézted nekik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (129)
    2013-10-09  10:00
  22. 2013. október 9. 10:05130.

    talán az lenne a legjobb, ha minden egy kütyüben lenne, és tök egyszerű lenne használni, pl. legyen egy mobil, ami mindenre jó, fizetésre, pontgyűjtésre, fényképezésre, zenehallgatásra, internetezésre, személyazonosításra, és mondjuk csak én tudjam használni ujjlenyomattal, vagy valami ilyesmi :-)

     

    Mondjuk lehetne egy alapmobil, aztán mindenki rátölti a plusz alkalmazásokat, például a tesco kitalálja, hogy legyen tesco pontgyűjtőkártya, akkor csak a pénztárnál rátöltenénk a megfelelő alkalmazást, és akkor minden fizetésnél mennének rá a pontok is. 

    előzmény:
    rockcica (106)
    2013-10-08  18:47
  23. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. október 9. 10:00129.
    Én nem hülyéztem le, mert mindenki követhet el hibát. Adott 20ezret a benzinköltségemre.
    előzmény:
    sabanka (128)
    2013-10-09  09:53
  24. 2013. október 9. 09:53128.
    az hagyján, de még annyira hülye is, hogy el is hagyja a tatyót? Hogy nem lehet vigyázni 18 millára?
    előzmény:
    rockcica (120)
    2013-10-09  08:15
  25. 2013. október 9. 09:50127.
    hát igen, itt arról van szó inkább, hogy nem akarunk mi ennyi mindent használni, de az élet ránk kényszeríti, pl a bank a tokent, stb.
    előzmény:
    dunakanyar (114)
    2013-10-09  05:39

Címlap

top