Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Depresszió
Torolt_felhasznalo_440218
Létrehozva: 2004. december 9. 22:43
Négy éve egy fulladásos rosszulléttel kezdődött minden,azután bezárkotás,kórház,terápiák,pszhológus stb...Jelenleg dolgozom,tartom magam,magán bölcsészem van,viszont a nyugtatokról nem tudok leállni.Szükségét érzem sajnos.22 évesen kilátástalanul a világban.Vagyok.
Meg lehet nézni, hogy azokból az idQkbQl hány olyan gyerek nQtt fel aki most depressziós vagy alkoholista vagy egyszerqen zátonyra futott az élete.
Na de mindegy, az állami gondozott gyerekekhez visszatérve- regoca én nem mondtam, hogy minden gyerek aki kis korában valamilyen traumát eszenved tuti, hogy depressziós lesz, de sajnos nagyobb rá az esélye. És nem feltétlenül a depresszió az egyedüli amiben egy Anya nélkül felnQtt kisgyerek szenvedhet késQbb. Én biztos vagyok benne, hogy rengeteg állami gondozott él valamiféle lelki sérüléssel, ami miatt késQbb elsetleg nem tud egyedül egy normális életet kialakítani magának, alkoholista lesz vagy depressziós. Ez persze nem törvényszerq.
Gyógyszer, pszichiáter és pszichologus kezelése egyszerre, szerintem ezek mind szükségesek a gyógyuláshoz. . . . . . Sajna már nem emlékszem!. . . :o)) Te hogy kezeled-kezelteted?
A depreszió , ha jól értem egy hormon csökkenése a szervezetben , ami különböző tüneteket produkál , de leginkább szorongást.
Úgy látom többféle képpen gyógyitható _gyógyszerrel , pszicholodussal , de már természetgyógyászról is hallottam, agykontrollal.
Én még mindig azt mondom hogy nem valószínűtlen a gyermekkori trauma. . . . . . Az intézetben nevelkedett emberek szerintem örüljenek ha egy depresszióval jönnek ki onnan!. . . . . . . . Persze én nem vagyok otthon a témában, remélem idekeveredik valaki aki tud hozzászólni. . . . :-))
Kérdésem a tőbbiekhez: a csecsemő kodi traumához. :
Az állami gondozott gyerekek , hogy nőnek fel szerintetek ??
Jó beszélgetést. . ha lesz kivel.
Orsilány! Addig amíg áruházakban, családban nem vagy feszűlt addig jó! Ez a kezdeti stádium. . . . Menj gyorsan dokihoz még idejében elcsípted a dolgot!!!!. . . . :-))
Az én helyzetem sokkal súlyosabb volt! Egy telefoncsörgés is provokálta a félelmemet!És lám mégis megyógyultam!!!. . . . . . :o)
SQt, még születés közben is érheti az embert olyan trauma ( pl egy nehéz szülés) ami egész további életére kihatással lehet (szorongások stb. ). Akkor hogy mondhatod, hogy egy pici pár hetes, hónapos csecsemQnek nem trauma az, hogy nem az anyja mellet van, amikor 9 hónapig szoros szimbiózisban élt vele. Az embert minél fiatalabb, annál inkább megviseli ha elszakítják az édesanyjától és szépen az évek elQrehaladtával ez a kötelék gyengül.
Még egy kérdés: azt hogyan méred le, hogy a csecsemőknek, akikkel foglalkozol, nincs lelki traumájuk? Mert én meg pszichológiával foglalkozom, és tudtommal ilyen mérőeszközt eddig nem találtak ki. Az orvos pedig, aki a testtel foglalkozik, elsősorban a testhez ért - az ő dolga, hogy azt gyógyítsa, az anyukát pedig megnyugtassa, hogy a gyermeke a kórházban nagyon jó kezekben van. Ami igaz is, mert meggyógyul a teste. De lehet, hogy közben nagyon egyedül érzi magát.
Hogy érted azt, hogy "pár hónapos csecsemőnek nem okok lelkitraumát ha nem látja egy-két higig az anyját. Neked is csak felhivták a figylmed erre és megvan az ok, hogy mi okozott traumát"?
Amúgy tapasztalat, mert egészégügyis vagyok és pár hónapos csecsemőnek nem okok lelkitraumát ha nem látja egy-két higig az anyját. Neked is csak felhivták a figylmed erre és megvan az ok, hogy mi okozott trauját. A fél világ beteg lenne az élete további szakaszában, hisz testvéreim vagy jómagam is feküdtünk korházban és bizony nem volt látogatás. Szerencsére most már mésképp van.
Nekem erről orvos beszélt mikor a fiam egy évet volt korházban egyfolytában.
ezzel most azt akarod mondani, ha jól értem, hogy te nehezen hiszed el, hogy bármi köze lehet a csecsemőkori (értsd: amire nem emlékszünk) traumáknak a későbbi depresszióhoz? Hát, első hallásra lehet, hogy hülyeségnek hangzik. . . és ha nem én élem át mindezt, akkor talán el se hinném. De átéltem, és te is olvashattad, hogy milyen felszabadító volt nekem ez az egész, és hogy mekkora változást okozott az életemben. Az emberi lélek kiismerhetetlen - hogy mi marad meg benne, azt talán egyikünk sem tudja. Lehet, hogy maradnak nyomok a bébikorból - én erre hajlok, mivel van egy tapasztalásom. És azóta is jól érzem magam. És csak hogy tisztán lássunk: attól, hogy valamire nem emlékszünk, vagy valamit nem tudunk, az bizony erősen befolyásolhatja az életünket. Nem azt mondtam, hogy emlékszem, milyen rossz volt nekem hat hetesen a kórházban egyedül. Hanem azt, hogy azóta is attól félek, hogy újra otthagynak. Kicsit fáj, hogy egyszerűen kétségbe vonod a szavaim, bár tudom, nem bántani akartál.
Egyébként mit jelent az a "szemtelenül fiatal"?
A gyermekkorban elszenvedett traumák valóban meghatározóak lehetnek egy ember életében. . . de akkor amikor már tudatánál van a gyerek és emlékszik.
Ez egy olyan csoportterápia, ami kicsit hasonlít a pszichodrámára, de kevésbé direkt - én nem kedvelem a pszichodrámát, mert számomra túl nyers és durva, ez sokkal szelídebben közelít. Alapja, hogy a család egy olyan rendszer, ahova a gyerek megszületik, és mindenáron szeretne beletartozni - hiszen az élete függ tőle. Épp ezért előfordul, hogy átveszi a családtagok, felmenők nehéz sorsát - mintázatszerűen megismétli azokat a nehézségeket, amik anyuval, apuval, nagyszülőkkel, nagynéni-nagybácsival történt. Nem akarok belemenni a részletekbe, a lényeg, hogy szeretetből, segíteni akarásból, szolidaritásból jól elrontja az életét.
Ez az alap, ebből aztán sokminden kijöhet - nekem például egy olyan gyerekkori traumámat dolgoztuk fel, ami miatt gyakorlatilag nem tudtam igazán kapcsolódni az anyámhoz. Kicsi koromban (pár hónaposan) tüdőgyulladást kaptam, hat hétig kórházban voltam, és nem engedték, hogy a szüleim meglátogassanak (régebben ez a szadizálás ment a csecsemőosztályon). Mint ezen a terápián kiderült, ez bizony nagyon fontos és meghatározó egy bébi életében - tökegyedül marad, és minden bizalmát elveszti. Innen aztán folyamatosan attól fél, hogy újra egyedül hagyják, nincs bizalom, szülőkre való támaszkodás, azt érzi, hogy őt nem szeretik, talán haragszik is a szüleire. Ez az érzés kivetülhet másokra is, párkapcsolatra például különösen, nekem jó kis izmos féltékenységem lett belőle, nagyon hálás vagyok a páromnak, amiért ezt annyi ideig elviselte. . .
A probléma, amivel egyébként erre a terápiára elmentem, az volt, hogy egyre rosszabb az anyámmal a viszonyom, közben pedig ugyanúgy kezdek viselkedni a partneremmel, mint az anyám az ő kapcsolatában. A terapeuta kérdezgetett a családi dolgokról, és mikor meghallotta, hogy volt ilyen csecsemőkori kórház-história, mondta, hogy ezzel dolgozzunk, mert ez fontos. És tényleg: ott, akkor, aznap átbillent bennem valami, megértettem, hogy a szüleim szeretnek, akárhogyan is viselkednek velem - és azóta ez egy olyan biztonságot ad nekem, ami eddig nagyon hiányzott az életemből.
Bert Hellinger dolgozta ki ezt a módszert, Magyarországon egy-két ember csinálja még csak. Majdnem minden hétvégén van, Pesten. Előnye, hogy egy hétvégéről van csak szó, nem visszajárós, nem alakul ki állandó "terápiás csoport". Priviben szívesen megadom az elérhetőséget. Szerintem ez egy olyan dolog, amit mindenkinek ki kéne próbálnia, mert meglepően sok olyan nehézség van az életünkben, amit a szociálizáció során szedtünk össze. . . a család néha nagyon traumatizáló tud lenni :)
Amit pedig még nagyon jó szívvel ajánlok (szintén saját tapasztalat alapján), az a homeopátia. Meg kell mondanom, hogy eleinte kételkedve szedegettem a bogyókat, nem hittem, hogy placebóhatáson kívül bármit is produkálhat. Mostanra viszont már egészen másképp látom. Olvassátok el a a Homeopátia a léleknek c. könyvet (Markus Wiesenauer - Anette Kerckhoff), rengeteg hasznos taná
Még itt vagyok, de már nem sokáig. . .
szeretném felhívni a figyelmeteket egy szuperjó terápiás módszerre. Családdal kapcsolatos traumákra kiváló - nekem rengeteget segített. Hosszú a történetem, a lényeg az az, hogy nekem is az volt az élményem egész életemben, hogy nem kellek a szüleimnek, meg attól féltem, hogy senkinek se, nehezen barátkoztam, iszonyúan megnehezítette a párkapcsolatomat ez a dolog. Most viszont - mióta ezen a terápián voltam - olyan jó a kapcsolatom az anyámmal, mint eddig soha. . . Most már tudom, hogy akármi történt is, és akármilyen is a jelen, akármilyen nehéz is ezt elhinni, a szüleim nagyon szeretnek. Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy ezt az érzést átélhetem.
Ha valakit érdekel a dolog, szívesen írok róla többet.
Mindig azt gondolom, érezné akár csak egy órán át(!) azt, amit én. . . mindjárt nem így beszélne!