Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tudatos Szülők???

Torolt_felhasznalo_871235
Torolt_felhasznalo_871235
Létrehozva: 2005. március 3. 15:25
Tudatok szülők – Hidak a jövőbe
(Előadás, klub és tréning szülőknek, leendő szülőknek, pedagógusoknak indigó és problematikus gyerekekről.)

A program azoknak szól, akik szeretnék gyermeküket olyan módon nevelni, amely megfelel a mai kor kihívá-sainak, s megismerkednének egy olyan szellemiséggel, amely magasabb szintre emeli a szülő-gyermek kapcsolatot, így hatékonyan segíti a problematikus gyermekekkel való harmónia kialakítását.

Sokszorosára nőtt a problematikus gyermekek, figyelemzavaros, hiperaktív, diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás esetek száma. Sokan ezeket a problémákat már összekötik az indigó gyerekek számának növeke-désével. A program szervezői azt gondolják, hogy kitű-nő képességű, és nagyszerű felnőttek válhatnak a most problémásnak tekintett gyermekekből, kamaszokból.

A programon nem csak azok vehetnek részt, akiknek a gyermeke bizonyítottan indigó, sőt kifejezetten ajánlott azoknak is, akik még nem találkoztak ezzel a kérdéssel. Nem csak szülőknek, leendő szülőknek szeretnénk segíteni, hanem tanároknak, tanítóknak, óvónőknek és bármilyen területen gyermekekkel foglalkozóknak.

Alapozó intenzív tréning 2 x 1 x 2 órában (péntek 16.30-18.30 között), illetve egy lezáró 1x8 óra hétvégi (szombat 10.00-18.00) intenzív foglakozás keretében (össz.12 óra). Márc 18.25.26.

Minden foglakozás egy bevezető témafelvetéssel kezdődik, amelyet olyan gyakorlatok követnek, amelyek a saját belső útjainkon barangolva segítenék a folyamatokat, s lezárásképpen egy tea melletti kötetlen beszélgetéssel fejezzük be az aznapi programot.

Későbbiekben haladó tréning is indul.

Témakörök:
- Mások - Miért éppen indigók? Miért lettek Mások?
- Tudatosság – A megszületés előtt. 9 hónap társbérletű
- A lehetőség - Más minőségű kapcsolat kialakítása.
- A kreativitás – Újratanulni az elfeledett kreativitásunkat
- A küldetés – Önmagunk megélése, energiáink irányítása
- Az egység – A harmónia (eggyé-válás). Transzformáció
- Újjászületés – Az igazi segítő megszületése

Jelentkezés és információ:
Turcsán Tamás programvezetőnél: turcsantamas@freemail.hu
tel: 06-304172449
Cím: Női egészségműhely Bp.VI ker. Király u. 14. 1/5
A csoportok korlátozott létszáma miatt előzetes bejelentkezést kérünk.
  1. 2005. március 3. 16:2726.
    Bocsi, csak nem egészen tiszta a dolog. Mi az alapja? Vallási eredetű? (valamilyen keleti) filozófiai?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871235 (24)
     
  2. Nik
    Nik
    2005. március 3. 16:2425.
    Bocsibocsi, én csak bemásoltam, télleg nem értek hozzá és semmi közöm a témához, csak emlékeztem, hogy valahol volt egy ilyen topik. . . :-))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_174061 (20)
     
  3. Torolt_felhasznalo_871235
    Torolt_felhasznalo_871235
    2005. március 3. 16:2224.
    Persze, hogy felmerül a kérdés érdemes-e azonban a mai kor gyermekeit sablonos keretek közé szorítani, indigó, kristály és különböző újabb és újabb címkékkel ellátni.

    Ha igazán végigtekintjük a jelenlegi helyzetet ráébredünk, hogy a válasz kizárólag csak nem lehet. Nem kell és nem is lehet különbséget tenni gyermekeink között, akár problémásak, akár nem. A gyermek az élet legnagyobb áldása, a jövő hordozója.

    Viszont az látható, hogy egy csomóan szenvednek mindenféle problémákkal, kommunikációs zavarral, diszlexiával, meg mindeféle egyébbel. . . nem hinném, hogy ezt ennyiben kéne hagyni. . és azt mondani, minden rendben az egyik gyerek ilyen a másik meg olyan. . .

    Mindenki azt gondolja, hogy az ő gyereke a legcsodálatosabb. . . csak hogy ez nem mindig van így. . . de erről leggyakrabban nem a gyerek tehet.
    előzmény:
    daffke (23)
     
  4. 2005. március 3. 16:1823.
    Jómagam kénytelen vagyok különbséget tenni, legalábbis a 2 gyerekem között, az egyikkel szinte semmi problémám a kamaszkoron kívül, de a másiktól falra mászunk. Idén került felső tagozatba, az eddigi óriási mozgásigénye eltűnt, tesped egész nap, semmire nem lehet rávenni, az iskolára és tanulásra is magasról tesz, 2 tantárgyból megbukott félévkor. Ha gyakorolunk az adott tárgyakból, szinte percek alatt megoldja a feladatokat, az iskolában órai munka, felmérők, mind elégtelen. Nem gondolom, hogy indigógyerek lenne, nem nagyon hiszek ilyesmiben, csak szeretnék valami megoldást, mert így kikészülünk hamarosan mindannyian.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871235 (16)
     
  5. Torolt_felhasznalo_174061
    Torolt_felhasznalo_174061
    2005. március 3. 16:1422.
    Bocs ezt nik-nek válaszoltam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_174061 (20)
     
  6. Torolt_felhasznalo_871235
    Torolt_felhasznalo_871235
    2005. március 3. 16:1321.
    A Női Egészségműhely ad helyet a márciusi tréningnek. Ahol a Kriston féle Intimtornát kitalálták.
    Ha jól tudom nem egy szervezet szervezi, mivel nincs olyan szervezet ami ezzel foglalkozna.
    előzmény:
    kukujka (17)
     
  7. Torolt_felhasznalo_174061
    Torolt_felhasznalo_174061
    2005. március 3. 16:1320.
    Azért nem kellene túlmisztifikálni a dolgokat.
    Persze, hogy mindenre allergiásak, mert már sehol nem kapsz szennyezetlen ételt, még a kertedben sem.
    Egyébként egy egészen más viéágba születtek bele mint mi, ennek megfelelően egy csomó dologban mások is mint mi. Igen ők az új generáció, ahogy mi is azok voltunk a szüleinkhez képest, de azért nem kellene őket csodalényeknek tartani. Gyerekek, akik egészen más világba születtek mint amiben mi nőttünk fel(pedig csak24 éves vagyok), ezért vannak olyan reakcióik amik nekünk még nem lehettek. Az, hogy kényesebbek mint mi voltunk még nem teszi őket különlegessé, és persze okosabbak is mint mi voltunk, hiszen kiskorukltól sokkal több információ bombázza őket mint annak idején minket.
    előzmény:
    potyő (7)
     
  8. 2005. március 3. 16:1219.
    Azt gondolom, nem kellene a gyerekeinket felcimkezni. . Minden gyermek mas, es maskeppen is neveljuk oket. Ugy neveljuk ahogy tudjuk, es az egyiknel be jon a masiknal nem, akkor probalkozunk. Nem szeretem azt mikor egy nagyobb mozgasigenyu gyerekre ramondjuk, hogy az en gyerekem hiperaktiv, most ez a divat!Hallom eleget. . Egyik gyerekem ilyesmi volt, egy percre nem ult a feneken, mindig elottunk jart az erdeklodesi koret utolerni lehetetlen volt, mindig futott, rohant, . . es mar tobb eve alpinista, igy kieli az aktivitasat es extrem sportokat uz. A masik lustacska volt es utalt olvasni, ma komputerguru, ul a feneken napszamra, [be se mondom allandoan tanul], megint mas gyerekem sokat loditott, ma meseket ir, . . . lehet mondani, hogy miert nem vittem oket szakemberhez??Akkoriban, nem volt, es nem is gondoltam ra. . egyik ilyen a masik olyan, de azt hiszem, nem jo dolog skatulyaba tenni oket. . . meg a vegen jol erzik magukat benne:)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. március 3. 16:0818.
    ja, akkor bocs. csak kíváncsi lennék rá. majd mindjárt utánanézek.
    kiderült már, hogy mibe kerül ez az előadás?
    előzmény:
    Nik (15)
     
  10. 2005. március 3. 16:0817.
    És konkrétan ki szervezi ezt a tanfolyamot? Milyen szervezet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871235 (1)
     
  11. Torolt_felhasznalo_871235
    Torolt_felhasznalo_871235
    2005. március 3. 16:0816.
    Én csak egyet tudok, hogy a szülők egész máshogy állnának a kérdéshez, ha tudnák a legújabb információkat. Sok mindent meg lehet változtatni és szerintem ebben segíthet egy ilyen tréning.

    Senki sem mondta, hogy különbséget kell tenni gyermek és gyermek között.

    Viszont nem tudom, hogy tudjátok-e, hogy a hiperaktiv gyerekeket leggyakrabban olyan nyugtatókkal kezelik, amitől függők lesznek. Pedig lehet, hogy elég lenne az étrendjüket megváltoztatni.

    Pontos információkat kérdezzetek a program szervezőtől. . . én ebben nem vagyok kompetens.

    turcsantamas@freemail. hu
    előzmény:
    daffke (12)
     
  12. Nik
    Nik
    2005. március 3. 16:0715.
    Én ehhez nem értek, kéremszépen, csak a másoláshoz :-)
    előzmény:
    évő (13)
     
  13. 2005. március 3. 16:0314.
    na, ezért itt megköveznek! a szülők a saját gyereküket mindig egy csodának tartják! (ami talán nem is meglepő. . . . )
    előzmény:
    potyő (7)
     
  14. 2005. március 3. 16:0213.
    vajon ezeknek közük van a sok fogamzásgátló/antidepresszáns szedéshez, a drogokhoz?
    előzmény:
    Nik (8)
     
  15. 2005. március 3. 16:0112.
    Két fiam van, az egyik a szavaiddal élve tök normális, a másikra jellemzőek problematikus tünetek, szerinted másképp nevelem őket?
    Egyiket zöldnek, másikat kéknek? Nem kellene lehurrogni a lehetőségét a segítségnek, lehet nincs rá szükséged, de attól még másoknak lehet. . .
    előzmény:
    potyő (7)
     
  16. 2005. március 3. 15:5511.
    de ha elinditottál egy ilyen topikot, gondolod teljesek az információid, ezért azt is tudod hogy mennyibe. Nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871235 (9)
     
  17. 2005. március 3. 15:5410.
    tudsz valaohol ilyet?
    nagyon sok könyvet elolvastam az indigó gyerekekről, az én fiamra sok minden ráillik. de a fotózásra még nem gondoltam.
    köszi ha segitesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687790 (6)
     
  18. Torolt_felhasznalo_871235
    Torolt_felhasznalo_871235
    2005. március 3. 15:529.
    Indigó és problematikus. . . ki hogy nevezi. . .

    Egyébként pénzbe kerül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Nik
    Nik
    2005. március 3. 15:528.
    Van egy Indigó gyerekek szűrése topic a Jósoljunkban, onnan másoltam:

    Az Indigókról

    Az aurának van egy olyan rétege, ami az életfeladatunkat jelzi, ez a születéstől a halálig állandó marad. Az 1977-től született gyerekek aurájában az indigókék szín jelent meg. A ma született gyerekek 95%-a ehhez a színhez tartozik. Tulajdonságaik eltérnek a miénktől, viselkedésük egyéni, mégis csoportjukra jellemző. Röviden a harmadik szemük nyitottabb mint a miénk. Másképp érzékelnek dolgokat mint mi és átlátnak a dualitás fátylán.
    Feladatuk a harcosé. Meg kell reformálniuk a jog és államrendszereket valamint új tanítási módokat kell bevezetniük. Sokuknak ez az első életük a Földön és teljesen el vannak veszve. Nem tűrik a tekintélyelvűséget és megkövetelik a választási lehetőséget.
    Mindegyikük kivételes intelligenciájú, de csak azt tanulják meg, amit akarnak. Tévesen hiperaktívnak is diagnosztizálhatják és a kezelésükre alkalmazott gyógyszerek miatt kialakulhat erős kábítószerfüggőség. (Mivel nem hiperaktívak, a gyógyszer emeli a dopaminszintjüket metamfetaminszerű hatást kifejtve. )
    Látásuk, hallásuk, szaglásuk, tapintásuk, ízérzékelésük is sokkal finomabb mint a miénk! Például egy ruhát nem hajlandóak felvenni, mert dörzsöli a bőrét, holott a szülők ezt nem érzik.
    A "kezelhetetlenségüket" fokozzák az ételekben található mesterséges íz és aromaanyagok, tartósítószerek és a finomított cukor. Allergiásak lehetnek a nátrium lauril szulfátra, ezt szappan helyett adagolják a tisztítószerekhez. Szükségük van nem szűrt fényre: napfényre vagy teljes spektrumú égők által kibocsátott fényre. De az erős fénytől ódzkodhatnak!
    Tudatában vannak annak ha lelkileg-szellemileg kínlódnak és ezt megpróbálják elfojtani pl kényszeres mozgással, számítógépezéssel, tv-vel stb, de mivel az eredeti okot nem szüntetik meg, egyre nagyobb adagra van belőle szükségük.
    Igényeik közé tartozik az állandó odafigyelés rájuk, sok-sok szeretet és tisztelet. Nem hazudhatsz nekik következmény nélkül, mert megérzik, és ők nem kételkednek a megérzésük helyességében! Így lehet őket elvadítani magunktól .
    Tanulási módszerük eltér a miénktől, inkább a jobb agyféltekéjük irányítja őket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (3)
     
  20. 2005. március 3. 15:527.
    Mikor valaki nem neveli meg a gyerekét, amíg lehet, és már nem bír vele, akkor keres egy ilyen csoportot, ahol megnyugtatják, hogy az ő gyereke tök normális, csak más, és menjen a fenébe az összes tanárnéni, aki nem tudja kezelni, meg az összes szülő, akit zavar, hogy a gyerekét egy ilyen indigó gyerek nap mint nap ellehetetleníti az iskolában.
    Na, ez az indigó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112985 (3)
     
  21. 2005. március 3. 15:516.
    aurafotóval
    előzmény:
    bringuli (5)
     
  22. 2005. március 3. 15:515.
    Hogyan tudod bizonyitani, hogy a gyerek valóban indigó, és nem egyszerűen hiperaktiv?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871235 (1)
     
  23. 2005. március 3. 15:494.
    Kell ezért fizetni, és ha igen, mennyit?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871235 (1)
     
  24. Torolt_felhasznalo_112985
    Torolt_felhasznalo_112985
    2005. március 3. 15:473.
    Mi az az indigó???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871235 (1)
     
  25. 2005. március 3. 15:432.
    Csak azt áruld el, miért a topic címében a három kérdőjel??? :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871235 (1)
     

Címlap

top