Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2021. szeptember 20. 18:01288051.

    Szervusztok!


    Ide is elért a hideg. Illetve hűvös, mert ez azért nem hideg még. Most úgy volt hogy nem tudok írni mert eltűnt a szemüvegem. Itt ültem a nagygép előtt és a két cica már eléggé követelte a vacsorát. Felálltam és kimentem a konyhába. Inci azonnal szaladt az ablakban ült eddig Vince a szekrény tetejéról ugrott le. Hallottam valami zajt, vissza néztem, minden váza  helyén volt. Vissza jöttem és kerestem a szemüveget, sehol. Nem is tudom hányszor jártam be azt a rövid útvonalat amit megtettem , tapgattam ninden helyet ahová közben letehettem. Mert rossz szokásom hogy a kezemben marad és útközben leteszem valahol. Már lefeküdtem, előkerestem a karcos szemüveget, nyugtattam magam, majd meglesz, de nem nyugodtam meg, újra keresni kezdtem. Leültem a gép elé és bambultam, akkor láttam, hogy az íróasztal melletti fotol nincs a helyén. Felálltam hogy vissza tolom és akkor a konvektor alól egy picit kilátszott a szemüveg. Ha nem látszik ki, jobban becsúszik nem találom meg mert ebben a szobában csak a gépnél ülök, nem szoktam csak ritkán porszívózni és lehet akkor is csak beljebb nyomtam volna, Vince volt a bűnös amikor leugrott a szekrényről az asztalra és  az a zaj  volt amikor lesett a szemüveg. Ezt jól kitárgyaltam de nagyon fontos a szemüveg, nem tudok nélküle olvasni. 


    Elégedetett vagyok magammal ami kertet illeti. Ahol lehullottak a virágok hullanak a lebelek a bokrokról azokat megnyestem. Jó nagyom mert már akkoák voltak alig értem el, vesteg lett a szár és ez nehezíti a munkát.  Az egész ősgyep rendbe van téve és már nem bámmám ha az idén nem kellene güvet nyírni. Nagyon  sok a lomb a sepregetést nem szereti a derekam, majd kistételben fogom csinálni. Leállítottam a "konzerv gyáramat" a mostantól érő fügét megszem, elosztom. Még a szúlőből fogok levet csinálni, azt nagyon szeretem. 


    Boldiéknál megkezdődött a szallagavatóra való készülődés. Ma lsz az első tánc óra. Szegény mély növésú fiú úgy gondolta hogy neki lesz párja mert minden lány hóigorhas az osztályban. De a másik osztályból egy alacsony kislány kisegíti. Persze ő szívesen kmaradt volona a táncból de nem engedték. Kezdődik a buxába való nyúlkálás...az én időmben matróz blúzban ballagzunk a jelvényt egy ünnepélyes aktus keretében tűzték fel, aztán annyi volt. A fiúk fehér ingben nyakkendőben ballagtak. Szép volt az úgy is de de most más idők járnak, szép lesz ez is. 

  2. 2021. szeptember 20. 15:53288050.

    Sziasztok!


    Hideg van a nyugati végeken....reggel 12 fok volt.


    Most olvastam mindenhol...jártam a diófa alatt.Jó, hogy a mienk stabil és egészséges...mert sajnos erre sorra  mennek tönkre a fák.


    Tegnap délután hosszas nyűglődés után csak összekaptam magam ...."kipuculkodtam " és elmentem a megemlékezésre. Az már egy másik történet, hogy alig tudtam begombolni a nadrágomat. Alíg eszem valamit és mégis híztam. Na...végülis elindultam ...esernyő a táskában. Felvettem a kiskabátomat ....nem volt melegem.Az evangelikus templom előtti téren találkoztam az ismerőseimmel..sokan jöttünk össze. Négy órakor megszólalt a harang ...majd ünnepi beszédek következtek az emlékmű elött.Már 75 év elmúlt a kitelepítés óta ...mégis olyan fájdalmas az egész.Az ünnepség után elmentünk a Liszt Központba ahol fellépett a helyi táncegyüttes és a nemesnádudvari hagyományőrző tánccsoport.Egy kitelepítés szomorú történetét adták elő táncban. Fergeteges sikerük volt ....mit ne mondjak ...folytak a könnyek rendesen.Utána fogadásra mentünk ...egy kis kötetlen beszélgetésre.Nagyon jó volt.A táncosok megközelítőleg azt a nyelvjárást beszélik amit felénk /a Sopron környékitől nagyon eltér /..így nekem nagy élmény volt kicsit beszélgetni.Gyönyörű volt a viseletük is.Finom szendvicsek voltak, pogácsa italok .Jót derültünk / mi akai a "személyzet "szoktunk lenni /,hogy most nem mi kentünk és nem nekünk kell mosogatni ....asz ember már csak ilyen gyarló .


    Ma "családi taLálkozás" voolt egy kávé erejéig.De közben is állandóan csörgött a telefon.az otthon dolgozás átka:Boscót jól megdögönyöztem:most meg felakadt a betűm.

    előzmény:
    erry (288049)
    2021-09-20  09:13
  3. 2021. szeptember 20. 09:13288049.

    Jó reggelt!


     


    Itt szomorkás idő van, és a nagy meleget sem érezni (12 fok). Túl vagyok a körlet renden, virágok meglocsolva. A főzés sem tart sokáig, húsleves van, a főtt hús mellé fokhagymamártást kell csinálnom. Vannak még terveim mára, de nem tudom mennyi valósul meg belőle. Nem panaszkodom, majd kialakul minden. Amitől már irtózok az a telefonálás, orvossal kell egyeztetni. Nem értem, egy helyen rendelnek, de nem ők beszélik meg, hanem nekem kell közvetíteni. Csak sikerül......


    A dédi unokám szépen növekszik, öröm nézni a kis pofiját......


    Andim október 3-án jön haza.....talán az utolsó két tárgyalásra.......


    Egyébként semmi különös nincs, ami van az majd megoldódik......vagy így, vagy úgy......


    Nem vagyok elkeseredve, néha járnak csak buta gondolatok a fejembe.....


     


    Legyen szép napotok! Vigyázzatok magatokra!!!!!

  4. 2021. szeptember 19. 08:26288048.

    Jó reggelt. 


    Esőre álló az idő, nem biztos, hogy esni fog. azért süt a nap, nemrég még rózsaszín felhők úsztak az égen. 


    Tegnap rétest sütöttem, jöttek a fiamék, és Bence is nagyon szereti. 


    Túrós, mákos /tökösmákos, almásmákos/ még van belőle. 


    Ma várom a kéményes mestert. Még nem ért ide. Remélem csak egy óra lesz a  munkaidő. Ha több lesz főznöm kell neki. Családbarát az ember. 


    Ma festeni szeretnék. Megszületett egy álomkép, ami igazán egy valósból indul ki. Az álmok nem mindig teljesülnek. Ezzel is előfordulhat.


    20-án új tananyag indul. Majd meglátjuk mire megyek vele. 


    Remélem jól vagytok.  


    Bölcsesség mára: Ne rombold le a keleti falat, hogy megjavíthasd a nyugatit.


    Kínai közmondás


     


     

  5. 2021. szeptember 18. 07:38288047.

    Jó reggelt. 


    Ködös a reggel. A tegnapi eső után nagy pár A  pára van. Jó későn feküdtem le tegnap elvarázsol ez a sorozat amit nézek.  Nemsokára végzek vele, a 24 résszel. 


    Tegnap de. főztem,  csináltam szilvás gombócot, nudlit, most a hűtőben várja Bencét, hogy megegye, mert tegnap más program volt és nem került sor az elfogyasztására. Jobb lett volna frissen, de hát ember tervez Isten végez ebben az esetben is. 


    Magdikám,  de jó neked, hogy igénybe tudod venni a fürdőt, nekem is nagyon jó lenne. Tegnap kicsit én is kezeltem magam a masszírozóval, talán jó is volt.


    Délutánra remek idő lett, leszáradt a víz a levelekről, igy kicsit vissza tudtam vágni a bokrokat. Fele van csak kész, mert azért egy metszőollóval max. egy vágásra 3-4 hajtást tudok visszavágni. Majd ma folytatom..... talán.


    Tegnap előtt Évához menet, egy kertben gyönyörűséges padlizsánokat láttam,mind szépen sorban,mint a katonák, éppen kint volt a tulajdonosa, - nagyon megdicsértem -  és mondja, ő mindig a középérésű magot válassza, nem a korait, az hoz ilyen szép termést. 


    Mai nap még hogy alakul pontosan nem tudom.Holnap jön Bence apósjelöltje és megcsinálja a kémény ajtót. A kertben is lenne munkám, de lehet, hogy most kicsit kihagyom. Napokban nem festettem, de van egy  amit szeretnék, majd meglátom sikerül-e megcsinálni. 


    Mindenkire gondolok, remélem kicsit gyógyul mindenki, és ma kisüt a nap, ez majd kicsit javít mindenki közérzetén. 


    Mai gondolat a bölcsektől: 


    Ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szögnek nézel.


    Abraham Maslow, amerikai pszichológus


    :)


    vagy


    A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom.


     


    Publilius Syrus


     

    előzmény:
    harangvirag08 (288046)
    2021-09-16  16:17
  6. 2021. szeptember 16. 16:17288046.

    Sziasztok!


    Megint baktatok felfelé a hegyen .....próbálom rendezni a gondolataimat....


    A napok csak telnek..időnként izgalommal , felesleges mérgelődéssel.Előjön a tehetetlenség....dolgok amiket magam nem tudok megoldani.Aztán a végére mégis rendeződik minden.


     Ma is voltunk Balfon a fürdőben. Fél kilenckor már itthon is voltunk.Kicsit pihentem ....majd mentem Tómalomra. Megpakoltam a kukát zölddel . Leszedtem a paradicsomokat ....kicsit locsoltam.Ami biztos ....jövőre nagyon kevés paprikát fogok ültetni.Abból is főleg almapaprikát.A többinek gyönyörű bokra van ---és alig van rajta valami.Ha vettem volna a palántákat /arany áron adták / ...biztos megütne a guta.


    Még van egy kis dolgom ...felcímkézni a tegnapi lekvárokat ,meg a tegnap vásárolt karfiolt elrakni a savanyítóba.


    Ma nagyon meleg volt ....most kezd dörögni az ég ....olyan esőre áll az idő.


    Vigyázzatok magatokra !

    előzmény:
    franci47 (288045)
    2021-09-12  15:18
  7. 2021. szeptember 12. 15:18288045.

    Erika, örülök, hogy láttalak, és hogy nem ütött meg a guta. 


    Olyan fontos dolog nem lehet, itt a szépséges fotókat úgy sem lehet megnézni.


    Mindenkinek szép délutánt. Én takarítottam a cipősömben, kidobáltam jó pár cipőt. 


    Felpróbáltam mind, de sajna járni nem tudok bennük, igy talán nem lesz lelkiismeret furdalásom. /azt hittem egy szó/.


    Bölcsesség a mai napra:


    Az ember kötelessége csak ott ér véget, ahol a lehetetlen kezdődik.


    Pasteur

    előzmény:
    erry (288044)
    2021-09-11  16:01
  8. 2021. szeptember 11. 16:01288044.

    Megüt a guta, hosszú levelem eltűnt......

  9. 2021. szeptember 8. 09:00288043.

    Szervusztok!


    Vége a tespedesnék, elmúlt a kánikula. Nem bírtam kint, bent lapultam a lakásbak és csak aludtam vagy szórakoztam. Most feltámadtam. Mint tudjátok jött Laci és felfűrészelte a fámat. Én már nem akartam ilyesmivel foglakozni mert nagyon fáraszt de nem tudtam nyáron ellenállni Zsuzsiék fájának. Kivágtak egy szilva fát és áthozták, kénytelen voltam mukába állni. Egész napos munka volt mert egy részét máshová raktam ahol előbb még rendet csinálni de már gyönyörű rendben várják a tűzhalált. Ez rosszul hangzott, inkább azt várják hogy jó meleget adjanak. 


    Aztán kitaláltam hogy a leszerelt kerítést tegyük a fás oldalára, ezt csavarozta fel Laci. Egy darabig üldögéltem aztán hogy hasznos legyek kihordtam neki a kocsijába a felmaradó deszkákat. Mit mondjak, elfáradtam, de örültem is mert bevitte a nagy cserepeket a szobába.


    Az az gazság hogy tegnapra én mást terveztem , reggel 6 kor már lekvárt főztem 3 kiló fügáből. Először nagy bajban voltam, sehol nem tallátam a nagy fakanalat. Gondolkoztam, kitől kérjek? Irénének biztos van mert ő nagyon rendes házi asszony, Böbi szomszéd asszony nem főz be, de nagy fakanaluk biztos van mert mindig hatalmas kondér halászlevet főznek. és még van Zsuzsi, neki is kell hogy legyen mert kapott tőlem, az övét sem találta egyszer és Télapóra azt kapott tőlem, szépen felölteztettem télapónak, először azt hitte egy bábot kap. Amíg így töprengtem eszembe jutott hová is tehettem, és meg is lett. Kellett is mert köpködött rendesen a végén én meg mint egy olvasztár, könyékig érő szilikonos kesztyűben kavartam . 6db 6dl üveggel lett de roskadásig van gyümölcsel a bokor, lesz még ilyen munka. 


    Estefele olyan remek idő volt, kint maradtam és a bokrokat nyírtam..én balga, csak reggel jutottt eszembe hogy ma zöld kuka nap, gyorsan megtömtem és negyed 7 kor kitettem, remélem még akkor nem jártak erre a kukások. Bezzeg ha este kiteszem csak délután jönnek..


    Ma folytatom a bokrok csinosítását, szeretem az ilyen időt és szeretem ha nem húz az ágy. Legyetek vidámak, egászségesek!!!


     

  10. 2021. szeptember 5. 21:48288042.

    Szép estét. 


    Látom már 4 napja nem járt itt senki. Pókháló lepte be az ajtót. Kicsit lesepregetem, kiporszívóztam. Valaki jöhetne  segíthetne ablakot tisztítani.  függönymosásra vállalkozna valaki.?  Majd Ambrus felteszi, vagy Flórika.  A környezet is elég gyomos, bár még látszik a rózsák elnyílt  virága, és nem tudnak jönni az újak. 


    Készítettem be egy kis fát, hátha valaki fázik. Plédek a fotelekben. A fürdőköpenyek érintetlenek, mivel az idén nem fürdőztünk a medencében. 


    A járványos  hír terjesztésre mindenki otthon maradt. Remélem jövőre már  sikerül egy kicsit együtt lennünk, legalábbis virtuálisan, aztán majd jöhet az igazi. 


    Ma Zegen jártunk /délelőtt/. Jól felmelegedett az idő, le kellett venni a kabátot. Vettem piros paprikát, majd holnap felfőzöm,  paradicsommal, hagymával és más fűszerekkel. Olyan kis finomra, amit majd használhatok az ételekbe. Nem akarom sósan eltenni.


    Nagyon gyér volt a piac, karfiol alig, az is aranyárban volt. Én nem vettem. Krumplit azt igen, nem sokat ugyan. De most volt szabad kezem hozzá. 


    Délután elraktam a fakérget, ami a favágás után maradt. Intenziv munka volt, másfél órában. 


    Lett volna még 2 leckém a festésben, de nem volt hozzá kedvem, mert 4 órát már nem bírtam volna figyelni. Majd  holnap az egyiket, aztán majd holnapután, vagy utána jöhet a másik. 


    Most fáradt vagyok, de még filmeztem egyet, és meghallgattam a meditációt, ami inkább talán átment beszélgetésbe. Jó volt. 


    Valahogy már ágyba kéne mennem, de annyira nehezen fekszem le már majdnem 20 éve. 


    Jó éjszakát mindenkinek. 


    Mai bölcsesség: 


    Hazugság az, amit nem hiszel el.


    Holbrook Jackson angol író


     

  11. 2021. szeptember 1. 18:57288041.

    Köszönjük szépen Margaret. 

    előzmény:
    margaret3711 (288039)
    2021-09-01  17:32
  12. 2021. szeptember 1. 18:34288040.

    Szervusz Margaret!


    Én azt hittem tudod kik vagyunk? Én veled csak itt találkoztam, mert más fórumra nem jártam csak amiben aktívan részt vettem. Ilyen volt a Meghalt a férjem, Sokáig tagja voltam a Régi barátoknak. Ma is szerettel gondolok rájuk, voltam velük több talin is de nem győztem a több helyre való írást. Néha még átmegyek, tudok róluk, ők is tudnak rólam, de Menedékház lakóival való kapcsolattartás örömöt okozok nekem. Remélem az időnk végeztéig geyütt maradunk. 


     

    előzmény:
    margaret3711 (288039)
    2021-09-01  17:32
  13. 2021. szeptember 1. 17:32288039.

    Szevusztok!


    Ildi, Julika es Erika beszelgetese utan leesett a tantusz.


    2007 Szeptember ota olvasom a topikot.


    A multra jobban emlekszem mindt a jelen idore. 


    Szeretettel gondolok mindenkire.

    előzmény:
    franci47 (288036)
    2021-08-31  09:17
  14. 2021. szeptember 1. 15:03288038.

    Szép napot. 


    Bejelentésem van, nagyon fáj a térdem. De tényleg, tudom semmit sem tudtok tenni, sajnos én sem. Hegyen voltam. Meg kellett néznem mennyit nőtt a fű. Hála az égnek, vagy a tűző Napnak nem sokat. Így még két hetet várok a kaszásra. 


    Az ott lévő almafa is felmondta a szolgálatot, lehullatta a termését, még "aprógyermek" korában. Nagyon sajnálom. Barackfákból egy terem, az  alatt sok volt. De még van kemény a fán. Visszafelé szembesültem a térdfájdalommal. Viszonylag azért jól szedtem a lábaimat. Itthon megfürödtem, és úgy ahogy megszülettem, befeküdtem az ágyba, kellett egy kis pihi. Utána főztem egy lecsót, beraktam egy mosást /feketéket/  Most ettem egyet. 


    A talik akárhogy is volt, mégha nehezen is indultunk el, mindig jól sikerültek. Örültünk egymásnak, apró ajándékokat vittünk, kaptunk. Éppen tegnap rendeztem egy részét. 


    Legutóbbi hegyi út tisztogatáskor bedobáltak a birtokra mindenféle faágat, szemeteskedjen a tulajdonosoknál.  Nagyon mérges voltam, egyet még elismertem magaménak, de az akácfa már máshonnan származik. Na ma aztán visszaadtam a születési helyének. 


    Mai 3. bölcselet:Az élet értelmét nem keresni kell, hanem nekünk kell értelmet adni az életnek.


    Palotai Boris


     

  15. 2021. szeptember 1. 14:25288037.

    Szervusztok!


    Mit szóltok ehhez az őszi időhöz? Engem eléggé megviselt. Olyan vagyok mint egy jóminőségű barométer, azonnal jelzek, sőt előre jelzést is veszek. Egy napig csak "aklimatizálódtam" az érzelmi hatásoktól, mindig így vagyok, ha jönnek, ha mennek kell egy nap, hogy rendezzem magányos soraimat és vissza zökkenjek a régi kerékvágásba. 


    Ildi levelétől, a Picivirág megpillantásától, vissza zökkentem az időben. Szerettem Picivárág lenni annak ellenére hogy már egy herveadó kaktusz virága vagyok. De nem is magaról neveztem el a jelszót hanem Virág akkor született, tehát már 16 éve vagyok a fórumon. Már Ő sem pici Virág, nagyon szép virágszárrá nevelkedett. 


    Erika volt a fogadó ember. Engem is ő fogadott az első találkozás alkalmávak a Keletiben ami aztán törzshelyünk lett. Ha Grazba utaztam ott találkozott a társaság. Szóval Erika fogadott akit addig még képról sem ismertem de azonnal egymásra találtunk, és mivel volt olyan aranyos, hogy a "hivatalos" tali előtt órákkal előbb fogadott a Hauer cukrászdában, mire megérkeztek a többiek más nyitott könyv voltunk egymás előtt. 


    És így volt az Ildivel való találkozás is. Igaz azt hosszú hosszú levelezés előzte meg.  A  Meghalt a férjem topicban voltunk társak, Én sokat nyafogtam, az én férjem akkor pár hónapja halt meg, és Ildi megunta, helyre tett. Akkor én írtam neki egy hosszú bemutakozó levelet és ő hosszan válaszolt. Találtunk egy csomó közös pontot az életünkben és megnyíltunk egymásnak. Nekem ezzel nagyon sokat segített. A Hauerban találkoztunk először. Én nagyon meglepődtem, hogy milyen fiatal, sokkal idősebbnek gondoltam, olyan bölcsen szólt hozzá mindenhez a fórumon. Aztán tényleg sokszot találkoztunk, privát szerencse, hogy Sanyi is Zalaegerszegről származik, amikor látogatóba mentek többször elvittek. Két karácsonyt ott is töltöttem , szeretetben remek hangulatban. De ti is meggyőződhettetek róla milyen vendégszerető. 


    Én az idén nem főzök be paradicsomot, eddig is Timi mistt csináltam, meg a lecsót is miatta tettem el annyit. Még mindig van lé és pár üveget lecsót eltettem. Én meg kaptam Krisztitől francia lecsót, azt nagyon szeretem csak úgy natúr is köretnek. Megpróbáltam a füge fagysztását, ahogy érik rakom a fagyóra aztán próba szerencse, megpróbálom kifőzni lekvárnak. Sajnos nagyon magas lett a bolor...nehezen tudom leszedni. A füge bokrot is szokták nyírni? Mármint a tetejét? 


    Na, gyönyörűen kitisztult az ég...csak nem kezdődik az indán nyár???


    Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.


    Kun Erzsébet


     


     

  16. 2021. augusztus 31. 09:17288036.

    Gyönyörű szép reggelt és napot Mindenkinek.


    Szeretettel köszöntöm Erikát itt is. 


    A Menedékház lakóival való találkozás első alkalmával Ő várt a Népligetben és kalauzolt oda-vissza, hogy rendben oda, ill. visszaérjek. Köszönöm most is, és persze nekik is, akik vártak engem ott.....és szeretettel fogadtak. Itt erősödött meg Picivirággal való  barátságunk, akinél sokat vendégeskedtem. 


    Remélem mindenki jobban van a tegnapi nap  után. 


     Kávé, aki szereti. 


    Bölcsesség, melyet a gép dobott nekem mára:


    Veszteségeink érlelnek bennünket a győzelemre, csalódásaink a bölcsességre, és fájdalmaink a boldogságra.


    Kínai közmondás


     


     

  17. 2021. augusztus 30. 17:06288035.

    Szervusztok!


    Mint tudjátok vasárnap deszken voltam. Krisztikém szombaton délután eljött. Nagyon jót beszélgettünk, így gyerekek és férj nélkül, csak magunkban , szabadon. Ránk fért már. Aztán megette a halászlevet és nagyon ízlett neki. Most én sem találtam rajta semmi kivetni valót. mert ha másnak főzök mindig izgulok, úgy gondolom nem olyan jó mint ha magamnak főztem volna. Este egy pohár vörös bor mellett még folytattuk a beszélgetést majd korán lefeküdtünk, jól kipihente magát a lányom. Én vasárnap korán ébredtem, szokásom szerint mentem a cicákért, megetettem őket, főztem kávét és teát majd lefeküdtem. A hútóben ott várt a paprikás lisztben megfotgatott halszeletek. Koránnak gondoltam még megsütnin, vissza feküdtem. Incike rám feküdt és én eladtam. kriszti közben felébredt, benézett hozzám de Incike mint egy oroszlán rávicsorgott, hagyjon minket pihenni, hésőbb megint tett egy próbát de akkro is mérges nyávogást kaott nem si próbálkozott többet. Én felébredtem és már a kész haszeletek vártak, villás reggelt ettünk. Nosztalgiáztunk, amikor minden nyáron Mályiban nyaraltunk szinte minden reggel ilyen ropogósta sült halat ettünk. A rokonok csak csodálkoztak, hogy a kicsi lány milyen óvatosan eszi a halat és milyen jó étvággyal. Aztán elindultunk, másfél óra alatt értünk Deszkre. Ott örömmel fogadtak a gyerekek, sanyi, megmutatták mennyi minden változás történt az egy év alatt mert Virág ballagasán voltam utoljára. Sátálgattam a birs ültetvény között, nézegettem a termést, majd egy nagyon finom ebéd várt. Ebéd után volt egy kis csendes pihenő majd kávéztunk és elindultunk. bevittük Virágot a barátnője születésnapjára és jöttünk haza. Mint mondtam és egy szemolillantás alatt haza értem, mert elalaludtam és csabán ébredtem fel. Sanyi összerakta a széket ami neki már kemény volt az egész napos otthoni mun kához. Egy kispárnát tettük rá mert a hossztú ülés alatt lehet érezni hogy a szivacs már a régi de egy kispárnával tökéletes. Nagyon nagyon örülök neki, Melinda gyorsan meg is rendelete alá azt a műanyag lapot mert már egyszer a régi olcsó székem kikezdte a parkettát...el is tört  a kereke. Szóval nagyon jó napjaim voltam, szereve érezten magam. Ma itt volt Nóri, megkapta a mai ebédemet mert annyit kaját kaptam Krisztitől. Nóri anyi halat hozott már hogy alig győzzük enni, ma meg még paradicsomot is hozott, megérdemelteMár nagyon únja a minden napos főzést , mielőtt Ílaci nyugdíjba ment fogadkozott, majd rendel ebédet de lacinak olyan étvágya van hogy kénytelen főzni rá. csak még sokáig legyen ilyen egészséges, jó étvágyú. Holnap nem kell főznie Nórinak. 

  18. 2021. augusztus 30. 10:41288034.

    Szervusztok!


     


    Szép és betegség mentes új hetet kívánok!!!!!


    Nálam vannak jó hírek, javult a derekam, már járóképes vagyok és a fájdalmak is csökkentek. Sőt még a doktornővel is sikerült beszélnem, csütörtökön soron kívül fogad. A dédunokámat még nem láthattam, az anyuka szerint csak 6 hetes korában látogatható. De legalább képeket küldenek. Ha eddig kibírtam dédunoka nélkül, akkor ezt a hónapot is kivárom. Addig a szomszéd kisbabáját dajkálhatom. Ő két héttel idősebb. Náluk fogadott dédi vagyok, mert nincs dédije.


    Elolvastam és is a Nők lapjában Schaffer Erzsébet cikkét, nagyon tetszett. Amúgy is szeretem az írásait. Nem fizetem elő, mert a postaládából eltünik, inkább minden héten megveszem. Ez az én ajándékom magamnak. Vannak jó lapszámok és kevésbé érdekesek, de ennél jobb újságot nem találtam.


    Itthon vár a sok munka, az ablakom borzalmas, de még nem merek neki kezdeni. Van még sok egyéb tennivaló, de már nem idegeskedek. Más úgysem csinálja meg. Majd meglesz, ha meglesz. Akinek nem tetszik, majd jön és megcsinálja.....


    Főzni azért főztem, de okosba gondolkodtam. Pörköltet csináltam, a feléből székelykáposztát, van választék. Gyümölcslevest is csináltam, azt esszük jó időben hidegen, rossz időben melegen.....Bár lenne itt is olyan lehetőség mint Julikánál, biztos rendelnék. Főleg ha jól is főznek. Ami nálunk van jóval drágább és ráadásul nem is finom és még az adagok is kicsik (a vélemények alapján).


    Itt süt a nap, bár a reggel 12 fokkal indult, de 23 fokot ígérnek. A telekre is le kéne menni, téliesíteni, mert már nem alszunk kint. Fel kell hozni az ott maradt dolgokat, sátort bontani. Persze ezek is olyan feladatok amihez jó derék kell. Tehát várunk.


     


    Legyen szép napotok, vigyázzatok magatokra!!!!

  19. 2021. augusztus 29. 16:59288033.

    Sziasztok!


    Jól átfújt a szél mire felértem a Menedékbe.


    Nem szeretem idővel búcsúzik az augusztus ....elképesztő milyen gyorsan elmúlott a nyár.


    Most ciheltem haza ...az eső miatt nem voltam Tómalmon.Ingáztam a két ház között.Ott is aludtam.


    Pénteken koncerten voltam.Klubrendezvény volt.Készülődés közben igen kellemetlen meglepetés ért.Mivel egész nyáron nem voltam sehol , ha mentem is valahova  mindig a futkosós nadrágjaimban.Gondoltam most felöltözöm rendesen ....háát  sajnos mindenem szűk volt amiben menni akartam.Végül találtam egy jobb nadrágot .Mivel esőt ígértek nem mertem szandálban menni ....majd leszakadt a lábam a cipőmben.Fél 5-re mentem .. utána megkentünk ipari mennyiségű zsíroskenyeret...nem is volt elég ...még el kellett menni kenyérért.Jó hangulat volt ....nem sokkal 10 óra előtt értem haza.Nagyon elfáradtam....azt hiszem lassítani fogok.A gond csak az, hogy senki sem fiatal.Hazafelé gyalog jöttem...jó darabon ketten megyünk ...onnan már csak én.Nem vagyok félős ...de most olyan megnyugtató volt, hogy előttem végig egy fiatal család ment 2 gyerekkel.Olyan kellemes idő volt ....mint az őszi estéken.Boscó jól tűrte a " bezártságot" ...adtam neki jutifalatot.


    Tegnap reggel elmentem a piacra...szilvát akartam venni ....szinte semmi gyümölcs nem volt.Hamar végeztem.


    Holnapra megint esőt ígérnek....mennyit "sírtam " érte a nyáron most meg már kicsit sok belőle.


    Vigyázzatok magatokra !

    előzmény:
    franci47 (288032)
    2021-08-25  07:32
  20. 2021. augusztus 25. 07:32288032.

    Jó reggelt. 


    Köszönöm, hogy jelentkeztél Margaret, örülök,hogy jobban van a férjed.


    Mi ez a sok próbálkozás itt?


    Ma szomorú az idő, nem tudom milyen lesz a további,nem néztem meg.


    Mai jó tanács számomra.


    Ne kérdezz többet, mint amennyi a hasznodra válik.


    Dante

  21. 2021. augusztus 25. 05:05288031.
    How to fix Roku Error Code 014.12?




     Roku Error Code 014.12 denotes network issue.




    To troubleshoot Roku Error Code 014.12, here we suggest the troubleshooting tips available




    At first, verify the network credentials




    Improve the weak network signal




    Confirm that your Router is in ON State




    Position your device close to the Router




    For troubleshooting assistance to fix Roku Error Code 014.12, dial the toll-free number provided



  22. 2021. augusztus 24. 16:38288030.

    kedves Ildi,


    Koszonjuk szepen a jokivansagaidat.Ferjem jobban erzi magat, NAGYON MAKACS!


    Allandoan a nyomban kell lennem. Szeptember 10.en tudjuk meg a cardiologist orvostol,milyen veszellyel jar ha nem fogadja /tartja 


    be a szabalyokat.


    Olvasom a topikot, sajnos nem sok idom van irni. Par honap mulva 65 eve elek Kanadaban,nincs kivel gyakorolni a beszedet es az


    irast.A privit en is hianylom.


    Mindenkire szeretettel gondolok.

    előzmény:
    franci47 (288021)
    2021-08-11  20:00
  23. 2021. augusztus 24. 10:19288029.

    Sziasztok!


    Megpróbálok itt írni...talán szerencsém lesz.


    Hol is kezdjem .....?


    Vasárnap délután szép napsütéses idő után ....hatalmas eső kerekedett.J-ék úton voltak Zalából hazafelé.Úgy volt, hogy engem hazavisznek ...majd visszajönnek ...innen indulnak reggel.Boscónak mégis jobb itt kint egész nap ...mint otthon.Az eső átírta az egészet ....mire megjöttek összeciheltem és mindenki ment haza.Este kikészítettem a ruhámat .Éjjel szakadó esőre ébredtem ...reggelre nagyon lehűlt a levegő ...és szakadt.Ennek megfelelően öltöztünk. 8-kor indultunk ....útközben egyszer megálltunk .Kicsit korábban érkeztünk a templomhoz ...felem entünk a temetőbe ...a szüleim sírjához. Mire onnan visszaértünk már jöttek az emberek. Ófaluban ragyogó napsütés ....szinte meleg volt. Hálistennek ...mert esőben a sírhely szinte megközelíthetetlen lett volna.A templomban jó hűvös volt ...a szertartás a végtelenségig húzódott.Majd onnan felmentünk a temetőbe.Sok régi ismerőssel találkoztam ...kínos volt a távolságtartás ....de kellett.Utána ...már csak a legszűkebb kör ...lementünk az unokatesvérem házába .Kivsit beszélgettem a rég látott rokonokkal ...de nekünk sajnos indulnunk kellett vissza.Olyan szürreális volt az egész ....mintha nem is velem történtek volna az események. 7-óra körül értünk haza. Boscó okos volt a kertben ....gondolom aludt a házában míg esett....aztán már itt is jó idő lett.Mire haza értünk nyoma sem volt az esőnek.


    OLyan furcsa érzésem volt egész idő alatt...nagyon rossz amikor már csak temetéseken találkozik az ember régi jó ismerősökkel, gyerekkori barátokkal ....és sajnos egyre fogynak.Annyira jó lenne ha olyan időszak következne  ami nem  mindig a veszteségekről , a bajról szól ....de azt hiszem ez csak álom.


    Most meg kell ráznom magam ...de alaposan ,hogy menjen minden tovább.


    Erika ...olvasom kalandosan értél haza.A sok szép élmény kárpótol a kellemetlenségért.Ernőnek javulást kívánok . Kellemes időt ha kimentek a telekre.Tómalmon már hűvösek voltak a reggelek ...de szeretnék még pár napra kimenni.


    Julika ...nekem is új volt  a fagyasztott gyümölcsből való lekvárfőzés.Aztán nagyon jól jött ...főleg ha egyszerre kevesebb van az adott gyümölcsből ...vagy éppen kedvem nincs.


    Befejezem ...mert egy telefont el kell intéznem.


    Vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    BiriBiri (288028)
    2021-08-23  14:13
  24. 2021. augusztus 23. 14:13288028.

    Szervusztok!


    Borsika! Ne legyél haragban magaddal.A tested jelez, arra figyelnikell. Ha úgy érzed gyenge vagy, vagy szédegelsz, nincs kedved a mukához, a mind jelent valami. Nem szabad visszaélni ezekkel a jelzésekkel, nem szabad erőltetni, ami már nem meg. bele kell törődni, kivárni az olyan napokat amikor visszatér az erő, a kedv. Nálunk már ezeket nagyon sokminden vefolyásolja..el kell gogadni. 


    Magdi! gyönyörűek a mustáklik. Annyira hangulatos volt az a kép Boscóval, olan békebeli nyugalmat árasztott. Én még soha ne főztem vegyes lekvárt, tőletek hallottam, hogy lefagyasztjátok és aztán ami van össze főzitek. Praktikus. Igaz én csak olyan gyümölcsből főztem edig lekvárt amit kaptam az meg annyi volt,  hogy elég volt hgy főzetre. Volt epram is, de az kevés volt, azt ettem akkor is amikor nem is kívántam inkább fagysztottam volna le. De midig tanulok. Nálatok már beesősösödött...irigyeltem amikor írtad pedig akkor éppen nem kellett volna. Itt ember emlékezet óta nem esett. Holnapra ígárik.


    Ildi! Olyan jó hogy kiruccantatok, jó volt látni így együtt benneteket. Semmit nem váltzát, sőőőt, fiatalodtál, jól áll ez a frizura, egy kis festés a szádon. 


    Az én családom kireppentek az ország világ minden tájára, már haza is érkeztek. Szegény Krisztiék udvara olyan mint egy kőbánya, de legalább halad a kerítés építés. Majd vasárnap megszemlélem. 


    Erika!


    Micsoda izgalmak között jöttél haza. Amikor Máltán voltunk és jöttünk volna haza ültünk a szálloda teraszán és vártuk a kocsit, nem jött. Sok telefonálásra jelentkeztek és mondták, igen, megy a kocsi Balogh Zsuzsannáért. Mondtunk nem úgy van az, vagyunk itt még rajta kívül hárman...nem , neki csak balogh Zsuzsa van írva. Aztán jött és kézzel lábbal magyaráztuk, hogy Ő a megrendelő de ez a cég hozott minket ide..aztán csak felvett és kivitt a reptérra. Sajnálom, hogy gyengélkedsz, de te kiszoktad rúgni magad. Mindenkinek jó egészséget, jó kedet kívánok. 

  25. 2021. augusztus 22. 16:22288027.

    Szervusztok!


     


    Végre van egy kis időm ideülni. A hazaérkezésem nagyon kalandos volt. Avval kezdődött, hogy lemondták az utat, mert lerobbant az autójuk, de átadtak egy másik cégnek, aki majd hazavisz. Ez a cég nem jelentkezett, hosszas telefonálás után sem sikerült intézni. Egyszerűen kinyomták a telefont beszélgetés közben. Ismét telefonálás, de sehol nem volt hely, épp vonatot néztünk, amikor egy cégnél volt hely szombatra. Már ennek is örültünk, bár volt baj, mert gyógyszert csak keddig vittem. Telefon a doktornőnek, hogy szedhetem-e a vejem gyógyszerét. Utána nézett, de ez a gyogyó nem volt jó, de Nikimét szedhettem. Végül jött egy újabb telefon, csütörtökre van két hely. Nyomban elfogadtuk és röpke 12 óra alatt haza is érkeztünk, hajnali fél egykor. De azt mondom megérte. Nagyon jó programjaink voltak, és nagyon jól éreztük magunkat. Megjött a lányom vizsga eredménye is, "jól megfelelt" eredménnyel. Megünnepeltük.


    Itthon aztán belevethettem magam a munkába, kipakolás, (hogy én ezt mennyire utálom) mosás, takarítás és főzés. Már csak a vasalás maradt hátra, de majd kicsit később.


    Jövő héten megyünk a telekre, de már csak összepakolni (újabb pakolás) és téliesíteni.


    A hercegemnek infúzióra kell járni, de már látszik valami javulás.


    Olvastalak titeket, gyönyörködtem a képekben, figyeltelek........


    Most eljött a "később", megyek vasalni.


    Vigyázzatok magatokra!!!!!


     

Címlap

top