Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Házasságban nemi erőszak

Torolt_felhasznalo_481403
Torolt_felhasznalo_481403
Létrehozva: 2005. június 3. 20:43
Januártól létezik Magyarországon ez a fogalom...... A férjem megerőszakolt..... Mit jelent ez pontosan, mikor mondhatja egy nő, hogy őt a férje megerőszakolta? Mondhatja-e, hogy hétfőn akartam, kedden akartam, szerdán az megerőszakolás volt, de csütörtökön megint akartam? Mondhatja-e két héttel később, hogy minden nap benne voltam az elmúlt két hétben, de két hete szerdán akkor nem? Mondhatja-e, hogy bár lehunytam a szemem, meg nyögtem, de attól még nem akartam? Mondhatja-e, hogy egymás mellet feküdtünk az ágyban, pucér voltam, de nem akartam sex-et, úgyhogy az erőszak volt? Mondhatja-e, hogy csókolózni akartam, de a folytatást már nem, úgyhogy erőszak volt? Mondhatja-e, hogy nem kiabáltam hangosan "segítség!!!", hogy a szomszédok hallják, mert nem akartam zavarni őket, de azért nem akartam? Mondhatja-e, hogy halkan azért mondtam, hogy nem akarom, de nem karmoltam, nem haraptam, nem rúgtam, de attól azt én még nem akartam, csak csendes típus vagyok, úgyhogy azért nem volt látványos tiltakozásom? Mondhatja-e, hogy nem keletkezett rajtam testi sérülés, de azért az erővel történt? Mondhatja-e, hogy a bugyit még akartam, hogy levegye, de a többit már nem akartam? Hol a határ, ami már házasságon belüli nemi erőszaknak minősül, és mi az, ami még nem az?
  1. 2005. június 8. 12:26501.
    Szerintem pedig fizikai fájdalommal jár, a lelki sérülésről nem is beszélve. Lehet hogy nem egyformán működünk genetikailag? A rendőrségi ügyeknél mindig jelen van pszichológus is. Van akit egy ilyen erőszak egész életére lelki topronggyá tud tenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951329 (494)
     
  2. 2005. június 8. 12:23500.
    De az szerintem marhára fáj.
    előzmény:
    szőkenő (497)
     
  3. 2005. június 8. 12:21499.
    Szerencsére nekem sem, de azt már bizonyára tapasztaltad, hogy ha nem volt épp nagy kedved hozzá, nem volt nedvesedés sem. Illetve ha nem volt elég nedves, kissé kellemetlen az elején. Hát képzeld el ezt nagyon drasztikus formában. Ha el tudod, mert én nem is akarom elképzelni sem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951329 (496)
     
  4. 2005. június 8. 12:10498.
    Lehet hörögni, de én úgy tartom, hogy a nőnek kell okosabbnak lennie. A pasik erre (a legtöbb) képtelen. Aki képes megvenni egy újságot, amin egy kitömött mellű nő van, és még csorgatja is rá a nyálát, na attól mentsen az isten.

    Hiába hivatkozol arra, hogy fogja vissza az ösztöneit, ha elkap egy szűk sikátorban, bökheted. . .

    Legyél te elővigyázatos. Dacoskodással semmire sem mész, hogy te bizony csakazértisminibenmészeldiszkóba. Vállald a következményeket. Ez egy ilyen világ. Majd ha minden ember jó lesz, akkor nem kell félni az ilyen esetektől.

    Én bizony a lányomat nem fogom elengedni éjszakába kamaszkorban. Majd ráér ezekre később, ha fog tudni magára vigyázni. Például nem gyalogol haza, hanem taxit hív.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495794 (493)
     
  5. 2005. június 8. 12:09497.
    A nedvesedés a vágy hatására kezdődik, ezést mondják azt, hogy a szex is az agyban kezdődik. Brutálisan behatolni szárazon is lehet.
    előzmény:
    Isclem (489)
     
  6. Torolt_felhasznalo_951329
    Torolt_felhasznalo_951329
    2005. június 8. 12:09496.
    Eppen ez az, hogy nem mindig vannak nyomok. Szerintem. Mert hala istennek nem volt meg benne reszem. . .
    előzmény:
    szőkenő (495)
     
  7. 2005. június 8. 12:06495.
    Szerintem az erőszaknál mindig vannak erre utaló nyomok, amelyet egy nőgyógyász ált. meg is tud állapítani. De nyílván ha harc van, más nyomok is kell, hogy legyenek. Illetve a folyamatos bántalmazás előidézhet olyan helyzetet, amikor a nő már annyira fél, hogy inkább engedi, akkor is ha nem akarja, de az élettani folyamatok (nedvesedés, görcsös beszűkülés) hiánya miatt a hüvelyben keletkezhetnek egyértelmű sérülések.
    előzmény:
    motala (14)
     
  8. Torolt_felhasznalo_951329
    Torolt_felhasznalo_951329
    2005. június 8. 12:04494.
    Nyufka, veled ertek egyet mindenben. Ideje hogy ne a kozepkori elmeletek legyenek ervenyben a nokrol.

    Szo esett a kihivo ruhazatrol. Na es? Akkor en most eroszakot alkalmazhatok minden feszulonacis balett-tancoson es felig pore chippendale fiun? Hiszen ok is kihivoen oltozkodnek. . . :)

    Az a pasi meg, aki annyira sem ismeri azt a csajt akivel lefekszik hogy elhiszi neki a hazugsagait (vettem tablettat) az fizesse is a gyerektartast es vallalja a felelosseget. Ha ez tartos kapcsolat vagy hazassag kereteben tortenik, szerintem is a no hibas, vagy kommunikacios hiba tortent mert nem tisztazodott hogy mindketten akarnak-e gyereket.

    Az eroszak ott kezdodik, hogy a no valamilyen verbalis vagy fizikai jelet tanusitja a nemtetszesenek, amire a ferfi nem reagal. Persze sokakat megteveszt ez, foleg brrrr-t, mert az eroszak a kozosules folytan nem mindig jar fajdalommal es nincs kimutathato tunete, pl. lila foltok.
    De ennek ellenere eroszak tortent, mert a szabad akarat nem ervenyesulhetett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495794 (493)
     
  9. Torolt_felhasznalo_495794
    Torolt_felhasznalo_495794
    2005. június 8. 11:56493.
    Csak tudnám, hogy a hsz-aid alapján miért az ugrik be nekem, hogy MINDIG a nő a hibás?! Hogy MINDIG a nőnek kell úgy viselkednie, hogy ne erőszakolják meg. Mert ugye a nő öntudattal rendelkező emberi lény, a ffi meg egy szánalmas ösztönlény, aki csak "arra" tud gondolni, ha meglát egy csajszit, dizsibe való (ezáltal kihívó) ruhában éjjel 1-kor hazafelé menni. Fogja vissza az ösztöneit, bakker!! Vagy ne nevezze magát emberi lénynek, mert ha nem bír ellenállni egy ilyen csábításnak és nekiesik a védtelen áldozatnak, akkor ő bizony csak egy állat!

    A másik: legyen észnél a pasi is, amikor megd. . . g egy nőt! Húzzon gumit, ha nem akar gyereket! Nehogymá szegény csőbe húzott pasikát sajnáljam, amikor teherbe ejt egy nőt, és az úgymond "csőbe húzza" őt, mert meri megtartani a gyereket, ami az ő testében növekszik. Onnantól a baba sorsa fölött bizony a nő dönt, és ha úgy dönt, akkor szegéééény pasinak bizony fizetnie kell a gyerektartást. Ha nem akar ilyen csapdába esni, húzzon gumit!!!

    Konklúzió: a férfi legyen észnél, ne erőszakoljon meg senkit az ösztöneire hallgatva, és ne csináljon gyereket, mert úgymond "elvesztette a fejét" és nem tudott gondolkodni az aktus alatt. Legyenek tehát a ffiak is olyan tudatos lények, mint a nők és akkor nem lesz gondjuk sem a törvénnyel, sem a gyerektartással. Passz. És megint csak bakker és grrrrrr!
    előzmény:
    Isclem (492)
     
  10. 2005. június 8. 10:57492.
    Megjegyzem, 17 évesen miért az a jó buli, ahol minél több a pia?

    És azt milyen erőszaknak hívjuk, amikor a nő a pasi akarata ellenére lesz terhes, és lenyúlja a fizetése egy részét?
    Hogyan kell büntetni az ilyen nőket?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221377 (318)
     
  11. 2005. június 8. 10:50491.
    Aki diszkóban jár, és kihívóan viselkedik, az meg is érdemli.
    előzmény:
    zilija (377)
     
  12. 2005. június 8. 10:44490.
    Miért jár egy 13 éves kislány buliba éjszaka? 13 évesen este kilenckor takarodónak kellene lennie, nem bulizgatnia kéne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (472)
     
  13. 2005. június 8. 10:40489.
    Annyit még hozzáfűznék ehhez, hogy nem elég, hogy rúgkapál, sikoltozik, harap, stb, de még nem is nedves a nő. Hogy lehet ilyenkor erőszakot venni rajta? Tapasztalat, hogy ha nincs nedvesség, még a nyál sem segít sokszor. Már bocsánat az intim kitárulkozásért. . .

    Ráadásul a házasságon belüli nemi erőszakkal vissza is lehet élni. A nő ha el akarja távolítani a férjét, és máshogy nem tudja, símán hivatkozhat erre, és ügyesen nyomokat is rakhat magára.

    Persze ha igaz a vád, akkor nem akarom védeni a férjet. És erőszakot feleség is el tud követni!
    előzmény:
    sboglarka (38)
     
  14. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. június 7. 00:38488.
    egy havrom egyszer összetalálkozott egy havraja lányával a városban, felajánlota neki, hogy hazaviszi a 16 éve lányt(természetesen, hisz a család régi barátja, mire a 16 éves kiscsaj egyszer csak megszólal, hogy attila nyulj bele abugyimba. . . . na ez lehet , hogy viccös elsőre, de szerencséje volt, hogy Attila alapból leüvöltötte a fejét, hogy mit képzel, , na de ha ezt pl egy enyhén pedos pasinak mondta volna, akkor egyből megtörtént volna a baj és akkor lehet siránkozni, hogy szegény kis szüzi ártatlanka lányka. . . +++bacták. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (487)
     
  15. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. június 4. 23:43487.
    Igen számit
    előzmény:
    csicsi-ke (486)
     
  16. 2005. június 4. 23:40486.
    Szerintem a fellépés is számit. Eléggé feltudom húzni magam, volt már olyan szitu, hogy 4 kancigányt szállitottam ki a kocsijából, mert loptak, és olyan ideges lettem, hogy nem foglalkoztam a lehetséges következménnyel. Dobtam már ki, szintén lopos nagydarab embereket boltból. Többen mondták, hogy egyszer pofán vágnak majd, de szerintem függ attól is, hogy ki mennyire fél a fenyegetőtől.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (484)
     
  17. 2005. június 4. 23:35485.
    Most a maradék álom is kiment a szememből! Lehetne altatásban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (483)
     
  18. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. június 4. 23:32484.
    Pl ugye nekem megtanitották, hogy idegen kutya szemébe nem kell nézni, meg idegen kutyákat nem kell simogatni
    szemkontaktus. . igen ez fontos
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (483)
     
  19. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. június 4. 23:31483.
    Majd én kinyirlak::))
    előzmény:
    csicsi-ke (482)
     
  20. 2005. június 4. 23:27482.
    Én is hallottam róla, hogy vannak áldozat tipusu emberek.
    Remélem én nem fogok közéjük tartozni, mert eddig megúsztam.
    előzmény:
    zilija (503)
     
  21. 2005. június 4. 23:18481.
    Igazat? Ciki, de nem!
    előzmény:
    zilija (497)
     
  22. 2005. június 4. 23:12480.
    Azt akarom mondani, hogy ezeknek az elkövetőknek nem arra a srófra jár az agyuk, mint nekünk, "normális" embereknek, és nem az alapján választanak áldozatot, ahogy mi gondoljuk. A legtöbbjének sokkal fontosabb egy gesztus, egy mozdulat, mint a rövid szoknya. Egy farmernadrágban ugyanúgy kialakulhat a vágy, mint harisnyában, ezért aztán az, hogy "kivédhette volna", nem fair.
    előzmény:
    zilija (495)
     
  23. 2005. június 4. 23:11479.
    Viktimológia? Most láttam a Vágó müsorának a reklámjában.
    Bocsi OFFF!
    előzmény:
    zilija (495)
     
  24. 2005. június 4. 23:00478.
    bocsi, hogy beleszólok, tényleg szörnyű, hogy megölte a srác, és foglalkozni kellett volna vele.
    De tizenéves volt a lány, ha jól emlékszem 13-14 és régi barátja akivel 1 évig járt, ilyen fiatal lány?
    A szülök tudták, hogy ki az a fiú, elötte már megverte a kislányt.
    A kérdésem annyi: Ha a te lányoddal történik meg mindez, a rendőrségen kívül mit teszel, hát az én férjem minimum 8 napon túlira veri a gyereket. Ülje le az életfogytiglanját a kis szemét, de a kislány szüleivel is elbeszélgetnék, hogy hogyan jutottak el idáig.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650300 (468)
     
  25. 2005. június 4. 22:56477.
    Milyen hülyeség ez a felelőtlenség! normális pasi nem erőszakol meg nőt, a nemi erőszaktevők egy külön kategória! Az esetek elsöprő tobbségében nem is a szexuális izgalom sarkallja erre őket, hanem a nő birtoklásának, lealázásának vágya, amit igy valósitanak meg. Az nem úgy meg, hogy flörtölök egy sráccal egy bárban, és akkor az rám ugrik, mert nem birja tovább!!
    előzmény:
    zilija (483)
     

Címlap

top