Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Házasságban nemi erőszak

Torolt_felhasznalo_481403
Torolt_felhasznalo_481403
Létrehozva: 2005. június 3. 20:43
Januártól létezik Magyarországon ez a fogalom...... A férjem megerőszakolt..... Mit jelent ez pontosan, mikor mondhatja egy nő, hogy őt a férje megerőszakolta? Mondhatja-e, hogy hétfőn akartam, kedden akartam, szerdán az megerőszakolás volt, de csütörtökön megint akartam? Mondhatja-e két héttel később, hogy minden nap benne voltam az elmúlt két hétben, de két hete szerdán akkor nem? Mondhatja-e, hogy bár lehunytam a szemem, meg nyögtem, de attól még nem akartam? Mondhatja-e, hogy egymás mellet feküdtünk az ágyban, pucér voltam, de nem akartam sex-et, úgyhogy az erőszak volt? Mondhatja-e, hogy csókolózni akartam, de a folytatást már nem, úgyhogy erőszak volt? Mondhatja-e, hogy nem kiabáltam hangosan "segítség!!!", hogy a szomszédok hallják, mert nem akartam zavarni őket, de azért nem akartam? Mondhatja-e, hogy halkan azért mondtam, hogy nem akarom, de nem karmoltam, nem haraptam, nem rúgtam, de attól azt én még nem akartam, csak csendes típus vagyok, úgyhogy azért nem volt látványos tiltakozásom? Mondhatja-e, hogy nem keletkezett rajtam testi sérülés, de azért az erővel történt? Mondhatja-e, hogy a bugyit még akartam, hogy levegye, de a többit már nem akartam? Hol a határ, ami már házasságon belüli nemi erőszaknak minősül, és mi az, ami még nem az?
  1. 2005. június 16. 15:32576.
    http://index. hu/politika/bulvar/elet0616/

    Itt is megvárták, amíg emberölés történik. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_495794
    Torolt_felhasznalo_495794
    2005. június 15. 22:43575.
    Ha normális vagy, tőlem akár utcaseprő is lehetsz, akkor is szívesen beszélgetek Veled! Engem nem érdekel, ki micsoda, mi a végzettsége. De ha az enyémbe belekötnek azt állítván, hogy nyelvtanári diplomával nem szólhatok bele jogi dolgokba, akkor mérges leszek! Nem szakbarbárkodni vagyunk itt, hanem azért, hogy elmondjuk a véleményünket dolgokról. Úgyhogy nekem senki ne jöjjön a végzettségével (főleg, ha még el sem bírta végezni, khmm!), mert itt emberek vannak, és nem jogászok, meg tanárok, meg orvosok stb. Emberek, véleménnyel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_404064 (617)
     
  3. Torolt_felhasznalo_495794
    Torolt_felhasznalo_495794
    2005. június 15. 00:38574.
    A "buta" jelzőről legkevesebb annyit mondanék, hogy visszautasítom. Ne kérd, hogy cifrázzam!

    Mellesleg, ha már a butáknál tartunk, akkor olvasd vissza, mit írtam remek autós példádról! De tudod, mit? Nem is kell ennyit hajtanod: mondtam már, igaza van annak, aki óvatosságra int a száguldozó autók között. Nem is ugrom egy elé sem.

    Egy franciatanár pedig például azért vitatkozik egy jogász-istennel, mert talán neki is van ilyesfajta végzettsége. . . hmmm, sosem tudhatod. Attól, hogy te félkész jogászka vagy, még szabad veled vitatkozni, nem? Vagy amit te itt kinyilatkoztatsz, az az égi manna lenne?! Mellesleg az a legszebb az egészben, hogy nem is vitatkozunk, mert különböző dolgokról beszélünk. Én már min. 2x lereagáltam a te megállapításodat, te az enyémet nem. Akkor?

    De mint priviben írtam már neked, feladom. Dolgoztam a jogban, köszönöm, elég is volt a magadfajtákból. Nálatok a fekete minimum szürke, de a fehér sem ússza meg. Legalább 2 dologról beszélünk el egymás mellett, te nem válaszolsz arra, amiket eddig írtam, úgyhogy ne fárasszuk egymást tovább, köszönettel.
    előzmény:
    zilija (606)
     
  4. Torolt_felhasznalo_966077
    Torolt_felhasznalo_966077
    2005. június 14. 13:25573.
    Ok , Magyarországon biztos úgy van.
    čn nem ott lakom.
    előzmény:
    zilija (599)
     
  5. 2005. június 14. 00:22572.
    Na igen, a sok primitív őslakos körében elterjedt az a hiedelem, hogy ha egy AIDS-es egy szűzlánnyal közösül, akkor meggyógyul. Ezért olyan gyakori, hogy fiatalkorúakat erőszakolnak meg. Volt arra is példa, hogy egy néhány hónapos(!) kislányt erőszakolt meg valami rokona.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_404064 (610)
     
  6. 2005. június 12. 14:37571.
    Én is erre az estre gondoltam. . . de az ország nem stimmelt. bocs!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966077 (551)
     
  7. Torolt_felhasznalo_495794
    Torolt_felhasznalo_495794
    2005. június 11. 22:24570.
    Megérti a tisztelt társaság. Majd a tisztelt bírónő is egy olyan éjszaka után hozzon ítéletet "erőszakos közösülés" (hahh!!) ügyben, amikor a férje annak ellenére folytatta és fejezte be a nemi aktust rajta, hogy ő a behatolás után valamiért meggondolta magát és "nem"-et mondott a közösülésre. Valamiért. Ki tudja, miért. Nem érdekes. Nemet mondott, mert nem akarta tovább. És a férje nem tartotta érdemesnek reagálni erre a "nem"-re, és lihegve befejezte rajta. Majd egy ilyen éjszaka után is gyomorforgás nélkül mentse fel a nőn a behatolás után erőszakot tevő ffit.

    De ez nem a Ti hibátok, hanem a törvényé. Amely persze nem biztos, hogy hibás, mert rohadt nehéz egy ilyen esetben igazságot szolgáltatni. Mindenesetre nekem az igazságérzetem azt súgja, hogy a felek bármikor mondhatnak nemet aktus KÖZBEN IS. És jééé, vannak ilyen ffiak is (lásd én pasim az 570. hsz-omban).

    Az egészben az a legérdekesebb, hogy vannak nők is, mint Ti, akik saját nemetek ellen szóltok.
    előzmény:
    kis-mammy (565)
     
  8. Torolt_felhasznalo_495794
    Torolt_felhasznalo_495794
    2005. június 11. 22:14569.
    Ezt a hülye példát!!

    Ha LÁTSZIK az illető pasin, hogy nem teljesen 100-as, akkor persze még a tekintetét is kerülöm. Védekezem. Nem flörtölök vele. Kimegyek a helységből, kerülöm a vele való találkozást. Még jó, hogy nem szaladok ki a mentőautó elé. Mert LÁTSZIK, h. hülye az illető. De ez sajnos nem mindenkire van ráírva.
    előzmény:
    zilija (591)
     
  9. Torolt_felhasznalo_495794
    Torolt_felhasznalo_495794
    2005. június 11. 22:03568.
    Lásd 570. hozzászólásom. És még csak spicces sem voltam (sosem vagyok). Mégsem tudtam, hogy mit is akarok egyáltalán a fiútól. Na és? Ez jogalap arra, hogy megerőszakoljon??! Nem játszottam vele. Egyszerűen csak kedvem volt felmenni hozzá, és majd meglátjuk, mi alakul belőle. Ezt azzal kell(ene) büntetni, hogy megerőszakol?! Na neee, csajok! Komolyan mondom, úgy beszéltek, mint a legbegyepesedettebb agyú mácsó f. . . -szok! Hihetetlen!

    Remélem, Ti mindig és minden helyzetben ésszel és előrelátóan döntötök. Nem kívánom, hogy ezek ellenére legyen egy rossz élményetek, de tulképpen megérdemelnétek. . . Hogy lássátok, az erőszak nem feltétlenül a Ti viselkedésetek milyenségétől függ, hanem attól, hogy emberrel vagy állattal hoz-e össze Benneteket a sors.

    Nem tudom, értitek-e: én egy emberrel kerültem össze, elmehettem vele a végsőkig, mégsem erőszakolt meg. Pedig a Ti felfogásotokban megérdemeltem volna. De ha egy állattal kerülök össze, akkor utánam jöhet a dizsi WC-jébe is megerőszakolni, pedig mondjuk csak egyszer néztem rá a táncparketten, akkor is érzelemmentesen. Értitek már végre a különbséget??
    előzmény:
    zilija (590)
     
  10. Torolt_felhasznalo_966077
    Torolt_felhasznalo_966077
    2005. június 11. 13:29567.
    Ez nem egészen igy van.

    Az anális és az orális szexre való kényszerítés is erőszakos közösülés, pedig ott nem " a nemi szervek
    vagina és farok érintkeznek. . érintkeznek. . összeérnek " ahogy te kifejezted.

    előzmény:
    kis-mammy (565)
     
  11. Torolt_felhasznalo_650300
    Torolt_felhasznalo_650300
    2005. június 11. 13:25566.
    Ezt miért írtad nekem?

    Előtte tiltakozni kell, ha nem akarja a nő, a pasinak meg kutya kötelessége ezt elfogadni. Akár miniszoknya van rajtam, akár ittam 3 pohár bort, vagy akár nem.

    És senki, semmilyen nő nem érdemli meg, hogy megerőszakolják. Lehet itt rüfkézni a dicoba járó csajokat, meg btk-zni, egy biztos:ha nem akarom, ne rakja be, mert levágom neki, vagy a sitten rohad meg.
    előzmény:
    kis-mammy (565)
     
  12. 2005. június 11. 04:16565.
    és nem nemi erőszak, hanem erőszakos közösülés a böcsöletes btk-beli neve kérem szépen és akkor válik befejezetté a bcs, ha a nemi szervek
    vagina és farok érintkeznek. . érintkeznek. . összeérnek, tehát nem a behatolás, vagyis századjára kábé eémondom, hogy ha addig amig összeértek a nemi szervek te akartad, és miután már beléddugták nem akartad állitólag az már büntettőjogilag irreleváns, vagyis nem bcs
    vagyis addig kell tiltakozni, amig nemi szervek összeérintkeznek, ha megértené a tisztelt fórumtársaság
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650300 (22)
     
  13. Torolt_felhasznalo_495794
    Torolt_felhasznalo_495794
    2005. június 10. 23:46564.
    Csak arra szeretnénk rájönni, hogy miért gondolkozol úgy, ahogy. A véleményedet kérdezzük, Cat bizonyos definiálást, te meg csak folyatod bele a nagyvilágba ezt a hörgés-dumát. Hagyjuk már ezt a "hörgés" kifejezést! Minden második hozzászólásodban ez a szó szerepel. Uncsi, ráadásul nem fedi a valóságot. Senki nem hörög, a véleményünket mondjuk el.

    Mint írtam, volt olyan idő, amíg a férjem befolyása alatt én is szajkóztam ezt a marhaságot, de szerencsére felnyitottam a saját szemem. Hogyan? Simán: gondolkodtam!! És rájöttem a lényegre. ami egyszerűen arról szól, hogy SOHA SENKINEK SEMMIFÉLE JOGALAPJA NINCS MEGERŐSZAKOLNI EGY MÁSIK SZEMÉLYT!!! Még akkor sem, ha ráutaló magatartást, esetleg ráutaló ruházatot érzékel. Ha mégis megteszi, nem több egy ösztönlénynél, egy állatnál. Ennyiiiii! És nem hörgés.

    előzmény:
    Isclem (562)
     
  14. Torolt_felhasznalo_650300
    Torolt_felhasznalo_650300
    2005. június 10. 23:44563.
    nemáá, már nem emlékszem, mi volt a baj vele, hogy kimoderálták?
    előzmény:
    zilija (586)
     
  15. 2005. június 10. 21:16562.
    Ha te ezt szűröd le, az a te bajod, nem az enyém. Nehogy már sajnáljam azokat a prostikat, akik vonaglanak, aztán jól megerőszakolják. . . Lehet hörögni, ezek megérdemlik. Legközelebb normálisan fog viselkedni. A normális lányokkal ilyenek nagyon nagyon ritkán történnek ilyen dolgok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650300 (561)
     
  16. Torolt_felhasznalo_650300
    Torolt_felhasznalo_650300
    2005. június 10. 16:10561.
    "Egyáltalán nem vagyok férfigyűlölő, sőt :) "
    Valóban nem. Te nőgyűlölő vagy.

    előzmény:
    Isclem (530)
     
  17. 2005. június 10. 14:50560.
    Mert nem egészen világos, kiket tartasz annak.
    előzmény:
    Isclem (557)
     
  18. 2005. június 10. 14:04559.
    Hát ez az, de reméljük, hogy lesznek olyanok, akiken viszont tényleg segít.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_619728 (558)
     
  19. Torolt_felhasznalo_619728
    Torolt_felhasznalo_619728
    2005. június 10. 13:54558.
    Minden olyan törvénnyel, amely diszkirimináció ellen lép fel, egyesek visszaélnek, sajnos ez így is lesz mindig. De akkor is van szükség a törvényre, mert több embernek segít ez ténylegesen, mint ahányan visszaélnek vele.
    előzmény:
    Isclem (553)
     
  20. 2005. június 10. 13:29557.
    Minek?
    előzmény:
    Cat_ (556)
     
  21. 2005. június 10. 13:22556.
    Definiáld a diszkóprosti fogalmát, kérlek.
    előzmény:
    Isclem (549)
     
  22. 2005. június 10. 11:23555.
    Nem :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_768544 (554)
     
  23. Torolt_felhasznalo_768544
    Torolt_felhasznalo_768544
    2005. június 10. 11:22554.
    Béjbi, nem véletlenül zöld mégis inkább jeled színe??. . . :-/
    előzmény:
    Isclem (553)
     
  24. 2005. június 10. 11:15553.
    Ilyen Magyarországon nem nagyon lesz. Pedig vannak bizony nők is, akik erőszakot vesznek pasikon, bár nekik nem olyan egyszerű, mégis megteszik.

    Lehet, hogy ha a házasságon belüli erőszakot - csak hogy visszatérjünk a témához, és ne a diszkóprostikról csevegjünk - büntetik majd, sok asszonyon segít, de biztos vagyok benne, hogy vissza fog élni vele néhány nő, aki meg akar szabadulni a férjétől.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966077 (551)
     
  25. 2005. június 10. 11:13552.
    :)) Bizony, néha nagyon jót lehet nevetni azokon a lányokon, akik prostiként viselkednek, de amikor arra is használják őket, akkor meg csodálkoznak :))) Tiszta hülyék, dehát ez van, aki nem tudja, mi a szerelem, akinek ez csak a diszkóbeli hetyegésben merül ki, az ne csodálkozzon azon, hogy egyre terjed az AIDS, a Hepatitis, a szifilisz a fiatalok körében. De ezeket egyáltalán nem sajnálom. Hetyegni van esze, gumit használni nincs. És talán még sose mondták neki, "szeretlek". Szép élet, nem irígylem. . . :)) De ha neked ez tetszik, ebben merül ki a szórakozási lehetőség neked, akkor téged sem irigyellek. Talán téged is elkapott már egy ilyen felingerelt krapek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_619728 (550)
     

Címlap

top