Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyógyult anorexiások
Torolt_felhasznalo_501073
Létrehozva: 2005. június 4. 15:04
Sziasztok!
Olyan sorstársakat keresek, akik már kigyógyultak az anorexiából, de még kísérti őket a múlt. Jómagam 14 évesen lettem anorexiás, és bő egy év alatt önerővel és kezeletlenül kilábaltam a legsúlyosabb szakaszából. 21 és 25 évesen voltak visszaeséseim, de a súlyom már nem volt extrém módon kevés. Volt benne egy-két majdnem bulémiás időszak is, tehát ingadozott a testúlyom. A mai napig, harmincon túl, 3 gyermekkel is "anorexiás gondolkodásmódom" van, a normál súly alatt, ám nem kóros soványságban tartom magam, jóformán mindent eszek, de meghatározott módon, majdnem rituálé szerűen. Aki volt már anorexiás, tudja, miről beszélek..
Valójában - amiért ezt a topikot is indítottam - tapasztalatokat gyűjtök: sikerült-e nektek teljesen megszabadulni a soványság-kövérség kényszerképzetétől? Van-e olyan egykori beteg, aki ma már bűntudat és kalóriaszámolgatás nélkül él, le mer ülni a családdal enni, nem válogat, hanem ami jól esik megeszi, és nem zabálja magát túl akkor sem, amikor eldönti, márpedig eszik. Mi volt az, ami átlendített benneteket a normális világba?
Minden tapasztalat, jó tanács érdekel.
Olyan sorstársakat keresek, akik már kigyógyultak az anorexiából, de még kísérti őket a múlt. Jómagam 14 évesen lettem anorexiás, és bő egy év alatt önerővel és kezeletlenül kilábaltam a legsúlyosabb szakaszából. 21 és 25 évesen voltak visszaeséseim, de a súlyom már nem volt extrém módon kevés. Volt benne egy-két majdnem bulémiás időszak is, tehát ingadozott a testúlyom. A mai napig, harmincon túl, 3 gyermekkel is "anorexiás gondolkodásmódom" van, a normál súly alatt, ám nem kóros soványságban tartom magam, jóformán mindent eszek, de meghatározott módon, majdnem rituálé szerűen. Aki volt már anorexiás, tudja, miről beszélek..
Valójában - amiért ezt a topikot is indítottam - tapasztalatokat gyűjtök: sikerült-e nektek teljesen megszabadulni a soványság-kövérség kényszerképzetétől? Van-e olyan egykori beteg, aki ma már bűntudat és kalóriaszámolgatás nélkül él, le mer ülni a családdal enni, nem válogat, hanem ami jól esik megeszi, és nem zabálja magát túl akkor sem, amikor eldönti, márpedig eszik. Mi volt az, ami átlendített benneteket a normális világba?
Minden tapasztalat, jó tanács érdekel.
Sziasztok!
Örülök, hogy rátaláltam erre a topikra.
Én már gyógyult vagyok, megközelítőleg. Tapasztalatom szerint ebből a betegségből nem lehet 100%-osan kigyógyulni.
Én már egyáltalán nem számolok kalóriákat ("akkor" sem tettem, nemes egyszerűséggel nem ettem), bármikor bármit eszem, még csak lelkiismeret-furdalásom sincs.
Aztán amikor véletlenül felszaladnak a kilók (mondjuk +4 kg felett), akkor megint "koplalok" egy picit. Nekem sikerült magam annyira szétroncsolni, hogy nagyon nehezen bírok hízni, fogyni viszont bármikor bármennyit.
Szóval már direktbe nem fogyókúrázom, ha úgy érzem, most itt-ott picit több van rajtam, nem eszem 1-2 napot, amíg vissza nem szerzem megközelítőleg a versenysúlyom. De ez már nagyon ritka. Évente kb. 1-2 alkalommal fordul elő.
Jelenleg 165 cm és 43-44 kg vagyok, normálisnak 45-48 kg között tartom magam. Időnként még hízókúráznom is kell :)
Ötven kiló már nem szeretnék lenni. 49 felett indul be nálam a gépezet, hogy "setovább".
A betegségemkor 36 kilóra sikerült lefogynom egyébként, ahhoz képest ezek a 45 környékik már jónak számítanak. De akkor azt is soknak találtam. Most már visszanézve látom, hogy csúnya volt, de akkor senki nem tudta megmagyarázni, hogy ocsmány. Ha rajtam múlott volna biztos ledobok még egy-két "felesleges" grammot.
Nekem anyukám ismerte fel a problémát, ő segített. Tudta, hogy én nem látom be, hogy beteg: anorexiás vagyok. Sokat kínlódott velem, de nem bántott emiatt sosem, nem is tudom, hogy volt ereje mindezt végigcsinálni. Egy-másfél év alatt jöttem annyira rendbe, hogy elhagytam a 40 kilót, nem láttam dagadt disznónak magam, még a menstruációm is visszajött... Kb. 5-6 évig voltam "aktív" anorexiás".
Szerintem magától az ember nem tud kigyógyulni... Ezt azért mondom, mert ennyi év alatt egyre lejjebb süllyedtem magamtól (számtalan betegséget hozott magával, rengetegszer műtöttek, stb), és ha anyukám nem mondja évekig, hogy ez nem szégyen, nem haragszik rám, nem tart bolondnak, DE ez nem mehet így tovább, szerintem már nem kellene levelezgetnem ezen a topikon.
Legyen szép napotok és vigyázzatok magatokra, ismerősötökre!
A kis történetemmel csak arra szeretnék kilyukadni, hogy elsősorban az okot kell kezelni, helyretenni. Az okozat magtól eltűnik.
A mai napig figyelek az étkezésemre, de ezt inkább természetesnek veszem, hoszen felszaporodtam 54 kilóra.
Jól érzem így magam az összes nem olyan tökéletes pontommal együtt.
Én teljesen kigyógyultam. Vészesen anorexiás nem voltam, csak 15 kilóval voltam a normál testsúlyom alatt, s alig mertem enni.
A 170 centimhez olyan 42-43 kilót nyomtam. És kétségbeestem, nehogy felszedjek. 13-14 évesen.
Így utólag tudom mi volt az oka. Édesanyám nem bírta a gyerekneveést, tök ideges volt tőlünk, amit rajtunk vezetett le. (egy tesóm van). Nem testileg, de nagyon rossz volt otthon lennem. ráadásl anyukámnak barátai sincsenek, akik kimozdították volna, és akkor nem is volt munkája, így nem mozdult ki.
A dolog akkor lett jobb, mikor anyukám talált munkát, majd később, mikor egyetemre mentem már el is felejtettem az egészet. Ahogy a fejemben rend lett, elmúlt az okozat is.
Persze nem vagyunk egyformák. Mostanra már nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel.
szerintem a szülőknek a gyerek nélkül is érdemes lenne pszichiáterhez fordulni. valószínűleg jobb tanácsot tud adni mint én. ha minden igaz ortorexiának hívják fiú btegségét.
az átlendülés valóban megtörténhet magától is nálam se tudtak az orvosok konkrét javulát előidézni de segítettek.
kórházzal viszont sosem tanácsos fenyegetőzni.
én is volt hogy napi átlag 50 kcalt ettem. azt is bűntudattal. borzalmas állapot. orvoshoz mindenképp érdemes menni segíthet. és ha csak egy esély is akkor is meg kell próbálni. sőt az is lehet hogy nem 1-2 hónap hanem 1-2 év kell hogy elérjenek valamit de ehhez persze kell a beteg akarata is. de meg kell gygyulni nem teheti ezt magával az ember. bűn.
egyébként én 70 kilóról 33-34re fogytam anno. mostmár megint 50 felett vagyok de sokat szenvedtem az anorexia miatt én és a családom is. és a kajához való hohzzáállásom még mindig beteges. nem is kicsit. :S
Sziasztok!
Kérlek szépen segítsetek, akár jótanáccsal, akár szakértői szemmel.
Van egy 20 éves férfi ismerősöm, aki 150 kilóról lefogyott 73 kilóra.
Bizony. Ez valós adat!
Szerelmes lett, kb 90 kilósan, majd a lány elhagyta 2 hónap után, nagyon nagy szerelmes volt - legalább is a fiú részéről.
A szakítás után fiú tovább akart fogyózni, mert hogy a lány "csontika" volt és hogy majd gyönyörű testtel visszahódítja a lányt.
Rengeteg sporttal lefogyott, csak az a baj, hogy most méginkább tovább akar fogyni. Nem akar megállni 70-ig, rengeteget edz, fut, koplal.
Tönkreteszi magát és a családját!!
Nem hallgat senkire, megy a feje után, ordít, csúnya szavakat használ, nem jár iskolába, nem megy el dolgozni, egész nap csak a testével van elfoglalva.
Sajnos kb 4 éve a kövérsége miatt kimaradt a középiskolából, mindig azt hajtogatta, majd ha lefogy, visszatér az iskolába, de azóta sem érettségizett le (most sem akar).
Csak az Internet és a teste érdekli.
Hogy lehet segíteni egy ilyen fiatalon?? Orvoshoz nem megy
Szülei tehetetlenek, szeretik, mindent megbocsájtanak...
És még naívak is, hogy elhiszik, hogy egyszer suli, munkahely...
Köszönöm szépen előre is a segítséget, jótanácsot!
Krika
Jól látom, h napi 100 kcal-t írtál????
Ez már abszolút beteges!!! Én is voltam anorexiás, de sosem ettem csak 100 kcal-t! Voltak olyan napjaim,amikor csak almát ettem v gyümölcslevet ittam, de vmivel 100 kcal fölött!
Ne csináld ezt!!!!!! Menj Dokihoz, nem szégyen!!!!! Ne tedd magad tönkre és a családodat se, mert Ők ugyanúgy megszenvedik ezt, mint Te!!!!
Most ugyan bulimiás vagyok, a gondolkodásom viszont megmaradt anorexiás szinten, de próbálok javulni és a falásrohamaim is szűnnek, aminek örülök!!! Közben voltam depis (mikor elkezdtem az 1etemet, 8 kg-ot híztam
 
, de ha viszonylag rendbejövök-ami rem' már nincs messze!!!!!-, sikerül visszatérnek 50 kg-ra! 
Csak ne engedd továbbfajulni a dolgokat!!!!!!!!!!
Igen, szép lassan, 1ik napról a másikra-azaz nálam így volt és 1 fogyókúrával kezdődött.
És tegyük fel, h van 1 170 cm-es lány 40 kg-mal. Az ugye már nagyon vékony. De Ő mégis kövérnek tartja magát. Miért??? Mert elferdült az önképe!!!! Sajnos... Míg mások aggódnak Miatta a vékonysága miatt! De Ő saját magán kívül mindenkit helyesen ítél meg: a csinosat csinosnak, a kövéret kövérnek.
Tudom, bonyolult, de én is átmentem rajta, most is benne vagyok még, szóval tudom!
Még vmi kérdés???