Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

40-es kismamák

gemini2005
Létrehozva: 2006. január 13. 15:17
Mivel furán néznek az érettebb nőkre, ha terhesek, gondoltam itt az ideje visszanézni. És megkérdezni: NA ÉS? Nekem 40 évesen két babám van.
  1. 2006. január 14. 20:4626.
    hát igen. én is néha elmélázok, hogyezek a kis édibébik egyszer majd feleselni is fognak... fura, de ez ezzel jár. Az már nagyobb baj lenne, ha nem lenne bennük egy kis rosszaság, huncutság. Szoktam mondani néha ponéból, hogy én már most hordom haza taligával a fakanalakat, hogy ha kell legyen elég. Egyszer azt mondta egy szakember, hogy egy egészséges feneks nélkül nem nőlhet fel a gyerek. (nem pofon, hanem fenéktájék! - nem mindegy, arcon ütni nem szabad, legalábbis gyereket nem, pasit igen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_220481 (25)
    2006-01-14  19:12
  2. Torolt_felhasznalo_220481
    Torolt_felhasznalo_220481
    2006. január 14. 19:1225.
    Sok ilyet tapasztaltam én is de általában ott már kisgyerek korban sem vlt gömbölyű miden.Ahol valóban törődés és közös élmények vannak ott ez rendezőik a tinikor végére én legalbbis így voltam a szüleimmel.Remélem a saját gyerkőcömmel is sikerül túléni a tinikort bár már a kiskamaszkor is meghökkentő ,ahogy az édes gyerkőc elkezd visszabeszélni....
    előzmény:
    gemini2005 (24)
    2006-01-14  16:22
  3. 2006. január 14. 16:2224.
    Remélem tome, hogy igazad van. Már sokat gondolkodtam azon, hogy miért törvényszerű a kamaszkorban az, hogy szembefordulnak szinte a szülőkkel. Nem törvényszerű, de úgy látom, nagyon gyakori.Nem csak arról an szó, hogy keményen szembesítenek saját hiányosságainkkal. Néha látom, hogy a kemény elfordulás a vége egy kamaszkornak. Nehéz téma, részben benne vagyok, mert van kamasz is a nevelésünk alatt. Szeretnék véleményeket kérni. KAMASZOKTÓL is akár.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_220481 (23)
    2006-01-14  15:29
  4. Torolt_felhasznalo_220481
    Torolt_felhasznalo_220481
    2006. január 14. 15:2923.

    Sziasztok!Szerintem a kamaszoknál nem a mami korán múlik a kapcsolat .Lehet hogy sokkal több türelme van egy picit idősebb szülőnek  aki már stabilabb személyiségű.Egyébként én egy fiatalabb mami vagyok(32) egy kilenc és fél éves nagylánnyal

     

     

     

     

     

    előzmény:
    gemini2005 (22)
    2006-01-14  12:35
  5. 2006. január 14. 12:3522.
    Köszönöm fiúsmama! Egyébként az nem garancia a felhőtlen gyerek-szülő kapcsolatra, hogy ilyen későn szülünk. Szoktam néha mondani, hogy kb. 15 éves korukban - amikor túl őszinték is a kamaszok - majd megjondják a véleményüket...
    előzmény:
    fiúsmama (20)
    2006-01-13  21:18
  6. 2006. január 14. 12:3321.
    Cognak, nekünk kellett egy "kis" utánjárás. Talán azért is került el - eddig - az un. gyes-betegség, mert mire meglettek nagyon sok idő telt el. Ha kemény napunk van, akkor is örülök, hogy van aki kiborítson ilyen téren.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2006. január 13. 21:1820.

    Az én anyukám is pici ..145 cm  ...

    Gratulálok a babáidhoz, úgy gondolom, hogy ez neked nagy ajándék. Legalábbis az én anyukám mindig ezt mondta, hogy milyen jó, hogy én vagyok neki  Ennek ellenére nem felhőtlen a kapcsolatunk  Jó egészséget és boldogságot kívánok a felnevelésükhöz!

    előzmény:
    gemini2005 (19)
    2006-01-13  20:39
  8. 2006. január 13. 20:3919.
    Fiúsmama - ilyen gondolataim nekem is voltak, számolgattam. Nem tudhatom a jövőt. Sajnos benne van a kalpban. Szerencsém van olyan tekintetben, hogy 7-8 évet simán letagadhatok, a bőröm eleve jó lenne arckrémreklámnak, alkatilag meg kicsi vagyok, ez a kettő együtt eredményezi, hogy mindig kevesebbnek gondolnak. Hát majd jól jön, amikor elkezdünk suliba járni.
    előzmény:
    fiúsmama (11)
    2006-01-13  17:02
  9. 2006. január 13. 20:3518.
    Hát szerintem is fontos, hogy ne a nagysemmibe csöppenjen egy gyerek. Gondolatom szerint ésszel kellene indulni a dologhoz persze hol van az olyankor. De ha azt nézzük, hogy már ott rúgkapál és gondoskodni kell róla, akkor érzi az ember, hogy milyen felelősség.
    Meg a másik, hogy ha a NINCS gyakori fogalom, akkor az stresszel jár a szülőknél, ami a gyereket is érinti. Ez viszont nem olyan élmény, amire szüksége van egy apró emberpalántának. Stressz az van is lesz is elég a szülőknél is, nem arról van szó, hogy búra alá kéne őket rakni. Csak - értitek...
    előzmény:
    szekine (9)
    2006-01-13  16:41
  10. 2006. január 13. 20:2817.
    Pabaki! hajrá, nem gondolkodni, csinálni én még szülnék szívesen, de már mire oda jutnék, 5-6 év, akkorra végleg elment a hajó.
    előzmény:
    Pabaki (6)
    2006-01-13  16:04
  11. 2006. január 13. 20:2716.
    Zöldszem, miért irigyelsz? - próbáltam keresni az adataidat, de elbénáztam. Köszönöm a gratulát!
    előzmény:
    zöldszem (5)
    2006-01-13  15:39
  12. 2006. január 13. 20:2315.
    Húúúú! még alig pár órája indítottam a topikot, nem gondoltam volna. Hihetetlenül jólesett mindegyikőtöktől minden (a gyerekeim dicsérete, a biztatás, az érdeklődés)!!!!! szeretném, ha közös hangot találnánk. Napjában 1-2x tudok jönni, igyekszek mindenkinek válaszolni, de kicsit lassan megy, ezért előre bocsi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_575360
    Torolt_felhasznalo_575360
    2006. január 13. 18:0714.

    Szia!

    Nagyon szépek a babák és aranyosak.

    Szeptemberben született a 3.gyermekem és októberben töltöttem a 40.

    Az első házasságomból van egy 21 éves lányom és egy 19 éves fiam.

    Ne törődj vele,mit mondanak az emberek,vagy hogy néznek rád.

    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  14. 2006. január 13. 17:3713.
    Csodaszépek a babáid, gratulálok! És az a kép, ahol a hüvelykujjad a baba lába mellett van.....Nagyon tetszik!!!! 
    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  15. Torolt_felhasznalo_415000
    Torolt_felhasznalo_415000
    2006. január 13. 17:3212.

    Szia!

    Gratulálok a picikéidhez!! Édesek!!! :o)

    Én is annyi vagyok mint te, de nekem már 3 fiam van. Amikor a legkisebbel (aki most 3 éves) mentem egy éve valahová, megállított egy kérdezőbiztos fiatalember és a kérdőív végén megkérdezte, hogy megsaccolhatja-e a koromat, mondtam persze, 27-et mondott. :o) Tényleg fiatalítanak a gyerekek... 

    Manapság egyre többen szülnek később, ne foglalkozz senki véleményével ezen a téren!!

    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  16. 2006. január 13. 17:0211.
    Az én anyukám 40 évesen szült engem. Én azért mindig -kamaszként is, most is- nagyon érzem azt, hogy késői gyerek vagyok. Ráadásul ez akkoriban még nem volt ennyire elfogadott, természetes (anyukám is sokáig tanult), és nekem ez suliban nagyon rossz volt, majdhogynem csúfoltak és én szégyelltem  (apukám 44 volt). Nem mondom, hogy dacból akartam fiatalon gyereket, de biztos benne volt ez is a döntésemben...22 évesen szültem az első fiamat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_892147
    Torolt_felhasznalo_892147
    2006. január 13. 16:4210.
    Nagyo aranyosak, gratulálok. Remélem addigra nekem is kettö lesz. Mára már kitolodott legalább 10 évvel a szülés idöpontja, nem értem miért néznek furcsán.
    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  18. 2006. január 13. 16:419.
    Szerintem sincs benne semmi klönös, talán csak azért csodálkoznak sokan, mert még nem ez a megszokott... néhány év múlva biztosan sokan követik a példádat:-)
    Gratulálok a picikhez, nagyon helyesek

    Nekem van két volt osztálytársam a középsuliból, akik nemrégen szültek 40-esen. Nem az első babát, hanem az egyiknek a 3., a másiknak a 4. babája született. Az egyik orvosként, a másik magas beosztású hivatalnokként. Őket meg tudom érteni.... tényleg sokat fiatalította a családot... - főleg az anyukákét - .....a kisbabák érkezése.
    Szerintem fontos, hogy nem a nyomorra és a kilátástalanságra szülték a sokadik picit.
    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  19. age
    age
    2006. január 13. 16:258.

    Szia!

    Én 39 múltam és itthon vagyok gyesen az első babámmal.

    A minap 29 körülinek saccoltak,hát igen,  a baba fiatalít 

    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  20. Torolt_felhasznalo_905629
    Torolt_felhasznalo_905629
    2006. január 13. 16:117.
    Gratulálok, nagyon szépek! Anyukám 41 volt mikor a hugomat szülte, szerintem nincs benne semmi fura.
    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  21. 2006. január 13. 16:046.

    Szia!

    Gratula, nagyon szépek a babák!!! 

    Nekem 2 nagyobbacska van, 10 és 7,5 évesek, most meg a harmadikon gondolkozom, 35 vagyok... 

    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  22. 2006. január 13. 15:395.
    Irigyellek!És gratulálok!
    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  23. 2006. január 13. 15:374.
    Ééééédik.  
    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  24. 2006. január 13. 15:353.
    Köszönöm!
    előzmény:
    Alettina (2)
    2006-01-13  15:34
  25. 2006. január 13. 15:342.
    Tündériek, gratulálok!!!!  
    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17

Címlap

top