Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

40-es kismamák

gemini2005
Létrehozva: 2006. január 13. 15:17
Mivel furán néznek az érettebb nőkre, ha terhesek, gondoltam itt az ideje visszanézni. És megkérdezni: NA ÉS? Nekem 40 évesen két babám van.
  1. 2011. június 20. 16:3810301.

    Sziasztok! Én is vagyok, bár elég kalandos és fárasztó hetek után. Pünkösd előtt Doni benyalt egy vírusos tüdőgyulát, 3 napig a Tűzoltóban voltunk, de 1 napig nem is tudták, mi a baja, mindenki mást mondott. Ő meg lázas volt és folyamatosan köhögött napokig. Végülis a rtg. tudta csak kimutatni, hol a baj. Anna is benne volt, de ő megúszta hörghuruttal és "házi őrizettel".

    Már ők se óvodáznak, sőt, ezek után úgy döntöttünk, tényleg jobb lesz, ha egész nyáron itthon erősödnek. Most hangoljuk össze a családi kapacitásokat, hogyan is oldjuk meg ezt a csekélyke 10 hetet...még jó, h. már anyósom is nyugdíjas!

    Necces volt mindezek miatt, h. összejön-e, de végül  eljutottunk most 7végén wellnesselni is - 3 nap édes semmittevés Hévízen! Évek óta nem aludtam-úsztam-olvastam-sétáltam ennyit...hogy a többiről már ne is beszéljek Még maradtunk volna, de egyelőre ennyi jár kettesben! Ezt is értékelni kell.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2011. június 18. 16:2410300.
    Látom mindenkinél kitört a nyári szünet.. nálunk még nem.. illetve Anna már itthon van az apjával.. lehet hogy szemüveges lesz.  a jövőhéten mennek a szemészetre csak azt nem értem miért kell 3 napig cseppenteni a szemfenék vizsgálathoz.. addig meg szobafogság.. mert ugye bántja a fény.... nekünk még hátra van a záró gála és a pályázat lezárása.. aztán remélem mehetek szabira... legyetek jók! és néha jelentkezhetnétek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. június 4. 16:1510299.

    Apa Peti ping-pongban 2.3. helyen végzett

     

    Zsombi oklevelet kapott,a legfiatalabb résztvevő volt a találkozón. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2011. június 4. 16:1110298.
    Pár  kép:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. 2011. június 4. 16:0810297.
    Hali mindenkinek! vagyok én is néha,de elveszek a házimunka a meló,a kisgyerek stb.....,Brigi karambolozott,egy szarvassal,szerencsére baja nem esett sem neki,sem az apjának.Autó szerelőnél,jó sokba kerül,mire kész és jó lesz.Mindenki tanul,dolgozik.Cseresznye az idén nálunk is van,mert múlt évben lerohadt a sok esőtől.Eltenni nem tettem ,talán egy kicsit a fagyóba.Zsombi megtanult két kerékkel bicajozni,így lecseréltük egy nagyobbra a kitámasztóst.Sikondafürdőn voltunk kirándulni a múlt héten(csüt.-vas),családostúl.Pünkösdkor meg lesznek a cukorgyári családi napok Balatonfenyvesen szokás szerint. Nyaralni júli 15-megyünk Boglárra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2011. május 31. 18:5310296.

    Sziasztok!

     

    Két éve voltunk ügyeletesek, majd 7 év múlva kerülünk sorra.. 

     

    Itthon nyakig vagyunk a cseresznyében - hála istennek, most nem vártuk meg a teljes beérést mert elfogyott a 3 éve eltett cseresznye . most már majdnem 40 üveg várja , hogy  a polcra tegyem, közben az oviban is nagyon sok a meló. túl vagyunk az évzárón a ballagáson.. sikerült nem sirnom, viszont Anna elérzékenyült. ő sirt többször is.. ma meg annyira aludt, hogy itthon hagytam.. várom már nagyon a szabit, de hát az még messze van, pünkösdre meg mennénk anyukámhoz.

    Pályázatunk halad.. gyújtjük a papirokat és a másolati példányokat stb.. 

     

    a ballagásról teszek majd fel képet ,csak kicsinyiteni kell.

    Anna küldi ezeket..

     

    előzmény:
    delfin38 (10289)
    2011-05-23  11:23
  7. 2011. május 28. 08:4810295.

    Gratulálok az immár nagyfiúkhoz, és igazad van, ideje visszakérdezni. Legyen egy nőnek öntudata :)

    előzmény:
    gemini2005 (1)
    2006-01-13  15:17
  8. 2011. május 27. 14:2510294.

    Delfin, Loki is köhögött augusztus végétől december közepéig, akkor elmentünk Skóciába 2 hétre, azóta nem köhög. Feltételezem, hogy Nektek nincsenek ott rokonaitok, de egy Kékestető (a szanatórium területén lehet szobát bérelni egy egész kultúrált kis házban + kaját is lehet kérni, ami megüti egy jobb kórházi koszt szinvonalát) esetleg egy szlovák paradicsom vagy efféle nem fér bele? Hátha segítene.

     

    Az üresen hagyott helyen még mindig vitázunk némiképp, de azért alakul. A kisfőnök azon kívül, hogy - mint oly sok máshoz - ehhez sem ért, félt a nagyfőnöktől, aki viszont teljesen normális, sőt bőkezű volt.

    Most a munkaügyön görcsöltek be az összeg láttán és keresgéltek valami jogszabály után, hátha kevesebbet kellene fizetni, de a céges jogász leállította Őket. Viszont van még 1 gond, hogy egyszer tévedésből több jutalékot fizettek, mint ami járt volna, amit utóbb ledolgoztam, viszont most az átlagjövedelem számításba pont az az időszak esik bele, amikor nem kaptam lóvét. Ezt nem tudom, hogy fogom megoldani, tartok tőle, hogy sehogy, mert nyoma sincs. Olyan 300eFt nettó valszeg ugrik.

    előzmény:
    delfin38 (10293)
    2011-05-25  08:46
  9. 2011. május 25. 08:4610293.

    Sajtettem, h. fiúka! Na de elbaltázott tinisztár??????????Nemár!! Annyira egzotikusan szép! Tipikusan az a pasi, akit szétszednek majd a csajok hamarosan (ha nem máris), és olyan igazi tinisztár-alkat!

    Mandula-nélküliség...hát nem kopogtam le elég jól. Doni már 2. hete köhög, az utóbbi napokban egyre jobban, főleg fekvésben és a reggeli kelés után - újra zombi vagyok az éjjeli rohamoktól.  Pedig 30 fok van, könyörgöm, nem járatunk légkondit, nem allergiás semmire! Asszem, ma lemegy az évzáró, holnap megmutatom a gyerekdokinak, és ha megint tiszta a tüdeje, akkor a pénteki hallásvizsgálat kontroll után a gégésszel is megnézetem a kórházban, ha már bent leszünk úgyis.

    Szegény Lokidnak is akkor nagy az esélye az allergiára! Homeopátia? A  Histaminum és a Pollens sokat segíthet, C15 higításút adj neki napi 2x5 szemet - hátha! De a teszt persze kellene.

    Mi lett az üresen hagyott összeged helyén végülis????

    előzmény:
    S.Carol (10292)
    2011-05-24  19:03
  10. 2011. május 24. 19:0310292.

    Szépség??? Mint egy elbaltázott tini popsztár... Amúgy a nagyobbik, 17 éves fiam. Azóta szerencsére levágatta (és nem vasalja) a haját, most egész férfias megjelenése van.

     

    Akkor műkszik ez a mandula-nélküliség, kopogjuk le. Loki meg mintha allergiás lenne. Időnként tüsszög és vagy folyik valami átlátszó az orrából, vagy nem, tegnap a szeme is jó vörös volt. Szegénykémnek volt kitől örökölni, én is majd megdöglök, most virágzik minden fűféle és itt mifelénk direkt megvárják, míg legalább 1 méteres a gaz és tutira virágzik, csak akkor kezdik levágni. Vagy még akkor se, csak ha már a magját is elszórta... 

    előzmény:
    delfin38 (10289)
    2011-05-23  11:23
  11. 2011. május 23. 11:3810291.
    Kitöltöttem - sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_851205 (10287)
    2011-05-22  19:04
  12. 2011. május 23. 11:2510290.

    Kicsisue kertjét én is nézegetném - meg olvasgatnám a hsz-ait is!  Meg Pandáét, Toyotáét, Dondéét is...!!!!!!!!!!!!

    Az én kertemben egyelőre zömében a gaz meg a  levéltetű növöget, de az stabilan!Mikor hazaesünk a 8 óra meló + a délutáni logisztikázások után, egyszerűen nincs idő semmire!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. 2011. május 23. 11:2310289.

    Carol, köszi a  képeket Lokiról - már télleg nem hasonlítanak annyira! Ki az a szépség vele a konyha kövén????

    Mija, h. nem vagyunk szebbek kiöltözve??????????? Ne keseríts! Fél évben egyszer kipuccozunk, erre a sima cucc a jobb???

    Ovi: a körzetes a törvény szerint nem utasíthatja el a jelentkezőt, na jó, mondjuk csak 5 éves kor felett kötelező (mármint attól az évtől, amikor az 5-öt tölti). A mieink is a körzetesbe járnak, szerencsére jó és új is!

    Radványa, a TÁMOP-ozás ismerős, dolgozom vele én is eleget idebent!!! Kitartás! Nyáron ügyeltek? Pár hétre nekünk is igényelni kellett ügyeletes ovit, nem elég a szabi egész nyárra, anyám se bírja egész nap velük, anyósék meg ugye vidéken, a gyerekek egész héten nincsenek azért el náluk.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. 2011. május 23. 11:1810288.

    Sziasztok! Vagyok én is, csak hát beszippantanak a hétköznapok! Anna már 4. hete jár oviba (kopkopkop!!!), Doni múlt 7en otthon dekkolt anyuval, mert a náthájára a cirkuszban benyalt vmi enyhépp pocakfájós hányós-hasmenős bulit. De ma már ment ő is. Viszont a vírus a taknyos-köhögős részével elért mindnyájunkat - de leglább már nyár van, és minden gyorsabban gyógyul!

    A mi túránk (kettesben mentünk volna a hivatali csapattal a Káli-medencébe) a göthösségek okán elmaradt, de volt helyette nagymosás, szobafestő utáni takarítás, bevásárlás, stb. ...Gyerekek enyhe takonnyal-köhögéssel anyóséknál, ők medveparkoztak vasárnap - egyszer már nekünk (szülőknek) is látni kéne! Lányommal még csütörtökön voltunk fogorvosnál, de végül másnap kivette a fogdoki az ideiglenes tömést, azóta nem viszket neki alatta, csak érzékeny az üres foga - csütörtökig az is lesz! Ez a hét se piskóta: ovis évzáró és ballagás (én vállaltam el a közös ajándékozás szervezését persze), családi nap, hallásvizsgálat-kontroll  - még jó, ha eljutunk az ovis és felnőtt jógára is!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2011. május 22. 19:0410287.
     Sziasztok, bocs, hogy idepofátlankodok, de szakdolgozatot írok úszás, gyógyúszás témakörben, melyhez segítséget szeretnék kérni. Ha van 18 év alatti gyermeked, kérlek töltsd ki e kérdőívet 5 perc az egész! Köszönettel:Mazsi
    a link, amin keresztül kitöltheted a kérdőívet:
    https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dFpfclZ5 cVpTY3kyZWY1aGdZYWlzM2c6MQ
    előzmény:
    radványa (10286)
    2011-05-22  18:54
  16. 2011. május 22. 18:5410286.
    na miközben töltöttem aképet, összeomlott a crome most már majd legközelebb.....
    előzmény:
    S.Carol (10284)
    2011-05-21  22:06
  17. 2011. május 22. 18:4710285.

    Nekünk nem, mert a számla fontosabb volt mint az áru..! De 16-ára meg volt minden számlánk.. most már az áru is meg van, készithetjük a többi papir munkát, elszámolás, és a beszámoló a 13 oldal amit letölttöttem a netről az elszámolási cucc. 

    + a fejlesztési tervek stb..

     

    előzmény:
    S.Carol (10284)
    2011-05-21  22:06
  18. 2011. május 21. 22:0610284.

    A számla nem együtt érkezik az áruval? Vagy naív vagyok?

     

    Nálunk a barátnőm, aki másik ovit jelölt meg elsőként és nem a körzetit, már tudja, hogy a körzetibe vették fel a fiát. Mi eleve oda jelentkeztünk, nekünk még nincs semmi. De azért erősen remélem, hogy mehetünk oda, nekem teljesen bejön. 

     

    Engem megint beszippantott a kert, igaz, ma még fűnyírót is szereltem, hócipőm tele volt vele, direkt úgy rakták össze, hogy csak szerelő tudja szétszedni. Hát én kitörtem a régi cuccost, a maradékot meg fogóval kitépegettem szinte. Az újat meg simán a helyére lehetett tenni az a biszbasz nélkül, ami a szétszedést is akadályozta.

    Kiraktam pár muskátlit is, remélem majd szépek lesznek, most még inkább csúnyák. Megnézném Kicsisue kertjét egy kis kedvcsinálónak, emlékeztek, milyen rendben volt mindig? 

     

     

    előzmény:
    radványa (10283)
    2011-05-20  18:40
  19. 2011. május 20. 18:4010283.
    Úgy látom sehol senki, azért beköszönök , hogy itt jártam.. sikerült beszerezni az összes számlát a pályázathoz,az áruk is megérkeztek... most már az évzáró és a ballagás az elsődleges.. sziasztok!
    előzmény:
    radványa (10282)
    2011-05-15  16:10
  20. 2011. május 15. 16:1010282.

    Sikerült felhajtani az árajánlatokat 3 nap alatt, most a számla beszerzésnél tartunk.. a múlt hét is sűrű volt, kedd Annáknak szinház.. Csokonayba a Süsü-t néztek meg, szerdán a játszóházba vittem, zárós voltam igy 11-re kellett mennem dolgozni, este fél 7 -re érünk haza.. csütörtökön hármashegyi kirándulás az egész ovi.. közben telefonálgatás a gazdasági egységre, hogy efogadták-e az árajánlatainkat.. pénteken áru és számla beszerzés.. volt aki elrontotta vissza kellett küldeni érte valakit.. hétfőn holnap mennénk az állatkertbe csak épp holnapra mond esőt.. reggel telefon, hogy számla kéne de mi van ha esik. a busz megrendelve de a főnök elutazott külfödre 25-én jön vissza nem biztos a számla... szóval nagyon sok a papir munka vele. tegnap pedig csináltam a munkaidőbeosztást, jelenlési ivet . két hét múlva ballagás. aztán jun. 8-án évzáró. 15-16-án két napra megyünk Taktaharkányba. óvodai tehetségtábort megnénzni és 20 án a záró konferencia.. a TÁMOP-OS pályázat zárásakéntt.. na onnantól talán lesz pihi...

    Szóval egyfolytában sok a dolog.. de ti sem jösztök nagyon sűrűn úgy látom..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2011. május 13. 13:4610281.

    Mivel a második képen 99%-ra lefogadnám, hogy Donit látom (róla olyan sok képet láttam), gondolom az elsőn Anna lehet... Olyan édesek!

    Gondolkodtam, mi lennék a legszívesebben, hát csecsemősnővér. Amilyen gyerek és kismama gyűlölő csecsemősökkel találkoztam életem során... Talán az én lelkesedésem már kitartana nyugdíjig. Bár szerintem a sírig is, annyira ellágyulok minden kisbabától.

     

    Helyesek vagytok a képeken Delfin, mintha betegség árnyéka sem férne a közeletekbe. Reméljük eztán tényleg így is lesz! Jobban áll nektek - szerintem - a "játszósruha", mint a "kimenős".

     

    Nálunk még meg se jött a válasz a Korai Fejlesztőből, nemhogy már el is kezdtük volna. Viszont Loki egyre több mindent mond, bár sokat "idéz" is rajzfilmekből. Néha meg angol szót is mond, aztán mire rájövök...

    Keresek valami képet. Már nem hasonlítanak annyira Donival, mint kisebb korukban. 

    előzmény:
    radványa (10280)
    2011-05-10  06:58
  22. 2011. május 10. 06:5810280.

    Nagyon édesek! Kik ők?

     

    TEgnap előtt anna az iróasztalon pancsolt erre belefolyt a viz a billentyúzetre  persze bekrepált... na igy folyik a tejes kávé is a billenytúzetre..    most  régin irok.. vehetünk újat...

    megy ek letelt az idő... 

    előzmény:
    delfin38 (10278)
    2011-05-09  16:55
  23. 2011. május 10. 06:5510279.

    Adok egy kis életjelet van 10 percem.. nyakig vagyunk a pályázati pénz elköltésében, tegnapra sikerült a 14 árajánlatot beszerezni, vezető választás, stb, Ma Annáék menek szinházba ezért viszem be egyébként zárós vagyok 11 -re kéne mennem.. holnap viszem ajátszóházba, csütörtk kirándulás,, pénteken hagyom itthon pihenni.. A helyi suliba fog menni szeptembertől túl vagyunk mi is a beiratáson.. juniusban lesz nekik egy differ /nem tudom ,hogy kell leirni/ mérés, hogy milyen szinten állnak.TEgnap meglepivel vártak.. megtanult kétkeréken biciklizni 1 nap alatt.... szuper.. nekem ez annak idején hónapokig tartott... 

     

    többnyire ő is taknyos kicsit.. a múlt héten meg volt a 6 éves kori státusz és oltás.

    szóval valahogy igy állunk...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. május 9. 16:5510278.
    Na és ezekhez mit szóltok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. 2011. május 9. 16:5310277.
    Gyorsan 3ballagási kép + egy a sonkakóstolás etyeki helyszíne előtt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top