Pattanásos felkar

Salsa_D
Létrehozva: 2006. Április 13. 09:27

Sziasztok!

Már több, mint 10 éve (ilyen sok? azért nem is vagyok ennyire öreg ) pattanásos a felkarom. Ráadásul szeplős is, de hát ez a hajszínem meg a fehér bőröm miatt van. Szóval azt nem tudom, hogy ezektől hogy lehetne megszabadulni. Nem rémesen ronda, csak nem sima tapintású és inkább apró kis undok kinyomnivalók, nem miteszerek. Néhány kozmetikustól kérdeztem már, azt mondták, hogy ők karral nem foglalkoznak...pedig hátat nyomkodni láttam már kozmetikust... Nyáron ha süti nap, akkor kicsit javul, de nem is szeretek ujjatlanban járni emiatt, úgyhogy a napsütéssel így kevesebbet érintkezik.

Próbáltam radírozni, masszírozni, törölközővel dörzsölni, szolizni. Még bőrgyógyásznak is mondtam, aki az előzőket javasolta, meg hogy majd kinövöm. Hát nem nőttem ki. Vagy 27 évesen még nem vagyok elég nagy?

Van valami tapasztalat vagy tipp, hogy mit tehetnék?

köszi

 

29 hozzászólás
  1. 2006. Április 25. 08:3326.

    Sziasztok!

    Őszintén szólva magamhoz hűen ellustálkodtam a dolgot és csak két napja kezdtem hozzá, de már így is érzek változást és remélem, hogy ilyen hamar lesz teljesen jó is.Úgy csináltam, hogy volt itthon egy dörzsiszivacs és azzal jó erősen megsikáltam. Olyan a szivacs, hogy van ugye az alap, ami puha és van a tetején egy erős viszonylag nagyobb szemcsés rész. Olyan bőrradír-szerű szemcsék, csak nagyobbak. A dm-ben vettem, ha jól emlékszem.

    Szóval azzal megdörzsöltem egy meleg fürdő után, de nem kentem be semmivel. Tegnap meg bekentem St. Ives kollagénos testápolóval. Most majd ezt próbálom követni, hogy dörzsölés és testápolóval bekenés, ha meg olyan az idő, akkor meg napoztatom.

    Az eddigi változás annyi, hogy simábbnak érzem és emiatt nem is nagyon érzek késztetést, hogy nyomogassam. Meg a dörzsölés után olyan jó piros volt, gondolom örült neki a bőröm, hogy kicsit felpezsdült a vérem ott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_525362 (24)
    2006-04-23  12:19
  2. 2006. Április 23. 13:1025.
    En a XI. keruletben, Fehervari uton voltam Bemer kezelesen (7500 Ft/5 alkalom, egeszsegpanztarral is fizetheto) de ahova most jarok villanofenyes szortelenitesre (Kiraly utca) ott is van. 
    Kb. 20 perc egy kezeles, es szerintem erdemes elmenni egy konzultaciora, az ingyen van.
    Ha erdekel valoban a Bemer, akkor priviben meg tudom adni az elerhetosegeket. Meg veletlenul sem szeretnek itt reklamot csinalni, mert az mindig gyanus. A jo dolgoknak meg amugy sem kell a reklam....... 
    előzmény:
    Salsa_D (21)
    2006-04-13  16:47
  3. Torolt_felhasznalo_525362
    Torolt_felhasznalo_525362
    2006. Április 23. 12:1924.

    Szia Salsa_D,

    Látsz már valamilyen változást a karodon? A tesómnak ugyanez a problémája, és főleg így nyárhoz közeledvén előre rosszul van az ujjatlan cuccoktól...

    Tesóm is pont 27 éves, neki kb. 1,5 éve ilyen a karja..Volt bőrgyógyásznál, aki azt mondta, hogy A vitamint kell szedni, meg valami szteroidos krémet írt fel.. de nem nagyon segített semmit... ja és ez a bőrgyógyász azt javasolta, hogy ne tegye ki a karját napsugárzásnak, vegyen inkább fel valami könnyű 100% pamut inget.. mondjuk 35 fokban nagyon jó lehet  

    Te egyébként iszol elég folyadékot? Nem lehetne, hogy egy "tisztítókúra" jót tenne a bőrödnek? Egy kozmetikus anno azt mondta, hogy a szép bőr egyik titka a sok folyadék, főleg víz. Napi 2-3 liter..

    Lszi, ha van valami változás, bejött valami tuti tipp,  akkor oszd meg velünk 

    Üdv.: Cleo

     

     

     

     

    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  4. 2006. Április 19. 15:5523.

    Sziasztok!

    Akinek a könyöke környékére koncentrálódnak ezek a pattanásszerű "valamik", s külső kezelésre nem reagálnak, annak érdemes csináltatni egy koleszterin-mérést. Ezt érdekességként olvastam valahol, de én "tapasztaltam" is!

    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  5. Torolt_felhasznalo_404268
    Torolt_felhasznalo_404268
    2006. Április 16. 22:3722.

    Hali,

    nekem is ez volt a problémám évekig, annyira, hogy külön varrattam könyékig érő pólókat nyárra hogy ne látszon a felkarom. Aztán 2001-ben elmentem egy bőrgyógyászhoz, felírt egy krémet és az elmulasztotta a pattanásokat. Valamilyen oxid volt, sajnos azóta nem lehet kapni, de hasonlót árulnak most is: Aknefug oxid a neve, 3, 5  és 10%os változatban árulják, kb. 1000 Ft recept nélkül. Felkarra szerintem az 5%os lenne a jó, de mindenképp beszélj bőrgyógy-gyal ha ki akarod próbálni. Szóval kentem vagy egy hónapig, esténként, reggel meg le kellett mosni, és tényleg rendbe jött tőle a bőröm. Ami a lényeg, hogy hosszú távra! Néha 1-1 pattanás még most is felbukkan, de nem jelentős.

    Érdekes viszont, hogy a 3%os Aknefug oxid az arcomon nem produkált tartós eredményt. Míg kentem vele, lehámlott, szép volt, de amint abbahagytam megint visszajött minden

    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  6. 2006. Április 13. 16:4721.

    Ilyen Bemer kezelésre hová lehet menni Pesten? Drága egy kezelés? Nekem pikkenysömörszerű izém is van a könyökömön meg a térdemen, lehet, hogy arra is jó lenne akkor. Hogy történik egy ilyen kezelés? Ülök egy órát a fény alatt vagy hogy?

    köszi

    előzmény:
    Erara (17)
    2006-04-13  11:47
  7. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. Április 13. 13:1120.

    ja! és nekem azt mondta a dokinéni, hogy ez legtöbbször fehérbőrűeknél fordul elő, én sajnos kivétel vagyok, tudniillik: sötétbarna a hajam -majdnem fekete-, a szemem is és a bőröm is kreol...

    Így jártam  

    előzmény:
    Salsa_D (11)
    2006-04-13  10:41
  8. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. Április 13. 13:0219.
    jaja! az a legjobb megoldás, én is ott kezdtem :D
    előzmény:
    Salsa_D (11)
    2006-04-13  10:41
  9. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. Április 13. 12:0318.
    próbáld meg ezt a krémet, sokat segíthet rajta.
    előzmény:
    Salsa_D (10)
    2006-04-13  10:29
  10. 2006. Április 13. 11:4717.

    Nekem segített a BEMER kezelés. A karom és a hátam is elég csúnya volt a múlt nyáron.
    Elvileg javasolt lett volna azután is állapotfenntartás miatt havonta 1-szer elmenni, de ezt kihagytam.
    Nem annyira vészes, ahogy most kinéz, de lehet hogy a nyári szezon előtt megcsinálok újból egy kúrát.

    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  11. 2006. Április 13. 11:4016.

    Én az élesztő evését tudnám javasolni, bár valahol olvastam, hogy valaki a pattanásaira kente és attól elmúlt.

    Én napi 1-szer 1 dkg élesztőt eszek és azóta szépen eltűntek a pattincsok az arcomról. Máshol nem tudom, hogy hat, mert máshol nincs, de egy próbát szerintem megér   Nem egy drágaság és egészséges is

    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  12. 2006. Április 13. 11:2515.
    Nekem mindig is voltak a karomon ilyen kinyomnivaló vackok, de szülés után egyszerűen undorító lett a karom, annyira tele van! Mutattam bőrgyógyásznak, azt mondta, majd a nap segít rajta Köszönöm szépen, így ki sem teszem a karom a napra, annyira csúnya! Nem akarom, hogy más is lássa.
    Nekem nem csak búbos, hanem tényleg ki lehet őket nyomkodni, nagyon ronda
    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  13. 2006. Április 13. 11:2514.

    Hi!

    Elnézést, de a szőrtüsző ha belobban, akkor az egy gennyes, de mindenképpen piros - pattanás, de ez nem olyan. Én félévente járok bőrgyógyászhoz, mert seborreás az arcom főleg télen, arra szteroidot kapok, ezt is néha megemlítem neki de csak legyintget. De ha radírozod, vagy úgy mint én, akkor teljesen sima lesz a karod. És semmi nyom, vagy pirosság sincs rajta utána... Bocs, a linket nem néztem meg.

    előzmény:
    Salsa_D (10)
    2006-04-13  10:29
  14. 2006. Április 13. 10:5613.
    Hát, nem tudom, hogy szőrtüsző-e. Lábon már láttam olyat, néha szokott lenni, de a karomon szerintem nem olyan. Bár ott más a bőr és a szőr is más, úgyhogy nem kizárt. Nem tudom...
    előzmény:
    eszteer (12)
    2006-04-13  10:45
  15. 2006. Április 13. 10:4512.
    Ha jóra gondolok, akkor ezek nem igazi pattanások, hanem inkább a szőrtüszők gyulladnak be. Olyan helyen szokott előfordulni, ahol relatíve kevés faggyúmirigy van és valami dörzshatás éri. Radírozás, krémezés használ neki, nem a szokásos pattanásirtók.
    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  16. 2006. Április 13. 10:4111.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/At%C3%B3pi%C3%A1s_dermatitis

    http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/VII/4/255main.htm

    Ki csit hosszú, főleg a második, de vannak benne érdekes dolgok. Mindenesetre kezdem a bőrgyógyásszal, aztán majdcsak lesz valahogy...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (9)
    2006-04-13  10:27
  17. 2006. Április 13. 10:2910.
    De én nem akarom hagyni. Én úgy irigylem azokat a nőket, akiknek ha a párjuk megsimogatja a karját, akkor nem smirglit simogat. Jó ez azért túlzás, de érdes és engem emiatt is zavar, hogy nem tudom felszabadultan "mutogatni" magam nyáriruhákban és néha még meg is kérdezik, hogy milyen a karom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (9)
    2006-04-13  10:27
  18. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. Április 13. 10:279.

    Atopia dermitis...

    azaz egy bizonyos fajta ekcéma. Sajnos nekem is ez van, a bőrgyógyász az amúgy zsírosnak ható, de annál jobban felszívódó Dermed krémet ajánlotta nekem és elég jó is. Ezen kívül tényleg jó rá a nap és a szoli is. Sztem ne foglalkozz vele, nagyon sok embernek van. Sajnos nekem még keményebb pattanások is voltak, ill. most már csak a helye, ami valszeg nem fog már elmúlni. Így jártam.

    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  19. 2006. Április 13. 10:218.
    Köszi. Na majd mozgósítom magam és beszerzem a szépüléshez a kellékeket.
    előzmény:
    makkerka (7)
    2006-04-13  10:15
  20. 2006. Április 13. 10:157.
    Ez gyógyszertári krém, ott keverik össze. Puhitó krém a neve.
    előzmény:
    Salsa_D (5)
    2006-04-13  10:01
  21. 2006. Április 13. 10:086.

     

    hmm..nekem a hátam volt problémás...csak szerencsére nem értem el...de idővel gyengült...aztán használom a Dove szappant és egész jó lett tőle...

    előzmény:
    Salsa_D (1)
    2006-04-13  09:27
  22. 2006. Április 13. 10:015.

    Hú, nagyon telibe találtatok. Tényleg csak fellángolás szokott lenni nálam ez, hogy csinálom egy ideig, aztán meg nem. Próbáltam már kenni is, de csak sima testápolóval, amitől méginkább zsírosnak éreztem, hiába hidratáló krémmel kentem.

    makkerka, milyen krémet írt fel a bőrgyógyász? Meg tudnád mondani a krém nevét?

    Najó, veszek valami erősebb radírt és idén nyáron normálisan akarok már kinézni.

    Tudom amúgy, hogy sokaknak ilyen, de én nem akarok ilyen lenni,a családban nem is volt ilyen senkinek, de lehet, hogy az ükanyámnak volt, csak arról már nem tud senki.

    előzmény:
    Macsek007 (3)
    2006-04-13  09:49
  23. 2006. Április 13. 09:584.

    Szia!

     

    Nekem is fehér bőröm van, és néha ilyen a karom, tényleg nem látszik, csak érezni lehet. Nem használhatok bőrradírt, de a kádban jól kiáztatom magam és habkővel FINOMAN dörzsölgetem amíg nem lesz sima. Utána valamivel be kell kenni,mint az előző hozzászóló is írta. Ez nem pattanás különben, hanem faggyú probléma, nekem azt mondták.  Nekem is csinált a doki szuper krémet, de semmit nem használt. A napozástól tényleg jobb lesz, de előtte ezt a ledörzsölést meg kéne ejteni. Én 1-2 hetente szoktam csinálni, szép lesz. Sok sikert!

  24. 2006. Április 13. 09:493.

    Szia !

    Nézz körül az utcán nyáron, ez rengeteg embernél jelentkezik, férfiaknál is, csak őket nem érdekli. Ezek nem pattanások, nem is tud vele mit kezdeni kozmetikus.

    Nekem is volt ilyen problémám, és megszűnt!!! Vagyis megszüntettem . Szóval nem a levegőbe beszélek. Radírozz!!! Igenis használ, de minden nap kell, testradírral (ez kicsit erősebb, mint az arcradírok), én az Avon barnacukros testradírját használom, imádom az illatát. Szóval minden nap, télen-nyáron, zuhanyozás végén, két perc az egész! Utána tonikos vattával is törölgesd át, ez sem sok idő vagy nagy energia. Meglesz az eredmény, kb.2-3 hét múlva látni fogod! De ne csak fellángolás szerűen csináld, és ne hagyd abba 3 nap után, annyi idő kevés a felhám vékonyodásához. Kitartás!

    előzmény:
    makkerka (2)
    2006-04-13  09:46
  25. 2006. Április 13. 09:462.
    Szia!
    Nekem is olyan a karom, vagyis csak volt.
    Ezt a dolgot nem fogod kinőni ezt örökölted valakitől.
    Fürdéskor le kell radirozni a bőrődet majd szivaccsal egy kicsit megdörzsölni és utánna puhitó krémmel kell bekenni. Ezt a krémet bőrgfyógyász írja fel. Kb 40Ft. NAgyon jó kis krém, én mondjuk nem csak a karomra használom hanem a térdemre fenekemre is.
1 2

Címlap

top