Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyöngyök

Arduinna
Létrehozva: 2006. Április 20. 10:11

A Bizsu készítés topic kistestvérét szeretném elindítani... Mivel, ott már más vonalon folyik a beszélgetés, felmerült többünkben az igény, hogy legyen egy olyan topic, ahol olyanok gyűlnek össze, akik akár egy hétig is képesek egy-egy darabon elvacakolni és elsősorban kásagyönggyel dolgoznak.

Így a Bizsu készítés topic megmaradhatna a szerelőpálcás, drótos ékszereknek, mi meg lennénk a fűzős részleg...

Persze, nem csak a régieket várom ide szeretettel, hanem mindenkit akit érdekel a gyöngyfűzés...

  1. 2009. március 3. 15:2022101.

    Szia! Ugyan nem tőlem kérdezted,de én ugyanigy jártam, és azután cérnával fűztem. Nem lett merev. Elnézést ,hogy belekontárkodtam.

    előzmény:
    galadriel. (22094)
    2009-03-02  23:47
  2. Torolt_felhasznalo_643901
    Torolt_felhasznalo_643901
    2009. március 3. 14:2622100.

    Ezek a horgoltak Szuperek. Jól látom, h kettesével vannak a gyöngyök? Így haladósabb igaz?

    Nekem is megvan a tervem a második horgolt próbálkozásra. Ezúttal egy láncba fogok belevágni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672579 (22080)
    2009-03-02  09:17
  3. 2009. március 3. 11:5222099.

    nyekergő

     

    Nem tudom, hogy a fórumjukra is regisztráltál-e, ha nem  ezen a linken megteheted:

     

    http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=g yongyhaz

     

    A regisztrálás után belépve a fórumra a Gyöngybox fórum című topikban közvetlenül tőlük érdeklődhetsz - pontosabb tájékoztatást kaphatsz tőlük, mint itt bárkitől, másodkézből.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_630735 (22097)
    2009-03-03  11:29
  4. 2009. március 3. 11:5022098.

    A tanyatagságnak általában a menete:

     

     A Gyöngybox e-shop-ban megvásárolod a kívánt hónapra a tagságit:

     

    itt: http://www.extragyongy.hu/eshop/catalog/index.php

     

    Ezután kapsz egy számlaszámot, befizeted, majd vársz.

     

    Általában a minták hónap közepén szoktak jönni.

     

    Tehát az első kérdés: Melyik hónapra fizettél be?

     

    Ha márciusra, akkor még nem kaphattál semmit, ha előbbi hónapra, akkor a Gyöngybox fórumban a "GyöngyBox fórum" témakörnél lehet érdeklődni, hogy megkaták-e a pénzt, mikor várható a minta.

     

     Itt:  http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=gyongyhaz&id=1128528074

     

    A rendeléshez, és a beíráshoz regisztráció kell a Gyöngyboxba, ez nem ugyanaz a regisztráció, mint a Gyöngytyúktanya lapra, melyre itt tudsz felmenni:  http://www.gyongytyuktanya.shp.hu/hpc/web.php?a=gyongytyuktanya

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_630735 (22097)
    2009-03-03  11:29
  5. Torolt_felhasznalo_630735
    Torolt_felhasznalo_630735
    2009. március 3. 11:2922097.

    Sziasztok!

     

    Itt olvastam, h lehet regezni gyöngytyúktanyán.Hát megtettem, jött is 2-3 nap mulva szlaszám, azt elintéztem...., több, mint 2 hete.

    Azóta semmi, h megérkezett, h megkapták, várjak a mintákra...stb...

     

    én vagyok türelmetlen, és üljek a ....mert ez  igy megy, vagy máskor nem így megy?

    Van itt, aki még regisztált???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. március 3. 07:2022096.

    Szilu!

    Ez egyszerűen lélegzetelállító, csodálatos! Fantasztikusan kreatív és ügyes vagy , a színekről már nem is beszélek. Ezek már nem is ékszerek, hanem műtárgyak, műremekek!

    És ahogy többen is írták, az önzetlenséged is határtalan, amiért nem tartod meg a  mintát magadnak. Ezért szeretek erre a fórumra járni ( igaz legtöbbször csak olvasás módban, időhiány miatt! )Mindenki kedves, segítőkész, és a mai világban sajnos jelenlévő önzőség itt ismeretlen fogalom! Köszönöm.

     Ha téged ispirálnak a többiek, akkor Te hogyan hathatsz a többiekre?

    Mégegyszer gratula!

    Tamanaco

    előzmény:
    Szilu14 (22061)
    2009-03-01  19:40
  7. 2009. március 3. 01:1622095.

    Galadriel!

    Briggancstól Arduinna fórumán kérdezhetsz, itt ő nem szokott "szerepelni".

    előzmény:
    galadriel. (22094)
    2009-03-02  23:47
  8. 2009. március 2. 23:4722094.
    Helyesbítek: ott 10 grammra vonatkoznak az árak. De szépek nagyon mindkét helyen.Más: Briggancstól kérdezném, hogy a szalmás spirált cérnára fűzted? Mert nekem damillal nagyon merevnek tűnt, gyorsan le is bontottam.
    előzmény:
    galadriel. (22093)
    2009-03-02  23:44
  9. 2009. március 2. 23:4422093.
    A Gyöngyszigetnél is láttam ilyen gyöngyöket (toho szalmát), ott olcsóbbnak tűnt.
    előzmény:
    Szilu14 (22092)
    2009-03-02  23:20
  10. 2009. március 2. 23:2022092.

    Köszi!

     

    Szalma ügyben: 

     

    Ezeket a szalmákat a Gyöngyboxnál vettem - a csel az, hogy nem szalma címszó alatt kell keresni, hanem "Toho bugle" néven 

     

    http://www.extragyongy.hu/eshop/catalog/index.p hp?cPath=66

     

    Én általában több csomagot veszek azokból a gyöngyökből, amelyekben látok fantáziát, és szépen össze is borítom, így nehéz a fogyást érzékelni. Ja, és vannak kedvenc színeim, így sokszor egy-egy színből a különböző méreteket időben is máskor vásárolom.

     

    Ezek a minták aránylag kevés gyöngyöt vesznek fel. Lehet, hogy elég 1-1 csomag, de a 9 mm-esből inkább 2 csomagot mondanék a Kleopátrára (a lánc elég hosszú). A 3 mm-esből szerintem elég az 1 csomag.

    Ezek Toho gyöngyök, így a méretük egyforma, aránylag ritkán, de vannak benne selejtes gyöngyök (a vége törött), ezeket ki kell dobni, mert könnyen elvágják a fűzőszálat. Én egyébként cérnára fűztem, de a cérna damil dilemába most nem mennék bele.

    előzmény:
    ilnorka (22089)
    2009-03-02  17:54
  11. 2009. március 2. 20:2322091.

    Sziasztok meg egyszer!

     

    Esetleg megegyszer beleszolhatnek a forumotokba?!

    Csodalatosak a munkaitok!!!!Regen en is csinaltam hasonlo dolgokat,de miota mükörmöket epitek sajnos nem tudom felvenni a körmömmel a gyöngyszemeket

    Keresek egy regi ismerösömet aki heves megyei hatvan környekei es gyöngyöt füz..Nem ismeritek esetleg?Katona a szakmaja azt hiszem!

    Ha ismeritek legysz szoljatok!

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672579 (22090)
    2009-03-02  18:24
  12. Torolt_felhasznalo_672579
    Torolt_felhasznalo_672579
    2009. március 2. 18:2422090.

    Köszi Lányok!!!!!

     

    Edo

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. március 2. 17:5422089.

    Szia Szilu!

     

    Csodálatosak az egyiptomi szettjeid!

    Gratulálok!

     

    Igazából nem is tudok helyes kifejezést használni. Mesések!

    Köszönöm, hogy megmutattad őket és még a mintáikat is közzé tetted!

     Igazi vagy!

     

    Nem igazán illendő tovább feszegetni a jószándékod, de kérdeznék. Mennyi szalmagyöngy kell pl. a Kleopátra garnitúrához, és hol tudtad beszerezni az azonos színű gyöngyöket?

    Sajnos, nekem ritkán sikerül, hogy a kül. méretű gyöngyökből azonos szineket vegyek.

     

    Válaszodat előre is köszönöm.

     

    Mégegyszer gratulálok ! Igazi művész vagy!

     

    Ilnorka

    előzmény:
    Szilu14 (22085)
    2009-03-02  11:49
  14. 2009. március 2. 17:5222088.

    Kedves Mindenki nagyon szépeket alkottatok. Csatlakozom az előttem szólokhoz és én is megköszönöm Szilunak, hogy felteszi a mintákat.  szoktam gyönyörködni az alkotásaiba.

     

    Edo nagyon tetszik a Cristo medál, én nem is figyeltem fel MU blogjában erre a gyönyörűségre, de most már....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672579 (22080)
    2009-03-02  09:17
  15. 2009. március 2. 13:4822087.
    Sodronyra fűztem.
    előzmény:
    Zsana58 (22083)
    2009-03-02  11:21
  16. 2009. március 2. 13:4622086.
    Még mindig szuperek, a Cristo is gyönyörű!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672579 (22080)
    2009-03-02  09:17
  17. 2009. március 2. 11:4922085.

    Nagyon szépen köszönöm mindenkinek.

     

    Azt azért ne felejtsétek el, hogy ehhez Ti is hozzájárultatok. Nagyon inspirálóak az általatok alkotott művek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2009. március 2. 11:2722084.

    Szilu14!

    Nos erre mondják: ilyen nincs és mégis van!

    Ez a "kollekció"olyan bámulatos, hogy az ember

    azt gondolná, ezt már nem is lehet fokozni.

    Lám Neked ez mindig sikerül.Az, hogy a mintákat

    is közzétetted, nos az már a "non plusz ultra".

    Szeretettel kívánok Neked minden jót a további

    alkotásokhoz!

    Köszönök mindent, amit eddig Tőled tanulhattam:

     

    mézesmama

    előzmény:
    Szilu14 (22064)
    2009-03-01  21:22
  19. 2009. március 2. 11:2122083.

    Szia niro!

     

    Én is hasonló hosszúságú láncot szeretnék készíteni az unokahúgomnak. Gondolom damilra fűzted, azt szeretném megkérdezni, hogy milyen vastagságúra van szükség, hogy megtartsa  a súlyát? 

    előzmény:
    niro (22053)
    2009-03-01  17:43
  20. 2009. március 2. 09:4622082.

    Ügyi vagy! Már megint! A cristo-t (kis módosításokkal) én is megfűztem, majd fotózom.

     

    Szilu, nagyon szépeket alkottál! Lopiztam a mintákat, de nem olyan biztos, hogy meg is tudom fűzni.

     

    Nagyon jók a kokárdák! Eddig minden évben újakat kellett varrnom, de lehet hogy most én is fűzök.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672579 (22080)
    2009-03-02  09:17
  21. 2009. március 2. 09:3122081.

    Szilu fantasztikusat alkottál! Szuperlativuszokban tudok csak hozzászólni.

     

    Köszi mindenki dícséretét, van még egy pár ötletem kokárda ügyben a honlapomon, csak nem raktam fel, mert az nem most készült. Próbálok minden évben újítani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_672579
    Torolt_felhasznalo_672579
    2009. március 2. 09:1722080.

    Sziasztok!

     

    Pár újabb.....

     

    1. 2. horgoltak

    3. láncon a bogyókák..

    4. Cristo medál (Mu blogjában láttam, képről fűztem)

     

    A kokárdákat kifelejtettem!!!! NAGYON TUTIK!!!  Nekem is gyártenom kellene....

     

    Edo

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_672579
    Torolt_felhasznalo_672579
    2009. március 2. 09:1222079.

    Szilu!!

     

    NAGYON - NAGYON GYÖNYÖRŰSÉGESEKET ALKOTTÁL!!!!!

     

    Egy napod 48 órából áll?? :))

     

    Edo

    előzmény:
    Szilu14 (22061)
    2009-03-01  19:40
  24. Torolt_felhasznalo_672579
    Torolt_felhasznalo_672579
    2009. március 2. 09:0922078.

    Csilla!!

     

    SZUPEREK!!!!!!

     

    Majd hozzad!!!!!

     

    Edo

    előzmény:
    edelweiss (22031)
    2009-03-01  13:09
  25. Torolt_felhasznalo_672579
    Torolt_felhasznalo_672579
    2009. március 2. 09:0822077.

    Zsuzsi!!

     

    Szerintem NAGYON-NAGYON JÓ LETT!!!!!

     

    Az ezüst meg SZINTÉN SZUPERÜL NÉZ KI!!!!!!!

     

    Edo

    előzmény:
    niro (22053)
    2009-03-01  17:43
  26. 2009. március 2. 08:4922076.

    Szilu!

     

    GYÖNYÖRŰEK!!!!

     

    A mintákért meg külön köszönet, .

    előzmény:
    Szilu14 (22061)
    2009-03-01  19:40
  27. 2009. március 2. 07:0422075.

    Amúgy mindenkinek puszi egy hete nem tudtam hozzászólni a fórumhoz,mert nem engedett. DE Szilu szettje megtette a hatássát. Ezek csodásak!!!

    De mindig lestem és mindenkinek nagy gratula!!!

    Amúgy az elôzô privi akart lenni, de nem az lett..... 

    előzmény:
    vezsuzsi (22074)
    2009-03-02  07:01
  28. 2009. március 2. 07:0122074.

    Kedves Galadriel!

     

    Kérlek mond, neked ígértem a raw bogyesz mintáját??

    Mert ha igen küldjél légyszi egy email-címet és valahogy lerajzolom. Nem jön össze a fotótsorozatra az idôm. DE rajzos megoldást meg nem tennék a blogomra (annyira nem rajzolok jól)

    Ha mégsem neked ígértem ,akkor is jelezz légyszi,mert akkor visszakeresek.

    Szia Vezsuzsi 

    előzmény:
    galadriel. (22067)
    2009-03-01  22:09
  29. 2009. március 1. 23:2922073.

    Sziasztok!

    Kerdezni szeretnek!Keresem egy regi forumbeli ismerösömet aki gyöngyfüzessel foglalkozott.Sajnos mar nem emlekszem a nevere.Heves megyei volt es talan rendör vagy katona csajszi.

    Ha raismernetek kerlek jellezetek!

    Köszönöm elöre is!

    előzmény:
    narno (22072)
    2009-03-01  22:57
  30. 2009. március 1. 22:5722072.

    Sziasztok!

     

    Nem szoktam régen indult topikokba beleszólni, mivel ezekben már kialakult egy állandó kör, de ezt nem tudom szó nélkül hagyni!Nagyon fantasztikus amiket csináltok!!!Hihetetlenül ügyesek vagytok,kiállításra méltó munkáitok vannak!Csak így tovább!

    Én is nemrég kezdtem el fűzni állatkákat, én abba vagyok beleszerelmesedve:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_630735
    Torolt_felhasznalo_630735
    2009. március 1. 22:4222071.

    Sziasztok!!!

     

    Én mindenkitől csak elalélok:-)

     

    Egyre több mindenkinél tűnik fel a puklis minta....

    Ez valahol fellelhető, vagy csak tanfolyamon????

     

    Valaki tud segíteni???

     

    Ilyenkor bánom igazán h messzebb avgyok Fővárosunktól:-((((

     

    Köszönöm lányok előre is:-)

     

     

    előzmény:
    Szilu14 (22065)
    2009-03-01  21:23
  32. 2009. március 1. 22:2422070.

    Alélok.....

     

    előzmény:
    Szilu14 (22061)
    2009-03-01  19:40
  33. Torolt_felhasznalo_908488
    Torolt_felhasznalo_908488
    2009. március 1. 22:2322069.

    Szia Szilu!!!!

     

    Ezt nem tudom szó nélkül hagyni!!! Ezek álomszépek!!!

    Mond! Mikor fűzöd ezeket a csodákat? Alvás helyett?

     

    Jutka

    előzmény:
    Szilu14 (22061)
    2009-03-01  19:40
  34. Torolt_felhasznalo_630735
    Torolt_felhasznalo_630735
    2009. március 1. 22:1322068.

    Szia:-)

     

    Én tudok, vkit, akinél ...volt....h most van-e nem tudom...

    de nekem van, de műanyag, és nincs minden betű, és fém hatású, érdekel?

    megbeszélhetjük, h küldök Neked:-)

     

    előzmény:
    Giguska (22057)
    2009-03-01  19:10
  35. 2009. március 1. 22:0922067.
    Szilu istennő, mert nemcsak gyönyörűeket fűz, hanem meg is osztja velünk a mintákat. Önzetlenségéért millió köszsönet illeti! (Ide jönne egy angyal, de nem akarja kitenni.)Niro is csodásakat alkotott, mint mindig. A kokárdákat is lementettem, mert úgy néz ki, én leszek az ünnepségünk szónoka, hát legalább a kokárdám legyen rendkívüli. A beszédemmel még gondban vagyok. :-(És a többieknek is gratulációm. Megpróbálom majd lekicsinyíteni a fotóimat, mert csináltam néhány dolgot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_722913
    Torolt_felhasznalo_722913
    2009. március 1. 21:3222066.
    NAGYON ÜGYIK VAGYTOK.
    előzmény:
    Arduinna (1)
    2006-04-20  10:11
  37. 2009. március 1. 21:2322065.
    Köszi!
    előzmény:
    edelweiss (22062)
    2009-03-01  20:00
  38. 2009. március 1. 21:2222064.
    Nagyon szépen köszönöm, és külön köszönet a blogom címének javításáért (pedig kétszer is megnéztem, hogy nem írtam-e el), legközelebb egyszerűen csak átmásolom.
    előzmény:
    Fidji (22063)
    2009-03-01  21:09
  39. 2009. március 1. 21:0922063.

    SZILU

     

    LÉLEGZETELLÁLÍTÓAN SZÉPSÉGESEK A SZETTJEID!!!!!!

     

    Habár nagy ravaszul tetted fel a blogod linkjét , és most bizony leleplezlek

    szóval Szilu blogja itt található:

     

                    http://szilu1.blogspot.com/

     

                   

     

     

    előzmény:
    Szilu14 (22061)
    2009-03-01  19:40
  40. 2009. március 1. 20:0022062.
    Szilu, ezek csodaszépek! Köszönöm, hogy a mintát is megcsináltad hozzá! :)
    előzmény:
    Szilu14 (22061)
    2009-03-01  19:40
  41. 2009. március 1. 19:4022061.

    Egy Isis (Ízisz) és egy Osiris (Ozirisz) kocka.

     

    Miták a blogomban: szilu1@blogspot.com

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2009. március 1. 19:3822060.
    Osiris (Ozirisz) szett
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2009. március 1. 19:3622059.
    Cleopatra (Kleopátra) szett
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. március 1. 19:3522058.

    Az elmúlt időszak termése.

     

    Isis (Izisz) szett

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2009. március 1. 19:1022057.

    Sziasztok!

     

    Szuper ez a fórum! Gyönyörű munkákkal!

    A segítségeteket szeretném kérni: Betűs gyöngyöt keresek. A környékbeli hobby boltokban nincs, így esetleg csak a netes rendelés jöhet szóba (sajnos sokat dolgozom). Tudnátok segíteni, hogy hol kapnék ilyen gyöngyöket? Köszönöm előre is a segítségeteket!

     

    Giguska

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2009. március 1. 19:0622056.

    Köszi a vélaszt!

    Arra válaszoltál, amit kérdezni szerettem volna, csak hülyeségeket írtam.

    előzmény:
    edelweiss (22044)
    2009-03-01  15:58
  47. 2009. március 1. 18:0922055.

    Nagyon szépséges!

     

    Gratulálok!

    előzmény:
    edelweiss (22031)
    2009-03-01  13:09
  48. 2009. március 1. 18:0422054.

    Szeretnék köszönetet  mondani, ha nem is név szerint!

    Most kellemesen csalódtam az itt jelenlévő gyöngyfűzők táborában!

    Segítséget kértem és rögtön első szóra kaptam is!

    Nagyon köszönöm a példamutató magatartást és segítőkészséget!

    Azt hiszem a lehetőségemihez mértem viszonoztam is!

     

    Mindent köszönök!!!!!!!

     

    Liana

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2009. március 1. 17:4322053.

    Akkor én is mutogatok kicsit.

     

    1. Megküzdöttem vele, de csak sikerült. Nem tökéletes, de nekem tetszik. Lányok, köszi a segítséget!

     

    2. Ez pedig megrendelésre készült, majd 1,5 méteres lánc. A képeken nem igazán jön át, de felvéve szép. Egyszerű, de nekem nagyon tetszik, úgyhogy hamarosan magamnak is gyártok egyet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2009. március 1. 17:3522052.

    Szuperek, majd élőben is megvizslatnám őket.

    A türkiz szett meg 99%, hogy meglesz még, úgyhogy viszem!

    előzmény:
    edelweiss (22031)
    2009-03-01  13:09
  51. 2009. március 1. 17:3122051.
    Szuper kokárdák, a második különösen tetszik.
    előzmény:
    gabicu (22035)
    2009-03-01  13:37
  52. 2009. március 1. 17:2522050.
    a te mintad nagyon jo!
    előzmény:
    gabicu (22048)
    2009-03-01  17:23
  53. 2009. március 1. 17:2422049.
    Köszi!
    előzmény:
    edelweiss (22045)
    2009-03-01  15:59
  54. 2009. március 1. 17:2322048.

    Ez a kokárda eredeti, az elsőt egy mintáról fűztem. De a második az saját ötlet.

    előzmény:
    Szilu14 (22040)
    2009-03-01  13:41
  55. 2009. március 1. 16:2422047.

    Biztos nem lesz mar meg :)

    De mi lattuk meg csutortokon eloben, kar hogy nem voltal.

     

    előzmény:
    edelweiss (22046)
    2009-03-01  16:01
  56. 2009. március 1. 16:0122046.
    Niro, ez megint fantasztikus lett! Meglesz még csütörtökön? Légyszi... :)
    előzmény:
    niro (22014)
    2009-02-27  13:07
  57. 2009. március 1. 15:5922045.
    Klassz ez a kokárda. Bevallom nekem a második tetszik jobban. :)
    előzmény:
    gabicu (22035)
    2009-03-01  13:37
  58. 2009. március 1. 15:5822044.
    Hogy érted azt, hogy 2 sorosak? 2 oldalasak-e? Igen. :)
    előzmény:
    Szilu14 (22032)
    2009-03-01  13:34
  59. Torolt_felhasznalo_643901
    Torolt_felhasznalo_643901
    2009. március 1. 15:3922043.
    Duplán köszönöm Szilu :)
    előzmény:
    Szilu14 (22033)
    2009-03-01  13:35
  60. 2009. március 1. 13:4922042.

    Sziasztok!

     

    Nagyon jó ez a topik! A segítségeteket szeretném kérni: Olyan gyöngyöket keresek, amin betűk vannak. Tudnátok esetleg ajánlani valami netes boltot, ahol beszerezhetném, megrendelhetném? (Sajnos más megoldás nincs, mert sokat dolgozom.) Köszönöm előre is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2009. március 1. 13:4722041.

    Bocs!

    Időnként gonoszkodok, de Ti kértétek.

    előzmény:
    Szilu14 (22040)
    2009-03-01  13:41
  62. 2009. március 1. 13:4122040.

    Hát, a Tiéd sokkal jobb lett, mint az eredeti.

    Én a külső részére még fűznék egy sort (gyöngyök közé), hogy ne álljanak árván a szemek.

    előzmény:
    gabicu (22035)
    2009-03-01  13:37
  63. 2009. március 1. 13:4122039.
    Köszi Szilu!
    előzmény:
    Szilu14 (22037)
    2009-03-01  13:38
  64. 2009. március 1. 13:3922038.

    Ehhez is kellett egy kis türelem.

    ... és milyen lett a ZH-d?

    előzmény:
    Zsuppa.88 (22011)
    2009-02-26  23:16
  65. 2009. március 1. 13:3822037.

    Eddig ez a legjobb gyöngyös kokárda azok közül amit láttam.

    Ügyi vagy!

    előzmény:
    gabicu (22035)
    2009-03-01  13:37
  66. 2009. március 1. 13:3722036.

    Gratulálok!

    Neked is van türelmed!

    előzmény:
    Zsuppa.88 (22027)
    2009-02-28  20:51
  67. 2009. március 1. 13:3722035.
    Én ia megmutatom a kokárdáimat, hátha valakinek megtetszik, és nekiáll. Az első Arnóczky Ilona ötlete, a másodikat én alkottam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2009. március 1. 13:3622034.

    Ismét hoztad a formád!

     

    Jó ez a szín! Egy ideje már én is nézegetem, csak még nem tudom, hogy mit csináljak belőle.

    előzmény:
    niro (22014)
    2009-02-27  13:07
  69. 2009. március 1. 13:3522033.

    Nagyon jó lett!

     

    Tetszik a lánc megoldásod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_643901 (22024)
    2009-02-28  14:49
  70. 2009. március 1. 13:3422032.

    Szuperek!

     

    A karikák 2-sorosak?

     

     

    előzmény:
    edelweiss (22031)
    2009-03-01  13:09
  71. 2009. március 1. 13:0922031.
    És a folytatás. Mostanában nagyon szeretem a barnás, bronzos színeket, no meg ezt a kékesfekete delicát is. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. 2009. március 1. 13:0722030.
    Lányok, én is alkottam ám, csak nagyon el vagyok maradva fotózásilag. Ők azok. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2009. március 1. 11:3722029.
    Aranyos vagy, köszönöm, hogy válaszoltál, időközben megtudtam, hogy a varrás az egyszerűbb és már csináltam is egy mintát magamnak. Ezt még nem érdemes feltenni, mert csak az itthon lévő gyöngyeimből csináltam, és ezek összevisszák. Rettenetes a gyöngyök minősége. Majd keresnem kell megelelő színeket és méreteket. Szóval köszönöm a segítséged. Judit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_643901 (22023)
    2009-02-28  14:45
  74. 2009. február 28. 21:3422028.
    De szép... :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_643901 (22024)
    2009-02-28  14:49
  75. 2009. február 28. 20:5122027.

    Sziasztok!

     

    Úgy látom, újabb gyöngyörű munkák születtek, gratulálok!

    Én is mellékelem az enyémet. :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2009. február 28. 20:3622026.

    Sziasztok!

     

    A napokban volt szo a kokardarol, hat en is csinaltam egyet a ferjem unszolasara. Ö fogja majd kitüzni magara marcius 15.-en.

     

    Mintat kerlek ne kerjetek, mert en csak neki ültem es ez lett belöle

    előzmény:
    niro (22025)
    2009-02-28  18:12
  77. 2009. február 28. 18:1222025.
    Gyönyörű!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_643901 (22024)
    2009-02-28  14:49
  78. Torolt_felhasznalo_643901
    Torolt_felhasznalo_643901
    2009. február 28. 14:4922024.

    Ezzel bíbelődtem a héten:

    Nigh Sky szett Szilu után.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Torolt_felhasznalo_643901
    Torolt_felhasznalo_643901
    2009. február 28. 14:4522023.

    Szia Judit!

     

    Szerintem rozettát lehet fűzve is (brickkel) meg hímezve is csinálni, viszont ha nagyobb a medál lehet, h érdemesebb hímezve. Segítene, ha feltennéd a képet, h lássuk pontosan mire gondolsz.

    előzmény:
    zéjé (22020)
    2009-02-27  19:56
  80. Torolt_felhasznalo_643901
    Torolt_felhasznalo_643901
    2009. február 28. 14:1622022.

    Niro, Zsuppa!

    Nagyon szépeket fűztetek.

    Ezért szeretek ide járni, mindig megleptek valami szépséggel. Csak ámulok a sok kreatívitáson. Köszönet mindenkinek érte.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2009. február 27. 20:4622021.
    Gyöngyös Lányok!


    Érdemes időt szánni erre az oldalra- Nem a klasszikus megközelítése a gyöngyözésnek- de pont ezért érdekes. Alma
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2009. február 27. 19:5622020.
    MINDENKIHEZ FORDULOK! Ma valaki megkért, hogy rozettás mintát csinálnék-e neki. Van is két rozettás képem lementve tőletek, de nem tudom megállapítani, hogy az hímezve van-e, vagy fűzve. Segítsetek, hogyan kell csinálni. Nagyon fontos lenne nekem. Előre is köszi a segítségeteket - Judit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2009. február 27. 15:4222019.
    Köszönöm a biztatást, gyönyörű a szetted! Judit
    előzmény:
    niro (22014)
    2009-02-27  13:07
  84. 2009. február 27. 15:4022018.

    Drága Katalins!

    Igen, én is gondoltam rá, hogy el kellene készítenem a másik oldalát is, mert volt egy peyote szívecske, ami csak akkor jött össze, mikor a másik oldalával összefűztem. Már a fűzésnél látni lehetett, hogy összejön, hát az élmény volt nekem! Igen, most ez lesz, pihentetem, és csak most adtam fel, még visszatérek rá. Köszi - Judit

    előzmény:
    katalins (22013)
    2009-02-27  12:43
  85. 2009. február 27. 15:3722017.

    Szia Zsuppa.88!

    Hát ezt a láncot szépen "kiráztad", nagyon mutatós! Gratulálok. Hát igen, a kudarcból az lett, hogy mást kezdtem csinálni. És úgy tűnik, ez majd sikerülni fog. Ez kicsit több-napos munka. Majd felteszem és megmutatom. Hát igen, kell a sikerélmény. Azuram az első, aki mindig látja amit megcsináltam, és nagy kritikus! A második pedig ti vagytok.  A véleményetekre pedig nagyon adok.Hiszen tőletek tanultam, tanulok. Remélem a zh-d sikerül.

    Judit

     

    előzmény:
    Zsuppa.88 (22011)
    2009-02-26  23:16
  86. 2009. február 27. 15:2022016.

    Szia Szilu14!

    Kívül kezdtem, mert hiába számoltam, nem tudtam megállapítani, hogy a belső kezdnésnél is ugyanannyi, vagyis 22 a szemszám. Ezt a kérdést pedig már nem akartam feltenni - elárulva, hogy milyen "sötét" is vagyok. Szóval a külső perem az egyik sziromnál teljesen behajlik, össze-vissza tekeredett, szóval rémes. A belső rész azért látszik lazának, mert nincs befejezve, nincs jól meghúzva, vagy rosszul számoltam a mintát. Katalins volt olyan drága és e-mailben megküldte, de láttam, hogy ti is azt a mintát használtátok. Hát ennyi. Judit

    előzmény:
    Szilu14 (22006)
    2009-02-26  15:52
  87. 2009. február 27. 13:2322015.
    csodaszép lett:) 
    előzmény:
    niro (22014)
    2009-02-27  13:07
  88. 2009. február 27. 13:0722014.

    Mindenkinek gratula az elkészült ékszerekhez!

     

    Judit: Kitartás! Tudom nem vigasztal, de nekem se ment elsőre a virág. Pihentettem a dolgot pár hónapig, aztán meg összejött. Persze nem lett tökéletes, de sikerült.

     

    Hoztam mutatni a legújabb szettemet--->

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2009. február 27. 12:4322013.
    Judit ne add fel! Kicsit pihentesd, aztán próbáld meg újra. Biztosan sikerülni fog, hiszen gyönyörűek a munkáid. Nekem csak akkor lett szép, amikor már megvolt mindkét oldala. Nem nagyon látom a képen, de lehet, hogy tényleg laza, ahogy Szilu írta.
    előzmény:
    zéjé (22002)
    2009-02-26  11:12
  90. 2009. február 27. 09:0622012.

    Köszönöm aranyos vagy, hogy megnézted.

     

    Judit, pihentesd kicsit, nekem az egész lazának tűnik ahogy fűzted, előbb-utóbb menni fog

     

    Zsuppa szép a munkád:O)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_372387 (22001)
    2009-02-26  10:48
  91. 2009. február 26. 23:1622011.

    Szia Judit!

     

    Köszönöm szépen a dícsérő szavakat!

    Neked meg fel a fejjel! Majd legközelebb sikerülni fog! ;) Nekem is rengeteg nem jól sikerült "művem" van, és sokan még a bontani valók között csücsülnek a zacskóban, mert még a bontástól is elment a kedvem...

     

    A mai nyaki úgy zh-ra készülés mellett készült...:)

     

    Jó fűzögetést mindenkinek!:)

    Zsuppa

    előzmény:
    zéjé (22000)
    2009-02-26  10:24
  92. 2009. február 26. 20:0722010.

    carataner

     

    Reni, úgy örülük, hogy ilyen szép lett a végeredmény!!!!!

    Mindig örülök, ha  érthető a leírás és sikerül a megvalósítás!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871044 (22009)
    2009-02-26  18:38
  93. Torolt_felhasznalo_871044
    Torolt_felhasznalo_871044
    2009. február 26. 18:3822009.

    Köszönöm szépen Fidji! vagy!

     

    Elkészítettem a kokárdát! Nagyon tetszik a lányomnak is.

     

    Reni

    előzmény:
    Fidji (21994)
    2009-02-25  18:41
  94. 2009. február 26. 18:2922008.

    A Sandys oldalon lévő lefűzőmintákat mind letöltöttem.

    Ha valakinek kell mailban szoljon, átküldöm szivesen.

    liana@tvn.hu">liana@tvn.hu

     

     

    előzmény:
    Liana. (22007)
    2009-02-26  15:55
  95. 2009. február 26. 15:5522007.

     

    Most nézelődtem!

    szupik mind!:-)

     

    http://store.sandradhalpenny.com/category/4/Fr ee-Patterns

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. 2009. február 26. 15:5222006.

    Végül hol kezdted el? Belül vagy kívül?

     

    A belső rész nagyon lazának tünik.

     

     

    előzmény:
    zéjé (22002)
    2009-02-26  11:12
  97. 2009. február 26. 14:5722005.

    Szia Akire6!

    Hálás szívvel köszönöm,  kedves vagy, hogy vígasztalsz. Igen, ehhez még nem nőttem fel. De azért te ne légy bátortalan, legalább próbáld meg! Judit

    előzmény:
    akire6 (22003)
    2009-02-26  11:47
  98. Torolt_felhasznalo_712345
    Torolt_felhasznalo_712345
    2009. február 26. 12:4622004.

    előzmény:
    pittyputty (21999)
    2009-02-26  09:17
  99. 2009. február 26. 11:4722003.

    Szia ZJ! Ne keseredj el, mert én még hozzáfogni sem merek. Te gyönyörű munkákat csináltál már eddig is. Pihentesd egy kicsit és majd megérik a dolog. A minta nekem is meg van de úgy érzem ez még későbbre marad   Fel a fejjel fogjál máshoz .

     

    Üdv Erika

    előzmény:
    zéjé (22002)
    2009-02-26  11:12
  100. 2009. február 26. 11:1222002.

    Drága Katalins!

    Hát itt van az én peyote-kudarcom. És szólok MINDENKIHEZ, aki ezügyben hozzászólt és ellátott jótanácsokkal! Ez van, ez született. Már szét is bontottam és most "pihenek", pihentetem a virágot. Láthatjátok a képeken. Köszönet a sok-sok segítségért, tanácsért, Katalins neked meg a fáradozásért, hogy át is küldted e-mailben. Nagyon sajnálom, de kudarc. Talán majd máskor. Köszönet még egyszer! Judit

    előzmény:
    katalins (21827)
    2009-02-17  15:43

Címlap

top