Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pótnagymama szeretnék lenn
Torolt_felhasznalo_812097
Létrehozva: 2006. május 12. 21:00
Sziasztok, keresek olyan házaspárt Budapesten vagy Pest megyében, akinek egyik oldalról sincsenek szülei, és örülnének egy pót-nagymamának.
Budapesten élek egyedül, rendezett körülmények között, vannak gyermekeim, de...nem találnak érdemesnek arra, hogyha jön a karácsony, húsvét stb. vagy más ünnep (anyáknapja) vagy hétköznap, egy együttlétre meghivjanak.
Szeretek sütni-főzni, néha dolgozom, bár firss nyugdijas vagyok, de hiányzik az a dolog, hogy valakiknek szeretetet adjak vagy néha törődjek velűk, ha igénylik.
Gondolom, most a pokolba kívánsz!
Megyek aludni, ugye azért szép álmom lesz?
Vagy talan itt is a Noklapjan, mint egy becsuletes hirdetest, azzal, hogy van szabad ideje, es ezt meg ezt csinalna' naponta ennyi es ennyi pe'nze'rt.
"POTNAGYMAMA" az egy poetikus, szep szo, de MI VAN MOGOTTEEE/
Mit hajlando az illeto csinalni annak fejeben, hogy egy csalad beveszi, vagy alkalmazza ot?
Hajlando a gyerekekkel foglalkozni az iskolaorak utan?
Megfozne neha egy vacsorat, ha a szulok keson jonnek haza?
Vinne'-e a kisebb gyerekeket setalni?
Beszel talan franciaul vagy nemetul, mint egy jo nevelo"no"
Szoval MIT akar csinalni, es mennyit ker erte??
én is...
És van unokája, kiderült az egyikből... Na pussz Mindenkinek mára!
Egyébként sem bőbeszédű. Ez az ncl szokásomtól ellentétben kíváncsivá tesz, vagy öregszem rohamosan.
Szóval megkuksoltam mióta van az ncl-en és milyen topicokban szólt hozzá......
márcsak azért is, mert tettek fel neki jópár kérdést még az elején. én viszont kidőltem, megyek aludni. sziasztok!
(Az egy másik, ugyanilyen c. könyv ajánlása. Persze az első mondat erre is igaz)
"...azt a gazdag kutatási anyagot is bemutatják, mely több mint száz középkorú asszonnyal készített interjúból született. Céljuk az volt, hogy feltárják azokat a kapcsolati jellemzőket, mozgatórugókat és pozitív megoldás- módokat, melyek a mai 40-60 éves amerikai anyák és már felnőtt lányaik közti konfliktusokban megjelennek."
"... a felnôtt nôk szükségszerűen megismétlik ugyanazokat a viselkedési módokat, amelyeket nem vettek jó néven saját anyjuktól. Elôfordul, hogy az áldatlan anya-lánya kapcsolat a felnôtt nôbôl azt váltja ki, hogy tudatosan egész másképp neveli a lányait, mint ahogyan ôt nevelték."
Nem olvastam a könyvet, így nem tudom, mire utalsz.
Én a szüleimmel éltem amig éltek, természetesen a hosszú együttélés alatt voltak vitáink is néha, voltak generációs szemléletbeli különbségek is, de jó volt velük élni még így is, mert örökké hálás vagyok hogy segítettek az első két gyermekemnél megtanulni azt, hogy később már a hiányuk nélkül is merjek vállalni még kettőt. Igaz akkor már nehezebb volt abból a szempontból, hgoy nem volt aki vigyázott volna rájuk ha színházba szerettem volna menni, vagy ovi, iskolai nyári szünetben.
Kellenek a mamák, papák, nekünk is, de az unokáknak is. Sokat tanulnak a történeteikből.
VAgy azért mert nem voltak jó szülők, vagy mindenbe belekotyognak, irányítani akarnak miután kirepültek a gyerekek a családi fészekből.
Mindenképpen a szülő oka!
A gyerekek ahány évesek imádnak haza járni és traumaként érik meg a aszüleik elvesztését. Mert árvának lenni, ötvenévesen is épp oly fájó, mint fiatalon.
????????? Valóban rég láttalak én is.
Gondolom Te sem engednél be egy olyan pótnagyit az otthonodba, akivel nem tartják a gyerekei a kapcsolatot. Mert én nem, az biztos.
A napokban olvastam Susan Jones – és Marilyn Nissenson: Anyák és lányaik c. könyvét. Nekem nagyon tetszett.
"Anyát és lányát elszakíthatatlan, mágikus láncszem fűzi egymáshoz: kapcsolatuk minden más emberi kapcsolatot felülmúl. A kis kötetben a szeretet, a gyengédség és a megértés csodálatos pillanatait gyűjtöttük ösze, amelyek egy életre összekapcsolják a két embert."
Én elkényeztettem mindet nagyon! Mert mind utolsónak született, de önzők nem lettek tőle. Igaz ahol több gyerek van, nem is alakulhat ki ez a tulajdonság, inkább az egykéknél.
Tudod, az ingyen bébiszitterkés nem fárasztó, hanem minden perc öröm, amit az adott esetben az unokáival tölt a nagyszülő. Pedig én anno azt mondtam, hogy nem akarok majd unkázni, mert négy gyereket nevelve, kigyerkeztem magam. Mégis mentem munka után a város másik végébe érte és vittem haza és még gyorsan a kedvencét is főztem vacsorára, hogy mire jönnek érte meg is tudja enni.
És ma nagoyn szomorú voltam, vagyok, mert megkértek, hogy vigyázzak a másik kettőre és elkellett volna utaznom vidékre hozzájuk és nem éreztem jól magam és nem tudtam elmenni. Azóta is lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem tudtam segíteni.
El tudom képzelni, hogy vannak önző, elkényeztetett gyerekek, akik később csak magukkal törődnek, a szülőkre meg rá se rántanak. A szülő annyiban hibás ebben, hogy ő kényeztette el őket, bár nyilván másképp nem is tudott volna viselkedni. De viszont az önző elkényeztetett gyerek meg mégis csak haza szokott járni, ilyen-olyan formájú segítségért, ami szerinte mindig kijár neki.
Szerencsére ezt nem saját tapasztalatból írom. Kíváncsi lennék, a topicinditónál hogy alakult ki ez a szomorú helyzet!