Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Órarend túltömés

bibone
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 17:55

Sziasztok!

Nővérem fia most lesz 9.-es, és heti 36 órája lesz (átlagban négy 7 órás nap és egy 8 órás nap). Szerintem felháborító így túltömni az órarendet, még gimiben is, 15-16 órakor végeznek, kinek lesz már kedve ezután iskola utáni tevékenységekre? (szakkörök, edzések stb...) Komolyan megéri így túltömni az órarendet csak azért, hogy heti 3 helyett heti 5 tesi legyen? Még ennél durvább 9.-es órarendeket is hallottam, bár nem ismerőstől. Szerintem napi 6 óra a normális (gimiben heti 2-3 hét órás nap is belefér) , azután úgysem figyelnek a diákok, nemhogy a 8. órában. Mi a véleményetek?

  1. 2013. szeptember 3. 13:26126.

    Kicsit túlzó. De csak annyira, amennyire egy jó paródia.

    Orbánra elég nagy hatást tett a szocializmus, bármennyire tagadja is: kilóg a neveltetése :)

    előzmény:
    Lillaréka (120)
    2013-09-03  08:03
  2. 2013. szeptember 3. 13:23125.

    Hol mondtam, hogy hallgatni kell a döglött lóra? Csak azt mondtam, hogy az élőt kell helyes irányba tuszkolni.

     

    A mondás egyébként úgy van: ki mint él, úgy ítél.

     

    Nem ugyanaz.

    előzmény:
    ancsa21 (119)
    2013-09-03  07:14
  3. 2013. szeptember 3. 12:54124.

    "A kedvencem, amikor azon megy a hőzöngés, hogy ne kelljen a gyereknek szünetekre kimenni az udvarra, mert az elsősök még nem tudnak annyi idő alatt átöltözni..."Te Cabron, tényleg nem tudnak  átöltözni rendesen...))) Gondold át: 10 perces szünet, tolongás a folyosói beépített szekrényeknél, cipő le, csizma, kabát, sapka fel, esetleg sorbanállni a WC-nél és le az udvarra a 2. emeletről. (képtelen vagyok megérteni, hogy miért nem egyértelműen a földszinten vannak az elsősök, több oknál fogva lenne logikus) Mire leérnek és elfutnak az udvar közepéig, meg szippantanak kettőt a friss levegőből, már szól a síp a sorakozáshoz, mert ugye nem tolonganak az ajtónál, szépen sorba mennek fel. Most képzeld el, hogy a 8 órás munkaidődben kötelezően kell ezt csinálnod minden 45 perc után....

    Menza: Nekünk felnőtteknek 30 perce ebédidőnk volt.

    előzmény:
    cabron (56)
    2013-09-02  10:20
  4. 2013. szeptember 3. 10:21123.

    "ahol lehet egy kicsit dumcsizni, netán egy séta közben beiktatni."

     

    A mondat lényege ez lett volna, látom neked sikerült a lényegtelent kiragadni, csak, hogy anyázhass. Gratula!

     

    De igen, idézőjelbe kellett volna raknom az alibit.

    előzmény:
    apafej (97)
    2013-09-02  18:59
  5. 2013. szeptember 3. 08:30122.

    Ez nagyon jó!

    Be kéne vezetni formanyomtatványként.

    előzmény:
    Lillaréka (121)
    2013-09-03  08:05
  6. 2013. szeptember 3. 08:05121.

    és egy nagyon jó nyilatkozatot. annak aki nem szeretné délután 4ig a suliban aszaltatni a gyerekét

     

     

    NYILATKOZAT

    Tárgy: T. K. nevű gyermekem a kötelező tanítási órák után, valamennyi tanítási napon szabadon elhagyhatja az iskolát, és/vagy szabadon választhat az iskola kínálta délutáni programok közül, ez utóbbiakon kívül délutáni felügyeletéről és programjairól a család gondoskodik, az ezzel járó felelősséget értelemszerűen vállalva.   Indoklás:

    1. Döntésem (az érintett gyermek és szülei részéről közös megállapodás, írásban képviseli: Tóth Andrea, szülő) indoklása az engem, mint magyar állampolgárt megillető szabad véleménynyilvánítási jogommal élve történik. /"Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához." Magyarország Alaptörvénye IX. cikk (1)/

    2. Szülőként semmilyen tájékoztatást nem kaptam arról, hogy a tanítási órák után gyermekem mivel töltheti/vagy köteles tölteni az iskolában a délután 16 óráig fennmaradó időt. Ezt a jelenlegi központosított iskolarendszerben az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságától vagy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól vártam volna. Bár gyermekem jó iskolába jár, s az iskolavezetést valamint az ott dolgozó pedagógusokat teljes mértékben alkalmasnak találom arra, hogy a gyermekek életkorának megfelelő módon gondoskodjanak programokról, információ hiányában csak úgy tudtam dönteni, hogy gyermekemnek az egészséges fejlődéséhez, a családunk értékrendjén alapuló neveléséhez megfelelő időtöltést a délutánokra magam fogom biztosítani.
    /"A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést." Magyarország Alaptörvénye XVI. cikk (2)/

    3. Gyermekemnek joga van a tanítási órák után a szabadidejét érdeklődésének, testi, lelki, szellemi igényeinek megfelelően eltölteni, azaz az általa szabadon választott időpontokban edzésre, szakkörökre stb. járni, játszani, a barátaival találkozni, pihenni. Kötelessége a leckéjét elkészíteni, a másnapi tanórákra felkészülni. Eldöntheti, hogy mindezek megvalósulása érdekében milyen intézmények, szervezetek, vagy éppen a szülők kínálta lehetőségekkel és segítséggel él, s milyen időponttokban teszi mindezt. Gyermekem városi sportegyesület foglalkozásait választotta, a tanuláshoz a délutáni segítséget tőlem kéri, iskolai szakköröket, egyéb lehetőségeket a tanév során, csak azok meghirdetésekor tud választani. Igényeit szüleivel megbeszélte, támogatásunkat és egyetértésünket bírja.
    /"Minden gyermeknek joga van a pihenéshez, a játékhoz és ahhoz, hogy különböző programokban részt vegyen."
    "A gyerekeknek joguk van arra, hogy megmondják, szerintük mi történjen, amikor a felnőttek rájuk vonatkozó döntéseket hoznak, és joguk van ahhoz is, hogy véleményüket figyelembe vegyék." ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Egyezménye, 31. és 12. cikk/

    Megjegyzés:

    1.Jogszerűtlennek, emberi jogi alapon kifogásolhatónak és sérelmesnek találom, hogy nyilatkozatom tartalmát kérelemként kellett volna előadni. Az indoklásban hivatkozott dokumentumok alátámasztják, hogy döntésemet senki nem bírálhatja felül, ha ebben tévedek, felelősséggel vállalom az ezzel járó esetleges jogi következményeket. Addig viszont gyermekem a kötelező tanítási órák után naponta akadályoztatás nélkül elhagyhatja az iskolát, és/vagy szabadon választhat az iskola kínálta délutáni foglalkozások közül. Döntésem betartásában és annak bármilyen következményében az adott iskolaintézményt, annak igazgatóját és pedagógusait semmilyen felelősség nem terheli.
    /"A kormányoknak biztosítaniuk kell a felsorolt jogokat a gyermekek számára." ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Egyezménye, 4. cikk/

    2. Nyilatkozatom nyilvános felhasználását jogi és magánszemélyek számára is engedélyezem.

    Javaslatok: A kötelező délután 16 óráig iskolában tartózkodás és hasonló minisztériumi döntések helyett javaslom a következők megfontolását:

    1. Az iskolaintézmények és pedagógusok szakmai autonómiájának azonnali visszaállítása

    2. Széleskörű szakmai és szülői egyeztető fórumok létrehozása az oktatásügyet érintő döntések meghozatala előtt

    3. Olyan kerettanterv létrehozása, amely a jelenleginél jóval több szabadságot és választási lehetőséget biztosít az egyes iskoláknak a helyi tantervek kialakításában

    4. A tananyag drasztikus csökkentése, modernizálása, hozzáigazítása a gyermekek életkori sajátosságaihoz, az alapkészségek lassúbb, de lényegesen alaposabb kialakítása

    5. A pedagógusok és a diákok kötelező óraszámainak csökkentése, felesleges és értelmetlen tantárgyak (pl. erkölcstan) megszüntetése


    Pécs, 2013. szeptember 1.

    Tóth Andrea, szülő 

     

     

    A levél másolat.. a szerző biztos nem haragszik meg érte, hogy terjesztik az irását

    előzmény:
    Lillaréka (120)
    2013-09-03  08:03
  7. 2013. szeptember 3. 08:03120.

    Hoztam nektek tanulságot

     

     

    http://index.hu/video/2013/09/02/2013_0 90 2_orban_viktor_evnyito/

     

     

     

    Éljen a megújuló Magyar Népköztársaság!

    A Kommunista Ifjúsági Szövetség boldogan és reménytelien üdvözli az új tanévet, s a Pártot, mely elhozta nekünk a megújulást!

    Mi, akik mindvégig hűek maradtunk az MSZMP szellemiségéhez megaláztatva és dühösen kényszerültünk hallgatásba 1989 tragikus eseményei után. Nem értettük, hogy miért kell szeretett pártunknak visszavonnia számtalan kiváló intézkedését, és hagyni, hogy kivegyék a kezéből az irányítást. Főleg, hogy amikor visszaszerezte ideiglenesen, akkor is csak félgőzzel vitte előre a kommunizmus ügyét, és a Kádár alatt olyan olajozottan működő „ügyletek” is mindenféle furcsa jelszavak („privatizáció”) alatt történtek. Persze, a földalatti mozgalom erős maradt, az egyetemeket és főleg a közép- és általános iskolákat belengte a szocializmus dicső szelleme (mint ahogy más intézményeket is), de nem tudtuk elfogadni, hogy ezután „liberális demokráciának” vagy egyenesen „polgári Magyarországnak” kell hívni a létező rendszerek legjobbikát: a megvalósult szocializmust!

     

     

     

    Keseredetten kacsintottunk össze tanárainkkal, hogy Magyarországon „demokrácia” van, hiszen mindannyian tudtuk, hogy a diákoknak nem szabad az iskolában politikai véleményt kifejteni – ami nagyon helyes, hiszen az egyetlen legitim vélemény a Párt programjának méltatása, amelyet népgyűléseken lehet és kell megtenni. Ám ennyi év elteltével végre megértettük, hogy mi volt bölcs vezetőink terve a kezdeteknél fogva. A régi nagyok átadták a stafétát az újaknak, s az új előőrs lerázva a megpuhult mensevikek korlátait szabadon bonthat zászlót a megújuló Magyar Népköztársaság eszméje mellett!

    Az új tanévben diákjaink egész napjukat az állami kézbe vett iskolákban töltik, szorgalmukat és rendtisztelő magatartásukat munkásőrök fogják biztosítani. Ez idő alatt a tananyag mellett a szocialista erkölcsöket és tanokat is elsajátíthatják, egy kifejezetten erre szánt óra keretein belül. A szellemi fejlődés mellett a napi testnevelés-óra edzi majd testüket. Mivel a szorgalom ellensége a szabadidő, az egész napos tanulás után házi feladataikat végzik majd a diákok. Tankönyvnek csupán az Állami Tankönyvelosztó Szovjetunióból importált könyveit használhatják, nehogy a nyugati burzsoá propaganda befészkelje magát zsenge és képzetlen koponyájukba. Hoffmann Rózsa elvtársnő, közoktatásért felelős pártbizottsági államtitkár figyelmeztetett minket a szabotőrökre, akik megakadályoznák a marxista-leninista eszmék terjesztését.

    A pedagógusok immár az egységes munkásosztály (milyen jó, hogy nem kell már „nemzeti középosztályt” írni!) nevelésének méltó felülvigyázói lesznek. Balog Zoltán elvtárs, oktatásért és népnevelésért felelős miniszter személyesen figyelmeztette őket, hogy „ne engedjék beszivárogni az iskolákba az ellenállást.” Csupán a legelszántabb tanárok maradhatnak a pályán – eltökéltségük próbájaként a Párt megszüntette a túlóradíjakat és a szakköri díjakat, és nem veszik figyelembe az eddig megszerzett szakvizsgákat. Több feladat és megemelt óraszámok fogják biztosítani, hogy a tanárok valóban munkájukra koncentráljanak. Bizonyára az újonnan alakuló Szocialista Pedagógusok Szabad Szakszervezetének érdekérvényesítő hatása, hogy a tanárok mind a Pedagógusi Életpályamodell legalacsonyabb bérszintjére sorolódtak, hogy később bebizonyíthassák képességeiket. A teljes béremelés akár 2017-ben befejeződhet!

    Attól sem kell félni, hogy a iskolák vezetőségébe rendszerellenes elemek szivárognak. A Hoffmann elvtársnő által kinevezett 428 igazgató közül számos a helyi ellenforradalmi mozgolódások ellenére jutott sikeresen vezetői székébe, például a budapesti Kölcsey Gimnáziumban, Jászárokszálláson, Jászapátiban, Nagykőrösön, Válon, Szigetváron, és Pilisen! A népellenes hangok egyes „plagizált” nyertes pályázatokról is beszélnek, ám ez egyértelműen szándékos hangulatkeltés. A megfontolt és takarékos igazgatók csak tudják, hogy a korábbi ötleteket érdemes újra felhasználni!

    Köszönjük a Pártnak, hogy immár nem kell hazudozni Harmadik Magyar Köztársaságot emlegetve, nem is szólva az elmúlt 24 év egyéb ferdítéseiről, köszönjük, hogy elhozták az igazmondást! Mindvégig azt hittük, hogy a Magyar Szocialista Párt vall végre színt, de rá kellett jönnünk, hogy a Fidesz az MSZMP méltó örököse, s Kádár stafétáját Orbán Viktor elvtárs veheti át! Ma személyesen is megköszönjük neki Törökbálinton, ahol az ő bölcs útmutatása alapján építették fel az iskola egy új épületét!

    Éljen Viktor, éljen a Párt!

    2013.09.02. 10:48 sokkishal      

     

     

    előzmény:
    bibone (1)
    2013-09-01  17:55
  8. 2013. szeptember 3. 07:14119.

    Mit nem mondasz... Szóval... szerinted, ha a nagypapa elkártyázta a teljes vagyonát, majd hogy kifizesse a saját veszteségeit, még az unokáit is terhelő, eszement mennyiségű kölcsönöket vett fel, az utódai terhére-amit rövid időn belül szintén elkártyázott-, akkor az unokáknak a szüleiket kell szidni, amiért azok néhány hibával ugyan, de éjjel nappal azon melónak, hogy kihúzzák magukat is, meg a gyerekeiket is a bajból.

     

    S mikor már kifelé áll a szekér rúdja, akkor jön a nagypapa, és pofázni kezd, hogy szerinte hogy lehetne jobban megoldani az ő kártyaveszteségei miatt felvett kölcsönök miatt kialakult helyzetet.

     

    Újabb, nagyszerű bizonyiték arra, ahogy gondolkodik valaki, úgy is itél.  

     

     

    előzmény:
    Catilina (117)
    2013-09-03  00:59
  9. 2013. szeptember 3. 01:08118.
    ...vagy rossz irányba halad.
    előzmény:
    Catilina (117)
    2013-09-03  00:59
  10. 2013. szeptember 3. 00:59117.

    „birom, amikor a birka magyarok állandóan az éppen aktuális hatalmat szidják: nyugodtan fel lehet mást is sorolni, nincs akadálya... vagy ennyire szelektív az emlékezőtehetség egyeseknél????”

     

    Mégis mit szidnának, ha nem az éppen aktuálisat? Döglött lovat minek rugdosni? Azt kell, amelyik épp alattad van, él és virul csak éppen nem akar haladni…

    előzmény:
    apafej (115)
    2013-09-02  23:21
  11. 2013. szeptember 2. 23:30116.

    Azért, mert most, most van. És nem 23 évvel ezelőtt, nem 10 évvel ezelőtt, nem 50 évvel ezelőtt.  

    Valahogy az eddigiek nem vezettek be ilyen baromságokat. Helyette persze volt sok más baromság, akkor az nem tetszett. De most ez a téma, és nem az.

    Birka az, aki mondja  (vagy te nem vagy magyar???).

    Van, aki elhiszi, hogy ez milyen szuper dolog. Én meg nem hiszem el. Sőt! Tudom, hogy nem az, mert kb. látom, mi várható még. És nem, nem magyarázom el, mert aki elvakult hívőjük, az úgysem látja meg, hogy mivel akarják etetni. Feleslegesen nem szeretem a számat tépni (meg a kalvit sem).

    Én nem kajálom a dumájukat, te tedd azt, ha neked így jó. Csak majd nem kell sírni, hogy "én nem ilyen lovat akartam". 

     

    És most szép jó éjszakát! 

    előzmény:
    apafej (115)
    2013-09-02  23:21
  12. 2013. szeptember 2. 23:21115.

    miért pont a mostanit veszed alapul?

    Miért nem az elmúlt 23 év bármelyikét?

    birom, amikor a birka magyarok állandóan az éppen aktuális hatalmat szidják: nyugodtan fel lehet mást is sorolni, nincs akadálya... vagy ennyire szelektív az emlékezőtehetség egyeseknél????

    előzmény:
    Zsifikati (111)
    2013-09-02  22:47
  13. 2013. szeptember 2. 23:19114.

    Nem lehet elvonatkoztatin, mert az találta ki, aki. És nem, nem kell azt tanítani, amit a 20-as, 30-as 40-es években tanítottak, azóta ugyanis baromi sokat változott a világ körülöttünk. 2013-at írunk. XXI. század. 

    És nem is szeretném a 40-es éves szellemiségét visszahozni, hogy őszinte legyek, legalábbis nagyon sok tekintetben...

     

    előzmény:
    apafej (113)
    2013-09-02  23:09
  14. 2013. szeptember 2. 23:09113.

    látod, pont erre akartam kitérni: egyeseknek, valakiknek mindig fogja csípni a szemét, ha a gyerekének hittant, erkölcstant, meg hasonlókat kell tanulniuk az iskolában. Mintha ezek olyan ártalmas dolgok lennének a gyerekekre nézve. Megkérdezem mégegyszer: mi rossz származik/hat ezekből a gyereknek?

    (nehogy azt mondd, hogy mert ez a kormány ne tanítsa, vonatkoztassunk el ettől, nyilván nem azt iratják bele a tankönyvekbe, hogy így lopj, úgy hazudj, stb., hanem mondjuk egy az egyben azt tanulnák, amit a nagyanyáink anno a 20-as, 30-as 40-es években)

    előzmény:
    Zsifikati (109)
    2013-09-02  22:17
  15. 2013. szeptember 2. 22:59112.
    meg a többi is
    előzmény:
    elsi1 (108)
    2013-09-02  21:41
  16. 2013. szeptember 2. 22:47111.

    És egy jó pedagógus látja, hogy ez valóban így van-e...

    De mindentől függetlenül: NE a mindenkori hatalom akarja megmondani bárkinek is, hogy mi az erkölcsös. Ha a mostanit vesszük csak alapul, akkor az erkölcsösség netovábbja a csalás, lopás, hazugás. Köszönöm szépen, de az én gyerekeimet ilyesmire ne tanítsák. Az én szememben et nem erkölcs... 

    előzmény:
    elsi1 (110)
    2013-09-02  22:28
  17. 2013. szeptember 2. 22:28110.
    Midnen szülő meg van győződve róla,hogy ő sokat foglalkozik a gyerekével és megtanít mindent.
    előzmény:
    Zsifikati (109)
    2013-09-02  22:17
  18. 2013. szeptember 2. 22:17109.

    Helyes. Tanítsa az állam. AZT, akit otthon nem nevelnek. De akit megkapja otthon a szükséges neveltetést, annak miért is kell? 

    Jó lenne, ha nem állambácsi (főleg nem ezek!) döntené el, hogy mi a helyes és  mi nem. A jelekből ítélve a legnagyobb szükségük erkölcstan oktatására a nagyfejűeknek lenne szükségük. Ők még magát a fogalmat sem ismerik. 

    előzmény:
    apafej (107)
    2013-09-02  21:13
  19. 2013. szeptember 2. 21:41108.

    Ehhez nem ész kell, elsősorban, hanem übermensch-tudat, barbárság és a másik megvetése!

     

    ez is valami

    előzmény:
    apafej (99)
    2013-09-02  19:19
  20. 2013. szeptember 2. 21:13107.

    mennyi bajotok van már ezzel az erkölcstannal, basszus!

    hidd el, az elmúlt 70 évután nagyon is ráfér a gyerekre, felnőttre!

    ha otthon nem tanulja meg a gyerek, akkor tanítsa csak meg az állam!

    nem lesz belőle semmi hátránya...

    előzmény:
    mnm28 (106)
    2013-09-02  21:00
  21. 2013. szeptember 2. 21:00106.
    Erkölcstan elsőben??és Rózsi mama mit tanult erkölcstant nála kezdeném OV-nél folytatnám.Lopni tilos!!!4
    előzmény:
    mnm28 (105)
    2013-09-02  20:58
  22. 2013. szeptember 2. 20:58105.
    nálunk 8 o-ban hétfőtől csütörtökig 14-ig majd péntek nulladik óra .De ki az az elmebeteg állat ,aki ezt elrendeli???A suli 8-12:30-ig kellene tartson.Rózsika néni pedig elmehet....
    előzmény:
    bibone (1)
    2013-09-01  17:55
  23. 2013. szeptember 2. 20:26104.

    Megvan az órarend.

    tizedikben minden nap 7 óra. 

    elviselhető. 

    előzmény:
    bibone (1)
    2013-09-01  17:55
  24. 2013. szeptember 2. 20:23103.

    – Látod, mit tettél a negatív hullámaiddal, Moriarty?

    – Nem én vagyok az oka, Csodabogár. Egyfolytában csak jókat gondoltam róla, mióta elindultunk!

     

    Ugye, nem gondolod, hogy ezt a szart itt az én negatív hullámaim kavarták?

    Egyfelől nagyon szomorú lennék, másfelől pedig, no álljunk csak meg, azt mondod, tényleg szupererőm van?

     

    előzmény:
    apafej (98)
    2013-09-02  19:06
  25. 2013. szeptember 2. 19:54102.
    Én is most néztem az órarendet-hát nekünk 3 nap 7 óra és két nap 8 óra van. Engem jobban zavar a minden nap tesi óra van. Most azt nem tudta megmondani az iskola, hogyan oldja meg a gyerekek gyógytestnevelését és a plusz gyógyúszást-amit az ortopédus kiírt a gyerekeknek. Nekem még a gyerek pluszba diszes és logopédiára is járnia kell. Hát nem írigylem azt aki ezt össze akarja hangolni a suliban. Mondjuk én bizakodó vagyok, hogy a gyerek bírni fogja, legfeljebb kevesebbet chetel majd a haverokkal.  Viszont én megvallom ezt a sok tesit tartom baromságnak-akkor inkább tanulnának kreszt vagy elsősegélynyújtást. Egy ismerősömnek a 10.-es fiúnak pedig relaxációs órát vezettek be. - na én azon tutira elaludnék 
    előzmény:
    bibone (1)
    2013-09-01  17:55

Címlap

top