Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
"Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja,
de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja. "
(Szabó Éva: Szög és kereszt)
"Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok.
De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál. "
(Prisrin)
"Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted. "
(Gabriel Garcia Márquez)
"Aki nem tud szeretettel feloldódni, másban és másért: boldogtalan marad. "
(Szentkuthy Miklós)
"A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya. "
(Jókai Mór)
"Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével. "
(Gabriel Garcia Márquez)
"Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést. "
(Benjamin Disraeli)
"Ahol nincs te, ott nincs én se. "
(Ingmar Bergman)
én annyit kerestelek
annyit kerestelek,
hogy már szinte elfeledtem emberül élni
annyit kerestelek,
hogy lelkemre bütykösödött a bánat
annyit kerestelek, hogy már kezdtem elveszíteni a hitet önmagamban.
Lépteid nyomát kutattam
borzongó fasorokban,
felhők csücskében,
benn a gázkamrákban
és künn a harctereken
a Te neved véstem az akasztófák gerendáiba is
mert tudtam, hogy újjászülsz,
hogy megtalálsz,
mert megtalállak.
Kedvesem,
én annyit kerestelek,
hogy már szinte elfeledtem örülni,
mint a mindig éhes gyermek.
Annyit kerestelek,
hogy megköszönjem Neked
a legszebb, legtisztább
szerelmet.
- Szilágyi Domokos-
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
"Mikor inni akartam egy kortyot találtam egy folyót,
Mikor egy virágot kerestem színes rétre leltem,
S mikor szerelemre vágytam Veled találkoztam. "
"Egyedül vagyok. Nagyon.
Kicsordul a könnyem. Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
faricskálok lomhán egy dalon,
vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén. "
(Tóth Árpád: Meddő órán)
szerintem szebb lenne feltüntetni a versek, idézetek íróit.
Megtennétek a következőkben?
Köszi
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.
A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.
Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.
A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készűlt
e nagyszerű egyszerüség.
Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.
Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.
Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.
Pilinszky János
Volnál rút, vagy nem volnék esztelen,
ne volna arcod, vagy nekem szemem,
volnál balga Te, vagy én józanabb,
ne volnék rab, vagy Te ne ily szabad.
De sajna szép vagy, én meg esztelen,
arcod fényétől elvakul szemem.
Nem lehetsz balga, s én se józanabb,
csak rab lehetek én, s Te csak szabad.
Oly szépnek látlak - hogy volnék okos?
Szememre üdvöt lényed harmatoz.
S hogy balga - látván okosságodat?
S mert szabad vagy, nem vagyok én se rab.
Okossá hát a szépséged tegyen,
a Gráciák igézzék rád szemem,
okos vagy-nézz balgaságomra hát!
Szabad vagy-hát csak tarts rabul tovább!
Maradj Te szép csak, én meg esztelen,
tisztuljon arcod fényén csak szemem,
okosságodban lásd, ilyen vagyok,
szabadságodban csak legyek rabod.
Légy hát Te szép és én okos-legyen
arcod neked, s legyen nekem szemem,
légy hát okos Te, s én se józanabb,
légy hát szabad Te, s én örökre rab. "
Néha amikor csendben,
Rám köszönt az éjszaka,
Amikor puha zsongással,
Elcsitul a néma kis szoba,
Rám zuhan egy kegyetlen érzés
Hirtelen;
Őrülten hiányzol nekem.
Néha amikor felriadok álmomból,
S körbenézve nem talállak sehol,
Visszatér az érzés mi
Kegyetlen;
Őrülten hiányzol nekem.
Néha amikor rám tör a félelem,
S Te nem fogod már a kezem,
Előjön a múlt, mi ismét
Eleven;
Örülten hiányzol nekem. "
Álmot szőtt körém az élet,
Álmot, miben megtaláltalak Téged,
Álmot, melyben kéz a kézben,
Forró csók s gyengéd érintésben,
Szívünk egy ritmusra jár.
Álmot, melyben az idő megáll, s nem halad.
Álmot, amiben a szerelem örök, s nem csak egy pillanat.
Álmot, ahol a gond s baj elkerül örökre,
S vágyakkal teli élet vár együtt, mindkettőnkre.
Álmot, mely örökké tart, s nem ébredek fel soha,
Álmot, melyet Veled álmodni így, az maga a csoda.
Álmot, mely sajnos véget ért, s felébredtem mára,
S rájöttem, hogy várnom kell még erre a csodára.
Mert álmod, nem egyezik az enyémmel,
De lehet nem is fog már talán soha,
Ám álmodom tovább álmaimat még egyedül,
S várom, hogy egyszer majd Veled beteljesül. "
Szerintem legszebb női szerelmi vallomás :o)))
11 éves koromban ezzel nyertem szavalóversenyt:))
Vajon miért pont most jutott eszembe?
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez
----------------------------------
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A bóldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan. --
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Bíztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.
Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Vólt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt. --
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák! --
Isten véletek!
csurran az üvegbôl a maradék:
tisztességes ember nem gondol asszonyra
s nem olvassa a hadvezérek emlékiratait
halála órájában
s végül a fokozás:
- fokozása ennek annak -
nagy nagyobb legnagyobb. . .
hát így alakult
hogy bár sok mindenrôl beszáltünk
errôl meg arról
Széchenyirôl meg Willy Lomanról
(s hogy iható volt ez a bor)
de elmenôben - ahogy már mondtam -
már megint valamit Krúdyról. . .
Simonyi Imre – Pár pohár rizling egy borkimérésben
. . utoljára még Krúdiról beszéltünk
meg arról, hogy a rizling általában
úgy harmadfél-négyszetendös korában
éli legduhajabb legénykorát
s hogy kalapot nem visel okos ember
sértödések elkerülése végett
- Bartók rég halott -
hát ki elött emelné meg
s hogy meglehetösen elgondolkoztató
az emberi tehetség természete:
a rögtön-mérgezö mérgeket már felfedeztük
ám a rögtön-gyógyító gyógymódokat még nem
s hogy vajon a gazember tudja-e hogy gazember
akár kasszafúró akár messiás
(és érdekes - hogy közös ismerösünk
ott Tolcsván az a veresbajszú pincemester)
a pubertás pedig pontosan a bölcsöben kezdödik
s még a koporsó fedelét is lerúgja
nyolcvanadik évünkkel egyetemben
- ebben megegyeztünk -
s különös: - a harmadik pohár után már sejti az ember
hogy a szerelem mindig magánügy
egy ember ügye
azé aki szeret
bün pedig csak a hazugság a gyávaság az árulás:
felebarátod feleségét ha megkívánod
vagy ö a bünös vagy ö sem
s ezenkívül ne lopj ne ölj - rendben van -
nadehát teljesen rokontalanul mégsem élhet az ember
"de aztán színházról egy szót sem" -
"de aztán irodalomról egy szót sem" -
- dehát X. színház már rég nem színház
- dehát Z. író sosem volt író
tehát: - színházról meg irodalomról egy szót sem beszéltünk
csak arról hogy okos fejjel nehéz boldogan megöregedni
meg arról hogy a legszebb magyar szó
talán mégis csak az hogy szeretö
meg arról hogy mégiscsak rettenetes: - Pirandello
csupán egy komédiáslányról jut olykor eszembe
aki hat szerepbôl egyet játszott a színpadon s az idegeimben
meg arról hogy a hurkot a gyilkosnak és a hösnek
ugyanabból a kenderböl fonják
(ám mi lesz ha egy napon a gyilkosok
kikérik ezt maguknak)
meg arról hogy az újság szívhasgatóan írja:
egy disszidensnek se éjjele se nappala
a honvágytól
ám furcsa - de akkoras honvágy is akadt
amitöl az ember egyszerüen itthon maradt
s hogy így negyven fele már illö a legvégsö dolgokról gondolkodni:
úgymint Jager tanár úr talalmányáról
a lakbérhátralékról
a szeptembervégi falevelekröl
valamint anyai nagyapámról
aki bölcsen nyilatkozott egy görbelábú asszonyságról:
ágyban nem kell gyalogolni
s hogy van-e annal iszonyúbb hogy anyáink
tulajdonképpen nem minket szeretnek - akik vagyunk -
hanem a fiaikat - hivatalból
Jónak lenni pedig csak elöre megfontolt szándékkal
folytatólagosan és többrendben lehetséges
(amiként gyilkoltak a kopaszra borotvált fegyencek)
és aztán: - bármibe is kerül -
hazádnak hazádnak rendületlenül
és aztán: - a pohár alján
a lélek mélyén
a nehezülö nyelvek hegyén
- staccatoban -
ilyen kategóriák:
emberség tisztesség becsület
s errôl vagy másról
eszünkbe jutott vajon
mit csinálhat most Németh László
folyt
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Ady Endre
fájva visszhangzik bennem, és
felveri minden pillanat
emlékedet és nyugalmamat.
Neved, mint elitélt felett
ha a halálos dob pereg
szakadatlan és süketen
dobol elkinzott idegeimen.
Nem akarlak és rád gondolok,
gyötrődve és gyűlölve, hogy
egyszer megizlelt húsod után
kiált minden kis porcikám.
Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent,
agyamban és véremben és
sohse szűnik e hangos bűntetés
és csak fuldoklom - ó fekete láz!
mint pap, kit az Isten lelke ráz.
"a szerelem mindig magánügy
egy ember ügye
azé aki szeret"
Neki ajanlom a kovetkezo verset (bar ketlem, hogy elolvassa; ez esetben valjon mindenki egeszsegere es remelem, tetszik egy-par embernek).
A Káosz-fiú újra támad!
(filmelôzetes)
Nyomasztó csönd a pesti éjszakában:
életnél és halálnál több a tét.
Mi eddig volt, csupán a gyönge kezdet -
a rettegés lelkünkbe visszatért.
Régóta nem kérdés, vajon ki Ô.
(A férfiasság élô mítosza. )
Vele aztán tényleg vigyázni kell:
zord külsô s még zordabb szív egymaga.
Láthatjuk reklámban, plakátokon.
Jól muködô PR, álom-szinopszis -
egy mondat százezer nô ajkain:
"Imádlak, bármilyen durván kidobsz is. . . "
Kamasz-fiúk, kisgyermekek csodálják,
család-apáknak titkos példakép.
S a csoda most tényleg valóra válik,
mert jön, jön, JÖN! A vászonról lelép.
Nyomában ott a komplett ôrület:
rajongók, rendôrök s az alvilág.
Átvág az átokülte városon -
esélyed sincs, hogy bárhol megtaláld.
Bizarr vígjáték, horror, fantasy -
a "Srác" mindenkinek kedvébe járhat.
Érzelmeket, vágyat se nélkülöz,
mert én szövöm a vad szerelmi szálat.
Kihalt utcák az árnyékát követnék,
mögötte káosz, páni félelem.
Megérkezett, a kiskapun kopogtat -
mi várhat rám, ha most beengedem. . .
---Karafiáth Orsolya
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem
Mint utazó a megürült padot
S úgy szeretlek most mint mély
Vizeknek halai az iszapot
Tenyeremben simogatás lapul
Így bújnak meg házak közt csöpp terek
Elment a Kedves, én engedtem el
Mint léggömb zsinórját a kisgyerek
Eljött az éj súlyos, fekete szárnyakon,
A levegő már nem remeg csak, hűvösen dalol!
Tavasz van de ilyenkor minden olyan komor,
Szép idő a nappal, de éjjel uralja a Hold!
Elmúlt a tél, de még nincs itt a nyár,
Ébredezik a föld, de most alszik a táj!
Aludnék én is, de nem jön álom a szememre,
Mert Te jársz a fejemben egyre meg egyre!
Miért nem vagy itt? Mért nem vagy most velem?
Utánad szomjazom e tavaszi éjjelen!
Éjszaka van, tanulok,
Tanulnék,
De Rád gondolok, s rohannék
Most hozzád, ha lehetne.
Testem-lelkem fáradt már
Álmodnék,
Szellemem is hozzád száll, s bebújnék
az öledbe, ha lehetne.
Egy-két óra, s itt a vizsga;
Menekülnék!
Ha hozzád bújnék megnyugodnék,
Ha itt lennél - ha lehetne. "
Szeretem mikor hozzád bújhatok,
Szeretem mikor ajkadra csókot adhatok,
Szeretem ha melletted fekhetek,
Szeretem ha kezemet kezedbe tehetem,
Szeretem mikor édesen nézel rám,
Szeretem mikor azt mondod: "Szeretlek cicám!"
Szeretem minden egyes porcikád,
Szeretem, hogy szerethetlek csak Téged és senki mást!"