Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-70-esek is itt vagyunk!

Szendike
Létrehozva: 2005. október 13. 00:59

Sok év után , most szántam rá magamat társkeresésre,nekem ez nagyon új dolog, kissé el is vesztem az elején ,nem tudtam mit ,hogyan?   Visszont,  ahogy elnézem  az én korombeliekre nincs nagy "kereslet " , aminek   talán  oka  lehet hogy  kevés  az összeillő pár  , vagy   esetleg  bátortalanok  vagyunk kezdeményezni  ? Felmerült bennem a kérdés,egyáltalán érdemes ebben a formában  és korban társak keresni  ?  Épp ezért inditottam ezt az új topokot,kiváncsi vagyok mások véleményére is, valamint talán így könnyebben "összefutunk " valakivel . Természetesen a fiatalabbak véleményét is szívesen fogadnám .                                                                                                       



Üdvözlettel minden Kedves Társkeresőnek! 



 

  1. 2005. november 12. 22:34101.

     

     

                       Nem, most nem. Eddig nem volt bajom vele, de ezt időt nem szereti. Amúgy meg kibírhatós.

    Az én mamácskám meg idén augusztusban hagyott itt, minket a tesómmal.  86 évesen szépen elaludt.  Most szerintem már folytatja a perlekedést az apával, amit 30 éve hagytak abba. 

    Szia! Aludj jól, majd holnap folytatjuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399765 (99)
    2005-11-12  21:11
  2. 2005. november 12. 22:05100.

    Most elmondhatom, hogy százas vagyok! 

    Ennek ellenére elköszönök.

        Mindenkinek jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399765 (99)
    2005-11-12  21:11
  3. 2005. november 12. 21:1199.

    Sajnos nekem az Anyukám nem él már. A múlt év augusztusában halt meg. Ezért most az anyósom az anyukám.

    Nem jó, hogy fájt az izületed. Szedsz rá valamilyen gyógyszert?

    Nekem a lányom (20 lesz) szokta mondani, hogy légyszi. Imádom őt.

    előzmény:
    perzse (98)
    2005-11-12  20:56
  4. 2005. november 12. 20:5698.

     

                 Nekem se volt rossz anyósom, mindig mindenben csak segített. Már nem él szegény.

                 Nekem nem volt nagyon vidám a napom. Fájnak az izületeim emiatt rohadt nyirkos idő miatt. Aztán, mivel mi öten élünk együtt, mosni főzni csak kell. Az idősebbik fiam már nős (már? már harmadszor aztán csak 32 éves) most épül a háza, talán a tél végére befejezik akkor ők már ott fognak főzni, mosni.

    Igy most egy kisit sokan vagyunk, de egy szobájuk már lakható, aztán mikor már nagyon morcos képet vágok oda kivonulnak.

    A kisebbik, meg állandóan dolgozik, alig van itthon, csak a kis céduláit hagyja itt-ott, hogy anya, légyszi mossál ki, meg légyszi, fűtsél be. Én meg légyszi. megteszem.

    De nem rossz gyerek egyik sem nagyon sokat segítenek is. Vásárolnak, takarítanak, nagy 900-as telek van aházhoz, azt is rendben tartják. Nincs panaszra okom.

    Ma egyébként, a fiatalok egésznapra elmentek, a kicsi dolgozott, csak a férjemmel voltunk itthon ketten, úgy hogy csendes nap volt, de elfáradtam. Majd holnap kipihenem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399765 (94)
    2005-11-12  20:32
  5. 2005. november 12. 20:4197.

     

     

                      Soha semit semmikor nem késő elkezdeni, és egyszer     el kell.

                      Persze, hogy segítünk, ránk   számíthatsz.

                       Neked is jó éjt. Aludj jól.     

    előzmény:
    Domka (95)
    2005-11-12  20:33
  6. 2005. november 12. 20:3796.

     

               Nagyon örülök, minden egyes új társunknak. Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a PalackPostaNet-et.  Nem, nem azért, hogy itt hagyjatok minket, hanem mert nagyon szép és emberi történeteket, sorsokat lehet ott megismerni. Nem hagyományos fórum. Külömböző témákban lehet írni, aztán ha valakinek megtetszik az egyik történet, akkor ott privát levelet lehet váltani. De van olyan lehetőség is, hogy írtok egy üzenetett, azt felteszik, és akire rátalál, vagyis akit megérint, az az előbbi módon kapcsolatba lép az üzenet írójával. Mint ha a tengerbe bedobnánk egy palackba zárt üzenetet.  Érdekes a megoldás, mivel közvetlenül senki nem levelez senkivel. De valahogy emiatt felszabadultabbak az írások.  Nagyon szertek ott járni havonta egyszer kétszer, mert mindig találok valamit ami a szivemnek kedves.  Próbáljátok ki! Ez egy titokzatosabb megoldása az ismerkedésnek. De nagyon izgi. 

                                              

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. november 12. 20:3395.
    Persze! A netezésben, a toborzásban, a férfiak megismerésében is kezdő vagyok korom ellenére. Ugy döntöttem most mindent meg fogok tanulni.Legalábbis megkisérlem. Jó lenne ha segitenétek. Jó éjszakát mindenkinek
    előzmény:
    perzse (86)
    2005-11-12  19:11
  8. 2005. november 12. 20:3294.

    Tényleg szuper az anyósom. Olyan töltött káposztát tud csinálni, hogy az csak no. De nem csak ezért szuper. Mindenért. Majd egyszer elmondom. Nagyon szomorú, de most nem ennek van itt az ideje.

    Ma vidám akarok lenni és nem szomorú.

    Inkább pasiznék egyet , de majd ha itt már befejeztem.

    előzmény:
    perzse (93)
    2005-11-12  20:18
  9. 2005. november 12. 20:1893.

     

     

                    Vannak még szerencsés emberek,akik ilyen szuper    anyóst fognak ki maguknak. Akkor lehet mondani, ma jó napod  volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399765 (91)
    2005-11-12  19:49
  10. 2005. november 12. 20:0592.
    Sziasztok! Megint visszajöttem egy kicsit, mivel nincs se Vágó se Barátok Közt. Én minden este megnézem, ha tehetem, már pedig miért ne tehetném,  kitellik a nyugdijjas időmből. A Barátok K-be úgy kb három éve kapcsolódtam be, azért mert a képes újságokba például a Nők L.-ban elég sokat foglalkoztak a bennük szereplőkről, és akkor nem tudtam, hogy miről vagy kiről van szó, és csak átlapoztam.   Sajnos képet nem tudok küldeni, mert még nincs olyan csoda masinám. De az unokám megigérte, hogy segít majd, mert nekik van szkenner, csak oda elkell utaznom. Nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek.   
    előzmény:
    perzse (90)
    2005-11-12  19:41
  11. 2005. november 12. 19:4991.

    Szis! Szia!

     ilyen a hangulatom. Anyósomnál voltam és csak engem kényeztetett 1/2 11-től kb.5-ig.

    Sütött főzött nekem és semmit nem kellett csinálnom. Annyira jó volt, hogy most én voltam a központban.  

     

    előzmény:
    perzse (89)
    2005-11-12  19:37
  12. 2005. november 12. 19:4190.

     

     

                        Ja! Szendike  a topic indítója, már öt éve űzi az    ipart

                        ő biztosan tud nekünk segíteni  a számitógépes  poblémáink megoldásában.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399765 (88)
    2005-11-12  19:19
  13. 2005. november 12. 19:3789.

     

                  Szia! Szia!   Nagyon örülök,  hogy itt vagy. Nagyrészünk itt ugyan úgy kezdő  mint te. De mindegyikünk tud valamit azt össze  tesszük aztán majd csak lesz valahogy.

               Mit  tettél vetté ma, hogy telt a szombat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_399765 (88)
    2005-11-12  19:19
  14. 2005. november 12. 19:1988.

    Szép jó estét Mindenki! 

    Szóval itt vagyok és Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a meghívást. Remélem már nem bénáskodom tovább és végre megtalálom, hogy mit kell csinálni.  

    Más is volt hasonló helyzetben az elején, vagy csak én vagyok tudatlan?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. november 12. 19:1387.

     

     

              A rácsos túúúróóós az nagyon fincsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! 

                                                     

    előzmény:
    Kusza (84)
    2005-11-12  17:49
  16. 2005. november 12. 19:1186.

     

                   Domka! Az urak nem nagyon vevők a topicolásra, egyikben sem  domborítanak valami nagyot, néha odafanyalognak valamit, aztán  hetekig semmi. Jó  vadászatot

    előzmény:
    Domka (85)
    2005-11-12  18:51
  17. 2005. november 12. 18:5185.
    Szia Mindenkinek! A toborzásnál én keményen kudarcot vallottam. Egy 60 éven túli urat kértem, hogy nézzen be közénk, de kikérte magának. Ha 30-40 évesekhez hivtam volna akkor talán.De ez az én formám. Még nem adom fel, próbálkozom tovább. Elmegyek vadászni.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2005. november 12. 17:4984.
    Szép jóestét mindenkinek! Most éppen csak beköszönök, mert még van egy kis munkám. Rácsos túróst sütök, összeállitottam még délután a tésztáját, most tepsibe teszem. Csak előbb még ide ültem egy kicsit pihenés képen,  na meg, hogy egy kicsit kotyogjak. Még lehet, hogy egy kicsit vissza jövök, csak a fiam nemsokára hazajönn, remélem, egy rövid időre ide enged. 
    előzmény:
    perzse (81)
    2005-11-12  17:07
  19. 2005. november 12. 17:3183.

     

                       

                  Hahóóóó! Halihóóóó!  Átalusszuk  a telet? Vagy mi?   Elvesztél, kedves strenglass!  Unoka, jól van?   Gyere igyunk egy jó kávét,  közben jobban megy a beszélgetés. Főztem egy pár  csészével ha kér valaki. Itt könnyű.           Vegyetek.

     

    előzmény:
    sternglass (67)
    2005-11-11  09:41
  20. 2005. november 12. 17:1682.

     

                       Az jóóóóóóó! Legaláb lesz aki segít, mert én  nagyon kezdő vagyok.  A gépet kezelni még csak így-úgy megy valahogy, de aztán annyi. Látom, hogy szebbnél szebb képeket tesznek fel a topicokban, az  unokákról, a kedvenc állatokról. Na ez az amiről fogalmam sincs, hogy  csinálják.Nyugdijazásom előtt, öt évig, ugyan számítógépen is dolgoztam, de csak adatbázisban való keresésre, meg saját nyilvántartás vezetésére  használtam. Egyébként meg bármi bú ért, rögtön jött a számítógéptechnikus  és segített. Vagy nem, inkább rontott. Számítok rád!    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (80)
    2005-11-12  15:26
  21. 2005. november 12. 17:0781.

     

                        Szia!

                     Örülök, hogy itt látlak.  Szerintem itt jól fogjuk érezni magunkat.   Látom, hogy az 50 felettieknél, még vannak egy páran, akik csak írogatnak, de le se  tojja öket senki. Megpróbálom őket is átcsábítani. Én véletlenül kerültem ide. Végig olvastam a beírásokat. Volt itt két hozzászóló, aki teljesen ledorongolta az itt lévőket, hogy minek, meg úgyse, meg ilyen helyen  nem lehet barátkozni. E-miatt egy páran elmaradtak.

    Majd kialakul. Cska rajtunk múlik.  Mivel telt a mai napod?

     

    előzmény:
    Kusza (79)
    2005-11-12  13:18
  22. 2005. november 12. 15:2680.

    Szia!  Örülök,hogy itt vagy ,érezd magad jól köztünk ,biztos lesz közös témánk,amit kitárgyalhatunk  Egyébként én is szeretek netezni, kb 5 éve művelem és aránylag  elég jól megtanultam a gép "kezelését " is 

    Sajnos,most át kell adnom a gépet a fiamnak,később visszajövök,sziasztok!

    előzmény:
    Kusza (79)
    2005-11-12  13:18
  23. 2005. november 12. 13:1879.
    Szerbusztok! Örömmel vettem a meghívást!    
    előzmény:
    perzse (73)
    2005-11-12  10:20
  24. 2005. november 12. 12:4778.
    Jaj,  de örülök ,hogy már 2-vel többen vagyunk és toborzásba fogtál,bizony azt én is észrevettem,hogy más hasonló jellegű topikba írva az újakra nem nagyon figyelnek, ezért én be se írtam ,nehogy pofára essek Majd ebéd után folytatom.....
    előzmény:
    perzse (77)
    2005-11-12  11:23
  25. 2005. november 12. 11:2377.

     

                     

                Megyek én is, mert a családom engem  esz meg, ha nem

                kap időben enni. Paprikás csike lesz, sok-sok   nokkkedlivalvel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top