Adrienn: “Én azt kértem, hogy az orrom legyen kisebb, és jó lenne, ha a szemhéjam sem lógna rá annyira a szememre. Az orrommal tinédzserkorom óta elégedetlen vagyok, túl nagy, túl széles, úgy éreztem, ha kisebb lenne, sokkal »finomabb« lehetne az arcom tőle. A szemhéjam »lógása« csak így 30 felett kezdett zavarni. A végeredmény láttán rájöttem, hogy igazából nem szeretném, hogy máshogy nézzek ki, már úgy megszoktam ennyi idő alatt. Persze mindig lehetne minden tökéletesebb, de azt hiszem, én már megbarátkoztam magammal, az orrom a védjegyem: ettől nem lehet letagadni, hogy az apukám lánya vagyok, és a kisfiam cukisága is a tőlem örökölt orrtól lesz még hatványozottabb.”
Adél: “Arra voltam kíváncsi, hogy néznék ki, ha tök szimmetrikus lenne az arcom, és egy kicsit vékonyabb a nyakam. Az eredmény nem lett rossz, de valahogy idegennek és élettelennek érzem az új arcomat. A photoshopolt másom olyan, mint egy robot. Úgyhogy nem rohanok a plasztikai sebészhez, kérem szépen vissza a régi ábrázatomat, mert annak minden tökéletlenségével vagyok igazi.”
Judit: “A fejemen csupán csak három dolog van, amitől nagyon szívesen megszabadulnék: a jobb szemem alatti idegesítően szabályos májfolt, a két szemöldököm közötti nagyon mély, mérges ránc, és az örökké kócos hajkoronám, amivel minden áldott reggel meg kell harcolnom. Ezek mindig nagyon hangosan ordítanak a tükörben, ha tehetném, boldogan búcsút intenék nekik – de nem halok bele, hogy maradnak. Rég elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok, izgalmas kalandként fogom fel a változást, néha pedig kimondottan kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat számomra az idő vasfoga: milyen ráncokat, színeket, vonásokat rajzol, tudom-e szeretni és elfogadni őket, avagy sem. De ez már belső munka, nem Photoshop-fejezet. Mókaképp jó volt látni, hogy milyen lennék majdnem hibátlanul.”
Dávid: “Nagy az alvásigényem, ha ez nincs meg, már sötét karikák jelennek meg a szemem alatt. Kíváncsi voltam rá, hogy nézne ki, ha végre tudnék egyszer úgy három-négy héten keresztül napi nyolc-tíz órát aludni.”
Eszter: “Arra gondoltam, hogy kisebb fül jó lenne. Nem kelek fel minden reggel úgy, hogy de nagy a fülem, de bevallom, tetszik a kisebb fül. A másik kérésem az volt, hogy legyen szabályos a szemöldököm. Tudom, ezt egy sminkes is meg tudná csinálni, nem kell hozzá Photoshop, de most, hogy látom magam szabályos szemöldökkel, én szeretem a kócosat, na. Egyszer beültem egy profi sminkes székébe, aki egyből mondta, hogy a szemöldökömmel biztos fog valamit csinálni, aztán egy félórás beszélgetés után – pedig én nem mondtam semmit neki erről – azt mondta, inkább meghagyja így, ahogy van, mert szerinte jobban illik hozzám a szabálytalan szemöldök. Ámen.”
Kitti: “Mélyen ülő szemeim vannak, alattuk lilás karikák, amiket 13 éves korom óta korrektorral igyekszem palástolni, több-kevesebb sikerrel. Mára elfogadtam, ennek ellenére nagyon jó a retusált képre pillantani, életemben nem voltam még ilyen kipihent. Ha valamin még lágyítanék, azok a nevetőráncaim, és örülnék, ha egy kicsit több hajam lenne. Ugyanakkor most, hogy a kedvem szerint retusált magamat látom, azt kell hogy mondjam, valahogy kicsit idegen vagyok magamnak.”
Anett: “A retusálás során szerettem volna, ha az arcom nem egy jóllakott hörcsög fejére hasonlít, avagy kíváncsi voltam, hogy nézek ki, ha arcból fogyok. Hiába csökkent mostanság a testsúlyom, sajnos ez az arcomon nem látszik. Így oldalról fényképezve és mosolyogva még jobban kiütközik, hogy az állam nem éppen sima, hanem itt-ott kis dimbes-dombos. Ennek is kértem az eltüntetését a természet által elszórt anyajegyeimmel együtt. Ezek azért kellettek, mert kíváncsi voltam, mennyire befolyásolják az arcom karakterét. Ahogy így elnézegettem a végeredményt, rájöttem, hogy igazából semmi gond az eredeti »saját« verziómmal. Minden anyajegy, bőrhiba és egyenetlenség ugyanúgy hozzám tartozik, én vagyok, így nem változtatnék magamon semmit sem. Volt már elég időm elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok, de azért mindig érdekes látni a »Mi lenne ha…« változatot is. A tanulságot levontam: marad a hörcsögfej, a szem alatti sötét karikák és a bőrhibák, mintsem olyan legyek, ami nem én vagyok, és ami természetellenesen tökéletes.”
Niki: “Ha nyerek a lottón, irány Dél-Korea! – szoktam mondani, ugyanis az ottani plasztikai klinikákon a legjobbak a világon az enyémhez hasonló arcformák átszabásában. Az arcomat leggyakrabban talán »érdekes«, »karakteres« és »egzotikus« jelzőkkel szokták illetni. Én mondjuk szívesen lennék inkább szép, és nem bánnám azt sem, ha 33 évesen végre nem kérnék el rendszeresen a személyimet, ha mondjuk merészelek vásárolni például egy üveg bort. Mondom ezt úgy, hogy nyilván tisztában vagyok vele, hogy nők tömegei adnának, sőt adnak is sokat azért, hogy 15 évet letagadhassanak a korukból. A retus utáni fotómat elnézve, nos: a »lakossági Angelina Jolie« jellegű karakter ugyan megszűnt, hurrá, de még így sem látszom annyi idősnek, amennyi vagyok. Talán az állkapcsom keskenyítésén kívül kérnem kellett volna még néhány ráncot is?! Mindenesetre: továbbra is fogok lottózni. Aztán meglátjuk.”
Bea: “Mindig szerettem volna, ha a szemöldököm kicsit távolabb esik a szememtől, és kevésbé karikás, mert ezek szúrós tekintetet kölcsönöznek. Ezt a két dolgot szerettem volna megváltoztatni, de csak a játék kedvéért. A saját retusált képemet látva megnyugodtam. Ugyan érzékelem, hogy az egyébként is erős tekintetem szelídebbé válik, mégsem érzem számottevőnek a változást. Talán pihentebb napjaimon, amikor többet alszom, megközelítem ezt az állapotot. A képeket összehasonlítva elöntött az érzés, hogy az arcom változása az eltelt 52 év nyomait hordozza, amit büszkén viselek, és egyáltalán nem akarok megváltoztatni.”
Lilla: “Mindig is kíváncsi voltam, hogy hogyan néznék ki kék szemmel, de mivel hasonló fóbiával küzdök, mint Rachel a Jóbarátokban, sosem próbáltam a kontaktlencsét. Most, hogy látom, milyen lennék, azt hiszem, nem cserélném el az én zöldesbarna szemszínemet, amit egyébként nemes egyszerűséggel libafosnak szoktam hívni… Már megszoktam, és így vagyok én, én. Ráadásul kék szemmel »elveszítettem magamból« a testvéremet is, akivel szinte konkrétan ugyanolyan szemünk van… Így nem oké. Azt hiszem ezt a »libafost« is átértékelem, és kitalálok egy másik jelzőt. #szebbet
A szám viszont tetszene, ha egy kicsit karakteresebb lenne, pont, mint a képen, ennek ellenére nem zavar annyira a sajátom hiányossága, hogy holnap szaladjak a plasztikai sebészhez.”
Nézd meg ezt is!
- “Egy nőt látok, aki a helyén van!” – Így látjuk magunkat mi
- Megereszkedett bőr és striák – Cindy Crawford bevállalta a Photoshop-mentes címlapot
- Az emberi test Photoshop nélkül szép – fotók