nlc.hu
Fotó
Ilyen gyönyörű volt Csepregi Éva 18 évesen – fotó

Ilyen gyönyörű volt Csepregi Éva 18 évesen – fotó

Csepregi Éva énekes pályája nem a Neoton Famíliával, hanem előbb, már 18 éves korában elkezdődött egy másik formációval.

Csepregi Évát a legtöbben a Neoton Famíliával azonosítják, nem csoda, hiszen fiatalkora óta ez az együttes határozta meg a karrierjét. De valójában az első zenekar, ahol feltűnt az 1972-es Ki mit tud? vetélkedőben, az a Kócbabák trió volt, amiben három Éva énekelt a közönségnek együtt: Csepregi Éva, Pál Éva és Fábián Éva. Ugyanezen a Ki mit tud?-on énekelt Csepregi a Stereo együttessel is, szerencsére mindkét formációról megőrizte nekünk a képeket a Fortepan.

Csepregi Éva 18 évesen is gyönyörű volt

Csepregi Éva a Stereo együttessel a Ki mit tud?-on 1972-ben (Forrás: Fortepan/Rádió és Televízió Újság)

Az első fellépés érdekessége az is, hogy ez az 1972-es Ki mit tud? épp Csepregi matematika érettségije előtt egy nappal történt, úgyhogy duplán izgalmas lehetett számára ez az esemény. Azóta már tudjuk, hogy sikeresen letette az érettségit, igazi belevaló csaj volt, nem riadt vissza a kihívásoktól. Így indult a fiatal, 18 éves lány zenei karrierje, ami a mai napig szinte töretlen, és a bomba formában lévő Csepregi Éva sokak örömére szórakoztatja azóta is a nagyközönséget.

Fotó a fiatal Csepregi Éváról

Csepregi Éva a Kócbabák trióban 1973-ban (Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán)

Cspregi Éva 18 éves mosolya levesz a lábadról

Gyönyörű mosoly Csepregi Éva arcán a Kócbabákban (Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán)

Akkor és most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top