nlc.hu
Fotó
Díjazták az nlc fotósát

Karanténfotókkal nyert díjat az nlc fotósa – kihirdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Neményi Márton fotós kollégánk első helyezett lett emberábrázolás kategóriában a Magyar Sajtófotón, és külön öröm, hogy a díjazott sorozat az nlc szerkesztőségéről szólt, azaz szereplői mi magunk voltunk.

A koronavírus-járvány miatt idén sem szokványos módon zajlott a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrizése. A nemzetközi zsűrinek nem csak a személyes találkozót kellett nélkülöznie a közös munka során, de három időzónán át a 7 óra különbséget is egyeztetniük kellett az online elbíráláshoz. A pályázatra 296 fotográfus 2515 pályaművel, összesen 7237 képpel nevezett, melyekből 8 kategóriában választotta ki a díjazottakat a nemzetközi zsűri.

Idén sem maradt el a siker: míg tavaly Bankó Gábor fotós kollégánk nyert díjat „Játék” című BDSM-képriportjával, most Neményi Márton munkatársunkra lehetünk büszkék, aki az első díjat hozta el emberábrázolás kategóriában Felkenem a vöröset, felveszem az ünnepi lépőmet és leviszem a szemetetc. sorozatával, melynek főszereplői mi magunk vagyunk. 

„Kirándulás, gálaest, ügyintézés, buli. Még szép: ez a heti egy-két (a háztartásban együtt élők számától függően: három-négy) alkalom az egyedüli, amikor lelkifurdalás nélkül elhagyhatjuk a lakást, nagy esemény tehát, még akkor is, amikor csak a neonfényes-hipószagú tárolóhelyiségbe merészkedünk a csomaggal. Meg kell tehát adni a módját. Az ausztrálok például rendesen megadják. Innen jött az ötlet: ha tényleg ilyen fontos esemény, dokumentáljuk is, mindenki felvette tehát a legszebb ruhákat, a nők (és sajnos csak ők) kikerázták magukat, fotósunk pedig stúdiófényekkel, profi felszereléssel érkezett mindenkihez a Nagy Eseményre. (A portrék természetesen érintésmentesen készültek, szigorúan betartva a Müller Cecília által javasolt távolságokat.) Íme az eredmény.”

Karanténban a nap fénypontja a szemétlevitel, az nlc-sek pedig úgy megadták a módját, ahogy senki
Megnézem
Összes kép (14)

A képekhez divatszakértőnk, Benecz Judit részletes elemzését is írt, amit az eredeti cikkben ide kattintva el is olvashattok!

Ahogy sejteni lehetett, a tavaly készült, díjazott sajtófotók nagy része a koronavírusról szólt, és szinte nincs is kép, amely ne szólna legalább részben arról, milyen hatást gyakorolt az életünkre a járvány. A tavalyi év legjobbjai közé azért így is befért az SZFE melletti tüntetéssorozat, egy szürreális pillanat a focipályáról és egy nagyon-nagyon magyar kocsmai életkép. Mutatjuk őket.

A 39. Magyar Sajtófotó Pályázat további díjazottai

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Hír, eseményfotó – 1.díj: Hegedűs Róbert (Magyar Hírlap): Segítő kéz

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Hír, eseményfotó – 3. díj: Huszár Szilamér (Háromszék Napilap, külső munkatárs): COVID-19

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Képriport – 1.díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): A COVID-19 éve Magyarországon

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Mindennapi élet – 1.díj: Móricz-Sabján Simon: (Világgazdaság): Szilveszter

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Mindennapi élet – 2.díj:Török János (Délmagyarország): Amióta a fiam meghalt, újra szívom

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Emberábrázolás-portré – 1.díj:Pozsonyi Roland László (168 Óra): Kiáltás

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Emberábrázolás-portré (sorozat) – 1.díj (megosztott): Nemes Tünde (szabadfoglalkozású): Fénykeresés

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Művészet (sorozat) – 1.díj: Chripkó Lili Anna (szabadfoglalkozású): Balett-növendékek távoktatásban

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Művészet (egyedi) – 3.díj: Fazekas István (HVG): Vastaps

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Sport (egyedi) – 1.díj: Szabó Bernadett (Reuters): Szabadrúgás

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Sport (sorozat) – 1.díj: Szalmás Péter (Magyar Olimpiai Bizottság): Karantén edzés

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Természet és tudomány (egyedi) – 2.díj:[sc_cts_position slug="roadblock020" clear="1"] Szabó Irma (szabadfoglalkozású): Szomjas vagyok

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Természet és tudomány (sorozat) – 3.díj: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): A fenntarthatóság tájképei

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) – 1.díj: Stiller Ákos (szabadfoglalkozású): Tesztre várva

Kihírdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) – 1.díj: Sivák Zsófi (szabadfoglalkozású): Áraink forintban értendők

A nemzetközi zsűri tagjai voltak: Szlukovényi Tamás, a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője; Heidi Levine, Izraelben élő amerikai szabadfoglalkozású fotóriporter, a Sipa Press francia fotóügynökség munkatársa; Stephane Arnaud az AFP fotó főszerkesztője; Hannah Hess az EPA tartalom fejlesztésért felelős igazgatója, valamint Szigeti Tamás, a Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora.

Fotópályázatok a nagyvilágból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.