Gasztro

Nyerj velem 1 milliót!

Játssz a Tolle nyereményjátékán, hiszen megnyerheted a két LCD tv egyikét, vagy még szerencsésebb esetben az 1 millió forintos fődíjat!

Játszani mindig érdemes, de igazán akkor örülünk, amikor a nyeremény az, amire vágyunk. 1 millió forintból pedig elutazhatunk a világ legszebb tájaira, felújíthatjuk a lakásunkat, vagy megvehetünk olyan dolgokat, amelyekre régóta vágyunk.

Persze ha nem sikerül éppen a legszerencsésebbnek lennünk, akkor sem kell szomorkodni, hiszen ezen kívül még két nagyképernyős LCD tv is gazdára vár, amelyen fantasztikus körülmények között nézhetjük meg kedvenc műsorainkat, filmjeinket, sportközvetítéseinket.

A játék most indult, így már a hétvégi bevásárlás során megvásárolt sajtok csomagolását is őrizd meg és küld be! Ki tudja, lehet, hogy éppen Rád mosolyog majd Fortuna!

Nyerj velem 1 milliót!

 

Beáta Szentesről, egyik előző Tolle nyereményjátékon játszott, és nyert!

Az ő vágya az volt, hogy végre elkezdhessenek építkezni, és a nyereményéből megvalósíthatta régen dédelgetett tervét. A Tolle termékeit előtte és azóta is szívesen fogyasztják, így nem meglepő, hogy a játékot is a sajtok csomagolásán fedezte fel. Úgy érezte, mivel kedvelik a sajtot és viszonylag sokat fogyasztanak belőle, érdemes szerencsét próbálniuk a játékon, és nem bánták meg. Bár csak reménykedtek abban, hogy a nyertesek között lehetnek, alig merték elhinni a jó hírt, amikor megkeresték őket, hogy megnyerték ezt a hatalmas összeget.

 

Nyerj velem 1 milliót!

 

Nyerj velem 1 milliót!
Története talán ösztönözhet minden sajtfogyasztót arra, hogy érdemes összegyűjteni a fedőfóliákat és beküldeni a sorsolásra.

 

Ezután pedig már csak álmodozni kell, hogy mire is költenénk el legszívesebben a nyereményünket.


 

Az alábbiakban megtalálod a játék hivatalos leírását. Játssz velünk és nyerj!

 

Három Tolle szeletelt sajtok fedőfóliájával most 1millió Forintot, vagy nagyképernyős LCD tv-t nyerhetsz.

Nyerj velem 1 milliót!Gyűjts össze, és küldj el címünkre 3 darab SAJT FEDŐFÓLIÁT bármely Tolle szeletelt  sajtokról, és vegyél részt a sorsoláson.

Nyereményjáték időtartama: 2010. március 19. és 2010. május 31. között

Beküldési cím: Nyerj velem 1 milliót! 1525 Budapest, Pf.: 196

(olvasható név és lakcím megjelöléssel)

Sorsolás időpontja: 2010. június 15. 10:00 óra

Sorsolás helyszíne: Tolnatej Zrt. 7100 Szekszárd, Keselyűsi út. 26.

A játékban valamennyi Tolle szeletelt sajt (szeletelt trappista, szeletelt „LIGHT” trappista, szeletelt füstölt ízű trappista, szeletelt edami, szeletelt óvári, szeletelt zsírszegény tolnai sajt, szeletelt gouda sajt) részt vesz.

A sorsolás közjegyző jelenlétében történik. Tartalékhúzásra a jogot fenntartjuk.

A játékban való részvétel a szabályok elfogadását jelenti. Jogi út kizárva.

A nyereményjáték részletes leírása megtalálható a www.tolle.hu weboldalon.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése