Sushit szeretők, ha jót akartok magatoknak, ide gyertek!Lássuk csak, mi mindent vehetünk meg itthon, ha szeretjük a távol-keleti ételeket, és azon belül is a japán konyhára gerjedünk úgy igazán. Ott van mindjárt a shiitake, avagy fagomba, ami levesben valami isteni tud lenni! Aztán a genmaicha, a sencha, a bancha, a kukicha és a hojicha – ezek egytől-egyig zöld teák, és mivel nagyon jó hatással vannak az egészségre, Európa nagy részében már régóta igen népszerűek.
Van persze rizspálinka és szilvabor is. Aztán a minden jobb japán krimiben feltűnő szaké, az egyre trendibb japán whisky, rizsbor és sör is! Ha mondjuk igazán tuti, home-made szusival akarjuk elkápráztatni az ismerőseinket – miért is ne, hadd irigykedjenek csak, hogy mi ilyet is tudunk! –, akkor mindenképpen szükségünk lesz szójaszószra, gyömbérre, wasabira, takuanra, azaz ecetben párolt japán retekre, rizsecetre, és ami talán a legfontosabb: norira, a szárított algalapra. Nem is beszélve a speckó szusirizsről!
A „Mindent Japánból!” jegyében vehetünk még misolevest (készen vagy por formájában), szójababpasztát, rizstésztát, pácolt uborkát, szilvás salátaöntetet, algasalátát, szárított tengeri zöldséget, teriyaki és yakitori szószt, wasabiban megforgatott, pirított zöldborsót, ami újabban nagy partikedvenc, és még majonézt is! Nem semmi, igaz? De ne feledkezzünk meg a konyhai eszközökről sem, hiszen ha autentikus japán kosztot akarunk főzni, ezekre is szükségünk lesz – és meg is vehetjük őket! Szóval kapható originál szusirizsfőző meg bambuszgőzölő is. Nem is beszélve az obligát főző- és evőpálcikáról és azokról a lapos kis kanalakról, amikbe egy falatnál több biztosan nem fér!
És hogy miért is fontos mindez? Azért, mert ha alaposan körbenézünk a konyhában, a fentiek közül legalább egyet nagy eséllyel találni fogunk valamelyik polcon.
Jód a vízben és Csernobil
Március közepe óta az egész világ Japánra figyel. Előbb az országot sújtó cunami okán, aztán a katasztrófában megsérült fukusimai atomreaktor miatt villant fel egyre többünkben a veszélyt jelző kis lámpa. Bár a szakemberek szerint a kiváltó okot tekintve az eset nem hasonlítható az 1986-os, csernobili tragédiához, mégsem dőlhetünk hátra a karosszékben azzal, hogy ezt most megúsztuk. Mert noha az első híradások szerint nem került sugárszennyeződés a környezetbe, a japán hatóságok később mégis az érintett területek legalább 150 kilométeres körzetében mutatták ki a sugárzó jódizotóp jelenlétét a vízben. (És ez nem azt a fajta jódozott sót eredményezi, ami jót tesz az emésztésünknek…) Napokkal később újabb lavina indult útjára. Maga a miniszterelnök rendelte el, hogy tiltsák be a Fukusima és Ibaraki prefektúrából érkező nyers tej és zöld növények árusítását – egy miniszterelnök pedig ilyesmivel nem szokott viccelni. Különösen Japánban nem, ahol hagyományosan harakiri jár a meggondolatlan, rossz tréfákért. A közelmúltban pedig már élő állatokban is kimutatták a sugárfertőzést. Adódik a kérdés: vajon mennyi élelmiszer hagyta el a szigetországot a sugárzásveszély kihirdetése és a kormányfő bejelentése közötti időszakban? Vagy esetleg azt követően?!
Egyre több helyen tiltólistán
Ha belegondolunk, hogy a japán konyha egyik legjobban eladható szimbóluma a szusi, amit világszerte százmilliók imádnak, akkor azt is mondhatnánk, hogy nem túl rózsás a kép. Íme néhány példa arra, hogy miért nem. Thaiföld, Dél-Korea, Tajvan, India és Szingapúr azonnal előírta a Japánból március 15-e óta érkezett élelmiszerek radioaktív szűrését, a hotelekből pedig száműzte az onnan származó alapanyagokat. Olaszország hozta a legradikálisabb döntést: bizonytalan időre teljesen betiltotta a japán élelmiszerimportot. Amerika részleges tilalmat rendelt el és minden már útban lévő szállítmányt felfüggesztett. Sok légitársaságnál sem kínálnak már japán élelmiszereket, Londonban pedig az egyik legautentikusabbnak tartott luxusétterem, a Zuma adta hírül, hogy egyelőre nem vásárol friss árut a felkelő nap hazájából.
Mi a helyzet itthon?
A Nők Lapja Café megkérdezte a gasztronómiai különlegességeket is forgalmazó Culinaris bolthálózat képviselőjét és a Sushi Sei nevű japán étterem tulajdonosát. Arra voltunk kíváncsiak, ők honnan vásárolják az alapanyagokat, illetve van-e félnivalónk a japán élelmiszerektől? Tulajdonképpen mindkét helyről megnyugtató választ kaptunk. „A konyhában használatos alapanyagokat, fűszereket Európából, rendszerint Ausztriából és Norvégiából szerezzük be – mesélte Hahn úr, a Sushi Sei tulajdonosa. – Vagyis nem közvetlenül a szigetországból. Amikor híre ment, hogy Japánban radioaktivitást észleltek, felkerestem az ÁNTSZ-t, de a japán követségtől is tájékoztatást kértem. Megnyugtattak, hogy március közepe óta semmiféle exportot nem folytatnak. A bécsi nagykereskedés – ahonnan nemcsak mi, de Magyarországon szinte az összes keleti konyhával foglalkozó étterem és bolt is beszerzi az árut, sőt Csehországból és Lengyelországból is ide járnak – pedig legalább egy évre elegendő készlettel rendelkezik a legfontosabb alapanyagokból.”
A Culinaris képviselője, Vribék Szandra hasonlóképpen nyilatkozott, ők sem vásárolnak közvetlenül Japánból és a szigorú európai ellenőrzések miatt nem érzik kockázatosnak a japán élelmiszerek árusítását.
S hogy mi fogyasztók óvatosabbak lettünk-e a japán ételekkel szemben, arra az étterem-tulajdonos így válaszolt: „Én is azt gondoltam, hogy így lesz, de szerencsére nem. Sőt a séffel, Kusumoto úrral néha azon szoktunk viccelődni, hogy még élénkült is kissé a forgalom! Talán a misoleves miatt, aminek nagyon jó méregtelenítő hatása van.”
