Gasztro

iPhone után itt az iPorció!

Dekagramm, csésze, teáskanál, egy csipet – a klasszikus mértékegységek. A digitális nemzedék viszont már egészen mást használ, ha főzni akar.
iPhone után itt az iPorció!Nem vagy képben, miből mennyi kell? Sebaj, segítünk!

Ha az amerikaiakon múlik, könnyen elképzelhető, hogy rövid időn belül át kell majd írni minden olyan szakácskönyvet, illetve receptet, amely úgy kezdődik, hogy végy 10 dkg húst, 3 evőkanál olajat, vagy főzz meg két csésze rizst. A digitális korszak beköszöntével és a különféle elektronikus kütyük – mint amilyen az iPod, a pendrive vagy éppen a lépésszámláló – térhódításával ugyanis lassan felnő egy generáció, amelynek a klasszikus mértékegységek már semmit sem mondanak. Mert ők már bitekben gondolkodnak.
Ám hogy ők se vesszenek el a konyhában, ha főzni akarnának, itt az új rendszer! Az okos telefonod méretre pont akkora, mint egy szelet hús. Ha müzlit készítenél, vedd alapul a fülhallgatód méretét! S hogy mire jó a CD-lemez? Segít a kenyérszelet nagyságának kiválasztásában.
Ha azt gondolnátok, mindez vicc, eláruljuk, hogy annak idején a baseball-labda méretét vették alapul a csészényi ételmennyiség meghatározásához – amit aztán az egész világ átvett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése