Gasztro

Génmódosított volt a darált hús, győzött a Greenpeace

Öt évig tartó maratoni per után a bíróság a Greenpeace-nek adott igazat a Szegedi Paprika Fűszer- és Konzervgyártó Zrt. vezérigazgatójával szemben.
Génmódosított darálthús a Pick-nélReméljük, a Kínába exportált téli szalámival minden rendben van!

Győzött a fogyasztók védelme, diadalmaskodott a Greenpeace. A Pesti Központi Kerületi Bíróság néhány nappal ezelőtt meghozott ítélete szerint a fogyasztókat, a közérdeket védték a Greenpeace aktivistái, akik 5 évvel ezelőtt egy áruházban a vásárlók figyelmeztetésére daráltsertéshús-konzerveket címkéztek fel; a génmódosított összetevőt jelölés nélkül tartalmazó konzervekre „Génmódosított termék, nem kérünk belőle” feliratú matricákat ragasztottak.

2006-ban a Greenpeace több húskonzervet is bevizsgált, és többek között a Szegedi Paprika „darált sertéshús” termékében talált nagyobb mennyiségű génmódosított szóját. A GM összetevőt az EU címkézési jogszabályának megfelelően a termék csomagolásán jelölni kell, amit a Szegedi Paprika Zrt. nem teljesített. Rádásul a Greenpeace képviselője, Tömöri Balázs szerint a cég termékeit olcsósága miatt főleg iskolákban, börtönökben, kórházakban adták az embereknek, akik így tudtukon és akaratukon kívül viselték a génmódosított étel kockázatát.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top