Gasztro

Töltött krumpli és lepény deluxe

Félórás menüsor következik azoknak, akik főzés helyett inkább mennének a szabadba.

A spórolós változat

Töltött krumpli és lepény deluxe Töltött krumpli – a hozzávalókat itt találod!

A krumplikat alufóliába csomagoljuk és 180 fokos sütőbe téve megsütjük őket. Közben elkészítjük a „tölteléket”. A tejfölt összekeverjük a snidlinggel, a sóval a borssal és a reszelt fokhagymával.  
A másik krémhez a tonhalat lecsepegtetjük majd összekeverjük az apróra vágott olajbogyóval, szoba-hőmérsékletű vajjal, sóval és borssal. Kenyérre is kenhetjük.

A kész krumplit óvatosan kibontjuk, a közepét bevágjuk majd a szélét megnyomjuk úgy, hogy a lyuk közében kiszélesedjen, vajat teszünk rá és ráhalmozzuk a nekünk tetsző tölteléket.

Töltött krumpli és lepény deluxe Gombás és uborkás ruccolasaláta – a hozzávalókat itt találod!

A balzsamecetet összekeverjük sóval, borssal és az olajjal. Az uborkát és a hagymát vékony csíkokra vagy karikákra vágjuk, a gombát is felszeleteljük. A ruccolát összekeverjük a többi zöldséggel, majd ráöntjük a dresszinget. Frissen megesszük, az állást ugyanis nem szereti.

Tipp: aki szereti, az tehet az öntetbe mustárt is.


 

 

A puccos változat

Töltött krumpli és lepény deluxe Lepény, ahogy a barátok szeretik – a hozzávalókat itt találod!

A vajat felolvasztjuk és rászórjuk a lisztet, aranyszínűre pirítjuk, majd állandó kevergetés mellett felöntjük a langyos  tejjel. Sózzuk, borsozzuk és addig főzzük, ameddig krém sűrűségű nem lesz.

A tésztát kinyújtjuk, majd tepsibe tesszük. Rákenjük a lisztes krémet (besamelt) és rátesszük a többi feltétet, a végén ráütjük a tojásokat és 180 fokos sütőben negyed óra alatt készre sütjük. Ennyi! 

 

 

Töltött krumpli és lepény deluxe Ricottás olívás ruccolasaláta – a hozzávalókat itt találod! 

A túrót kicsit összetörjük, majd sózzuk, borsozzuk, rámorzsoljuk a ruccolára, megöntözzük olívaolajjal és rádobjuk a szőlőt vagy az olajbogyót. A végén egy marék snidlinggel megszórjuk. Mivel a ruccola nem bírja, ha sokáig állni hagyják, így a legjobb, ha rögtön megesszük.

Nézd meg a tegnapi menüt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top