nlc.hu
Gasztro
Ami eddig elképzelhetetlen volt: egészséges melegszendvics

Ami eddig elképzelhetetlen volt: egészséges melegszendvics

Jó sajtos, zsírtól tocsogó fogás, finom, de nem fogyókúrás. Mostantól viszont a szénhidrátok ellenségei is elkészíthetik.

A szendvicsek már az időszámításunk előtti időkből fennmaradt írásokban is felbukkannak. A középkorban általánosan elterjedt eledel volt a kenyér. A különböző feltéttel ellátott száraz kenyérszelet a középkor szegényeinek étele volt. A szendvics elnevezést csak jóval később, az 1700-as évek elején kapta, John Montagu Sandwich angol nemesember után. A legenda szerint a politikus gróf annyira hódolt játékszenvedélyének, hogy a kártyaasztal mellől még az étkezés kedvéért sem volt hajlandó felállni. Inasától egy szelet húst kért két szelet kenyér közé téve, amit így – minden gond nélkül – egy kézzel is meg tudott enni.

Az első melegszendvics 1914-ben készült, és Arnold Reuben étterem-tulajdonos nevéhez fűződik. A róla elnevezett szendvics eredetileg szeletelt marhahússal (savanyú) káposztával, sajttal és dresszinggel készült.

Modern formában

Manapság igen sok kenyérfélét használnak szendvicsek készítéséhez. Egyre nagyobb teret hódítanak a teljes kiőrlésű lisztből készült változatok: a rozs-, a magvas- vagy a gluténmentes kenyerek, illetve a hüvelyesek lisztjéből vagy magvak őrleményéből készült fajták.
De egyre közkedveltebbé válnak a melegszendvicsek is, melyek könnyedén helyettesíthetnek egy meleg ebédet vagy vacsorát, főként hideg, téli napokon, amikor szervezetünknek is nagyobb igénye van a meleg ételekre. Családunknak pillanatok alatt ínycsiklandozó melegszendvicseket varázsolhatunk, ha a különböző töltelékkel bolondított, nyitott vagy csukott kenyérszeleteket megsütjük, és így a szikkadtabb részek sem vesznek kárba.

Mire érdemes figyelnünk melegszendvics készítésekor?

Először is legyünk óvatosak

– a zsírosabb sajtokkal (trappista, füstölt sajt, tejszínes krémsajt, márványsajt stb.), a vajjal, a majonézzel, mert magas zsiradéktartalmuk miatt könnyen elhízáshoz vezethetnek.
– a felvágottakkal, mert olyan összetevőik is lehetnek, melyekre a szervezetnek egyáltalán nincs szüksége. Találhatunk bennük például transzzsírsavakat, melyek emelhetik a koleszterinszintet, tartósításra használt nitritet, melyek rákkeltő hatásúak lehetnek, allergizáló színezékeket vagy stabilizálásra használt foszfátokat, amik a csontrendszer gyengülését eredményezhetik.
– a bolti ketchuppal, mustárral, mert magas a cukortartalmuk, és sok bennük a szintetikus összetevő.

Másodsorban használjunk gazdagon

– zöldségeket, csírákat, friss salátákat, mert magas az ásványianyag-, enzim- és vitamintartalmuk.
– gyümölcsöket, mert ásványianyag- és vitamintartalmukon túl, ízük még érdekesebbé teszi szendvicseinket.
– tofut, mert magas fehérje- és alacsony zsírtartalma előnyös a szervezetünk működésében.
– sovány húsokat, halat, mert esszenciális aminosav-tartalmuk szervezetünk fontos építőkövei.
– teljes kiőrlésű kenyereket, melyek rostban és ásványanyagokban gazdagok, táplálók, és nagyban segítik az emésztést.
Tölteléknek készíthetünk házilag hús-, hal-, máj-, tojás-, sajt- és zöldségkrémet is, melyet a gyerekek is bármikor elővehetnek, és elkészíthetik saját maguknak szendvicseiket.

Bajor Zsuzsanna
dietetikus, egészségfejlesztő

RECEPTEK

Ami eddig elképzelhetetlen volt: egészséges melegszendvicsZöldséges-fetás szendvics

Elkészítési idő: 20 perc

Hozzávalók 4 személyre:

3 evőkanál olajban eltett aszalt paradicsom, lecsöpögtetve
4 evőkanál konzervkukorica
fél lila hagyma, vékony csíkokra vágva
8 szelete tönkölybagett, szeletelve
15 dkg feta sajt, kockákra vágva

A zöldségeket összekeverjük és a bagettszeletekre halmozzuk, a tetejére feta sajtot szórunk, és szendvicssütőben 5 percig sütjük. Melegen tálaljuk.

Ami eddig elképzelhetetlen volt: egészséges melegszendvicsMeleg, sajtkrémes szendvics

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók 4 személyre:

2 evőkanál szűz olívaolaj
1 közepes lila hagyma, apróra vágva
1 nagyobb sárgarépa, reszelve
4 gomba, kis kockákra vágva
20 dkg natúr krémsajt
8 szelet pirított tönkölybagett
1 kis csokor friss petrezselyemzöld, finomra aprítva

Serpenyőben az olajat felmelegítjük, és a hagymát néhány perc alatt megpirítjuk benne, a zöldségeket beleforgatjuk, majd a krémsajttal összekeverjük. Amikor a sajt átforrósodott, a tűzről lehúzzuk. A zöldségkrémet a pirítósokra halmozzuk, és petrezselyemmel megszórva melegen kínáljuk.

Ami eddig elképzelhetetlen volt: egészséges melegszendvicsSárgarépás-paradicsomos szendvicskrém

Elkészítési idő: 20 perc

Hozzávalók 4 személyre:

kb. 40 dkg sárgarépa, finomra reszelve
1 lila hagyma, apróra vágva
2 evőkanál szűz olívaolaj
2 dl olasz passzírozott paradicsom (passata)
só, őrölt fekete bors
fél kiskanál szárított bazsalikom
8 szelet burgonyás kenyér  
20 dkg reszelt füstölt vagy egyéb sajt (kívánság szerint)

A sárgarépát és a lila hagymát az olívaolajon pár percig pirítjuk. A paradicsommártást ráöntjük, sózzuk, borsozzuk, a bazsalikommal fűszerezzük, majd néhány percig tovább főzzük. A kenyérszeleteket a krémmel egyformán megkenjük, a tetejét sajttal megszórjuk, és grillsütőben aranysárgára sütjük.

Cookies, avagy a házi kekszkészítés fortélyaiKeresd legújabb lapszámunkat az újságárusoknál!

MOST AJÁNDÉK VANÍLIAPUDING, TERMÉSZETES ÖSSZETEVŐKKEL!

Aktuális témáink: tavaszi tisztítókúra vitalizáló receptekkel – zöldséges piték, a gyerekbarát zöldségcsodák – a gabonák ereje tisztítókúra idején – könnyű, zöldséges pástétomok vendégvárásra – tények és tévhitek a fogyókúráról az orvos szemével – receptek ételérzékenyeknek

Ízek és Érzések magazin az egészségtudatos táplálkozásért!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top