
Mindenki ismeri a helyzetet, amikor hétvégén ott áll a tűzhelyen a maradék húsleves meg a főtt hús, és biztonságba kell helyezni, mielőtt megromlik. Innentől viszont két táborra oszlanak a háziasszonyok, sokan megvárják, amíg teljesen kihűl minden szoba-hőmérsékletűre, ahogy az édesanyjuk tanította, mások viszont még melegében bevágják az egészet a hűtőbe. A baráti társaságban többször vitáztunk már erről egymás szavába vágva, és eddig még nem sikerült győztest hirdetni, pedig a nyári melegben a kérdés különösen aktuális.

„Én ebéd után átrakom a maradékot egy másik edénybe, elmosogatok, és melegen berakok mindent a hűtőbe. Nem várom meg, amíg kihűl, mert nem akarom, hogy megromoljon” – mondja például a konyhamániás Juli, aki szerint ettől semmi baj nem éri a hűtőt.
A hűtő bírja
A leolvadás réme valóban csak akkor fenyeget, ha a nagyitól örököltük a hűtőt, az újabb gépeknek ugyanis az ilyesmi már meg sem kottyan. Egy amerikai csapat le is tesztelte, mi történik, ha egy frissen sütött sajttortát betesznek egy pirinyó hűtőbe. A torta körül csak három fokkal ment fel a hőmérséklet, a hűtő többi részén viszont semmi változás nem történt, tehát a leolvadástól még igen messze álltak. Lehet, hogy a kivárás csak egy rossz beidegződés, amit rég meghaladt a hűtőtechnika robbanásszerű fejlődése?
Kata viszont tartja magát édesanyja tanácsához, télen az erkélyen hűti le a nagy lábosokat, nyáron pedig a mosogatóba engedett hideg vízzel gyorsítja a hűtést. A nagy dilemmáról egy pincért is megkérdeztünk, aki ellentmondást nem tűrően jelentette ki: meleg ételt nem teszünk a hűtőbe.
A hűtőben buggyan meg
„Egyszer rendeltek nálunk elvitelre öt halászlét, majd azzal jöttek vissza, hogy romlott volt. Kiderült, hogy ahogy hazaértek vele, berakták befőttesüvegbe zárva a hűtőbe. Ilyenkor megbuggyan a leves, úgyhogy ezzel a hibával tízezer forintot buktak” – mesélte. Ha viszont leveszi az ember a kupakot vagy fedőt, akkor vagy az ételnek lesz hűtőíze, vagy a hűtőnek lesz ételszaga. A profi hotelekben egyébként speciális, sokkolónak nevezett hűtőket használnak, amikben kemény mínuszok vannak, és rögtön bevágják oda a meleg ételeket.
Ezt az álláspontot képviseli Gordon Ramsay is, ő a főzőműsorában mondta meg, hogy csak a baktériumokat szaporítjuk, ha a lezárt ételt melegen bedobjuk a hűtőbe. Ha inkább kivárunk, megússzuk azt is, hogy az edényünk tetejére lecsapódó pára belecsöpörögjön az ételünkbe és a hűtőnek is kevesebb energiát kell elhasználnia. Viszont az is előfordulhat, hogy muszáj rohannunk valahová, és nincs más választás, csak a hűtő.
A szavazók többségének véleménye szerint:
Dehogy, inkább hallgatok Gordon Ramsay-re.