Gasztro

Most akkor árt a kávé, vagy használ?

A kávét a mai napig körbelengi egyfajta "bűnös, de ha egyszer olyan jó"-fíling, hiszen korábban elsősorban káros hatásait hangsúlyozták. A fekete rossz hírét megalapozó feltevéseket azonban az utóbbi években egy sor tudományos kutatás cáfolta, sőt ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy aki egészséges mértéket tud tartani, annak a kávézás még jót is tehet.

Pár éve végeztek egy nem éppen „brit tudósok” szintű kutatást a kávéfogyasztásról: összesen négyszázezer embert vizsgáltak tíz éven keresztül, akik valamennyien különféle mennyiségben, de rendszeresen itták kedvenc italukat. Végeredményképpen a korábbi közvélekedéshez képest meglepő módon az derült ki, hogy a kávézók alapvetően egészségesebbek: jobb a keringésük, ritkábban lesznek cukorbetegek és kapnak el fertőzéseket – már amennyiben nincsenek náluk jelen az olyan egyéb rizikófaktorok, mint az alkohol, a dohányzás vagy az állandó stressz. A kávéval kapcsolatos téves következtetések hátterében ugyanis sokszor az állt, hogy a kávéivók közt sokkal többen vannak, akiknél belépnek ezek a káros életmódfaktorok is. De vegyük sorra, az elmúlt években milyen pozitív egészségügyi hatásokat hoztak összefüggésbe a kávézással:

Most akkor árt a kávé vagy használ?

A koffeintartalma miatt korábban az egyik fő érv az volt a kávéivással szemben, hogy rossz hatással van a vérnyomásra. Ezzel szemben kutatók arra jutottak, hogy a mértékletesen fogyasztott kávé valójában nem növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Sőt újabban már olyan következtetések is napvilágot láttak, hogy bizonyos életkor felett csökkentheti az ilyen típusú betegségek előfordulási gyakoriságát. A magas vérnyomásúaknak persze oda kell figyelniük, de tény, hogy a kávé jót tesz a vénák falának, illetve a keringésünknek.

A rendszeres kávéfogyasztás csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát – mondjuk ehhez az is kell, hogy ne agyoncukrozva toljuk magunkba egyik csészével a másik után. A hírrel pár hónappal ezelőtt holland kutatók rukkoltak elő, miután több tízezer ember kávéivási szokásait elemezték. A kettes típusú diabétesz kialakulásának esélye közel 40 százalékkal csökkent azoknál, akik nagyjából napi 3 csésze koffeintartalmú teát, illetve kávét fogyasztottak.

Most akkor árt a kávé vagy használ?Korábban egy svéd egyetem állt elő felfedezésével: ugyancsak napi 2-3 csésze kávé csökkenti az emlőrák bizonyos típusának kockázatát, illetve későbbre tolja kialakulásának idejét. A kávé állítólag a rákos sejtek növekedését is lassítja, de ebben a kérdésben még folynak kutatások. Menopauza idején pedig szintén ajánlják kis mennyiségben a kávét, mert jót tesz nekünk a benne lévő fitoösztrogének miatt.

A Harvard Egyetem kutatói viszont kifejezetten a depresszió és a kávéfogyasztás összefüggéseit vizsgálták, és arra jöttek rá, hogy a kávé pszichés betegségek ellen is jót tesz. Tíz éven keresztül követték több ezer kávéfogyasztó nőnél a depressziós tünetetek jelentkezését, és arra jutottak: a közepes mennyiségű kávét fogyasztók körében közel ötödével csökkent a depresszió kockázata. A kávé már csak élénkítő hatása miatt is lehet antidepresszáns, megdobja az energiaszintünket, és így jobb tőle a közérzetünk.

Azért előre szólunk, hogy áldásos hatásai ellenére itt is a mértéken dől el minden, szóval semmiképpen nem szabad mától mértéktelenül dönteni magunkba a kávét arra hivatkozva, hogy éppen valamilyen betegséget előzünk meg!

Olvass tovább: itt isteni kávés recepteket találsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése