“Kicsimmel Olaszba.”
“Ki kellett próbálnom! A Nők Lapja Cafén jelent meg Heston tökéletes fish&chips-receptje. Jól néz ki a képen, de humbug az egész, nincs más íze, csak egy elmoshatatlan szódásszifon maradt utána. Anya letépi a fejem, ha meglátja, hogy tönkretettem a nagyapai örökségét.”
“Sushit rendeltünk, de csak nem rakom ki dobozban, legyen neki körítés, mintha én művészkedtem volna össze hat óra alatt. Pedig épp csak most estem haza a munkából, holtfáradtan, de a látszat, na.”
“Fogyókúra, fogyókúra, fogyókúra. Ha elég sok embernek megmutatom, hogy diétás vacsorát eszem, akkor talán használ is majd a sok éhezés, és hétfőn reggel egy kilóval kevesebbet mutat a mérleg.”
“Én nem keltek látszatot, megmutatom, ami van. Esténként leginkább az van, hogy semmi kedvem és humorérzékem odaállni még főzőcskézni, inkább kipattintok egy smack levest és tíz perc alatt meg is van a vacsora.”
“Találtam itthon egy marék áfonyát, meg némi zacskós amerikai palacsintát. De úgy tálalom, mintha én készítettem volna. Ha a teraszon fotózom le, akkor mindenki irigyelni fog, milyen jó dolgom van: szabadban, sziruppal, reggelire palacsintával. És még a bögrém is menő.”
“Nem, nem laktam jól ezzel a vacsorával, ráadásul a diétás fórumon azt írták, hogy csak a fehérje menjen bele, de nem szedtem ki belőle azt a pici sárgáját, hanem jól betermeltem azt is. Csak nem árthat ennyi. Amúgy finom volt, de legközelebb nem nagy kanállal eszem, hátha tovább tart.”
“Nagyon gourmand helyen vagyok, nem tudom igazából, hogy keveredtem ide, mit keresek itt és mit raktak elém. Tanácstalan vagyok, hogy ezt most biztos meg merjem-e kóstolni, vagy csak nézni szabad?”
“Márpedig ma egészséges lesz a vacsora, még akkor is, ha látom, hogy a gyerek csak piszkálja a sárgarépapürét. De kitartok, akkor sem kap tejbegrízt helyette.”
“Férfiasan tökéletes a vacsorám, olyan, amilyen én vagyok. Nagy hús fadeszkán, késsel fotózva lesz igazán maszkulin, hagyjuk már az Instagramot, együnk hirtelen.”
“Nem emlékszem, mit rendeltem, de egészen bizalomgerjesztő. Barátokkal közös vacsora, mert társaságilag enni mégis más. Csak nyomkodom még kicsit a telefonom, még ne szóljatok hozzám, nézzük, hány szívecskét kaptam.”
“Tessék, Finnországban ennyire jó élni, már a reggel is egész más, így megterítve meg pláne. Csak tudnám, mihez kezdek ennyiféle és fajta pékáruval, nekem egy szelet kenyér elég lett volna.”
“Hazaérve láttam, hogy apjuk és a gyerekek már megint mindent felfaltak, nem maradt vacsorára semmi. Én már le nem megyek boltba, nézzünk be a hűtőbe, mit lehet kezdeni a maradékokkal.”
“Igen, most reggelire, ebédre és vacsorára is csoki. Mert most fáj a szívem, mert most átvert, elhagytam, csoki kell. Hol a fagyisbödön?”
“Jó ötletnek tűnt a paleozás, de már a fülemen is hús folyik ki, és a fél karomat odaadnám egy jó nagy adag krumplipüréért.”
“Összeültünk a barátnőmmel egy kávézóban egy reggelire, de nem hagyom őt enni, mert elvettem tőle a tányérját, hogy a fotót elkészítsem.”
“Jó ötletnek tűnt a sajtos tészta, de mire lenyomtam ezt az adagot csurig sajttal, nem bírtam mozdulni sem.”
