Még nem tudtam, mi az a nyers és vegán étkezés, és teljes, lelkifurdalás nélküli élvezettel tudtam a Hubba Bubbát rágni, mert nem érdekelt, hogy cukros vagy cukormentes a rágóm. Annyi volt a lényeg, hogy ebből lehetett a legnagyobb buborékot fújni, ami menő. Nem mellesleg pont a rágókat nem is a fogaink védelmében ettük, hanem leginkább a matricák érdekeltek, amiket a csomagolások rejtettek.
Régen minden jobb volt?
A rágók után a legnagyobb népszerűség az én osztályomban a pattogós cukrokat övezte, kis palackokban árulták, és a fele mindig benne maradt, mert benyálazódott attól, ahogy próbáltuk kiszedni belőle az édességet. Aztán persze a továbbfejlesztett változatot már lehetett zacskóban kapni. Sőt, manapság egyenesen nyalókát is tesznek bele, amire ráragadhat a pattogós cukor, így aztán tolhatjuk a cukrot cukorral.
Akkoriban az anyukáink Mirinda/Fanta-szelettel nyűgözték le a családot vasárnaponként. A savanyú, rózsaszínes cukorka karkötőket már akkor sem dísznek hordták a Bravo-poszterekkel csencselő tinilányok, hanem rágcsálni (bár inkább hordták volna ezt, mint a műanyag cumikat, amelynek kitalálóját utólag is elítélném divatháborús bűneiért). Menő volt – az immár bő 60 éves – a ronda és finom Sport szeletet majszolni halomra sportolás helyett, vagy elfelezni azt a padtársakkal.
A menzán a legnagyobb sláger a piskóta volt csokiöntettel, folyton repetáért könyörögtünk – bár ez szerintem mit sem változott, ahogy a lányaimnál látom, a menza örök, ugyanazt eszik, mint én húsz éve. Az örök klasszikusok, a gesztenyepüré, kókuszgolyó és linzer ma is elmaradhatatlan, de már nem divatosak. Mert bizony édességek terén is divatról kell beszélnünk, trendek jönnek-mennek.
Az is egészséges már, ami nem az
A 2010-es év fordulópontnak számít az édességek fejlődésében, a street food mozgalom erre a területre is betört és mindent vitt. Átalakította a fogyasztási szokásokat és persze a kínálatot is. Már nem cukrászdába ülünk be, hanem veszünk pár fánkot, de leginkább már azt sem, mert elkezdtük keresni az egészséges élelmiszereket, mondhatjuk, hogy kitört az egészségláz, mindenmentes édességet szeretnénk enni. Az élményt megtartanánk, de legyen cukor-, tojás-, laktóz- és gluténmentes, mert az egészséges. Bár én az egészséges étkezés divatja mögött sokszor inkább a fogyás hajszolását látom, nem annyira azt, hogy szeretnénk elkerülni a cukorbetegséget vagy szívinfarktust a cukor kiiktatásával.
Mindemellett szerintem jó dolog, hogy bármilyen indokból is, de az egészségesebb édességek felé törekszünk. Sorra nyílnak a joghurtozók, ahol gyümölcsdarabokkal nyugtathatjuk meg lázadó lelkiismeretünket. A szülők bevásárlókosarában pedig egyre gyakoribbak a kölesgolyók, zabpelyhek és teljes kiőrlésű kekszek, és kezdenek kimaradni az egykori jolly jokernek szánt Kinder tojások. Mindez abszolút jó hatással van a felnövekvő generációra, akiknek már nem furcsa, ha a kezükbe kell venniük valamilyen egzotikusabb alapanyagból készült ételt.
Az édességek is divatoznak
Mindeközben az egész egészségláz mellett időről időre felüti a fejét egy-egy túlértékelt édesség. Gondoljunk csak a macaronra, ami nem más, mint habcsók korongok közé szorított krém, és élvezeti értéke elhanyagolható, összehasonlítva mondjuk egy jó tányér madártejével. Ugyanígy misztikus módon sztárrá vált az Oreo keksz, ami számomra a fordított Pilóta keksz, és kicsit sincs markáns íze, de már ezt is rászórták vagy bedarálták mindenbe, ami ehető. Nyugaton pedig hódít a cukormáz és a muffin szerelemgyereke, a cupcake, illetve a croissant és a doughnut (fánk) szavak kereszteződéséből létrejött mutáns süti, a cronut.
A jövő zenéje, azaz süteménye
A nagy kérdés, hogy a jövőben mi taszítja le a trónról a fentebb említett finomságokat. Mivel a média nagy szerepet játszik a tömegfogyasztásban, nem meglepő, hogy a fent említett cupcake – magyarul minitortácska – például azóta olyan népszerű, amióta a 2000-es évek elején kiemelt szerepet kapott a Szex és New York című kultsorozatban. A Slate magazin időt és energiát nem kímélve összeszámolta, hogy azóta 57-féle ehető dologra sütötték rá a gasztrobloggerek, hogy az az új cupcake. Az online újság összegyűjtötte azt is, hogy melyek a legesélyesebbek a jövő legfelkapottabb desszertje címre, abból kiindulva, hogy a különféle médiumok hányszor jósolták meg a piacvezető titulusukat.
A macaron gurulhat a dobogó legfelső fokára, hiszen 70 alkalommal nevezték a cupcake méltó vetélytársának. Az ezüstérem a pitéé, amit 66-szor emlegettek úgy, mint a leendő legnépszerűbb desszertet. A harmadik helyet pedig a 63-szor emlegetett fánk birtokolja. Utána következik a dobogóról letaszított whoopie pie – magyarosított nevén puffin, ami leginkább egy jóllakatott Oreo kekszhez hasonlít –, az emlegett cronut és a marshmallow, azaz a puha pillecukor, ami sütve kívül ropogós, belül folyós édességgé válik. Ez utóbbit még csak az amerikai filmekből ismerjük, de az én 10 éves lányom már pedzegeti, hogy igazán kipróbálhatnánk itthon is. Majd tábortüzet rakunk hozzá az erkélyen.
Forrás: NLC/falatozz.hu