A Gellért Szállót 1918-ban építették, és azonnal megnyitott a benne üzemelő (de külön bejárattal rendelkező) söröző-étterem is, aminek már a története is érdekes. Az akkori mottó pedig egyszerű volt: a környékbeli polgárokat kiszolgáló éttermet kellett létrehozni, ami olcsóbb az emeleti elegáns termeknél, a kínálata pedig egyszerűbb. Az ételek minősége azonban pont olyan volt, mint a hotelben található drágább étteremben, mivel akkoriban még az emeleti konyhából szolgálták ki mindkét éttermet a pincérek, akik egy keskeny és kanyargós falépcsőn rohangáltak.
1927-től a híres Gundel család bérelte a szállóhoz tartozó összes vendéglátóegységet, beleértve a strandbüfét, a presszót, a bárt és minden éttermet. Gundel Károly bővíteni akarta a sörözőt, és megnyitotta a hozzá tartozó teraszt. A második világháború után a teljesen szétlőtt szállodát lassan állították helyre, és csak 1946 márciusában nyílt meg újra, kezdetben ötven szobával. A sörözőben csak jóval később, 1960-ban indult újra az élet, és egészen 2003-ig kellett várni az újabb teljes körű felújításra, és bár a söröző konyhája az utóbbi években folyamatosan fejlődött, az enteriőr nem követte a kor kihívásait.
Mitől lesz magyar egy étterem?
2015-ben tehát nemcsak az a kérdés, hogy mit tud egy 97 éves söröző gasztronómiailag, de az is, hogy sikerült-e úgy megújítani a belső teret, hogy végre teljesen leporolják a rendszerváltás előtti “dohos” időszakot. Ami a berendezést és a dizájnt illeti, a válasz igen. Ottjártamkor legalábbis egy teljesen modern sörözőbe érkeztem, ahol nem akarták mindenáron az orrom alá dörgölni, hogy egy magyar étterembe tévedtem be (értsd: nem lógnak fokhagymafüzérek a falon, és nem hegedülnek az arcomba nagyon happy prímások), de a falra felfestett diszkrét szürke marhát imádtam. A söröző egységes hangulatot kapott, visszaköszönő, de nem nyomasztó motívumokkal a falon és jellegzetes zöld oszlopokkal. Olyan hely lett, ahová a szombati piacozás után simán beülhetsz ebédelni farmerben és kiskabátban.
De valóban beülhetsz? Mert a Gellért-hegy környéke nem a magyar pénztárcák barátja, bár némi haladás tapasztalható ebbe az irányba: a Bartók Béla úti Hadik kávéház és a hozzá kapcsolódó Szatyor Bár teljesen elfogadható árakon üzemel a régi idők hangulatára építve, és ott a Pagony is, ami a Gellért fürdő volt gyerekmedencéit vette birtokba másfél éve. Mindenesetre hiába a vágy a tudatos táplálkozásra és az igényesen elkészített ételekre, ha már az áraknál elkap a pánikroham.
A Gellért Sörözőbe beülve nem kapott el a pánikroham, az árak viszonylag konszolidáltak, vagyis nemcsak a hotelben megszálló turisták tudják kifizetni a kézműves szilvasört vagy a frankfurti levest. Frideczky séf szerint nemcsak arra figyelnek, hogy szezonális hozzávalókból készült ételek kerüljenek az étlapra, hanem arra is, hogy a monarchia korabeli ételeket a mostani trendeknek megfelelően kínálják. Az étlapon bőséges a választék, de átlátható, vagy ha úgy tetszik, feldolgozható (én például gyanakodva nézek azokra a helyekre, ahol húsz felett van a főételek száma). Van itt kecskekolbász vagy sült paprikás saláta is. Utóbbi valóban finom, és ahhoz képest, hogy előétel, méretes adag. A főfogásként tálalt malacpofa egyelőre engem nem győzött meg, mert ha az nem 100 százalékosan porhanyós, akkor nálam fekete pontot kap a szakács, viszont a mellé kínált tejfölös almás-káposzta egészen újszerű megoldás volt. Ígéretes indulás, várom a folytatást.
