Első lépésként eszünkbe se jusson hosszú hetekig tartó böjtre adni a fejünket, inkább gondolkodjunk 3–7 napos periódusban. A nem gyakorlott böjtölőknek a túl hosszú böjt akár egészségkárosító is lehet, arról nem is beszélve, hogy nem szabad ész nélkül hirtelen lecsökkenteni a táplálék mennyiségét, vagy épp áttérni vasárnapról hétfőre a léböjtre, ha hétvégén még sztrapacskát ettünk somlóival, mert könnyen lehet ájulás a vége. Eleve úgy induljunk neki bármilyen böjtnek, hogy rákészülünk, kevesebbet eszünk, elhagyjuk a húst, kávét, cukrot, lisztet, és növeljük a folyadék mennyiségét már napokkal a böjt előtt.
A folyadékra amúgy is tudatosan kell figyelnünk, mert nem lesz elég az a 2 pohár víz, amit eddig lenyomtunk a torkunkon nagy nehezen, hanem legalább 3-4 liter italra lesz szükségünk. Direkt nem vizet írtam, mivel a böjt alatt a préselt, turmixolt gyümölcsök és zöldségek fontos részei lesznek az étkezésünknek. Tulajdonképpen folyékony ételt veszünk velük magunkhoz, így ha nagyon szigorú léböjtre készülnénk, akkor ezeket a smoothie-kat még le kell szűrni, és tényleg csak a levet inni, a gyümölcsök húsa nélkül.
Nagy tévedés, hogy ami egészséges, az nem lehet igazán finom, az alábbi 10 smoothie is nagyon is ízletes. Ha pedig valamelyik összetevőtől kiráz a hideg, akkor nemes egyszerűséggel kihagyjuk belőle vagy helyettesíthetjük egy kedvünkre való hozzávalóval.
1. Kelkáposztás smoothie
Igen, a kelkáposzta nemcsak a rakott kelben jó, hanem jót tesz a szervezetünknek is. Hívják az új spenótnak is, ami eddig kedvelt alapanyaga volt a zöld turmixoknak. Mivel annyira nem felemelő élmény elrágcsálni magában, turmixolva fogyasszuk inkább. A kelkáposztából vágjuk ki a vastag ereket, ez talán kicsit macerásnak tűnik majd, de pár nap alatt bele lehet jönni, és egy mozdulattal el lehet távolítani aztán a nem kívánt részeket.
Hozzávalók:
- 1 maroknyi kelkáposztalevél
- 1 kis fej cékla
- 1 alma
- 1 pohár kókusztej
2. Gyömbéres-fahéjas smoothie
A gyömbér és a fahéj remek párost alkot. A gyömbérnek tisztító hatása van a bélrendszerre, a fahéj pedig gyulladáscsökkentő, úgyhogy a tisztulásban a spenóttal keverve tökéletes társunk lesz ez a smoothie.
Hozzávalók:
- 1 kis darab gyömbér
- 1/2 teáskanál fahéj
- 1 maroknyi spenót
- 1 pohár víz
3. Kakaós gyönyörűség smoothie
Ebből a receptből olyan smoothie készül, ami egy édes, csokis-epres turmixnak érződik, miközben tele van antioxidánsokkal és emésztést segítő enzimekkel.
Hozzávalók:
- 1 teáskanál kakaópor
- 1/2 pohár kókusztej
- 1/2 pohár eper
- 1 pohár zúzott jég
4. Tiszta zöld smoothie
Minden, ami zöld – ez a jelszó ennél a receptnél. Azt is írhatnám, hogy nyisd ki a hűtődet, és bármi zöldet találsz, azt tedd bele. Kivéve persze, ha penészes párizsi az a zöld bármi. Ez a fajta nagyon zöld turmix egyébként a legelterjedtebb, nem véletlenül, hiszen gyümölcsös íze miatt itatja magát, a zöldségek miatt pedig rengeteg vitamint tartalmaz.
Hozzávalók:
- 1/4 uborka
- 1/2 maroknyi spenót vagy más leveles zöldség
- 1/2 avokádó
- 1 zellerszár
- 2 szál menta
- 1 kivi
- 1 pohár víz
- 1/2 alma
- 1 citrom leve
5. Áfonya-málna-szeder smoothie
Ha tavaszi kímélő kúráról van szó, az áfonya jó barátod lesz a benne lévő antioxidánsok és rostok miatt. Ahogy az áfonya, úgy a málna és a szeder is fantasztikus tisztító hatással bír, úgyhogy tegyünk bele mindegyikből egyszerre.
Hozzávalók:
- 1,5 pohár gyümölcs: áfonya, málna, szeder (fagyasztott is tökéletes)
- 1/2 pohár kókusztej
- 1 pohár víz
- 1/8 pohár darált zabpehely
6. Napsütötte reggel smoothie
A legjobbat teszel a reggeleddel, ha ilyen narancsos smoothie-val indítod a napot. Feltölt energiával, és tele van olyan hozzávalókkal, amik a tisztulásban is jó társaid lesznek. A legjobb, ha ezzel helyettesíted a reggelidet, szénhidrát és fehérje is van benne, úgyhogy teljes értékű étkezésként kezelheted.
Hozzávalók:
- 1 narancs húsával együtt
- 1 citrom húsával együtt
- 1 teáskanál kurkuma
- 1 evőkanál beáztatott köles
- 1 pohár víz
7. Extrém télűző smoothie
Egy olyan recept, amiben a maradék zöldségeket és gyümölcsöket jól fel tudjuk használni. Ha maradt egy fél répa és egy kevés brokkoli a családi ebéd főzése közben, akkor nehogy a szemetesbe kerüljön, tökéletes alapanyaga lesz ennek a vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított turmixnak.
Hozzávalók:
- 1/2 sárgarépa
- 1/2 körte
- 1/2 pohár brokkoli rózsa
- 1/2 cékla
- 1 pohár víz
8. Zöldellő limonádé-smoothie
Zöldell a kelkáposztalevelektől és limonádé a citromféléktől. Ezek együtt pedig igazi tisztító hadjáratot jelentenek a szervezet számára. Ha pedig még a friss gyömbér emésztésre gyakorolt hatását is figyelembe vesszük, akkor már senki sem kételkedhet benne, hogy ezzel csak jót tesz a szervezetének.
Hozzávalók:
- 1 narancs
- 1 banán
- 1/2 lime húsával együtt
- 1 evőkanál chia mag vagy lenmag beáztatva 5 percre
- kis darab gyömbér
- 2 pohárnyi kellevél
- 2,5 dl víz vagy mandulatej
9. Répa-klementin smoothie
A répa, klementin és gyömbér házasságából gyomornyugtató, emésztést segítő smoothie kerül ki a kezünk közül. Az összetevők hatékonyak a vérnyomás- és a koleszterincsökkentésben és antibakteriális hatásuk van.
Hozzávalók:
- 8 répa
- 6 klementin mandarin
- 2,5 cm gyömbér
- 1/2 teáskanál kurkuma
10. Fűszeres smoothie
Mert nemcsak az édes, gyümölcsös ízeknek van itt helye, hanem a kifejezetten fűszeres, csípős smoothie is a szolgálatunkban áll. A zeller a szív barátja, vérnyomáscsökkentő hatással, ahogy a fokhagymát is kifejezetten ajánlják a magas vérnyomással küzdőknek, úgyhogy ezzel a smoothie-val a vérkeringésünket is támogathatjuk nagy erőkkel.
Hozzávalók:
- 6 répa
- 3 nagy paradicsom
- 2 piros kaliforniai paprika
- 4 gerezd fokhagyma
- 4 zellerszár
- 1 pohár vízitorma
- 1 pohár spenót
- csilipehely