nlc.hu
Gasztro
Hungarikum lett a kürtőskalács

Hungarikum lett a kürtőskalács

Sok volt a harc akörül, hogy a magyaroké-e a kürtőskalács. Most hungarikum lett!

A Hungarikum Bizottság egyhangú döntéssel hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a kürtőskalácsot – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A Hungarikum Bizottság minden segítséget megad a kürtőskalács jogi védelméhez – tette hozzá a miniszter, aki az erdélyi, a székely és a magyar hagyomány részének nevezte az édességet: “Erdélyben a magyar identitás kifejezője a kürtőskalács, amely a régi konyha kreativitását is jelképezi. A kürtőskalács 1990 után indult világhódító útjára, és ma már sok országban megtalálható.”

Hungarikum lett a kürtőskalács

A kalácssütők különböző szervezetei, a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje és a  Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület már többször beadott pályázatot a Hungarikum Bizottsághoz, azt azonban magától visszautasította a minisztérium, vagy éppen az egyik szövetség megvétózta a másik pályázatát. Az sem segítette a kürtőskalács ügyét, hogy az nem annyira magyar különlegesség, ez ugyanis egy német eredetű édesség, amit Ausztriától Litvánián ár Romániáig sok helyen sütnek dézi fel az index, hogy miért csak most került a hungarikumok közé az édesség. Az NLCafé itt foglalkozott bővebben a kürtöskalács-kérdéssel.

Megkívántad a kürtöskalácsot? Készítsd el!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top