Tortát biztos, hogy nem fogunk sütni a mikró szülinapja alkalmából, de pár szót azért érdemes beszélni róla. Amikor először vettünk mikrót, úgy éreztük, mostantól minden sokkal könnyebb lesz a konyhában: elvégre villámgyorsan meg tudunk melegíteni bármit, nem kell gyufázni a gáztűzhelynél egy pohár meleg kakaó miatt – úgy gondoltuk, miénk lesz a világ. Ahogy aztán egyre népszerűbb lett a mikrohullámú sütő, úgy lett egyre több funkciója, egyre hosszabb használati útmutatója, és bár valószínűleg a háztartások 90 %-ában egyszerűen melegítésre és pattogatott kukorica elkészítésére használják, azért vannak, akik komplett ebédeket is megfőznek egy mikró segítségével.
A mikrohullámú sütő feltalálása Percey Spencer nevéhez fűződik, aki épp egy radarállomás felépítésén dolgozott, amikor észrevette, hogy a munkahelyén a táskájában lévő csokoládé megolvadt. Mivel kollégái is hasonló dolgokat tapasztaltak, Spencerre bízták a kutatást, aki hamar rá is jött, hogy valóban van összefüggés: a radar által kibocsátott mikrohullámú sugarak olvasztották meg a csokit. Ahogy erre rájöttek, azonnal kísérletezni kezdtek: először pattogatott kukoricát készítettek a mikrohullámú sugarakat felhasználva, majd egy tojást robbantottak fel vele. A kutatások nyomán végül 1946-ban szabadalmaztatták az első mikrohullámú sütőt, ami 1,8 méter magas és 340 kg súlyú volt. Méretük miatt ezeket még háztartásokban nem használták, az első bárki által megvásárolható mikró 1967-ben került az amerikai piacra, azóta pedig a fejlődés folyamatos, olyannyira, hogy ma már hordozható mikró is létezik. |
Annak ellenére, hogy a funkciói jelentős részét legtöbben nem használjuk, mára a mindennapjaink szerves része lett a mikró. Ez talán fel sem tűnik egészen addig, míg el nem megy az ember nyaralni, síelni vagy akár csak egy olyan ismerőshöz, akinél nincs mikró. Hogy mennyire ártalmas a mikró és tényleg kell-e tartanunk a sugárzástól, azt nehéz eldönteni: van, aki állítja, hogy kifejezetten ártalmas az egészségünkre a mikró használata, mások épp ellenkezőleg, tagadják a káros hatásokat, sőt még azt is mondják, hogy örülhetünk is, mert a mikrózással több tápanyag marad az ételekben, mint a főzés után. Hogy kinek van igaza, valószínűleg soha nem tudjuk meg, de az tény, hogy sok olyan étel van, amelynek elkészítéséhez elegendő egy mikró is és akkor arról még nem is beszéltünk, mi-minden másra használható a mikró (a szempillaspirál feljavításától a mosogatószivacs fertőtlenítéséig sok praktikus dologra).
Tojásos omlett a mikróból
Kell hozzá tojás (1 vagy 2), fűszerek ízlés szerint, egy evőkanál tej és némi krémsajt is feldobja a bögrés tojásunkat, de tehetsz bele pici mustárt, kis kocka sonkákat is, ahogy neked jólesik. A bögrében verd fel a tojást a tejjel, dobálj bele apró kenyérkockákat, aztán keverd hozzá a krémsajtot és a sonkát. A mikróban nagyjából 1 perc alatt összesül, és kész is a reggelid!
Bögrés süti a mikróból 10 perc alatt
Hozzávalók:
- 2 tojás
- 5 ek. étolaj
- 7 ek. tej
- 6 ek. porcukor (lehet 7-8 kanál is)
- 4 ek. cukrozatlan kakaópor
- 8 ek. liszt
- 1 tk. sütőpor
A hozzávalókat egy tálba mérjük, és alaposan elkeverjük.
Két kb. 1,5-2 dl-es bögrébe adagoljuk a masszát – kb. 2/3 magasságig és mikrohullámú sütőben – legmagasabb fokozaton 3 (azaz három) perc alatt “megsütjük”.
További cikkek a mikrohullámú sütőről az NLCafén:
- 10 dolog, amire a mikrohullámot használhatod
- Szupergyorsan hűt a fordított mikró
- 22 egyszerű kaja, melyet könnyedén elkészíthetsz a mikróban is