Akkoriban a családommal ez a két nap közös program volt. Együtt jártuk a temetőket, gyújtottuk meg a mécseseket és emlékeztünk meg az elhunyt szeretteinkről. A kis város, ahol születtem, szinte mesébe illő temetővel rendelkezik. A régen betonozott ösvényeket fák kísérik a sírok között, félhomályos, szinte mesébe illő világba csöppennek az idejárók. A sírkertek és a művészi munkával megformált márványok között a sötétben csillagokként pislákolnak a mécsesek, és a temetőt körülöleli az olvadt viasz illata.
Amint leszáll a sötétség, mesevilággá alakul a temetők csendje. Egymás kezét szorongató nénik és bácsik igyekeznek rég nem látott szeretteikhez, hogy megemlékezzenek róluk egy egy mécsessel, egy kedves történettel vagy halk szavakkal. A temető előtt minden évben utcai árusok táboroznak le, akik szebbnél szebb koszorúkkal és mézeskalácsokkal csempészik be a 21. századi gazdaságot e meghitt és olykor szomorú esték egyikére. Gyermekként engem is beszippantott ez a világ, hiszen alig vártam, hogy a temetőjárás után a szüleim kezét szorongatva a tömegben odaverekedjük magunkat a gesztenyeárushoz, hogy vagyonokért 10 deka sült gesztenyével örvendeztessük meg magunkat.
Emlékszem, a hazafelé tartó úton az édesanyám kitartóan szabadította meg a finomságot a forró, olykor feketére égett héjától. A sült gesztenye illata azóta is minden alkalommal megcsapja az orrom, már csak akkor is, ha a temető felé járok, hiszen ez mindig is egy nagyon kedves emlék marad számomra.
A folytatásért kattints a Varázsdoboz caféblogra!
Mutatunk még pár gesztenyés receptet:
- A tökéletes sült gesztenye
- Őszi kedvenceink: sült gesztenye, sütőtök, gesztenyepüré
- Szezonja van: süssünk gesztenyével
