Gasztro

Ország tortája, 2016: melyik lesz a győztes?

Augusztus 20-a alkalmából idén már 10. alkalommal választják meg az ország tortáját. Vajon melyik káprázatos tortaköltemény viszi el a prímet, és melyiket kóstolhatjuk meg az ünnepen? Mutatjuk a három döntős tortát.

2007 óta minden évben megválasztják az ország tortáját. A győztes alkotást augusztus 20-án kóstolhatjuk meg először. A jubileumi 10. versenyre 45 káprázatos tortát neveztek az ország cukrászai.

A pályázók ínycsiklandó alkotásait két napon át kóstolgatta a zsűri, melyek közül első körben 10, majd ezek közül 3 döntős tortát választottak ki. Bemutatjuk azt a három süteménycsodát, amelyek még versenyben állnak a Magyarország tortája 2016 címért. Szerintetek melyik lehet a győztes?

1. döntős országtorta: Aranyos körtetorta

  • készítette: Tóth Norbert
  • cukrászda: Tóth Cukrászda – Dunaföldvár

A 2016-os verseny egyik lehetséges győztes tortája az Aranyos körtetorta nevet viseli. Édes morzsára marcipános tésztát álmodott készítője, amelyet fehér csokis, párolt körtedarabkákkal gazdagított krémmel ízesített. Bodzás mascarponemousse és körtezselé teszi teljessé a különlegesen finom tortát. A szeleteket aszalt körtés halmocskák díszítik.

Fotó: SütiChef
Fotó: SütiChef

2. döntős országtorta: Őrség zöld aranya

  • készítette: Szó Gellért
  • cukrászda: G&D Kézműves Cukrászat – Salgótarján

Szó Gellért neve ismerősen csenghet a süteménykedvelők körében, ami nem csoda, hiszen 2015-ben már megnyerte az ország tortája versenyt. Idén két tortával került be a top 3-ba. Vajon 2016-ban is az ő egyik alkotását választja a zsűri? Most még nem tudjuk, annyit viszont igen, hogy egészen káprázatos különlegességeket alkotott.

Pirított, darált tökmagból, cukorral és őrségi hidegen sajtolt tökmagolajjal pralinét készített, melyet fehér csokis, hántolt ostya és tökmagolaj felhasználásával ropogós réteget borított. Újabb fehér csokis és málnazselés rétegek teszik teljessé az elképesztő édességkreációt.

Fotó: SütiChef
Fotó: SütiChef

3. döntős országtorta: Zuzorka

  • készítette: Szó Gellért
  • cukrászda: G&D Kézműves Cukrászda – Salgótarján

A Zuzorka fantázianevet viselő egyedi tortacsoda mandulalisztből készült, amelyre a cukrász habzsák segítségével narancslikőrös mandulakrémet nyomott. Eperlekvár, mascarponemousse, balzsamecetes eper-rebarbara zselé sorokból áll a különleges ország tortája kompozíció.

Fotó: SütiChef
Fotó: SütiChef

Olvass még az ország tortáról az NLCafén

(SütiChef)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top