Gasztro

Megvan a győztes! Íme a 2016-os ország tortája

Megvan a győztes! Tizedik alkalommal választották meg az ország tortáját. Napok óta izgatottan várjuk, a három csodasütemény közül, melyik nyeri el a 2016-os ország tortája címet. Végre, itt van! Mutatjuk a cukormentes országtortával együtt!

Hetek óta izgatottan vártuk sokakkal együtt, hogy végre kihirdessék, melyik süteménykülönlegesség nyerte el az ország tortája címet. A három döntős országtorta közül a neves szakmai zsűri Szó Gellért Őrség Zöld Aranya remekművét választotta.

Szó Gellért cukrászmester mutatja alkotását, Magyarország tortáját, az Őrség Zöld Aranyát az Országház Vadásztermének erkélyén. Fotó: MTI
Szó Gellért cukrászmester mutatja alkotását, Magyarország tortáját, az Őrség Zöld Aranyát az Országház Vadásztermének erkélyén. Fotó: MTI

Íme, 2016 ország tortája

Rekordszámú, 43 pályázat érkezett idén felhívásra, a győztes torta pedig nem csak színeiben szimbolizálja Magyarországot, de összetételében is innovatív, a tökmag háromszor is megjelenik benne.

A salgótarjáni cukrász, Szó Gellért tavalyi sikere után mondhatni megvédte címét, hiszen 2015-ben az általa megálmodott Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta nyerte el az ország tortája címet.

A 2016-os győztes ország tortája tökmagolajjal és mandulaliszttel készült tésztája csodálatos ízkombinációt alkot a málnazselével, a fehér csokoládés ganache-sal, valamint a hántolt ostya és tökmag praliné felhasználásával kialakított ropogós réteggel. A különböző textúrák a tökmagolajos tükörzselével fedve izgalmas gasztronómiai élményben részesítik a torta kóstolóját. Mi már alig várjuk, hogy beleharaphassunk!

Megvan a győztes! Íme a 2016-os ország tortája

Fotó: MTI

Ez az ország cukormentes tortája

Győztest hirdettek a Magyarország Cukormentes Tortája kategóriában is, melyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány támogatásával készítenek el 2012 óta.

A cukormentes országtorták lényege, hogy a sütemény nem tartalmazhat cukrot, így diétázók és cukorbetegek is megkóstolhatják. A cukormentes országtorta idén nem más, mint a meggyes-málnás, áfonyás és erdei gyümölcsös torta, amely az Áfonya hercegnő fantázianevet kapta. Készítője pedig Pechtol Zsolt cukrász. A sütemény szeletenként 228 kalóriát és 8,8 gramm szénhidrátot tartalmaz.

Az Áfonya hercegnő - fotó: Koszticsák Szilárd - MTI
Az Áfonya hercegnő – fotó: Koszticsák Szilárd – MTI

Az ország tortákat augusztus 20-án az Ízek utcájában és az ország több cukrászdájában tudjátok megkóstolni. A recepteket az ünnepet követően teszik közzé. Mi sem maradunk le róla!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top