A csodálatos Szomszédokból jól megtanultam, hogy a boltosok, pláne ha fiatalok és bohók, bizony megpróbálnak csalni, de szerencsére mindig van egy idősebb, talpig becsületes kolléga, az aktuális bolt Lenke nénije, aki nem hagyja, hogy a fiatal és bohó kollégák becsapják a vásárlókat:
Aztán az is lehet, hogy mégse így van. Hallottam már nagy áruházban dolgozó ismerőstől, hogy “Na – itt jön a bizonyos élelmiszerbolt neve –, ott aztán ne vegyetek zöldséget, mert lesúrolják, beáztatják, kivágják a rohadt részeket, lepisilik (!).” (Bár ez utóbbi inkább pluszmelónak tűnik, mint hatékony tartósításnak.) Persze az élelmiszerboltos rémtörténeteknek még nincs vége: ne vegyél parizert meg virslit, mert beáztatják, hogy frissebbnek tűnjön. “Ja, meg a mérlegekben se bízzál, egy-két dekával úgyis kevesebbet kapsz, de kifizeted!”
Őszintén bevallom, én egy kis ideig betartom ezeket a bennfentes intelmeket, aztán jól elfelejtem, mert nem akarok azzal az élelmiszervásárlói-tudattal élni, hogy BÁRMIT vásárolok, úgyis át leszek verve. Muszáj bizalommal vásárolni, nem?
Különben otthon sírnék a spájzban magzatpózban, mert képtelen lennék élelmiszert vásárolni: rettegnék a romlott virslitől meg a lejárt csokitól, meg a büdös felvágottól.
A lényeg, hogy bementem a bizonyos csilivili budai élelmiszerboltba, boldogan ugráltam a sorok között, egy-egy répát meg céklát dobtam könnyedén a kosaramba, és beálltam a felvágottas pulthoz, hogy nagyon környezettudatosan ne előrecsomagolt holmit vegyek, és megmentsem a földet. Körülöttem pillangók repkedtek, nyuszikák ugráltak, még az se bosszantott fel, hogy az eladó a pult mögött valamit nagyon ügyködött, és nem jött oda, hogy nekem felvágottat szeletelhessen.
Ebben a boltban olyan a pult, hogy az eladó nem tud benne elbújni, nincs mögötte egy ajtó raktárral, tehát szegénynek nem volt más választása: a legnagyobb döbbenetemre a vásárlók orra előtt, a csodás sonkák és a legmenőbb sajtok között kesztyűben, egy elnyűtt mosogatószivaccsal a kezében egy trappistának látszó sajtról mosta le a penészt, ami sajnos nem nemes penész volt, és nagyon nem kellett volna azon a sajton lennie. Szóval lesúrolta a rossz sajtdarabot, és visszacsomagolta. Gondolom azóta már el is adták – természetesen azt nem láttam. Nyilván nem azért súrolja a romlott sajtot az élelmiszerbolt eladója, hogy utána nagy ívben kidobja a sajtot a szemétbe…
Annyira furcsa érzés volt, hogy ott az orrom előtt és a többi vásárló szeme láttára történt mindez. Hát inkább kiálltam a felvágottas sorból, és vettem becsomagoltat a bizalom jegyében, és már nem gondoltam annyira a környezetvédelemre. Nem szóltam az eladónak, nem szóltam a főnökének, mert arra jutottam, hogy nyilván ő nem magától találta ki ezt a penészvakarást. Nyilván a főnöke is tudja, sőt lehet, hogy elvárás, hogy ezt egy bolti eladó a munkakörében megcsinálja, és igaziból inkább megsajnáltam a miatt a levél miatt, amit még karácsony előtt küldött nekünk egy bolti eladó arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak.
Szóval nem szóltam, csak megfogadtam, hogy jó, ide többet nem jövök. Hanem megyek máshova vásárolni, ahol szintén nincs semmi garancia arra, hogy nem adnak el nekem “lemosott” sajtot…