Tervezni lehetetlen – főzni szinte kivitelezhetetlen
Kolumbusz úgy indult útnak, hogy fogalma sem volt róla, pontosan mennyi ideig fog tartani az út, így a legénység ellátásához szükséges élelem és víz mennyiségét is csak megtippelni tudta. Azzal számolt, hogy útközben a tengerből fognak majd halat, de azt is pontosan tudta, hogy szüksége lesz egyéb alapanyagokra is, és úgy szervezte, hogy legyen is bőséges ellátmány induláskor. Bár a spanyol felfedezők általában csak bort, sózott húst, kétszersültet és olívaolajat kaptak útravalóként, ő ezt kevesellte, ezért egy komplett listát állított össze az alapfelszereltséghez elengedhetetlennek tartott alapanyagokról. A királynőnek és királynak címzett levelében víz, ecet, bor, olívaolaj, sajt, méz, mazsola, rizs, fokhagyma, mandula, (szárított) csicseriborsó, bab, lencse, sózott szardínia, szárított tőkehal, pácolt sertés- és marhahús és sózott liszt szerepelt a listán, ezeket – feltehetően – meg is kapta.
A fedélzeti szakácsoknak (a 3 hajón) összesen 88 emberről kellett gondoskodniuk, és bár alapanyag-választék valóban volt, eszközökből már szerényebb volt a felhozatal. Megoszlik a kutatók véleménye arról, hogy akkoriban főztek-e egyáltalán a hajókon. Az valószínűsíthető, hogy a fedélzeti szakácsoknak kis, hordozható, faszenes tűzhelyeik voltak, melyeket egyszerűen felállítottak a fedélzeten, ha jó volt az idő, vagy ha éppen lehorgonyoztak egy kikötőben. Ha viszont rossz volt az idő, nagy volt a hullámzás, akkor nem tudták beüzemelni a kis tűzhelyeket, így ilyenkor a legénység valószínűleg hideg élelmet kapott.
Néhány fából készült edényük volt, ezekben főztek, és az ételt is kisebb fatálakban tálalták, általában ezt az ölükben tartva ettek a matrózok. Evőeszközük nem volt, az evéshez egyedül a “mindenes” késüket használták, azzal darabolni tudtak, minden mást pedig megoldottak kézzel.
Erős matróz a jó matróz
Ideális esetben egy hajó személyzete – a történészek szerint – a 15. században naponta fejenként kb. 3900 kalóriányi tápanyagot fogyasztott, ennek 70%-a szénhidrát, a maradék fele-fele arányban zsír és fehérje volt. Ez a koszt bőven elég volt arra, hogy fenntartsa a legénység fizikai állapotát – de ezt elő is kellett tudni állítani.
Rossz időjárási körülmények között azonban nagyon nehéz volt megoldani a főzést, pedig enni muszáj volt, legyengült legénységgel nem tudtak volna messzire jutni. Egyébként sem volt túl kényelmes a felfedező hajókon az utazás, ezért különösen fontos volt, hogy megtartsák a legénység jó kedélyét, és fenntartsák a matrózok munkaerejét és egészségét. A hajószakácsok ugyan próbálták is a legjobb tudásuk szerint megoldani az ellátást, de ha egy út a tervezettnél hosszabbra nyúlt, vagy az ellátmány mennyiségét rosszul mérték fel, akkor gyakran veszélyes hiánybetegségek ütötték fel a fejüket, és lázongások is gyakrabban alakultak ki.
A legenda szerint Kolumbusz egyik útja alatt néhány matróz annyira legyengült, hogy azt kérték a kapitánytól, tegye ki őket a legközelebbi szigeten, inkább ott halnának meg, mint a fedélzeten. Így is történt, a beteg matrózok azonban a szigeten találtak friss gyümölcsöket és zöldségeket, enni kezdték azokat, és nagy meglepetésükre jobban lettek, meggyógyultak. Amikor aztán hónapokkal később Kolumbuszék ismét a szigeten jártak és látták, hogy a betegen otthagyott matrózok meggyógyultak, a szigetet Curacao-nak nevezték el, ami angolul Cure, vagyis Gyógyulás.
Csak bor legyen és kétszersült
A legénység fő tápláléka az elmaradhatatlan hajós kétszersült volt, amire mindig, még a legnehezebb körülmények között is számíthattak, mert nagyon könnyű, egyszerűen tárolható és sokáig fogyasztható élelem volt. A tengerészek vízben, olajban felpuhítva ették, jobb napokon babos vagy zöldséges sertéshússal egészítették ki, és néha még sajt is került rá. A borral nem takarékoskodtak, az volt az első számú ital a fedélzeten, több fogyott belőle, mint vízből .
Ezek után igazi Kánaán volt az új területek felfedezése: elsőként a Bahamákra találtak rá, ahol már volt burgonya, paradicsom, kukorica, sütőtök, kakaóbab, eddig ismeretlen (trópusi) gyümölcsök és zöldségek, és olyan fűszerek, melyek teljesen más ízt adtak az ételeknek. A legénység dőzsölt, finomabbnál finomabb ételeket ettek a több hónapos diéta után, a szervezetük azonban nem volt felkészülve erre a “sokkra”. Sokan addigra már alultápláltak voltak, és legyengült testük nem bírta feldolgozni az új ételeket, így voltak, akik nem sokkal később meg is haltak.
Kolumbusz ezért következő útjain már Európából hozott alapanyagokat, hogy az újonnan felfedezett területeken is legyen mit ennie a spanyol legénységnek – ezzel igen erős hatást gyakorolt az őslakosok mindennapi életére is. Míg korábban csak kukoricát és maniókát használtak kenyérkészítéshez, az európaiak révén megismerkedtek a búzával, és egyre többször kezdték használni a felfedezők által hozott olívaolajat és különféle húsokat is. Természetesen a helyi alapanyagok egy részével is fokozatosan megbarátkoztak az európai telepesek, így a kettő keverékéből alakult ki aztán a felfedezők által is elfogadható étrend.
