1. Határokon átívelő nagy zabálás
Az elmúlt években egymás szomszédságában sorakoztak Magyarország legkiválóbb éttermei, így egy kisebb séta közben megkóstolhattuk az egész ország legjobb séfjeinek kínálatát, 2017-ben már az országhatárainkon is átléphetünk, mivel a Gourmet Fesztivál a régió kulináris színterének legjavából is hív vendégeket Budapestre.
2. Mangalica és eper
Míg a korábbi években egy-egy étel került középpontba a Gourmet Fesztiválon, tavaly már két alapanyagra fókuszált a fesztivál. Idén saját specialitásaik mellett ismét két alapanyagból, ezúttal mangalicából, illetve eperből készült fogásokkal készülnek a legjobb hazai éttermek séfjei.
3. A világ legjobb női séfje érkezik
A kiállítók mellett a hazai gasztronómia legnagyobbjai, valamint a nemzetközi konyha kiemelkedő alakjai is feltűnnek majd. Érkezik a fesztiválra az év elején a világ legjobb női séfjének választott Ana Roš, a szlovén Hiša Franko étterem séfje, továbbá itt lesz a regionális konyha másik jeles képviselője, Wojciech Amaro. Szinten a Gourmet vendége lesz Anna Olson, világhírű cukrász, a Food Network TV műsorok sztárja. A hazai felhozatalt illetően természetesen minden napra jut egy-egy Michelin-csillagos séf, és színpadra lép a fantasztikus helyezést elért Széll Tamás és a magyar Bocuse d’Or-csapat is. A gasztroszínpadon szerepel majd többek között Bernáth József, Steiner Kristóf, Gianni, de fellép Till Attila is.
4. Exkluzív vacsorák és workshopok
Idén nemcsak a színpadon, de exkluzív vacsorák keretében is találkozhat a közönség a legjobb séfekkel, Ana Roš, Wojciech Amaro, valamint Széll Tamás menüire érdemes lesz már előzetesen jegyet váltani, de lesz magyar Michelin all-star, illetve legjobb vidéki séfek által prezentált vacsora is. A színpadi programokon és exkluzív vacsorákon túl, az Electrolux jóvoltából ismét lesznek workshopok, ahol a szakma legjobbjaitól és neves séfektől tanulhatnak a résztvevők a legkülönbözőbb témákban, továbbá idén még több gyerek és családi programmal készül a fesztivál.