nlc.hu
Gasztro
Hétvégi menü, ami rossz időben is feldobja a napotokat

Hétvégi menü, ami rossz időben is feldobja a napotokat

Épp itt az ideje, hogy véget érjen ez a hét, és magunk mögött tudjuk ezt az esős, szürke időt. Kimozdulni nagyon a hétvégén sem fogunk tudni, de arról gondoskodunk, hogy legalább a hétvégi menü olyan legyen, ami miatt megéri otthon maradni.

Csak pár hét telt el a nyár óta, de már rég el is felejtettük a nyári, szuper gyors ételekből álló hétvégi menüket, mostanra már egyáltalán nem okoz gondot bekapcsolni a sütőt, sőt! Még jól is fog jönni, hogy egy kicsit felmelegítjük a konyhát és a lakást. E heti hétvégi menünk már őszi nagy kedvenceink, a sütőtök és a füge is előkerül, és az esti csípős vacsora is igazi őszi finomság. 

Lisztmentes sütőtökmuffin

Hozzávalók 9 darabhoz:

  • 65 dkg sütőtök (tisztított mennyiség) 
  • 4 egész tojás
  • 15 dkg húsos füstölt szalonna 
  • 15 dkg füstölt sajt 
  • 1 csokor újhagyma 
  • 2 gerezd fokhagyma 
  • 8-10 friss zsályalevél vagy 1 ek szárított zsálya 
  • só, frissen őrölt bors
  • vaj és zsemlemorzsa a forma kenéséhez

A sütőt melegítsük elő 200 fokra. A felkockázott sütőtököt sós vízben főzzük puhára, szűrjük, majd turmixoljuk össze. Az apróra vágott újhagymát dinszteljük a felkockázott szalonnával együtt, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, a felaprított zsályát. Süssük a szalonnát ropogósra. Keverjük el a hagymás szalonnát a tökpürével. Adjuk hozzá a reszelt sajtot, ha kihűlt a keverék, keverjük hozzá az enyhén felvert tojásokat is, sózzuk, borsozzuk. Vajazzuk és zsemlemorzsával szórjuk meg egy muffintepsi 9 mélyedését, töltsük bele a tésztát, és 35-40 perc alatt süssük készre a muffinokat. Hagyjuk kihűlni, borítsuk ki a formából.

 

Kapros-tormás burgonyafőzelék citromos húsgombóccal

Hozzávalók 2 főre: 

  • 80 dkg burgonya másfél centisre kockázva
  • 1 fej vöröshagyma finomra aprítva
  • 3 ek. olívaolaj
  • 1 ek. vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 6 dl alaplé vagy víz
  • 1 tk. só
  • 1 csokor friss kapor apróra vágva (a szárát finomra karikázom)
  • 3-4 cm, ujjnyi vastag friss torma reszelve vagy 2 tk. ecetes torma
  • 1 dl tejföl
  • 1 púpozott ek. étkezési keményítő
  • 1 megmosott citrom felének reszelt héja és a fél citrom leve (ha ecetes tormát használok a citromlé nem kell)
  • só, frissen őrölt bors

A gombócokhoz:

  • 30 dkg darált pulykamell
  • 1 kisebb fej vöröshagyma finomra aprítva
  • 1 gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 kk. pirospaprika
  • 1 kk. őrölt kömény
  • fél citrom reszelt héja
  • fél citrom leve
  • só, frissen őrölt bors

Először a gombócokat készítem el. A sütőt előmelegítem 200 fokra. Egy serpenyőben olajat hevítek, és a hagymát üvegesre dinsztelem, finoman sózom. Hozzáadom a reszelt fokhagymát, fűszereket és az egészet elkeverem. Egy keverőtálba teszem a darált pulykahúst, hozzáadom a fűszeres hagymát, citromlevet, héjat, negyed teáskanálnyi sót és alaposan összedolgozom őket. Egy tepsit sütőpapírral kibélelek, majd vizes kézzel pingponglabdányi golyókat formázok a húsmasszából. A tepsire teszem, majd 13-14 perc alatt készre sütöm őket.

Közben a finomra aprított hagymát egy fazékban a vaj és olaj összeolvasztott keverékén megpárolom, némi víz hozzáadásával puhára főzöm. Ráreszelem a fokhagymát, alaposan elkeverem, beleborítom a krumplit, a kaporszárat, egy teáskanálnyi sót, és felengedem az alaplével. Fedő alatt 12-14 perc alatt majdnem puhára főzöm. A főzés felénél hozzáadom a citromhéjat és a reszelt tormát (az ecetes tormát a végén). Ha megfőtt, egy bátor merőkanálnyi burgonyát kiveszek és annyi lével, ami bőven ellepi és a finomra aprított kapor kétharmadával krémesre turmixolom egy botmixerrel, majd visszaöntöm az alaphoz. Közben a tejfölt egy keverőtálban kikeverem a keményítővel és egy dl langyos vízzel, majd besűrítem vele a főzeléket. Már nem forralom, csak összemelegítem. Ha friss tormát használtam, hozzáadom a citromlevet, borssal, és ha kell, sóval ízesítem. Tálaláskor friss kaporral szórom meg, és a húsgolyókkal kínálom. 

Kecskesajtos-fügés crostini

Hozzávalók:

  • 1 nagy baguette
  • 3-4 füge
  • 15 dkg natúr krémsajt
  • 10 dkg kecskesajt
  • balzsamecet
  • pár szem dió durvára vágva

A kecskesajtot villával szétnyomkodjuk, és összekeverjük a krémsajttal. A baguette-et és a fügét felszeleteljük. A baguette-szeleteket megpirítjuk, megkenjük a kecskesajtos krémmel, fügeszeleteket helyezünk rájuk, és pár cseppnyi balzsamecetet csorgatunk rá. Durvára vágott dióval megszórva tálaljuk.

 

Almás-körtés crumble 

 

Hozzávalók:

  • 2 körte
  • 1 alma
  • 2 ek. citromlé
  • 1,5 ek. porcukor
  • 2 löttyintésnyi narancslikőr (elhagyható)

A morzsához:

  • 50 g liszt
  • 40 g hideg vaj
  • 40 g zabpehely
  • 30 g mandulaforgács
  • 40 g cukor

A körtéket és az almát meghámozzuk, és felkockázzuk, és egy kb. 18-20 cm átmérőjű sütőformába tesszük. Meglocsoljuk citromlével, és meghintjük a porcukorral (plusz a likőrrel, ha van). A hideg vajat felkockázzuk, a liszttel és cukorral elmorzsoljuk, hozzáadjuk a zabpelyhet és mandulaforgácsot, és kicsit még összegyúrjuk. A gyümölcsök tetejére szórjuk, hogy mindet beterítse. 190 fokra előmelegítjük a sütőt és kb. 30 percig sütjük (míg a teteje pirulni kezd).

Csípős húsgolyók vörösboros mártásban

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált marhahús
  • 2 szelet fehér kenyér
  • 1 tojás
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csípős, szárított erős paprika
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 1 csokor petrezselyem
  • 2 paradicsomkonzerv (darabos, 400 grammos)
  • 3 dl száraz vörösbor
  • só, bors
  • olaj a sütéshez

Adjuk a húshoz a vízbe áztatott, majd kifacsart kenyeret, a tojást, a lereszelt vöröshagymát, egy gerezd felaprított fokhagymát, az erős paprikát, a fahéjat, sót, borsot. Gyúrjuk össze a masszát, formázzunk belőle kis gombócokat, majd forró, bő olajban süssük ki őket. A kisült fasírtokat szedjük egy tepsibe.
Keverjük el a paradicsomot a borral, sózzuk, borsozzuk a keveréket, öntsük a húsra. 220 fokos sütőben süssük 30-35 percig. A petrezselymet és a maradék fokhagymát aprítsuk fel, majd keverjük el a kész húsgombóccal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top