Gasztro

2 csokis süti, amit azonnal meg akarsz majd sütni

Mivel is dobhatnánk fel egy szürke téli vasárnapot? Hát persze, hogy sütivel, ráadásul nem is akármilyen, hanem csokis sütivel! Két eszméletlen finom receptet hoztunk mára.

A képek magukért beszélnek. A kérdés csak az, hogy melyik csokis sütivel kezdjük a mai sütést, mert az biztos, hogy mindkét receptet ki fogjuk próbálni.

Háromrétegű brownie

Három rétegű brownie

„Három, tökéletes rétegű brownie… Egy csokisan tömény és egy könnyedebb, fűszeresebb réteg közé csempésztem be egy kis frissességet – és milyen jó ötlet volt!

A brownie közepébe egy réteg ricottát tettem, ezt nem egyszerű mutatvány még a nyers tésztával kivitelezni, ezért lett hullámos kicsit – de nem is bánom, igazából ez adja a szépségét, a három különböző réteg így sokkal jobban kijön egymással, mintha teljesen egyenes vonalban lennének. 

De nemcsak a ricotta teszi különlegessé ezt a brownie-t, hanem a másik két réteg is, merthogy ezek nem egyformák ám! Az alsó réteg a normál (vagy mondjuk inkább úgy: eredeti) étcsokoládés brownie-tészta, a legfelső pedig tejcsokoládés, megbolondítva egy kis fahéjjal.  

Étcsoki, brownie, fahéj – ez így már önmagában is nagyon finom, de a ricotta teszi igazán teljessé ezt a sütit. Higgyétek el, nagyon jó lett, ha csak egy sütit próbáltok ki a blogomról, akkor ez legyen az, nem fogjátok megbánni!”

Hozzávalók:

a brownie tésztához:

  • 2×100 g vaj
  • 100 g étcsokoládé
  • 100 g tejcsokoládé
  • 4 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 1 csapott ek. fahéj

a ricottás réteghez:

  • 250 g ricotta
  • 150 g tejföl
  • 1 ek. cukor
  • 1 tojás
  • csipetnyi őrölt vanília

A recept a Sweet home blogon folytatódik. 

 

Kinder Bueno torta

Kinder Bueno csokitorta

„…nagyobbik lányom, Nóri, majd a férjem, utána kisebbik lányom, Zsófi szülinapja következik. Zsófi meglepetés-bulijának fő eleme volt ez a torta, amit most készítettünk először,  két ifjú munkatársam javaslatára: azt mondták ugyanis, hogy mivel az üzemben járva Zsófi folyton a mogyorókrémet dézsmálja, hát akkor legyen neki egy igazán jó kis mogyorókrémes tortája! És így lett.”

A tésztához:

  • 9 tojásfehérje
  • 9 ek. cukor
  • 9 ek. liszt
  • 1 ek. olaj
  • 1 ek. sütőpor
  • 15 dkg durvára tört törökmogyoró

A krémhez:

  • 8 dl tej
  • 8 tojássárga
  • 8 dkg keményítő
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg vaj
  • 6 ek. mogyorókrém – és még egy kevés az összeállításhoz
  • 10 dkg fehér csoki

 A díszítéshez:

  • 10 dkg étcsoki
  • 1 dl tejszín
  • Kinder Bueno, maradék mogyorókrémes töltelék, némi csokiforgács

A recept a MaiMóni blogon folytatódik. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top