Gasztro

Mikroműanyaggal telített az Atlanti-óceánban élő halak gyomra

Nagy mennyiségű mikroműanyagot, vagyis öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskét mutattak ki a kutatók az Atlanti-óceán északnyugati részén élő halak gyomrában.

A Frontiers in Marine Science című nyílt hozzáférésű tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői a nagyjából 200-1000 méteres mélységtartományban (mezopelágikus zónában) élő halakat vizsgáltak, és a kifogott példányok közül minden négyből nagyjából háromnak a gyomrában kimutatták a mikroműanyagokat – olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.

A mezopelágikus zónában élő halak éjszaka úsznak fel a vízfelszín közelébe táplálkozni, majd napközben visszatérnek a mélybe, ami azt jelenti, hogy az óceánok minden zegzugába, akár a legmélyebb zónákban élő organizmusokig is képesek eljuttatni a megevett mikroműanyagot. Ezek a halak ráadásul olyan halaknak is a prédái, amelyeket az emberek is fogyasztanak, ami azt jelenti, hogy a mikroműanyagokhoz tapadó vegyi hulladékok – közvetett módon – az élelmiszerkészletünket is megfertőzhetik.

Műanyaghulladékot mutattak ki az Atlanti-óceánban élő halak gyomrában

„A mikroműanyagok most kezdenek a köztudatba kerülni, ahogy számos kormány tervezi, hogy betiltja a kozmetikumokban és a tisztítószerekben előforduló műanyag mikroszemcsék használatát” – mondta Alina Wieczorek, a galwayi Ír Nemzeti Egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Wieczorek és kollégái a mezopelágikus zóna különböző mélységeiből fogtak ki halakat Új-Fundland partjainak közelében, majd laboratóriumi körülmények között vizsgálták meg az állatok gyomrát. A kutatók a vizsgált halak 73 százalékának a gyomrában – globálisan nézve ez az egyik legmagasabb előfordulási arány – mutattak ki különböző, egyebek között a textilipari termékekben található mikroműanyagokat.

A szakemberek további vizsgálatokat terveznek annak kiderítésére, hogy miként kerülnek a mikroműanyagok ezeknek a halaknak a szervezetébe: közvetlenül, azáltal, hogy tápláléknak hiszik, vagy közvetett úton, a zsákmányállatok révén.

A hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származó mikroméretű műanyagszemcsék felhalmozódnak a tengerekben, és az ottani élőlények szervezetébe kerülve gyulladást, étvágy- és testsúlycsökkenést eredményezhetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top