nlc.hu
Gasztro
Néhány éven belül már lombikhúst is vacsorázhatunk az éttermekben

Néhány éven belül már lombikhúst is vacsorázhatunk az éttermekben

A laboratóriumban előállított húsnak a tervek szerint éppen olyan íze lesz, mint a valódinak.

Három éven belül már éttermekben is felhasználják a mesterségesen, laboratóriumi körülmények között előállított húst – jelentette be kedden az a dán vállalat, amely öt éve a világ első olyan hamburgerét mutatta be, amelyhez a húst laboratóriumban hozták létre.

A Mosa Meat cégnek sikerült összegyűjtenie a fejlesztéshez 7,5 millió eurót (vagyis nagyjából 2,4 milliárd forintot). A két fő befektető a német M Ventures és a svájci központú európai húsfeldolgozó cég, a Bell Food Group volt.

A Mosa Meat 2021-től tervezi első termékei – főleg a burgerekhez való marhahús – piacra dobását. Az ipari méretű termelés beindulását 2-3 évvel későbbre időzítik. Számításaik szerint akkor egy dollárba (277 forintba) kerül majd egy átlagos hamburgerpogácsa.

Környezetvédők szerint a világ egyre növekvő húsigényét nem lehet fenntarthatóan kielégíteni, mivel a marha-, sertés- és baromfihús előállítása sokkal nagyobb forrásokat igényel, mint a növényi alapú fehérjéké. A marhák ráadásul nagy mennyiségű üvegházhatású gázt bocsátanak ki, ami hozzájárul a globális felmelegedéshez.

Az előállító szerint az nagy kihívás, hogy a lombikhús kinézetre, érzésre és ízre is hasonlítson a valódi húshoz.

A Mosa Meat a lombikeljáráshoz élő állatból vett kisebb sejtcsoportok mintáit használja. A sejteket laboratóriumban táplálják, hogy normális izomszövetté fejlődjenek. A vállalat – állítása szerint – egyetlen mintavétel sejtjeiből akár 80 ezer hamburgerhez való húst képes előállítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top