Gasztro

Egyre csak drágul a ponty

Pedig 27 százalékról 5 százalékra csökkent az áfája. Egy vírus miatt drágul a hal.

A tavalyihoz képest emelkedett a ponty ára, a következő hónapokban pedig további drágulásra lehet számítani. Így előreláthatólag idén karácsonykor többe fog kerülni a ponty, ami jelentősen visszavetheti a fogyasztást – írja a Mfor.

A portál szerint a drágulás egyelőre nem tűnik nagy mértékűnek – tavaly ilyenkor 1920 forint volt a pontyfilé kilója, most 2030 –, de csak azért, mert januárban jelentősen, 27 százalékról 5 százalékra csökkent a hal áfája.

Az egyéb halhúsok ára nem változott, a drágulás kifejezetten a pontyot érinti. Ennek oka, hogy Európában nagyon elterjedt a halakra veszélyes koi herpesz vírus, emiatt pedig néhol egész pontyállományokat kellett elpusztítani. Sőt: Lengyelországban olyan hely is volt, ahol még a tavat is ki kellett szárítani, amelyben a fertőzött halak éltek.

A betegség Magyarországon is megjelent, amit onnan tudni, hogy a Mfor-nak nyilatkozó egyik feldolgozót felkereste a Nébih, hogy vállalnák-e a fertőzött halak kényszervágását. A forrás egyébként ezt nem vállalta, a fertőzés kockázata miatt.

Összefoglalva tehát az állomány csökkenése vezetett az áremelkedéshez. A portál forrásai szerint a tavaly decemberi beszerzési árhoz képest a feldolgozók 15 százalékos áremeléssel szembesültek idén januárban, most pedig már csak 40-50 százalékkal drágábban tudnak hozzájutni a pontyhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top